" Nem értelek még mindig téged. Hiányollak még mindig, én... Megérintem a szeretett emlékeinket, keresem a távozó könnyeket. Már eltávoztak lépteid, nem tudom megragadni... "

( FT Island - Wind )

Nagyon lassan ugyan, de elérkezett V születésnapja, ami egyet jelentett a tervünk megvalósításának idejével is. Mindent jól átgondoltunk és közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy a stúdióban adják elő a dalt, hisz idejük nagy részét úgy is mindkét fiú ott töltötte, na meg hangszigetelt is volt.

Ahogy egyre jobban belemerültünk az előkészületekbe felejtettem el a másfél héttel ez előtti esetet. Nem is gondoltam arra, hogy keresnem kéne a családomat és megpróbáltam kiűzni minden velük kapcsolatos dolgot a fejemből. Szerencsére ismét nem álmodtam semmit sem, bár féltem, hogy mindez azonnal megváltozik miután megoldódott YoonGi és NamJoon problémája. Csak reméltem, hogy valóban sikerülni fog a tervünk, hisz ha sokáig egyedül maradt volna Tae és Mochi, akkor lehet ismét elveszítették volna a reményt. Habár én erősen küzdöttem azért, hogy minden ilyen gondolatuk elszálljon és egyenlőre jó úton is haladtam. Amíg pedig nem álmodtam az életemmel, a pozitív gondolataimnak semmi sem állhatta útját.

- Oké, azt hiszem mindenki más elment már aludni - jöttem ki a többiek szobájából és nagy szerencsénkre ma kivételesen J-Hope se maradt a stúdióban, hanem előbb lefeküdt.

- Rendben. Akkor itt az idő a Főnix hadművelet végrehajtásához. Sokat dolgoztunk, úgyhogy mindennek jól kell mennie - tartott egy kisebb beszédet V és szemeit legyezgette a meghatottságtól. Jimin és én ezen igen jól szórakoztunk, de vigyorunkat elfojtva csak megértően bólogattunk és középre raktuk a kezünket.

- Bangtan Bangtan I need Bangtan ! - kiáltottuk és emiatt még mindig nevetnékem támadt akárhányszor kimondtam.

Tae beállt középre, majd mindkettőnk karját megragadta és előre kezdett húzni minket a stúdió felé.

- Te ezt hogy bírtad Jimin ? - nézett az említettre V izgatottan, de láttam szemében, hogy tartott a jövőtől.

- Mit ? - értetlenkedett a fiú, mire Tae úgy kezdett el sóhajtozni, mint aki képtelen elképzelni, hogy Mochi hogyan segíthetett rajta egyedül ennyi ésszel.

- Hát a segítéssel járó terheket.

- Nem tudom - gondolkozott el Jimin, majd tekintete rám tévedt és elgondolkozva kezdte fürkészni az arcomat. Én csak barátságosan elmosolyodtam, mire az ő ajkán is átfutott egy halovány mosoly, majd újra a felpörgött BTS tagra nézett és megköszörülte a torkát. - Nem voltam egyedül - mondta és szavait síri csönd követte. Tae teljesen fel volt pörögve és félig valószínűleg Jimin válasza sem jutott el az agyáig, így ő sokat nem reagált én viszont azonnal elkaptam a fejemet és a célállomásunkat kezdtem el fixírozni. Akaratlanul is eszembe jutott Mochi minden kedves tette, amit csak csinált, mikor még éltem, és amikre emlékeztem, így az arcom kezdett felforrósodni. Viszont be tudtam annak, hogy hatottak rám az életemből az érzéseim. Nem is mertem másra gondolni, így inkább azzal foglalkoztam, ami a fiúkra várt és valószínűleg később rám is...

Jimin illedelmesen bekopogott a stúdió ajtaján, mire bentről kihallatszódott egy jöhetsz kiáltás, így nagy levegőt véve még egymásra néztünk és együtt lenyomtuk a kilincset. Én egy kicsit arrébb léptem, hogy ne legyek a képben Taehyungnak és Mochinak és visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket. Sugán és Rap Monsteren jól látszódott, hogy fogalmuk sem volt mit keresett itt a másik két fiú, de nagy érdeklődéssel figyelték, ahogy Jimin elővette telefonját és elkezdte rajta keresni a Spring Dayt.

- Elmondanátok, hogy miért jöttetek ? - kérdezte YoonGi felvont szemöldökkel, mire NamJoon csitítólag ránézett és fejét rázva mutatta, hogy maradjon csöndbe és várják ki a végét.

Jimin viszont láthatólag annyira izgult, hogy véletlenül kicsúszott a nagy keresgélés közben a kezéből a telefon. Ijedten guggolt le érte, de pont úgy esett le, hogy kikapcsolt. Tae gyorsan elő akarta venni az ő mobilját, de hiába kereste a zsebeiben sehol sem találta. Ez az egész kezdett egyre kínosabbá válni és láthatóan a két idősebb is kezdte türelmét veszteni, így gyorsan leültem a földre törökülésbe és kezemmel elkezdtem ütni a Spring Day első hangjait. Először Jimin és Tae is értetlenül kapták felém a fejüket, így csak bíztatóan rájuk mosolyogtam és elölről kezdtem a dalt. Nagy nehezen megértették szándékomat, így Mochi el is kezdett énekelni.

" Hiányzol. Ezt kimondva még jobban hiányzol... Még akkor is hiányzol, amikor a fotódat nézem. Az idő nagyon kegyetlen, utálom magunkat, mert most az egyszer egymásra nézni is nehéz... "

A szöveget pedig gördülékenyen énekelték is tovább és végül Tae is megbirkózott a rapp részekkel, habár NamJoon és YoonGi jót mosolyogtak egyszer kétszer. Viszont, ahogy egyre komolyabban vették az egészet, látszott rajtuk, hogy kezdik kapizsgálni miért is jött hozzájuk a két fiatalabb. Jiminnek és Taehyungnak nehezére esett szomorú tekintet nélkül elénekelni a dalt és a végére eléggé megcsuklott mindkettőjük hangja. A szobában viszont tapintani lehetett a ki nem mondott szavak miatti feszültséget. Lassan én is befejeztem a végjátékot és visszatartott lélegzettel néztem, hogy mi lesz ebből. Vagy sikerült a tervünk vagy nem. A kettő között nehezen lehetett volna. Rap Monster megfürkészhetetlen tekintettel nézett az előttük álló két fiúra, akik zavarukban a földet pásztázták. Suga felvont szemöldökkel állt a dolgokhoz, de róla se lehetett tudni, hogy éppen mi játszódott le benne.

- Most már értitek ? - szólalt meg Jimin halkan és bátortalanul felemelte a fejét, majd az idősebbekre nézve folytatta. - Mi mind ezt érezzük, de senki sem meri kimondani. Nem vettétek észre, hogy valami nincsen rendben már lassan egy éve ? - kérdezte szomorúan, mire a leader nyelt egy nagyot és nem bírt tovább Jimin szemébe nézni, hanem elkapta tekintetét és idegesen hajába túrt.

- Tehát azért írtátok ezt a dalt, hogy elmondjátok vele az érzéseiteket ? - nézett felváltva a két fiúra YoonGi zavartan.

- Igen - válaszolta V. - És azt is tudjuk, hogy mind a ketten mi miatt is zárkóztatok el előlünk - Tae szavait döbbent csend követte és végre NamJoon is a kisebbeket nézte. Egyikőjük sem tudta elképzelni, hogy mégis honnan szerezhettek tudomást az őket nyomasztó gondokról. Még azt is feltételeztem volna, hogy mind a ketten azt hiszik, blöffölnek és így akartak belőlük mindent kiszedni.

- NamJoon hyung egyedül próbál túljutni az őt ért kritikákon. YoonGi hyungot pedig zaklatja az apja és azt akarja, menjen haza és hagyjon maga mögött mindent - bökte ki Mochi, a leader és Suga pedig láthatóan nem tudtak mit szólni. Először egymásra néztek, majd előre és végül YoonGi meg is szólalt. Onnantól kezdve lehetett érezni, hogy nem fog olyan egyszerűen menni a Bangtan újraélesztése.

- És pontosan nektek mi közötök is a családi problémáimhoz ? - kérdezte Suga felvont szemöldökkel és érződött hangjában idegessége.

- Mi csak... Tudni szerettük volna, hogy miként is segíthetünk, így...

- Akkor sem volt jogotok a magánéletemben kutakodni - szakította félbe Jimint YoonGi, aki kezdte egyre jobban felkapni a vizet. Valamelyest megértettem mégis zavart, hogy még ezek után is így viselkedett. Jimin és Tae mindent megtettek, hogy segíthessenek rajtuk erre ő így reagált...

- És honnan tudtok a kritikákról ? - tért észhez a leader is, aki szintén nem tűnt túl boldognak.

- Mi csak segíteni szerettünk volna - állította még mindig Jimin, de látszólag kezdett félni a két idősebb haragjától.

- Nem kellett volna - vágta rá foghegyről Suga, mire már léptem volna elé, hogy jól felpofozzam, amikor is olyan történt, amire senki sem számított. V megszólalt, de egyáltalán nem úgy beszélt, mint eddig. Minden félelem eltűnt a hangjából és előtört egy újabb érzés belőle; a düh.

- Komolyan ti ketten vagytok fennakadva ? Tudjátok ti, hogy miken megy mindenki keresztül, a saját makacsságuk miatt ? Legalább ti idősek ne lennétek vakok és akkor talán észrevennétek, hogy mindenki szenved. Ne is áltassátok magatokat. Azt hiszitek, hogy ezzel az elzárkózó viselkedésetekkel bármit is el tudtok érni ? Pont, hogy az ellenkezőjét csináljátok. Nem, hogy segítenétek, hanem ti is beálltok a többiek közé, akik mind egyedül akarják megoldani a problémájukat - fakadt ki Tae és ökölbe szorított kezekkel magyarázott indulatosan. Suga hirtelen tett felé pár lépést, majd megragadta pólójának szegélyét és úgy nézett rá vészjóslóan.

- Miért próbálsz újabb problémákat kreálni ? - sziszegte fogai között, de jól láttam rajta, hogy fájt neki az igazság.

- Hát nem vetted észre ? A Bangtan már egy éve nem olyan, mint régen. Mindenki titkolózik a másik előtt és inkább nem okoz ezzel gondot a többieknek, holott pont az őszinteség hiánya a problémák okozója ! És ti idősebbek is mit csináltatok ? Semmit ! Még a leader is a saját sebeit nyalogatja, ahelyett, hogy ő maga is próbálna segítséget kérni ! - törtek fel egymás után a szavak Taehyung torkából és az utolsót már én is egy kicsit erősnek találtam, habár igaz volt, de nem feltétlenül így kellett volna közölni velük. A felpaprikázott YoonGi már így is tiszta ideg volt az utolsó szavakat hallva viszont meggondolatlanul ugyan, de azonnal lendült a keze a fiatalabb felé, aki azonnal fel is ébredt a vörös köd hatásából és összeszorított szemekkel várta a pofont. Én talán még meggondolatlanabb voltam...

- Ya ! - kiáltottam fel, mikor csattant a pofon az én arcomon, habár pont azért, hogy ne Taet találja el Suga keze összpontosítottam, hogy ne menjen keresztül rajtam, de nem számítottam rá, hogy valóban sikerülni fog. - Ez baromira csíp - panaszkodtam lüktető arcomat fogva és dühösen bámultam az előttem álló YoonGi szemeibe, akinek pupillái a kétszeresükre tágultak. - Aham, szóval már látsz engem - állapítottam meg boldogan, de azonnal felszisszentem, ahogy húzódott a bőr az arcomon és így újra csípni kezdett az ütött felület.

- Jól vagy YeJin ? - fogta meg vállamat V aggódva, majd arcomat megfogva szisszent fel. - Úgy sajnálom, ez mind az én hibám - ölelt meg és éreztem, hogy mindjárt elsírja magát. Túl sok érzelem volt ez neki mára, így nem csodáltam, hogy kiakadt.

- Te teljesen meg vagy húzatva ? - lépett mellénk Jimin is és aggodalommal a szemében fürkészte az arcomat. - Hyung, neked meg miért kell az igazságot hallva így felkapni a vizet ? - nézett az érintett személy felé az ideges Mochi, de Suga nem éppen volt beszélő képes. Még mindig lesokkolódva nézett felém és szemét törölgetve győződött meg arról, hogy nem álmodott.

- Öhm... Nem akarok közbeszólni, de ő kicsoda ? - szólalt meg döbbenetéből NamJoon és rám mutatva pislogott nagyokat. Úgy tudtam, hogy ő nem igazán hitt az olyan dolgokban, mint én így nem meglepő módon most sem akart a szemének hinni.

- Jung YeJin vagyok - hajoltam meg zavartan és szélesen elmosolyodtam, majd gyorsan megpróbáltam a figyelmet elterelni magamról. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar meglátnak, így muszáj volt eltűnnöm, hogy a beszélgetés eljuthasson arra a pontra, amiben reménykedtem. - Viszont velem egy kicsit ne foglalkozzatok és beszélgessetek inkább tovább, oké ? - magyaráztam, majd gyorsan átmentem az ajtón nem kis döbbenetet okozva a két idősebbnek. Nem akartam viszont lemaradni a békülésükről, így megálltam az ajtó előtt és fülemet a falapra tapasztva hallgatóztam tovább. Ugyan nem volt olyan tisztán kivehető a beszélgetés, de azért nagyjából értettem.

- Oké, ez sok volt nekem mára - szólalt meg Suga, majd kisebb hallgatás után nem túl határozottan, de azért folytatta. - Sajnálom Tae, hogy meg akartalak ütni...

- Én is sajnálom azokat, amiket mondtam - válaszolta V halkan.

- Mindenről én tehetek - ütött bele valamibe a leader, ami valószínűleg meg is repedt, ugyanis egy döbbent csend állt be a furcsa hang után. - Oké, majd veszek egy újat - köhécselt zavartan a fiú. - Viszont, ti ne kérjetek bocsánatot. A hibás én vagyok, hisz leaderként semmit sem próbáltam tenni értetek, holott tudtam jól, hogy egyre jobban esik szét a csapat. Talán abban reménykedtem, hogy majd Jin hyung vagy Suga hyung ott lesz veletek és nem hagyja, hogy megtörténjen az, ami végül lett. Meg tudtok ennek a felelőtlen leadernek bocsátani ? - kérdezte elcsukló hanggal NamJoon, ami miatt nekem is összeszorult a torkom. Ő is szenvedett bőven ebben az elmúlt egy évben. Hisz az őt ért felelősség lassan felemésztette.

- Ez nem is kérdés - válaszolta kórusban a két fiatalabb, akik szintén a sírás küszöbén álltak, majd úgy sejtettem, hogy mind a hárman megölelték egymást.

- Egyébként, egész szép kis számot hoztatok össze - mondta YoonGi rekedtes hangon és lassan ő is csatlakozott az ölelésbe. - Én is nagyon sajnálom... - tette hozzá halkan, és ha nem lett volna ott az a fene nagy férfi büszkesége, akkor biztos, hogy ő is elsírta volna magát, de tuti, hogy bekönnyezett. Erre mérget vettem volna.

- Jaj, ne kérjetek bocsánatot, inkább szálljatok be ti is a Főnix hadműveletbe - magyarázta V lelkesen.

- A mibe ? - szólalt meg kórusban a két idősebb és hallatszott hangjukon az elképedés.

- Majd később elmagyarázzuk - nevetett fel Jimin.

- Az jó lenne, meg mondjuk annak is örülnénk, hogyha elmondjátok mégis ki volt az a lány, aki hirtelen feltűnt a semmiből - tette hozzá a leader, mire mind a két fiatalabból kitört a nevetés.

Én csak a fejemet rázva elhajoltam az ajtótól, majd szökdécselve megindultam a kanapé felé, hogy ott pihenhessek, és felkészülhessek saját magam bemutatására.

- Tehát te egy szellem vagy, aki segített Taehyungon és most rajtunk ? - realizálta a helyzetet NamJoon, mire mosolyogva bólintottam egy aprót. Eléggé elképedtek miattam, így még nem mertem semmilyen elhamarkodott lépést tenni feléjük, hisz látszólag egyáltalán nem akartak hinni a saját szemüknek.

- Ezt képtelen vagyok elfogadni - nézett le rám YoonGi össze szűkített szemekkel és szinte árasztotta magából a fagyos aurát. Valahol sejtetettem, hogy vele még gondjaim lesznek. Szép álom is lett volna, hogyha mind a ketten azonnal megbarátkoznak velem, akárcsak Tae. Jiminnnek is beletelt egy időbe, mire csak hozzám mert szólni vagy érni, így annyira nem csodálkoztam a két idősebb reakcióján. Nem mondom, hogy nem fájt, de már hozzá voltam szokva.

- Hyung - kapta fejét felé Taehyung szomorúan, de Suga azonnal belé fojtotta a szót.

- Nem érdekel Tae. Tényleg bocsánat, de én nem tudok úgy gondolni erre a lányra, mint egy normális emberre. - Áuch, ez fájt... - De ez nem azt jelenti, hogy nem fogok segíteni a többiekkel kapcsolatban. Szeretném jóvátenni a saját baromságomat, így mellettetek leszek. De arra ne kérjetek, hogy beszéljek vele - nézett itt rám, de még mindig halványan mosolyogva gyorsan közbe szóltam mielőtt még V ennél is jobban kiakadt volna.

- Megértem - vontam meg a vállamat hanyagul. - Ez egy teljesen normális reakció - mondtam, de látszott YoonGin a döbbenet, amiért ilyen normálisan kezeltem a helyzetet. Legszívesebben elmentem volna, de nem szerettem volna azt mutatni, hogy mindenkitől elvárom, hogy úgy kezeljen, mint egy embert. Tae és Jimin is kész csoda volt, rajtuk kívül pedig nem volt másra szükségem, hisz így is segíthettem a srácokon.

- Aha - méregetett engem még mindig a fekete hajú, majd sóhajtva intett a többieknek és elvonult a szobájába.

- Valahol egyet értek hyunggal és én magam soha nem hittem a szellemekben, így ezt egy kicsit nehéz elfogadni - vakarta meg zavartan NamJoon a fejét és bocsánatkérően elmosolyodott.

- Mondom, semmi gond - viszonoztam gesztusát. - Én ettől még segíteni fogok, hogy minél előbb újra élettel teli lehessen a dormotok. - És én pedig eltűnhessek, hogy ne okozzak további gondot nektek.

- Viszont, nem foglak figyelmen kívül hagyni, ha valami van, akkor nyugodtan szólj, oké ? - tette hozzá kicsit bátortalanul a leader és ajánlata miatt egy hangyányit ugyan, de jobb lett a kedvem.

- Szavadon foglak - bólogattam nevetve, majd integetve elbúcsúztam az aludni készülő fiútól és visszavezettem tekintetemet a két itt maradottra. - Eléggé furin bámultok, valami gond van ? - döntöttem oldalra a fejemet, ugyanis valóban nem a legvidámabb arccal bámultak engem. Mintha csak citromba haraptak volna, úgy néztek rám.

- Téged nem zavar a reakciójuk ? - tárta szét a karját Tae és kérdését hallva megráztam a fejemet. Persze, hogy hazudtam, hisz miért is mondtam volna el nekik, hogy valójában hogyan is esett ? Egyáltalán nem volt jogom így érezni. Tulajdonképpen nekem sehogy se lett volna szabad éreznem.

- Honnan tudtad, hogy látni fognak téged ? - kérdezte meg hirtelen Mochi és ezt hallva sejtelmesen elmosolyodtam.

- Volt egy olyan sejtésem, hogyha segítek rajtuk, akkor látni fognak, akárcsak Taehyung esetében - magyaráztam, mire mind a ketten megvilágosodva hümmögtek.

- De akkor hogy-hogy látott Jimin azelőtt, mielőtt még segítettél volna neki ? - gondolkozott el V és teljesen logikus volt kérdése, de pont ezt akartam elkerülni. Mert erre nagyon jól tudtam a választ, de nem akartam elmondani nekik, ezért ismét hazudtam. Ha így folytatom még megszokássá válik.

- Fogalmam sincsen - mondtam, miközben oldalra fordultam, hogy megigazítsam Pikachut a helyén, holott csak nem voltam képes a szemükbe nézni. A plüsst nézve viszont azonnal lelkiismeret furdalásom lett, hisz a múltban is kaptam egy ilyet Mochitól csak kissebben, így fejemet hevesen rázva figyeltem újra a fiúkra, akik azt kezdték ecsetelni, hogy már csak három tag és újra egyesül a Bangtan. Én pedig eltűnök.

Este képtelen voltam lehunyni a szememet, hisz tartottam attól, hogy ismét a múltammal fogok álmodni, de egyre kevésbé akartam visszakapni az emlékeimet. Hisz gondoljatok bele, nem szívesebben hagytátok volna el a Földet úgy, hogy nincsenek emlékeitek az életetekről, ergo nem köt ide semmi ? Először jó bulinak tűnt, hogy mindenre emlékezzek, majd eltűnjek, de ahogy egyre többet találkoztam a családommal, úgy kezdtem jobban ragaszkodni ehhez a szellem léthez. Ráadásul a fiúk sem könnyítettek a dolgomon, akik ahelyett, hogy úgy viselkedtek volna, mint YoonGi törődtek velem.

- Tessék - nyújtott hirtelen arcom felé egy kéz valamit, ami miatt ijedten ültem volna fel, de lefejeltem azt a kis hideg tasakot. - Hihetetlen vagy...

- Jimin ? - másztam fel végre ülő helyzetbe és csodálkozva néztem a felettem magasodó fiúra. Egyik kezével szokásosan a párnáját szorította magához, míg másikban továbbra is nyújtott felém valamit.

- Lehet már késő, de ezt tedd rá az ütés helyére, így utólag is legalább lenyugszik a bőröd - magyarázta, mire lassan kivettem kezéből a hideg jeges tasakot és az arcomra helyeztem, aminek sajogásáról már rég el is feledkeztem, de jól esett, hogy Mochi gondolt rám.

- Köszönöm - mosolyodtam el hálásan, ami miatt csak zavartan hátratúrta haját és leült mellém a kanapéra. Csöndben üldögélt mellettem, pizsamájában, hátravetett fejjel és lehunyt szemekkel. Nem tudtam rájönni, hogy mégis mit keresett itt, de valamiért megnyugtatott a közelsége, talán azért, mert ismertem régről. Talán, de mindenesetre nem hagyta, hogy bármi rosszra is gondoljak és el tudta velem hitetni, hogy majd minden jobbra fordul. Valóban annyira megnyugtatott, hogy törökülésbe felhúztam lábaimat és Jimin mellett én is nekidőltem a háttámlának gondosan elrendezve magamon a takarót. Oldalra pillantva láttam, hogy a fiún nem volt semmi, így egy kis gondolkodás után rá is terítettem egy részét. Szeme se rebbent cselekedetem miatt, így valószínűleg idő közben elaludt, amit meg is értettem. Így év végére megnőtt a fellépéseik száma és holnap egy újévi esti koncertet is adtak sok más előadóval együtt, így tartalékolnia kellett az energiáját. Megpróbáltam emiatt nem felébreszteni, habár elég sokat mozgolódtam saját helyemen, ugyanis nagyon kényelmetlen volt így aludni, nem is értettem, hogy Mochi hogy volt rá képes. Végül idegesen néztem magam elé a kényelmetlen póz miatt, majd tekintetem Jimin vállára vándorolt. Vajon felkel, ha ráfekszem ? De olyan kényelmesnek tűnik. Nem szabad YeJin, csak a frászt hoznád rá, ha reggel felkel. De olyan fáradt vagyok... Aish... Na jó, csak egy kis ideig és utána visszajövök a helyemre. Pár percet csak nem vesz észre, nem ? És amiről nem tud az nem fáj neki. Hosszú vita után meggyőztem magamat arról, hogy nem lesz semmi baj, hogyha rádőlök Mochi vállára, így szép lassan szememmel végig az arcát figyelve dőltem felé, majd elhelyeztem fejemet puha vállán. Még egy darabig visszafojtott lélegzettel figyeltem, hogy megmoccan-e, de mivel láthatólag úgy aludt, mint a bunda, így egy halk sóhajt megeresztve lehunytam szememet és pár percet pihentem ebben a kényelmes testhelyzetben. Csakhogy nem vettem észre, de a percekből órák lettek és én magam is annyira fáradt voltam, hogy fel se tűnt, de már nem énekelgettem magamban, hogy fent maradjak legalább félig, így észrevétlenül, de engem is bekebelezett a sötétség, onnantól pedig képszakadás.

~

Reggel nem madarak csicsergésére se pedig azért keltem fel, mert éreztem, ahogy a felkelő nap sugarai cirógatták az arcomat. Sokkal inkább egy eléggé hangos és ijedt kiáltásra riadtam fel, ami miatt azt hittem, hogy valakit megtámadtak a közelemben. Fejem alól azonnal ki is zuhant eddigi tartóm, így oldalra dőltem a kicsit sem kényelmes kanapén.

- Ya ! - nyitottam fel félig szemeimet és kábán feltornáztam magamat a karommal. - Mégis miért kellett beleordítani a fülembe ? - töröltem meg szememet fáradtan, majd ahogy tisztult a kép, úgy zavarodtam egyre jobban össze. Jimin nem sokkal mellettem állt vörös fejjel és a szemembe se mert nézni ellenben elég mérgesen méregette a kanapé előtt üldögélő személyt. Taehyung csücsült a földön és az asztalon megtámaszkodva egy tálból chipset evett, miközben szórakozott mosollyal cikázott tekintete köztem és Mochi között.

- Ti mit csináltatok ? - görbült sejtelmes mosolyra a szája és egy újabb adag chipset nyomott a szájába.

- Aludtunk - adtuk meg a tök egyszerű választ, csakhogy míg én haláli nyugodtan, úgy Jimin teljesen zavartan nyögte ki ezt az egy szót.

- Ahaaaam - húzta el a szó végét és valamiért úgy tűnt, mintha nem hitt volna nekünk, amit nem egészen értettem. Mégis mit csináltunk volna, úgy őszintén ? Jimin úgy félt tőlem, akár egy póktól, úgyhogy nem igen történhetett volna semmi sem. Ráadásul, ha a sejtésem nem csalt, akkor abban a pózban talált ránk Tae, ahogy elaludtunk és az a legkevésbé sem volt félreérthető, vagy mégis ? Próbáltam emlékeimben kutakodni valami kínos dolog után, de a kezeim is az ölemben pihentek, ahogy Jiminnek is a sajátjai. Egyedül csak a fejem pihent az ő vállán és ez szerintem teljesen baráti gesztus volt.

- Jimin kijött este beszélgetni aztán elaludt és nem volt szívem felkelteni, így hagytam, hogy pihenjen, de eközben én is elszenderedtem, de mivel kényelmetlen volt ülve pihenni, így rádőltem Mochi vállára - magyaráztam és V mosolyogva bólintott.

- Azt tudom, hogy már este óta itt volt, mivel én magam is jártam erre, de amint megláttam valamit inkább visszafordultam - mesélte Tae, de nem egészen értettem, hogy miért fordult vissza csak azért, mert meglátott minket. Akár fel is kelthette volna alvó társát.

- Annyira megrettentél az alvó képünk láttán, hogy inadba szállt a bátorság és inkább elmenekültél ? - kérdeztem nevetésemet visszafojtva és meglepetésemre megrázta a fejét. - Akkor mégis mit láttál ? - döntöttem oldalra a fejemet kíváncsian, de mielőtt még akár bármit is mondhatott volna Jimin félbeszakította.

- Tae, gyere velem egy percre - állt mögé immár falfehér arccal Mochi és megfogta V-t a hónalja alatt, hogy ezzel fel tudja emelni a földről. Fogalmam sem volt, hogy mi lelte hirtelen, így értetlenül bámultam, ahogy próbálta barátját elrángatni, de az makacson megkapaszkodott az asztalban.

- Nem akarok. Inkább beszélni szeretnék YeJinnel, hogy megoszthassak vele egy-két érdekes dolgot - tiltakozott és karját összekulcsolta maga előtt, míg fejét felszegve bámult engem. Most már engem is egyre jobban érdekelt, hogy miről is volt szó, mert ha Jimin ennyire óckodott tőle, akkor valami kínos dolog történt este. Lehet nyáladzott vagy valami. E gondolat miatt halványan elmosolyodtam.

- Egy hétig olyan kaját csinálok, amit szeretsz, csak kérlek gyere velem - könyörgött már szinte a szőke hajú fiú és az ajánlat hallatán az ellenálló fél felnézett rá.

- Két hétig és egy héten keresztül takarítasz helyettem - a feltételeket hallva Jimin egy pillanatra megrökönyödött, de végül sóhajtva beleegyezett.

- Rendben, csak kérlek, gyere - húzta továbbra is, majd csodák-csodájára Taehyung magától felállt és a kisebbet átkarolva megütögette a hátát, majd elindult vele hátra a szobák felé.

- Ez a beszéd - vigyorgott folyamatosan, de én magam nem találtam szórakoztatónak, hogy engem kihagynak a traccspartiból, így utánuk fordulva szólaltam meg.

- Ez nem ér, így én nem tudok meg semmit ?

- Majd egyszer, ha ChimChim nem lesz itthon, akkor mesélek róla - kacsintott Tae, ami miatt boldogan integettem utánuk és ugyan hallottam Jimin tiltakozását az ötlet ellen, de abban a pillanatban nem igazán érdekelt. Várd csak ki Park Jimin és olyan kínos dolgot tudok meg rólad, ami miatt egészen addig hússal fogsz tömni, míg el nem tűnök innen. A gondolat hatására szinte kicsordult a nyál a számból olyan izgatott lettem, így fogtam egy papírt meg egy tollat és el kezdtem felírni, hogy mégis milyen húsos ételeket fogadtam volna szívesen. Volt belőlük egy pár, így amíg Mochiék megbeszélték a történteket én elütöttem az időt. Már majdnem végeztem is, amikor hirtelen megrezdült egy itt árválkodó telefon az asztalon és közben eszméletlenül cuki hangot adott ki. Az álmaimból emlékeztem, hogy ez a KakaoTalk üzenetének a hangja, így kíváncsian ránéztem a nem sokkal messzebb lévő telefonra, amin ott virított egy ismerős név.

- Byul - suttogtam. Honnan olyan ismerős ez a név ? Mintha már halottam volna. Közelebb húztam magamhoz a telefont, így rájöttem, hogy ez bizony Jimin készüléke volt, ami viszont azt jelentette, hogy neki írt ez a lány. - És tényleg - világosodtam meg egyszeriben és homlokon csapva magamat jöttem rá, hogy én mekkora egy hülye vagyok. Byul volt az a lány, akiért Mochi annyira oda volt és már egy ideje amiatt sopánkodott, hogy nem írt neki vissza. Na, most végre itt volt a várva várt üzenet. Viszont harcoltam egy ideig a kíváncsiságom ellen és arrébb toltam a telefont, hogy még véletlenül se essek kísértésbe, így gyorsan tovább körmöltem a húsos kaják sorát. - Bulgogi - írtam le. - Aish, ezt már egyszer említettem - húztam át azonnal, majd szemem sarkából a sötét képernyőjű mobilra tévedt a figyelmem. - Oké, csak rápillantok. Ő úgy sem fogja megtudni. Majd, amint visszajön, annyit mondok neki, hogy egy üzenete jött és felé nyújtom a telefont a már megnyitott KakaoTalkkal - bíztattam saját magamat erre a kis kíváncsiság megszüntetésre és végül győzött a kis ördög a vállamon, mert gyorsan hátrapillantottam vállam felett, de mivel nem hallottam neszezést, így megragadtam a telefont és beírtam az ellesett jelszót, majd megnyitottam az üzenetet.

Byul : Hagyj békén ! Nem véletlenül nem írtam vissza ennyi ideig. Azt hittem, hogy ezt felfogod egy kis célzásként, de úgy látom muszáj kimondanom kerek perec. Nem vagyok kíváncsi rád. Éld az idol életedet úgy, ahogy akarod, de engem hagyj ki belőle. Már így is eleget szenvedtem miattad, úgyhogy kérlek, felejts el. Én is azt teszem.

Nagyokat pislogva néztem a rövid, de annál lényegre törőbb üzenetet és hirtelen azt se tudtam mit érezzek. Ideges lettem, amiért ilyet írt ennek a jó lelkű fiúnak, ráadásul, ahogy átfutottam pár korábbi üzenetét, amikre egészen eddig nem jött válasz, rájöttem, hogy iszonyatosan aggódott miatta. Erre egy ilyennel tért vissza... Ez a kis... Fú, de felhúzott... Már komolyan fontolóra vettem, hogy visszaírjak valami kevésbé kedves választ, mint amit Jimin tervezett volna, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Valószínűleg nem is érdekelte volna a lányt, ha így búcsúzott el. Végül a mellett maradtam, hogy kitörlöm. Mochi érdekében ez volt a helyes döntés, hisz még mindig ingatag volt lelkileg és egy ilyen üzenet csak rontott volna az állapotán. Nem akartam újra a kádban találni rá, ha csak erre gondoltam összeszorult a szívem, így csak még gyorsabban próbáltam rájönni, hogyan is tüntethetném el Byul üzenetét. Ekkor viszont hangokat hallottam felém közeledni, de már nem volt időm elrejteni a telefont, ugyanis Jimin észrevette az asztalon előttem, ahogy fölé görnyedtem.

- Szóval nálad volt - rázta fejét gondterhelten és téve felém pár lépést kinyújtotta a kezét. – Kérlek, add ide, meg kell néznem pár dolgot rajta.

- Nem - vágtam rá azonnal és magam mögé rejtettem a telefont. Mochi felvont szemöldökkel méregetett engem, de még egyáltalán nem volt ideges, csak értetlen. Az egy fokkal jobban tetszett.

- Gyors leszek, utána tőlem annyi zenét keresgélhetsz a listámban, amennyit csak akarsz - mondta és meglepett, hogy ennyire elnéző volt velem. Máskor biztos, hogy jobban kiakadt volna, amiért nálam volt a telefonja. Mégis miről beszélgethettek Taehyunggal ?

