" Ahogy a barátaim és a családom egyre távolodik, szorongva érzem magam, ahogy telik az idő. Egyedül érzem magam, azt kívánom, bárcsak minden eltűnne, amikor egyedül vagyok... "

( BTS Suga ( Agust D ) - So Far Away ft. Suran )

Elnémulva figyeltem a közvetlenül előttem gubbasztó fiút, aki valamin nagyon elgondolkozhatott engem nézve, ugyanis már egy jó ideje az arcomat fürkészte, ami kezdett kellemetlenné válni a számomra. Hisz hely közöttünk nem igazán volt, így csak pár centi választott el arcától, így jobban szemügyre tudtam venni barna szemeit és szőke haját, ami miatt valóban egy mochira hasonlított. Bőre is puhának tűnt, ami miatt szinte büszke voltam magamra, hogy kitaláltam azt a becenevet, amit az Armyk adtak neki. Viszont hiába próbáltam a figyelmemet elterelni nem igazán sikerült, hisz nézése zavarba ejtett, így elkaptam fejemet és kezét csuklómon bámulva szólaltam meg.

- Most már el engedhetsz - suttogtam, mire nagyokat pislogva nézett le, majd zavartan elkapta kezét és halkan mondott egy bocsit, de azonnal el is halkult, hisz cipők zajára lettünk figyelmesek, amik egyenesen felénk közeledtek. Belül szinte fohászkodtam azért, hogy ne vegye észre Jimint a belépő egyén, aki mint később kiderült Suga volt az.

- Várj hyung ! - hallottuk Taehyung hangját, aki befutott a stúdióba, de valószínűleg meglepődött, hogy minket nem talált itt, így gyorsan kikukucskáltam az asztal alól és heves integetésemmel felvontam az értetlen fejjel álldogáló fiú figyelmét. Amint kiszúrt az asztal alatt szemei kétszeresére tágultak és valami megoldáson törve a fejét sétált lassan YoonGi felé, akin látszott, hogy már elég fáradt volt, így nem is csodáltam kiakadását.

- Mit akarsz még Tae ? Menj már ki, ha semmi sem kell, mert muszáj folytatnom a nem rég elkezdett dalt - nézett felé morcosan, mire Taehyungnak kezdett a bátorsága alábbhagyni és nagyot nyelve hátrált szép lassan az ajtó felé, miközben bocsánatkérően nézett felém. Jól tudtam, hogy nem akart veszekedésbe keveredni az idősebbel, így fejemet rázva intettem kezemmel, hogy siessen, majd visszabújva helyemre újra kezdett visszatérni zavarom, így eleinte nem is mertem Jiminre nézni. Végül csak megembereltem magamat és félve rápillantottam, aki az asztal előtt álló fiú lábát bámulta és még levegőt is alig mert venni, félve attól, hogy YoonGi felfedezi. Emiatt muszáj volt azonnal kitalálnom valami tervet, amivel kirángathattam volna a fiút legalább addig, amíg Mochi feltűnésmentesen ki tud surranni, de semmi használható nem jutott az eszembe. Ehhez V-re lett volna szükségem, hisz agyunk szinte egy rugóra járt, de nem akartam itt hagyni Jimint. Egyedül biztos, hogy csak még jobban izgult volna, így sóhajtva elhelyezkedtem, felkészülve a hosszú várakozásra, ami ránk várt a menekülésünkig.

Suga lassan megfogta gurulós székét és az asztal elé húzva leült rá. Már attól tartottam, hogy lábait kinyújtóztatva beleütközik Jiminbe, de szerencsére a szék lábaira helyezte sajátját és úgy kezdett dolgozni a gépen.

- Ezt meg melyik idióta kapcsolta be, és hagyta úgy ? - mormogta dühösen és nagy kattintgatásokba kezdett az egérrel.

Miután Jimin számára is világossá vált, hogy YoonGi egy ideig nem fog észrevenni minket, kicsit ellazult és fáradtan fordította fejét felém, majd kezdte újfent tanulmányozni arcomat. Fogalmam sem volt, hogy ezt mégis miért csinálta, de hosszú távon kezdett zavaróvá válni, így szintén meredtem bámultam felé, hátha képes vagyok zavarba hozni ezzel rávéve őt, hogy ne bámuljon így. Lehetséges, hogy csak most fogta fel igazán, hogy szellemként kiköpött olyan voltam, mint ő, vagy csak szimplán azt nézte, hogy milyen jó ruhát is választott. Nem tudtam biztosra, hogy mit is akart ezzel az egésszel, de gyerekes természetemet figyelembe véve megpróbáltam hasonló tekintettel fikszírozni az arcát, mint ahogyan ő is tette. Végül lehet bevált, mert nagyokat pislogva túrt zavartan a hajába, majd újra Suga lábát kezdte el figyelni. Nem mintha túl sokat tehetett volna, hogyha úgy tűnt, hogy ki akarta nyújtani végtagjait...

Már jócskán eltelhetett fél óra, míg mi az asztal alatt voltunk fogva tartva és ez igazán meg is látszódott rajtam. Utáltam egy helyben maradni ennyi ideig és ez ebben az esetben sem volt másképp. Már ide-oda izegtem, hogy legalább valamivel szórakoztathassam magamat, de miután lábammal megrúgtam Jimin oldalát és emiatt jól kiröhögtem miatta, inkább lenyugodtam. Mochi sem nézett rám túl kedvesen, így kénytelen voltam nyugton maradni, habár rettentően unatkoztam már. Az egyetlen zajforrás is Suga gépelése és egér nyomkodása volt, mégcsak a szintetizátor közelébe se ment, holott azt hittem volna, hogy már azzal is kezdi az egész dalszerzést. Pedig szívesen hallgattam volna tőle valamit, hisz jól tudtam, hogy nagyon szépen zongorázott. De mintha idegenkedett volna attól a tárgytól és jó messzire elkerülte. Csak néha hallottuk értelmetlen morgását, ami után rendszerint eltépett vagy kidobott egy papírlapot és a kukába hajította. Időközben ebből kifolyólag ceruza sercegése a lapon is társult a többi hang közé. Én pedig ezekkel az újabbnál-újabb hangokkal szórakoztattam magamat és azzal, hogy mikor társult hozzájuk egy eddig nem hallott. Igazán szórakoztató volt ez az egész főleg, hogy közben Jimin látszólag félig elaludt, így mással el sem tudtam volna foglalni magamat. Pedig akár farkas szemezhettünk is volna, vagy esetleg újra leverhettem volna kő-papír-ollóban, mint eddig mindig. Erre képes volt bealudni, ami miatt kicsit haragudtam rá, hisz itt maradtam mellette, holott egyedül is hagyhattam volna, hisz én bármikor ki tudtam volna surranni feltűnésmentesen. Én kedves viszont mellette maradtam, hogy ne legyen olyan egyedül. Jelenlétem úgy tűnik annyira megnyugtatta, hogy képes volt álomra hajtani a fejét. Bár igazán aranyosan nézett ki félig résnyire nyitott szájjal, kócos, összevissza álló hajjal és hanyagul oldala mellett tartott kezeivel. Fejét az asztalnak döntötte, úgy aludt csendesen és igazán nyugodtan. A mögötte álló napokat figyelembe véve talán valóban ráfért ez a kis pihenés, épp ezért csöndben és apró mosollyal ajkamon figyeltem békés arcát. Hisz akár fel is ébreszthettem volna, hogy velem együtt szenvedjen, de őszintén, nekem egyáltalán nem volt szenvedés ez a helyet. Hiába unatkoztam az, hogy emberek közelében lehettem megnyugvással töltött el és nem is vágytam többre. Legalább nem voltam egyedül.

Telefon csörgése szakított ki hirtelen a gondolkozásomból, ami miatt egy pillanatra megállt a szívem, hisz először azt gondoltam, hogy Jimin telefonja volt az, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez bizony az asztal fölött szólt. Aprót sóhajtva nyugodtam meg, majd néztem, ahogy Mochi is kinyitotta hirtelen a szemeit és enyhén kómás fejjel dörzsölte meg őket, majd ásított egy nagyot. Látszott, hogy hirtelen azt se tudta hol volt, majd miután megpillantott engem és összeráncolt szemöldökkel oldalra nézett leesett neki, hogy miért is volt itt. Valószínűleg azt gondolta, hogy mindezt álmodta, de csalódnia kellett, ugyanis túlságosan is valóságos volt minden. Ezután én Suga lába felé néztem, ugyanis a telefonja már vagy harmadjára csörgött újra és ő még mindig nem vette fel. Kicsit furcsálltam az egészet és már azt hittem, hogy elaludt, amikor is idegesen felpattant, ezzel jelentősen rá hozva mindkettőnkre a frászt. Széke is jócskán hátrébb tolódott, de nem is zavartatva magát vette fel végre a telefont és szólt bele idegesen.

