Egy nap... Két nap... Három nap... Majd egy hét is eltelik, a helyzet pedig változatlan. Aegonnal a kapcsolatunk minden nap változatos, hol pozitív, hol negatív értelemben. A bennünk szunnyadó feszültség bármelyik pillanatban kitörhet, akár egy vulkán, melyhez a legkisebb rezdülés is elég. Ez egyikünknek sem tesz jót, ezt mindketten tudjuk, de valami folytán nem tudunk nagyon sok mindenben megegyezni. Így ismét kezdtük kerülni egymást, mint régen.

Királynéként mindig elvégeztem a feladataimat eddig, de mintha senkinek fel sem tűnne, csupán a létezésem sem. És ez az eltelt napok alatt kezdett igazán feltűnni. Azt tudtam eddig is, hogy a szavaim nem sokat érnek, de most már olyan, mintha itt sem lennék.

Estefelé járt már, szinte mindenki a szobájában tartózkodott. Én is arrafelé tartottam, amikor két férfit pillantottam meg a folyosó közepén. Az egyik fáklyát fogott a kezében, a másik pedig egy ketrecet - pontosabban csaptád - és egy kutya is volt velük. Patkányfogók. Helaena pár napja kijelentette, hogy egyre jobban tart a rágcsálóktól, amit teljesen megértek, ugyanis mostanában egészen jól elszaporodtak. Ezt jelentettem Aegonnak, ő pedig patkányfogókat rendelt a várba. Csakhogy ez a két férfi elég furcsán mozgott, ami nekem gyanús volt...

- Ez csak a királyné. Ő nem jelent fenyegetést. - mondta a nagyobb darab a másiknak, de gondolom azt hitte, nem hallom, csakhogy tévedett.
Összeszűkítettem a szemeimet, miközben elfogott egy furcsa érzés, amikor a patkányfogók elindultak a másik irányba.

Ekkor megértettem... Hel nem a patkányoktól fél, hanem a patkányfogóktól. Ez egy újabb álma, csak nem tudom, miről szólhat. De az az egy biztos, ennek a két férfinak köze van hozzá. Ha viszont tényleg, akkor valaki veszélyben van.

Aegon... Istenekre, meg kell találnom Aegont!

Felkaptam a szoknyámat, és rohanni kezdtem, hogy mihamarabb megtaláljam a férjemet. Azonban akármelyik szobába berontottam, ahol megfordulhatott, sehol sem találtam. Végül a tróntermet néztem meg utoljára, ahol viszont ott volt. Ott ült a Vastrónon, méghozzá nem is egyedül. Azok a lovagok vették körül, akikkel olyan jót szokott szórakozni. Közben bort iszogattak és kacarásztak. De szerencsére voltak itt őrök is, akik meg tudják védeni őt, ha tényleg veszély fenyegetné. Mert nem hiszem, hogy a Királyi Testőrség lovagjaival sokra menne, akik szintén leitták magukat a sárga földig.

- Drága feleségem! - tárta szét a karját a király, miután pár perc után feltűnt neki, hogy ott állok tőle nem messze. - Kérsz te is egy pohárral? De attól tartok... hogy az én poharamból kell innod, mert már nincs több. - nevetett, de a komoly tekintetem azonnal elhallgattatta.

- Attól tartok, hogy veszélyben vagyunk. - mondtam, erre ő újra nevetésben tört ki. - Nem viccelek, Aegon.

- Ugyan, kedvesem, mitől lennénk veszélyben? Mindenhol őrök vannak, senki nem tud bejutni a Vörös Toronyba. - legyintett, és fenékig ürítette a kupáját. Én ekkor kikaptam a kezéből azt, majd erősen a földhöz vágtam, aztán megragadtam a felsőjét.

- Senkinek nem kellett bejutnia, ha már eleve bent voltak, te iszákos! - engedtem el, miközben kicsit ellöktem magamtól, így Aegon megingott, de végül megtalálta az egyensúlyát.

- Kikről beszélsz akkor? Kik azok, akik szerinted veszélyt jelentenek ránk a váron belül? - vonta fel a szemöldökét, de láttam rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy kitörjön belőle a nevetés.

- A patkányfogók. - erre Aegon felhorkantva legyintett.

- Pont ők azok, akik semmit nem tudnak csinálni. - vonta meg a vállát, mire már emeltem volna a kezemet, hogy felpofozzam, de inkább meggondoltam magam. Helyette sarkon fordultam, és elhagytam a tróntermet.

Az idegesség és a félelem kezdett úrrá lenni rajtam, miközben a lehető leggyorsabban próbáltam megtalálni Helaenát. A gyerekek hálószobáját nyitva találtam, így oda mentem be legelőször. Ledermedtem, mikor beléptem, a szemeim pedig úgy kikerekedtek, hogy majdnem kiestek a helyükről. Egy halott szolgálólány feküdt a földön vérben ázva, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, ami Jaehaerys kiságyában várt. Egy gyerek test volt az, melynek hiányzott a feje, az ágyneműt és a lepedőt pedig vér borította a levágott fej helyéről folyó sűrű, vörös folyadék miatt. Viszont a másik két ágy, Jaehaeráé és Maeloré üres...

Felsikoltottam, majd azzal a lendülettel kirohantam a szobából, de azt sem tudtam, kihez mehetnék. Talán Alicenthez, Helaena biztosan ott van, hiszen máshova nem menekülhetett.