- Nem lehet - ráztam meg a fejemet szűkszavúan. Legalábbis addig, amíg el nem tüntettem ezt a dühítő üzenetet.

- Miért ? - döntötte oldalra a fejét kíváncsian, de ekkor újra jelzett a telefonja, méghozzá KakaoTalkon. Összerezzentem a hang hallatára és számat elhúzva sütöttem le a szememet. - Kérem a telefonomat - vált türelmetlenné és közelebb lépett, hogy aztán leguggolva elvehesse tőlem. Ha kell, eltűnök innen, de nem mutatom meg neki ezt az üzenetet. Nem láthatja. Fejemet rázva tiltakoztam továbbra is és farkasszemet néztem a felém közelítő Jiminnel. Egész testével vészesen közeledett, így gyorsan ki kellett találnom valamit. Eltűnhettem volna, de semmi garancia nem volt arra, hogy a telefon nem marad itt. Annyira azért nem tudtam irányítani azt, hogy mit fogok meg. Egy szintig ment, de kivinni a házból már nem tudtam volna a felszívódásommal. Aztán megtörtént a baj. Jjanggu hirtelen megjelent mögöttem, majd finoman harapdálni kezdte a kezemet, hogy ezzel jelezze, éhes és adjak neki kaját. Csakhogy annyira csikizett, hogy kiejtettem miatta a kezemből a telefont. Jimin kapott is az alkalmon és gyorsan hátam mögé nyúlt, amíg én a kutyát szedtem le a kezemről.

- Jimin, ne ! - álltam fel azonnal, de addigra már a fiú rezzenéstelen arccal olvasta az üzenetet, majd mikor a végére ért dühösen pillantott fel rám. Miért rám volt dühös egyáltalán ?

- Te ki akartad törölni ? - szólalt meg kimérten és ismét olyan távolinak tűnt, mint megismerkedésünk elején.

- Hát... Öhm... Ami azt illeti... - gondolkoztam a megfelelő válaszon, amivel talán kicsit jobb színben tűntethettem volna fel magamat, de nem igazán jöttek a szavak a számra.

- Na, ki is találtam mit főzhetnél reggelire... - sétált ki Taehyung egyenesen a háborús övezetbe és neki is feltűnt, hogy valami nem volt rendben, ugyanis azonnal megtorpant a kanapé mögött és onnan nézett ránk felváltva. - Miért érzem ilyen feszültnek a levegőt ?

- Milyen jogon... - szorította ökölbe a kezét Mochi és már kevésbé hasonlított egy cuki édességre. Inkább valami csípős fűszerre, ami bármelyik percben felrobbanhatott. - Miért avatkozol bele a magánéletembe ?

- Én csak nem szerettem volna, hogyha ismét szomorú lennél - magyarázkodtam, de mintha meg se hallotta volna közelebb lépett és szinte elijesztett dühös tekintetével.

- Miért képzeled azt, hogy szellemként bármilyen jogod lenne kitörölni az én üzeneteimet ?

- Én...

- Már nem is vagy életben, akkor mégis miért foglalkozol velünk ? - nézett rám dühösen és utolsó mondatát hallva elszorult a torkom és nem tudtam egy szót se kinyögni. Megértem, hogy kiakadt, amiért beleavatkoztam valami olyanba, ami nem az én dolgom volt, de akkor se kellett volna ilyet mondania. Fogalma sincsen arról, hogy mit érzek, és hogy mennyiszer jut nekem is eszembe ez a kérdés.

- Csak segíteni akartam rajtad, mert úgy gondoltam, hogy egy olyan jószívű ember, mint te nem érdemli meg, hogy ilyet kapjon válaszul, de úgy érzem, hogy tévedtem - néztem mélyen a szemébe és csalódott hangom és tekintetem miatt mintha valami elpattant volna nála, egyszeriben megváltozott a tekintete és már nem tudtam belőle semmit se kiolvasni. Megfejthetetlen, akár a tenger mélye. - Te már rég nem vagy az-az ember, aki voltál - ráztam meg a fejemet, majd szememet lehunyva kizártam szavaikat a fejemből és a közeli parkra összpontosítottam, majd szépen eltűntem akár a kámfor. - Soha többé nem fogok segíteni ezen az alakon - trappoltam előre idegesen, de egyúttal muszáj volt alsó ajkamat beharapnom és ökölbe szorítanom a kezemet, ha nem akartam fájdalmamban felordítani. A szívem rettentően hasogatott, majd szétrobbant és szédültem is, de mindeközben úgy éreztem, mintha üres lennék; akár egy doboz. A jó öreg dobozérzés újra visszatért és én kénytelen voltam elfogadni a helyzetet. Ismét egy hajléktalan szellemmé váltam.

////

Sziasztok^^

Most egy jó hosszú és viszonylag eseménydús részt hoztam nektek, ugyanis sok-sok időm volt a napokban XD Nem is voltam lusta, így sikerült haladnom az írással^^ Remélem elnyerte ez a rész a tetszéseteket és még szeretnétek, hogyha tovább élnék XD A végét nem pont így terveztem, de végül így jött ki XD Bocsi XD

////