" Fel a fejjel ! "

( Twice - Cheer Up )

A bevásárlókocsiban kényelmesen elhelyezkedve néztem, ahogy Jimin különböző hozzávalókat dobált a kocsiba, amikből pár rám is esett. A húsokhoz megérkezve azonnal izgatottabb lettem és kifolyni készülő nyálamat letörölve ugrottam ki a kocsiból és mentem közvetlen az épp válogató fiú mellé.

- Sok-sok csirkehúst vegyél - álltam lábujjhegyre, hogy közelebb kerülhessek az arcához ezzel megmutatva neki a kutyakölyök nézésemet.

- Valamit megbeszéltünk már egyszer - válaszolta halkan, hogy ne tűnjön annyira hülyének miközben berakott két kis csomag húst a kocsiba.

- Jól van na - léptem egy lépést távolabb és onnan figyeltem, ahogy tovább ment volna, de gyorsan a kocsi előtt teremtem és lefogtam azt. - Tegyünk még bele. Naaa, Jimiiin - kérleltem továbbra is, de látva megrándult arcizmait ravaszul elmosolyodtam. - Ha nem szeretnéd, hogy többet kimondjam a nevedet, ezzel megátkozva téged, akkor vegyél még húst - mondtam karba tett kézzel és ijesztő huhogásba kezdtem.

- Szóval valóban megátkozol vele - hűlt el az arca és megtámaszkodott a kocsiban, hogy nehogy elájuljon. Az emberek ugyan furcsán kezdték el méregetni, de miután "véletlenül" levertem egy üveg edényt a helyéről, elterelődött rólunk mások figyelme.

Továbbra is szépen és a lehető legaranyosabban néztem rá, ami lehet meghatotta, mivel ugyan sóhajtva, de még három csomaggal bedobott a kocsiba. Örömujjongásba kezdtem és legszívesebben megöleltem volna, de mivel azonnal arrébb ugrott mikor közeledtem, így sértetten visszamásztam a kocsiba és csendben néztem, ahogy a zöldségek felé mentünk. Utáltam a zöldségeket, örök ellenségeim voltak, de mivel épp meg voltam sértve, így játszottam a némát, ami most nem igazán jött jól. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy Jimin a paradicsomokat válogatta és rakta bele egy zacskóba. Eközben én fintorogva adtam nem tetszésemet a tudtára, de mint aki észre sem vette eme cselekedetemet tovább is ment a salátákhoz. A paradicsomot viszont már berakta pont elém, így amíg nem figyelt gyorsan visszadobtam a helyére. Zöldség túrájáról visszatérve mentünk volna tovább, amikor összevont szemöldökkel nézte a kocsi tartalmát és törte a fejét valamin.

- Szellem Lány - emelte rám világos barna szemeit. - Nem raktam én már be paradicsomot ? - szűrte ki a fogai között, hogy kevésbé legyen látványos a magában beszélése, ami csak megnevetetett engem és ezt a tevékenységemet alig bírtam abba hagyni. Legalább addig is gondolkozhattam valami térítő válaszon.

- Fogalmam sincsen miről beszélsz - szólaltam meg egy kis idő után és fejemet elfordítva próbáltam nem a szemébe nézni. Lehet ez valami reflexszerű mozdulat volt tőlem, de hazudás közben képtelen voltam ránézni. Vajon, akkor is így cselekedtem mikor még éltem ? Fejemet megrázva térítettem vissza magamat a valóságba és sütöttem le azonnal a szememet, amikor megláttam Jimin kezében a zacskó paradicsomot. Felvont szemöldökkel nézett rám, mire csak kínosan elmosolyodva szét tártam a karomat és megvontam a vállamat. - Utálom a zöldségeket - mondtam, majd meglepetten vettem észre, hogy vissza rakta őket a helyére. Ugyan a saláta maradt, de az kevésbé zavart, mint a paradicsom.

- Előbb is mondhattad volna - sóhajtott fel, de észrevettem a szája sarkában megbúvó mosolyát. Szóval ő erre is képes volt... Már azt hittem, hogy csak rémült és búskomor arcot tudott vágni, épp ezért megnyugtatott a tény, hogy volt neki egy ilyen oldala is. Mégis csak érdekesnek ígérkezett ez a "rövid" együtt élés ? Végre nem kellett unalmasan eltöltenem a napjaimat ?

Felajánlottam, hogy segítek vinni a szatyrokat, de miután magam is rájöttem, hogy igazán érdekesen nézett volna ki a levegőben lebegő szatyor, inkább lemondtam róla és visszatartott nevetéssel figyeltem Jimint, ahogy majd megszakadt, de csak azért is egyedül hazacipelte a cuccokat.

- Én mondtam, hogy segítek - dőltem előre hátra a lábamon, miközben a kezét tanulmányozó fiút figyeltem, aki már mindet lerakott az étkezőasztalra. Tenyerén két vörös csík díszelgett, ezzel kirajzolva a szatyrok nyomát. - Figyelj, legalább látszik, hogy dolgoztál ma - vigyorogtam rá és szinte az arcába hajoltam, mert úgy tűnt egyáltalán nem is figyelt rám. - Hééé. Föld hívja Jimint - kezdtem el integetni a kezemmel, mire rögtön fel is kapta a fejét és nagyokat pislogva nézett a szemeimbe.

- Mit is mondtál az előbb ? - lépett egyet hátrébb, ami miatt csak felsóhajtottam és leülve az egyik székre könyökömmel megtámaszkodtam az asztalon és államat kezemre helyezve néztem, ahogy kipakolta az ételeket és italokat a zacskókból.

- Nem érdekes - ráztam meg a fejemet és mivel meguntam a bámulását, így eldőltem a fa asztalon és kinyújtva kezemet néztem magam elé. Olyan furán viselkedett hirtelen. Vajon mi lelte őt ? És miért voltak ilyen gyakran hangulatingadozásai ? Nem értem ezt a fiút...

Hátát bámulva néztem, ahogy tevékenykedett és síri csöndben készítette az ételt. Túlságosan is unatkozni kezdtem, így felállva keresni kezdtem a mobilja után, amit meg is találtam a szobájában. Körül sem nézve mentem is vissza és közben felnyitottam a telefont, aminek kezdőképernyőjén a BTS szerepelt. Még Európában készülhetett a kép a háttért nézve és mind nagyon boldognak tűntek. Mégis mi történhetett ennyi idő alatt velük ? Mert nagyon is úgy tűnt, hogy teljesen szétestek a kamerák mögött. Ezt két nap alatt is könnyen le lehetett szűrni a viselkedéseikből. Fejemet megrázva koncentráltam inkább a zenelistájának a megnyitására, de eközben ismét kiszúrtam egy érdekes háttérképet. Egy Kakaotalk beszélgetés volt rajta, amit sajnos nem tudtam elolvasni, mert hirtelen valaki kivette a kezemből a mobilt és kicsit sem kedves szemekkel kezdett el méregetni.

- Miért kutakodsz a telefonomban ? - kérdezte mérgesen, ami miatt a szőr is felállt a hátamon, de megpróbálva nem ijedtnek tűnni karba tettem a kezemet és felfújt arccal a készülék felé néztem.

- Unatkoztam, így be akartam rakni valami zenét, de úgy látom te full csendben akarod tölteni életed hátralevő részét is akár. Pedig főzés mellé a zenehallgatás a legjobb - mutattam fel hüvelykujjamat és rá kacsintottam. - Naaa, ne haragudj - tettem össze két kezemet, de meglepett tekintetét látva hátranéztem, viszont mivel nem láttam magam mögött senkit sem, így kíváncsian fordultam vissza. - Mi történt ?

- Azt mondtad, hogy főzés mellé a zenehallgatás a legjobb ? - hagyta figyelmen kívül a kérdésemet és közben visszanyújtotta a telefont, amin már meg volt nyitva a zenelistája.

- Aham - mosolyodtam el és rögtön keresgélni kezdtem valami jó szám után.

- Hm...

- Neked komolyan meg van a Twicetól Cheer up is ? - nevettem fel, de ettől függetlenül beraktam a számot és szökdécselve a konyha felé mentem.

- Most mit nevetsz ? Yah ! Teszed le azt a serpenyőt ! - szólt rám, mire kiejtve a kezemből elcsöndesülve vártam, amíg elhalkul.

- Upsz... Bocsi - néztem felé, de vállamat megérintve mutatóujjával a nappali felé kezdett el bökdösni. - Azért fertőző még nem vagyok - mondtam sértetten, de mint aki nem is hallotta tolt a kanapéhoz és lökött le rá, majd felvéve a távirányítót bekapcsolta a tévét és kezemből kivéve a telefonját rám parancsolt.

- Onnan mindent látok, így ne nyúlj semmihez és lehetőleg maradj csöndes, amíg készítem a kaját. Értve vagyok ? - magyarázta, de már sokkal jobban lekötött egy épp menő dorama, ami izgalmas résznél tartott, így gyorsan le is pisszegtem Jimint és a konyha felé hessegettem a kezemmel.

- Értem, értem. Csak menj és főzzél, mert éhes vagyok - mondtam félig neki félig pedig a tévének és elhelyezkedve vártam a fejleményeket.

- Igazán illetlen egy szellem vagy te - puffogott és már el is tűnt a konyhában. Ezen halványan elmosolyodtam és boldogan fordultam Jjanggu felé, aki farkát lelkesen csóválva ugrott fel a kanapéra és mászott az ölembe. Fejét simogatva néztem a tévét, bár tulajdonképpen annyira nem is kötött le, de valamivel idegesíteni akartam Jimint, így muszáj volt úgy tennem, mint aki nem is figyelt rá. Ugyan nem tudtam miért is viselkedett ilyen karót nyelten, de mivel úgy sejtettem, hogy ő nem volt mindig ilyen, így próbálkoztam azzal, hogy kicsit segítsek a kedvén. Lehet, ezzel csak felidegesítettem, de legalább volt valami egyéb érzése is a búskomoron kívül. A tévét kapcsolgatva találtam egy zenecsatornát, amit felhangosítva álltam fel, ezzel a frászt hozva szegény kutyára és megfogva egy újságot, tölcsért formáltam belőle és mikrofonnak hasznosítottam.

- Úúú Jimiiiiin, pont a Cheer up megy ! - kiabáltam és beállva a megfelelő pozícióba bekapcslódtam a táncba. - Cheer up baby, Cheer up baby... - énekeltem és közben Jjangguhoz is lehajoltam, aki bele-bele ugatott a "mikrofonba" jelezve ezzel tetszését és fel-le kezdett el rohangálni a nappaliban. Erre a hangzavarra már Jimin is megjelent, aki karját összekulcsolva maga előtt állt meg és támaszkodott a falnak. - Most jön a kedvencem - mosolyodtam el és a tánc közben Jimin felé fordultam. - Shy, shy, shy - mondtam, mire a fiú szája sarkában megjelent egy apró mosoly, ami miatt fellelkesülve siettem elé és kezét megfogva szó nélkül a tévé elé rángattam.

- Hé, te meg mit...

- És most együtt - álltam meg mellette. - Cheer up baby, Cheer up baby... - énekeltem és közben Jimint meglöktem a csípőmmel, hogy csatlakozzon hozzám, ami ellen egy ideig tiltakozott, de végül bátortalanul ugyan, de neki kezdett a táncnak velem együtt. Olyan jól esett a fülemnek a kellemes énekhangja, ami sokkolta jobb volt, mint az enyém és olyan különleges is. Taehyung és Jin hangja után az övét szerettem még a legjobban a nem mindennapisága miatt.

A szám végére szapora lélegzetvétellel és széles mosollyal fordultam Jimin mellé, aki hajába túrva nézett le rám és szintén elmosolyodva megrázta a fejét

- Hihetetlen, hogy együtt táncoltam egy szellemmel - nevetett fel és kellemesen mély hangja egy pillanatra melegséggel töltötte el a mellkasomat. A ritka alkalmak, hogy éreztem ilyeneket, mostanában már kevésbé voltak azok...

- Jó étvágyat ! - mondtam boldogan és neki is kezdtem az evésnek. Amint megéreztem számban a friss és fűszeres húst, lábammal toporzékolni kezdtem és a vigyort le sem lehetett vakarni az arcomról. - Úristen, de rég ettem ilyet - magyaráztam és közben szünet nélkül faltam a tányéromban lévő ételt. Ugyan néha majd megfulladtam, amiért ilyen gyorsan ettem, de mivel Jimin vízről is gondoskodott, így nem halhattam bele... Bár tulajdonképpen én már egy ideje halott voltam. Emiatt a gondolatok miatt azonnal lassabban kezdtem el rágni a húst, mivel éreztem, hogy kezdett íztelenné válni. Én többet nem ehettem már ilyet...

- De rég mondta már nekem valaki, hogy jó étvágyat - motyogta Jimin, ezzel visszatérítve engem a valóságba. Nagy szemekkel bámultam rá és próbáltam rájönni, hogy mit is mondott, de mivel észrevettem, hogy szomorúan pakolgatta ide-oda a húst a tányérján, így inkább nem szóltam egy szót sem. Helyette azon kezdtem el gondolkozni, hogyan is kellene feldobnom őt, ezzel meghálálva, hogy főzött rám. Viszont, mivel már kezdte zavarni a szememet, hogy ennyire nem evett semmit sem a tányérjáról, így áthajolva az asztal fölött egy hús felé nyúltam a pálcikámmal és már emeltem el, amikor is Jiminnek leesett, hogy mit is akartam és kilökte a pálcikáim közül a nagydarab húst, ami kis szabadesésé után a tányér helyett, a padlón kötött ki. - Na látod, most takaríthatom fel - bosszankodott, mire rögtön fel is álltam és a húshoz sétáltam. - Ne mond, hogy meg akarod enni.

- Dehogynem. Még pont benne vagyok a három másodperces szabályban - válaszoltam és már vettem volna fel a földről, amikor is megjelent mellettem egy fehér szőrpamacs és felkapva már szaladt is el vele. - Nooo ! This is my food ! - kiáltottam utána és felállva rohanni kezdtem, de mire utolértem már el is fogyasztott a finom húst, ami engem illetett volna. - Az az én kajám volt - sóhajtottam fel és lassan visszakullogtam az asztalhoz. - Jimin, megette a husimat - néztem rá nagy szemekkel, ami miatt sóhajtva megfogott a pálcikájával egy darabot és az én, szinte már üres tányéromra tette. - Husiii - mosolyodtam el és azonnal be is faltam, egy kis rizzsel együtt. Az előttem ülő hirtelen halk nevetésbe kezdett, ami miatt kíváncsian emeltem fel a fejemet és döntöttem oldalra azt. - Mhost mhegh mhi vhan ? - kérdeztem, ami miatt rázkódó válla még gyorsabbá vált és igazi, hangos röhögésbe kezdett. Én csak értetlenül figyeltem és próbáltam rájönni, hogy mi is lelte, de mivel csak mutogatott rám és mikor meg akart volna szólalni, nem bírt, így egy ideig fogalmam sem volt róla, hogy mi is lelte.

- Úgyh... Úgy néztél ki, mint egy hörcsög - nyögte ki végre, de ezután újra majd ki pukkant a nevetéstől, ezért csöndben és halványan elmosolyodva vártam, hogy befejezze. Magamban viszont majd kicsattantam a boldogságtól, amiért mosolyt tudtam csalni az arcára. Ráadásul jó hosszú ideig, az eddig síri csöndes házat Jimin melegséggel telt nevetése töltötte be, ami miatt igazán büszke voltam magamra, hogy legalább ezt el tudtam érni, még ha csak rövid időre is. Ugyanis eközben nyílt is a bejárati ajtó és halk sutyorgások csapták meg a fülemet. Jimin valószínűleg nem vette észre, ugyanis még mindig jót szórakozott rajtam.

- Halljátok ezt ? - szólalt meg egyikük.

- Ez Jimin nevetése, nem ? - kérdezte egy másik és kabátok meg cipők zörgése után lassan elindultak felénk. Én, a helyemről már kezdtem is őket látni, így gyorsan a még mindig nevető fiú felé fordultam és próbáltam mutogatni neki a fejem rázásával, hogy hagyja abba, de mind hiába, mert továbbra is nevetett. Kezeimmel még ikszeket is mutogattam neki, de csak szemét törölgetve nézett értetlenül rám s szólalt meg.

- Mi az ?

- Tudod Jimin, ezt én is kérdezhetném - lépett be Rap Monster, nyomában a többiekkel, bár Jin, mintha hiányzott volna. Az említett ijedten kapta a folyosó felé a fejét és azonnal lelohadt a mosoly az arcáról. Félig felém is nézett és mérgesen bökött a nem várt emberekre fejével, mire csak felsóhajtottam.

- Én próbáltam szólni. Nem tehetek róla, hogy ebből - ráztam hevesen a fejemet -, és ebből - mutogattam ikszeket -, nem esett le, hogy hagyd abba - vontam meg a vállamat és kíváncsian fordultam a többi tag felé, akik mind furán méregették csapattársukat. Ez alól kivétel volt JungKook, aki elsietett a mosdóba, Suga, aki csak fejét rázva végig mérte Jimint és már el is vonult a szobájába, J-Hope, aki a nappali felé vette az irányt és leülve a kanapéra elégedetten sóhajtott fel, de ettől függetlenül kíváncsian nézett felénk. V és Rap Monster voltak az egyetlenek, akik valóban aggódva néztek a szürke hajú fiú felé, aki hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Jin pedig valóban nem is jött vissza; kíváncsi lettem volna, hogy hol lehetett pont a legidősebb, aki régebben valószínűleg sokkal többet aggódhatott a többiekért.

- Minden rendben, hyung ? - kérdezte Taehyung és közelebb lépett a székén ülő, egyre szomorúbb arcú fiúhoz. Nem csodáltam, hogy ennyire kiakadt. Két tag – talán három - kivételével a többiek nagyban tettek arra, hogy mi volt vele. Betegen hagyták itthon és még csak nem is aggódtak érte. Legszívesebben megmondtam volna a magamét, de mivel valószínűleg az én hangommal csak Jimint idegesítettem volna ebben a helyzetben, így inkább csöndben maradtam.

- Persze - válaszolta Jimin és egy mosolyt erőltetett ajkaira, majd felállva arrébb tolta aggódó társát és Rap Monster mellett is szó nélkül elmenve bement a szobájába, maga mögött becsapva az ajtót. A kint keletkezett légkör igazán fagyossá vált és senki nem szólt egy szót sem. Mindenki maga elé bámulva gondolkozott valamin; megoldáson, esetleg azon mit is hibázhatott. Arra viszont senki sem gondolt az egész házban, hogy lehet ezt közösen kellett volna megoldani, nem pedig egyedül. Egy magában az ember nem túl sokra ment, nem hiába voltak ott egymásnak, most mégis úgy tűnt, hogy ott voltak és mégsem.

Lassan felállva mentem el úgy a tagok mellett, hogy senkihez se érjek és Jjjangguval a nyomomban megindultam Jiminék szobája felé. Először majdnem keresztül mentem a csukott ajtón, de aztán rájöttem, hogy lehet nem kellett volna zaklatnom ebben a helyzetben, így kezemet felemelve kopogtam volna be, ám meghallottam a bentről kiszűrődő halk szipogást. Megint sírt... Tanácstalanul néztem le a farkát csóváló Jjanggura, de mivel ő túl sokat nem tudott hozzá szólni az egészhez, így megfogtam és résnyire kinyitva az ajtót beküldtem a szobába.