Benyitottam az anya királyné hálótermébe, ahol valóban megtaláltam Helaenát. Alicent karjaiban zokogott, miközben Jeahaerát szorongatta, Maelor pedig a nagymamája hálóruháját markolászta, és közben ő is sírt. Odaléptem melléjük, majd felvettem a legkisebb gyermeket a kezembe, aki azonnal belefúrta az arcát a nyakamba. Az én könnyeim némán folytak végig az arcomon, miközben Maelor hátát és puha haját simogattam.

- Megölték a fiamat... - zokogta Helaena, a szívem pedig megszakadt érte.

Ekkor Aemond lépett be a szobába, aki rémülten nézett végig rajtunk. Kikapta a kezemből a legkisebb fiát, ki már éppen megnyugodott volna, de most újra jobban sírni kezdett. Ő vajon hol volt? A felesége és a gyermekei mellett lett volna a helye, hogy megvédje őket, erre eltűnt, mint a kámfor.

...

Mindenkit hívattak a kistanács termébe. Egyedül Helaena nem volt jelen, ő Alicent szobájában maradt. Én ott álltam, és figyeltem Aegon oda-vissza sétáló alakját. A hír egy másodperc alatt kijózanította, amikor közöltem vele, hogy Jaehaeryst megölték. Aemond az asztalnál ült, és idegesen dobogott az ujjával az asztalon.

- Mégis hogy történhetett meg mindez? - kezdte Aegon, az utolsó szót pedig olyan hangosan ordította, hogy majdnem belesüketültem. - Hagytátok, hogy egy kisgyermeknek kioltsák az életét! Te hol voltál? - fordult oda Ser Crisonhoz.

- Ágyban, felség. - felelte a lovag. - Más volt szolgálatban, így hát lehajtottam a fejemet.

- Ágyban... Ágyban! - üvöltött az arcába.

- Ez csak a felelet lehetett Lucerys herceg haláláért. - mondta Alicent, szinte már suttogva.

- Amit ennek az anyja adott parancsba! - csattant fel Aemond, miközben felállt a helyéről és rám mutatott. - Az a szuka, ott Sárkánykőn ölette meg a fiamat!

- Megölted az öcsémet! - fordultam felé, és én is felemeltem a hangom.

- Talán a te kezed is benne volt? - lépett hozzám közelebb a Félszemű, mire én is így tettem, de Aegon közénk állt.

- Sel szólt nekem, hogy valami nincs rendben valamelyik patkányfogóval, biztosan azok közül valamelyik lehet a tettes. - közölte az öccsével a király, mire Aemond a tekintetét rólam átvezette az előtte álló bátyjára.

- Akkor miért nem intézkedtél? - vonta kérdőre a fogai között sziszegve Aemond, akár egy kígyó.

- Mert... mert ostoba ötletnek találtam. - vallotta be, a félszemű herceg pupillái pedig még jobban összeszűkültek az idegtől.

- Te ostoba! Megölték miattad a fiamat! - üvöltötte Aemond, és a falhoz csapta a kezéhez legközelebb álló poharat, majd kiviharzott a helyiségből.

- Ha szabad, felség... - lépett elő Larys nagyúr. - Az előbb kapták el a Királyi Testőrség egyik lovagját, egy tarisznya volt nála, benne a fejjel. - ettől újból kirázott a hideg, és a sírás kezdte fojtogatni a torkomat.

- Bizonyára Rhaenyra műve volt az egész, ezt pedig meg kell mutatnunk a népnek is, hogy milyen kegyetlen. - szólalt meg Otto Hightower.

- Azt akarod, hogy mutassam körbe az unokaöcsém holttestét az utcán, mintha egy döglött kutya lenne? - nézett rá nagyapjára hitetlenkedve Aegon.

- Különben azt fogják gondolni, hogy gyáva és gyenge vagy. Ezzel ezt a gondolatot kiverhetnéd a fejükből. - erőlködött tovább a Segítő. - Jaehaerys testét kocsival vinnék körbe az utcákon, az édesanyja pedig mögötte tartana.

- Anyám... - fordult felé a fiú, de Alicent csak lehajtotta a fejét.

- Néha muszáj áldozatot mutatnunk. - felelte végül, továbbra is lehajtott fejjel.

- Jobb volna, ha az anya királyné is Helaenával tartana. - mondta Otto, mire Alicent felkapta a fejét, és a férfira nézett.

- Nem kívánkozom megmutatkozni! - tiltakozott az asszony, de az apja továbbra is emellett a döntés mellett tartott ki.

Alicent végül belement, hogy ő is holnap reggel lovaskocsival a lányával végigkísérik Jaehaerys holttestét az utcákon, amivel meg tudják mutatni, milyen kegyetlen az anyám. De valahogy nekem ez túl kegyetlennek tűnik ahhoz, hogy anyám ilyesmit meg merjen tenni. Ez kicsit sem rá vall. Sőt, egyáltalán nem rá vall. Miért okozna egy ilyen ártatlan gyermeknek halált, amikor ő is elvesztette az öcsémet? Valamint Helaena sosem volt szálka a szemében, hogy fájdalmat okozzon neki. Ezt nem értem...

Istenekre, hát persze! Ez csak Daemon műve lehetett. Neki mit számít, hogy ártatlan gyermek vagy sem, simán képes volt kiadni a parancsot valakinek, hogy öljék meg. Fiút fiúért... Így már teljesen világossá vált számomra. Hogy nem jöttem rá előbb, mikor ez a gyilkolási stílus mind Daemonra vall?

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad