- Gyönyörű vagy! - mondta nekem Hel, miközben hátulról átölelve a vállamat végignézett rajtunk a tükörben. Megfogtam a kezeit, majd elmosolyodtam.

Egy sötétvörös ruhát viseltem fekete díszítéssel, miközben arany ékszerek lógtak a nyakamban és a fülemben, valamint arany karperecek és gyűrűk díszítették a kezemet. A hajam egy fonatban lógótt a vállamra.

- Te legalább annak tartasz... - fordultam felé, mire ő magához szorított egy ölelésre.

Helaenával egymásba karolva tértünk be az étkezőbe, ahol a szolgálók már készülődtek a családi vacsorához. Addig mi elfoglaltuk magunkat egymás társaságában, de én leginkább a saját családom társaságában. Jace és Luke jókat röhögcséltek együtt, míg én Baelával és Rhaenával találtam meg a közös hangot. Néha-néha a fiúknak is itt volt a füle, így szerettek beleszólni a mi beszélgetésünkbe.

A lányok beszéltek hozzám, de nekem elvonta a figyelmemet az, hogy Aegon folyamatosan engem bámult, miközben az öccsével beszélgetett. A tekintetünk hosszú másodpercekre vagy akár percekre összeragadt, de aztán alig észrevehetően megrázta a fejét, majd visszafordult Aemond felé. Engem is az rázott ki a bambulásomból, amikor Rhaena megrázta a karomat, hogy figyelek-e én egyáltalán.

Aztán kinyitódott az ajtó, és megjelent nagyapa, amint az őrök hozzák be a hordozható székében. Mindenki a helyére állt, majd amikor a lovagok letették a királyt, mi is leültünk. Én kénytelen voltam Aegon mellé leülni, mint a felesége, ami miatt eléggé feszengeni kezdtem a helyemen. De szerencsémre Helaena itt ült a sarkon Aemond mellett, így ő egy kicsit megnyugtatott.

- Mennyire jó itt látni titeket. Együtt... - szólalt meg nagyapa, amitől egy halvány mosoly ült ki az arcomra.

- Előtte egy ima? - kérdezte tőle Alicent, mire ő bólintott, aztán az asszony összekulcsolta az ujjait, mi pedig követtük a példáját. - Az Anya mosolyogjon szeretettel most ránk. A Kovács pedig javítsa meg a rég megtört kötelékeket, és Vaemond Velaryonnak adjanak nyugtot az Istenek!

- A mai végül ünnepély alkalomnak bizonyult. Az unokáim, Jace és Luke elveszik kuzinjaikat, Baelát és Rhaenát. - mondta nagyapa, amitől egy büszke mosoly ült ki az arcomra, és ránéztem a testvéreimre. - Ezzel erősítve a két ház közti köteléket. Igyunk hát az ifjú hercegekre és jegyeseikre! - itt mindenki felemelte a poharát, és beleivott. - És igyunk külön Lucerys hercegre, a leendő Hullámok urára!

- Luke-ra, az öcsémre! - emeltem a poharamat büszkén, amikor megéreztem egy erős szorítást a combomon. Összerezzentem az érintéstől, a tekintetem pedig a mellettem ülő fiúra siklott. Aegon szigorú pillantásokat küldött felém, azonban nem törődtem vele, nem fogom többé engedni, hogy egyetlen pillantással csendre intsen.

- Egyszerre deríti fel szívem, és tölti el szomorúsággal, hogy itt látom ezt a sok arcot az asztal körül. Számomra legkedvesebbek a világon... Mégis úgy eltávolodtak egymástól az évek során. - szólalt fel újra a király, aztán levette az álarcát az arca másik feléről, így feltárult előttünk, hogy a betegsége mit tett az arcával. Az arca tele volt lyukakkal és a szeme is hiányzott. - Az én arcom már nem igazán vonzó - már ha valaha is az volt. De ma lássatok olyannak, amilyen vagyok. Ne csak mint királyt, de úgy, mint apát, mint fivért, mint férjet, mint nagyapát, aki úgy tűnik, nem sokáig lesz itt veletek. Ne őrizzünk többé sérelmeket a szívünkben! A korona úgy nem lehet erős, hs a Sárkányok Háza megosztott marad. Tegyétek félre sérelmeiteket! Ha nem a korona kedvééert, akkor az öregember kedvéért, aki mindnyájatokat szívből szeret! - ettől a szívem összeszorult, és egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából, amit azonnal le is töröltem, mielőtt bárki meglátná.