- Vigasztald meg Jimint - suttogtam neki és azzal vissza is csuktam az ajtót. Megfordulva majdnem nekimentem az itt szobrozó Taehyungnak, aki kezét tördelve állt egyik lábáról a másikra és az ajtót lesve gondolkozott valamin, de nagyot sóhajtva rögtön le is tett róla és kezeit maga mellé engedve nézett szomorúan előre.

- Sajnálom Jiminie... - motyogta és szemét megtörölve lassan elsétált egy másik szoba felé. Még hosszú ideig bámultam utána és gondolkoztam szavai mögöttes jelentésén. Mit sajnálhatott vajon ? Ő is annyira szomorúnak tűnt... Egy vidám ember sem tartózkodott ebben a hülye dormban ? Ahogy belemélyültek az idol létbe, úgy veszett el egyre több az igaz énükből ?

Kicsit talán csalódottan, de elhagytam inkább a házat. Nem akartam még több időt olyan helyen tölteni, ahol ennyi negatív energia volt. Még arra sem voltak képesek, hogy együtt oldják meg a problémáikat. Pedig nem ez lett volna egy csapat dolga ? Ők nem egy család voltak ? Vagy mindez csak holmi álarc és színlelés volt a rajongóiknak ? Ebben még én magam sem voltam biztos, hisz a képeken mind olyan őszintén mosolyogtak. Teljesen összezavart ez az egész, és még csak két napja, hogy velük voltam. Vagy legalábbis az ő közegükben.

- Ááá, elég. Nem, elmegyek - sétáltam minél messzebb a háztól a kivilágított utcákban, de a sarkon mégis megtorpantam. - Viszont, lehet, itt van a kulcs arra, hogy emlékezhessek... - lassan visszafordultam és vágyakozva néztem a sötét ház felé, ami ablakából nem szűrődött már ki fény. - Nem, nem éri meg... - ráztam meg a fejemet és tovább mentem volna, de képtelen voltam akár egy tapodtat is előre lépni. - Mi van, ha nem csak magamon, hanem nekik is segíthetnék ? - gondolkoztam el és fejemet az ég felé emeltem, ahol meg is pillantottam a fényesen világító Holdat. - Az nekem miért is lenne olyan jó ? - sóhajtottam fel fejemet megrázva. - Nem, sokkal jobb és ésszerűbb döntés lenne, ha még most távoznék, hisz csak megoldják ezt a problémát vagy problémákat egyedül is...ugye ? - bizonytalanodtam újra el. - Egyszer mondjuk segítettem már SungMinnek... - Aish - túrtam a hajamba. - Ez is azt mutatja, hogy képes lennék rá. Szerinted is ezt kéne tennem, ugye SungMin ? - emeltem fejemet újra az ég felé, és mint valami jel, több csillag is kezdett kilátszódni egymás után a felhők közül. - Hát jó - sóhajtottam és nagy levegőt véve megfordultam és a sötét házat figyelve felemeltem két kezemet és ökölbe szorítottam őket. - Fighting ! - kiáltottam és lassan, nagyon lassan, de visszaindultam a dorm felé, és ezzel pedig kezdetét vette valami olyan, ami miatt már valóban nem mondhattam szellem életemet olyan unalmasnak.

////

Sziasztok^^

Most nehezebben jött össze ez a rész, ugyanis nem voltam rossz kedvemben, így nem tudtam írni XD De a végére sikerült elvonatkoztatnom a valódi kedvemtől és szomorú zenék hallgatása közben csak összejött XD Na meg dolgozok egy új sztorin is, amihez meg több kedvem volt, mint ehhez. Pedig ezt is imádom írni :) Tulajdonképpen nincs is olyan sztori, amit ne szeretnék írni :D Remélem egyébként tetszett és továbbra is figyelemmel kíséritek a fejleményeket :) 

////