A kocsihoz kiérve a lány berángat az anyósülésre, beül mellém és nagyot sóhajt. Vajon miért segített rajtam? Miért védet meg?

- Köcsög egy ember ez a pasi. –jelenti ki és megszakítja gondolatmenetemet.
- Igen az. –nyögöm ki nehezen. –Miért segítettél?
- Tudod... - vesz egy mély levegőt. –Velem is történt ilyen. Csak engem nem volt ki megmentsen.
- Sajnálom. –szólalok meg egy idő után.
- Nem kell. –mosolyog rám. –Az én nevem Kim Seo Yun. Neked?- kérdezi.
- Mi Young Woo vagyok. És köszönöm, hogy megmentettél! - mondom, és szorosan magamhoz ölelem. Cselekedetemre meglepődött, de mégis visszaölelt.
- Van egy ötletem! Mi lenne, ha eljönnél hozzám és jobban megismernénk egymást?- kérdezte izgatottan.
- Benne vagyok!

  Az út csendben telt, az üzlettől úgy 20 percre lakik Seo. Wow! Ez a ház valami elképesztő!
Leparkol a kapu előtt, és kiszáll az autóból. Kimászok én is és követem lépteit. Az udvar is csodálatos. Egy nagy terasz, a hátsó kertben pedig egy nagy medence helyezkedik el. Kinyitja a bejárati ajtót és behív a lakásba. Leesett az állam szó szerint. A nappaliba vezet és egy nagy kanapén akad meg a szemem, amivel szemben egy tv áll. A nappaliból nyílik a konyha. Huh, nagyon szép és felszerelt! Mennyi mindent tudnék itt főzni. Ámuldozásomat egy nevetés szakította meg.

- Azért annyira nem szép ez a lakás, hogy a szád nyitva legyen. - nevetett tovább.
- Bocsi csak elbambultam. - nevettem el magam én is. – És őszinte leszek. Ez a ház csodálatos!
- Köszi! Ülj, le a nappaliba addig készítek egy forró teát. –mondta és rám kacsintott.

  Tettem, amit mondott és elhelyezkedtem a nagy kanapén. A nappaliból rálátok a konyhára, így jobban meg tudom nézni a lányt. Hosszú sötétbarna haja fenekéig leér, illik a barna bőréhez. Öltözete egy fekete farmerból és egy fehér bő ingből áll. Szemeimmel észreveszem, hogy ő is engem vizslat. Összeakad a tekintetünk és nagy nevetés hagyja el ajkaimat.

- Ha jól láttam te is éppen azt csináltad, mint én. –nevettem tovább.
- Hát mi tagadás stíröltük egymást! –nevetett ő is. Elkezdett felém közeledni két gőzölgő bögrével a kezében, majd leült mellém.
- És mesélj, csak honnan ismered ezt a srácot? –kérdezte és szemeimbe nézett.
- Minden 10 éves korunkban kezdődött. Mikor Kim Tae Hyung a szomszédunkba költözött. –nyeltem egy nagyot és kezembe vettem a forró bögrét.
- Mi? Az a Kim Tae Hyung? –szakított meg. – Jézusom és én még fel sem ismertem! Ahh ilyen hülyét, mint én... Imádom őket! Főleg Kookie-t. –pirult el.
- Pedig Ő is ott volt, csak hát mással voltál elfoglalva...- nyögtem ki tarkómat vakargatva. Nem válaszolt semmit csak magában dünnyögött tovább, én pedig folytattam a történetemet.

A gimnáziumról akarnák épp mesélni neki, mikor feláll, odasétál hozzám és erősen megölel.

- Sajnálom. –suttogja füleimbe és érzem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, és mint a Niagara úgy jön utána a többi is. Seo csak erősebben ölel és hallom, hogy már ő is szipog.
- Ne sírj már te is. –tolom el magamtól. –Már túl vagyok rajta. –mosolygok rá.
- Azt látom. –kezd el halkan kuncogni és letörli a maradék könnycseppet, ami előtörni készül belőle. Visszaül a helyére és rám nézz. –Folytatod? –ivott bele bögréjébe.
- Ühüm. –feleltem és folytattam is tovább.

  Mindent szóról elmeséltem neki. A lakásról is beszéltem neki meg arról is, ami tegnap este és ma reggel történt. Teljes döbbenettel hallgatott és egy szót sem szólt.

- Huh. –szólalt meg teljes döbbenettel mikor befejeztem.
- Huh? – kérdezek vissza nevetve. –Azt hittem, hogy más lesz a reakciód.
- Sajnálom, amin keresztül mentél. Erős lány vagy, aki kiáll magáért és az igazáért. Igaz, hogy az időt már nem lehet visszatekerni, de boldogan kell tekinteni a jövőbe, ami csupa rejtéllyel áll még előtted. –mosolyog rám.
- Huh. Olyan bölcs vagy! –nyögtem ki leesett állal és Seo elnevette magát. –Most mi van?
- Semmi. –röhög tovább. –Na de van egy ötletem! –csapta össze kezeit. –Mi lenne, ha hozzám költöznél? Úgyis egyedül lakok és még van két felesleges szobám.
- Nem, dehogy is. Meg leszek én ott Seo. – nagyon kedves az ajánlata, de mit kezdenék magammal? Még munkám sincs, hogy most bármit is ki tudnék fizetni.
- Huhu! Föld hívja Mi Young-t! –kezdett el szemem előtt kalimpálni Seo.
- Uhm igen?
- Ha én valamit a fejembe veszek, annak úgy kell történnie! Szóval most behuppanunk a kocsimba és elmegyünk a holmidért! –jelentette ki és elkezdett tolni a bejárati ajtóhoz.
- De Seo!
- Nincs „De Seo!"!- mondta és betuszkolt az autóba.

Megmondtam neki a címet és 20 perc alatt odaértünk.
Kiszálltunk a járműből, kulcsaimat előhalásztam és kinyitottam az ajtót. Seo szorosan ballagott mögöttem és körbenézet a lakásban. Felszaladtam az emeletre és lekiáltottam neki, hogy jöjjön fel.

- Uhh végre. Segítenél? –rebegtettem meg pilláimat. –Kérlek! - kezdtem el aegyozni drága Seo-nak.
- Jó, de, csak azért, mert nagyon aranyos vagy. –mondta én pedig előhalásztam a bőröndjeimet.

Egy óra alatt összeszedtük minden holmimat, aminek nagyon örültem, mert fáradt vagyok és már este 11-t üt az óra. Seo arcát elnézve ő is már nagyon álmos. Lecipeltünk mindent a kocsihoz és bepakoltunk.

- Mindened megvan? –kérdezte, de még eszembe jutott valami.
- Várj! Öt perc és itt vagyok! –felelem és berohanok a házba. Hova is rakhattam azt a hülye... Áhh megvan! Kilépek fájó búcsút vetve házamtól, bezárom az ajtaját és beülök az anyós ülésre.

- Az mi? –kérdezi a kezemben tartott dologra.
- Egy fénykép. –felelem és megmutatom neki.
- Az a kicsi Tae ott? –kérdezi egy nagy mosoly kíséretében. – Az pedig egy kicsi Mimi?
- Ühüm. –vigyorgok én is. –Igaz kicsit megsérült a keret, de majd megcsináltatom.

  Elindultunk és még egy pillantást vetettem a házra. Talán ez a lehetőség egy új életnek a kezdete lesz? És, hogy mit is érzek a mai nap után? Fájdalmat és ürességet. Megint összetörtek. Olyan, akitől nem vártam volna ilyet. De hát mit is gondoltam? Egy kurvára elcseszett világban élünk. Olyan világban ahol már őszinte embereket is ritkán látni. És a szeretett az emberekből hol marad?

  Gondolatmenetemet egy hangos fékezés szakítja meg, ami azt jelenti, hogy megérkeztünk Seo házához, ami mától az én otthonom is. Kilépünk az autóból és arcomat megüti a hideg őszi fuvallat, amitől egyből kiráz a hideg. A csomagtartóból kipakoltuk bőröndjeimet és behúztuk a házba. Seo elvezetett az új szobámhoz és leül az ágyra. Olyan boldognak látszik.

- Huhu? –áll fel és elém sétál. –Mi a baj? –kérdezi szomorúan.
- Minden. –felelem és könnyeimnek szabad utat engedek.