- Emelem poharam őfelségére, a királynéra! - szólalt fel anyám, miközben felállva kezébe vette a kupáját. - Szeretem atyámat, de be kell ismernem, hogy senki sem állt olyan hűségesen mellette, mint a felesége. Végig gondoskodott rólatöretlen odaadással, szeretettel és tisztelettel. És emiatt hálával tartozom neki, és bocsánatkéréssel! Valamint még azt is hozzátenném, hogy gondját viseli a lányomnak és megmutatja neki azt, amit én már nem tudok... - itt rám nézett, miközben keserű mosolyra húzta a száját, én pedig nagyot nyeltem.

- A kedvességed mélyen megindít, hercegnő! Anyák vagyunk, és szeretjük a gyermekeinket. Több a közös bennünk, mint azt beismerjük. Emelem poharam rád és házadra, nagyszerű királynő leszel! - állt fel Alicent királyné is, és poharát emelte ránk, amint nagyon meglepődtem.

Ennek tiszteletére emelte mindenki mindenkire a poharát, majd fenékig meghúztuk őket, kivéve engem. Én nem nagyon szoktam inni, vagy ha iszok is, akkor sem iszom meg egyszerre az egészet, csak lassan kortyolgatom. Aegonnal ellentétben. Ha ivászatból versenyt hirdetnének az udvarban, akkor minden bizonnyal ő nyerne, így rá tenném az egész vagyonomat is a fogadásra.

Aztán férj uram felállt mellőlem, hogy az asztal túlsó végében lévő boroskancsóból töltsön magának a poharába, nem foglalkozva azzal, hogy előttünk is volt egy. Nem teljesen arra fordulva figyeltem az iszákos fiút, ahogy suttogni kezdett valamit Baelának, ami miatt Jace rácsapott az asztalra és felállt. Ezt követve Aemond is felállt, az öcsém szemében pedig láttam, hogy tart a félszemű fiútól.

Jacaerys a kezébe vette a kupáját, én pedig Aemond és közte ugráltattam a szememet, majd nagyot nyeltem. Kíváncsi vagyok, az öcsém mit talált ki, hogy kimagyarázza magát az előbbi kis kitöréséből.

- A hercegekre, Aegonra és Aemondra! Ugyan már évek óta nem láttuk egymást, de szép emlékeim vannak a gyermekkorunkról. És férfiakként remélem, hogy barátok és szövetségesek lehetünk. Örvendjetek jó egészségnek, bácsikáim! - mondta az öcsém mosolyogva, majd egy kicsit megemelte a poharát, mire Aemond rám nézett, én pedig leszegtem a fejemet.

- Ti szintén. - felelte Aegon, mire a Félszemű végre leült a helyére.

- Én Baelára és Rhaenára mondok köszöntőt. - álltam fel, és kezembe vettem a félig teli kupámat. - Hamarosan férjhez mennek. Nem olyan rettenetes, általában semmibe vesz téged... kivéve párszor, amikor részeg.  - erre többen is felnevettek, mire férj uram megdörzsölte az arcát.

Nagyapa kért egy kis zenét, mire Jace felállt az asztaltól, és hozzám lépett, hogy felkérjen táncolni. Elfogadtam az öcsém felkérését, miközben a tekintetem összetalálkozott Aegonéval, és utána még sokáig nézett utánunk, mikor kifáradtunk táncolni. Addig a többiek belekezdtek az étkezésbe, én pedig szórakozottan táncoltam Jace-szel, ami kicsit jobb kedvre derített.

- Jól bánnak veled itt? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy ő jól bánik veled? - kérdezte Jace táncolás közben, és jól megnyomta az "ő"-t.

- Minden rendben velem, Jace. Köszönöm, hogy aggódsz, de megvagyok és ezután is megleszek. Ismered Aegont, néha kicsit iszákos, de ennél több bajom ne legyen. - kuncogtam, miközben próbáltam a legőszintébbnek hangzani.

- Néha? - vonta fel a szemöldökét.

- Jace... - vontam én is fel rá a szemöldökömet.

- Ha bántani mer téged, Sel, esküszöm... - kezdte, amikor a szavába vágtam.

- Nem tud bántan és nem is fog, ígérem neked. - mosolyogtam rá, hogy tényleg lássa, minden rendben. Nem tudom, miért védem most Aegont. Vagy lehet nem is őt védem, hanem az öcsémet. Aegon idősebb nála, semmire nem menne ellene, még akkor sem, ha részeg.

A táncunkból a király rosszulléte zökkentett ki, mire mindketten leálltunk és így a beszélgetésünk is abbamaradt. Az őrök kicipelték nagyapát, azután újra elkezdtek játszani a muzsikusok, a többiek pedig folytatták az étkezést. Jace-szel tovább akartunk táncolni, de ekkor Aemond szakította félbe ezt. Rácsapott az asztalra, kezébe vette a poharát, és ránk nézett - pontosabban az öcséimre.

- Még egy köszöntő. - kezdte a félszemű fiú. - Drága unokaöcséimre, Jace-re, Luke-ra és Joffreyra. Mind jóvágásúak, bölcsek... erősek.

- Aemond! - szólt rá Alicent, azonban a fia elengedte a füle mellett.

- Gyerünk! - folytatta. - Ürítsük kupáinkat erre a három erős fiúra!

- Ha még egyszer ezt mered mondani... - szorult ökölbe Jace keze, a gyomrom pedig összeszorult. Ebből semmi jó nem lesz, és én ettől tartok...

- Miért? Hisz dicséretnek szántam! - Aemond megindult errefelé, mire én egy lépést hátráltam. - Te nem tartod magad erősnek? - erre Jace még jobban dühbe gurult, és behúzott egyet neki.

A félszemű fiú visszafordult, és egy lökéssel fellökte az öcsémet, mire odasiettem Helaenához és egymásba kapaszkodtunk. Jace feltápászkodott, azzal a lendülettel pedig neki akart menni a nagybátyjának, amikor az őrök lefogták és hátrébb hurcolták. Aegon felé pillantottam, aki az asztallapnak nyomta Luke arcát, amitől a szám elé kaptam a kezem.

- Hogy mondhattál ilyesmit ennyi ember előtt? - kérdezte a királyné a fiát, aki megvonta a vállát, majd így felelt, miközben visszafordult a testvéreim felé.

- Csak hangot adtam annak, milyen büszke vagyok a családomra, anyám. Úgy tűnik, az unokaöcséim nem olyan büszkék a sajátjukra!

- Várj, várj! - lépett közbe Daemon, a hangjától pedig az utolsó csepp vér is megfagyott az ereimben. Aemond felé fordult, és farkasszemet nézett vele, anyám addig elküldte a többieket a hálótermükbe. Fogalmam sincs, hogy ez a parancs most rám is vonatkozik-e, de én továbbra is ott álltam és figyeltem, ahogy Daemon és Aemond egymással szemben állnak.

Aztán végül a félszemű fiú nagyot sóhajtott, és elindult kifelé, mire Daemon először rám nézett, majd anyám felé. Azután én is elindultam ki Helaenával, de az utunk aztán elvált, mert úgy döntött, megkeresi a férjét, így egyedül indultam vissza a szobám felé. A folyosókon sötét volt, a gertyák alig adtak vissza fényt, nekem pedig furcsa érzésem támadt ettől.

Éppen hátra akartam nézni, amikor valaki megragadta a karomat és bárántott a sarokba az egyik szobor mögé. Fel akartam sikítani az ijedtség miatt, de a számat befogta a váratlan személy, aki nem más volt, mint Aegon. A szemei most is szikráztak a dühtől, csak ezentúl nem tudtam, miért.

Bocsánatot kérek, hogy ilyen sokáig kellett várni egy új részre. Majdnem fél éve, hogy az ezelőttit kitettem🥲 De most szabadult fel egy kis időm és kedvet is kaptam hozzá, így gondoltam megírom ezt, mert már eléggé itt volt az ideje. Megpróbálom a következő részt nem ilyen soká hozni💚