- Mit szeretnél ? - kérdezte kicsit sem kedvesen, mire az előttem szintén résen levő fiúra sandítottam, aki nagyot nyelve konstatálta, hogy hyungjának nem éppen volt rózsás a hangulata. Ha ebben az állapotban talált volna rá a fiúra, akkor biztos, hogy elevenen kinyírta volna... - Nem érdekelnek az érveid apa. Már régen nem. Megmondtam, hogy nem adom fel, megmondtam, hogy nem megyek haza, akkor mégis miért próbálkozol továbbra is ezzel ? Nincs kedvem segíteni az étteremben, mégha azt is állítod, hogy ezzel végre a segítségetekre lehetnék - magyarázta és kiéreztem hangjából a merő gúnyt. Nem hittem volna, hogy ilyen rossz kapcsolata lett volna a szüleivel. Mochit elnézve viszont rájöttem, hogy ő sejtette, ugyanis alsó ajkát harapdosva sütötte le szemét és nagy valószínűséggel most szívesebben lett volna bárhol máshol, mint itt. - Igen, lehet szerinted nincs ehhez az egészhez tehetségem és fel kéne adnom, de nem fogom ezt tenni. A többiek számítanak rám, az igazi családom számít rám, így nem hagyom cserben őket. Különben is, te vagy az egyetlen, aki még ennyi év után is ellenzi az egészet. Légy olyan inkább, mint anya, aki végre támogat ! - ajánlotta és dühösen a földhöz vágta a telefont, ami nagy valószínűséggel ripityára tört.

Sokáig nagy csönd volt, így félve másztam ki az asztal alól és igazán jól esett egy óra üldögélés után végre állni, de ezzel nem is foglalkozva néztem YoonGit, aki a szintetizátor előtt állt nekem háttal és lassan lenyomott pár billentyűt a hangszeren. Ugyan arcát nem láttam, de háta olyan megviseltnek és magányosnak tűnt. Ezután a beszélgetés után az apjával, igazán kezdtem sajnálni őt. Ezek szerint egész végig a fiúk javát akarta szolgálni azzal, hogy elzárkózott előlük és próbált valamit alkotni, de nem csodáltam, hogy nem sikerült neki és ezáltal egyre ingerültebbé vált. Hiszen, amit erőltettünk az soha nem úgy sült el, mint ahogy szerettük volna.

- Miért nem lehetnek olyan szüleim, mint Jiminnek, vagy Taehyungnak ? Miért nem képesek támogatni ? - motyogta halkan és annyira megesett rajta a szívem, hisz olyan elesettnek tűnt ebben a pillanatban, hogy nem tudtam parancsolni magamnak és lassan felé sétáltam, majd hátulról átöleltem a derekát. Túlságosan is szeretek embereket ölelgetni... Tettemre azonnal kirázta a hideg, de meglepetésemre nem mozdult. Sőt, mintha meg is nyugtattam volna. Egy ideig még egy helyben ácsorgott, majd összeborzolta haját és nagyot sóhajtva megfordult, majd szépen keresztülment rajtam. Követve példáját utána fordultam, majd ijedten vettem észre, hogy éppen telefonjáért készült lehajolni. Csakhogy ezáltal tökéletes rálátása nyílt volna az asztal alatt kuporgó Jiminre. Gyorsan kellet cselekednem, így szinte bele se gondoltam, de már arrébb is rúgtam a földön heverő telefont, ami miatt Mochi tenyerébe temette arcát, míg Suga lefagyva bámult mobilja hűlt helyére. Kellett neki jó néhány perc, míg észhez tért, majd szemét dörzsölve motyogott arról valamit, hogy biztos túl fáradt és már ment is az arrébb csusszant készüléke után. Én eközben mosolyogva néztem a ledöbbent fiút, majd felnevettem az értetlenül bámuló Jiminen, aki nem tudta hova rakni, hogy miért pont ezt választottam figyelemelterelés gyanánt. Való igaz, hogy csinálhattam volna valami kevésbé paranormális dolgot, de túl gyorsan kellett ahhoz cselekednem, hogy normálisan gondolkozhassak.

- YoonGi, szükségem lenne a segítségedre... - nyitott be Rap Monster, majd összevont szemöldökkel nézte az időközben telefonját bökdöső fiút. Ezt a jelenetet én is ugyanilyen arccal figyeltem, ugyanis annyira jól szórakoztam Jiminen, hogy észre sem vettem, hogy van még valaki, aki miatt a földön fetrenghetek a nevetéstől. Szó szerint ez is történt, mivel hasamat fogva guggoltam le és szinte majd kipukkadtam a röhögéstől az elém tárult igen abszurd látvány miatt. Mochi szintén alig bírta kibírni feltörni készülő nevetését, így csak mosolyogva rázta fejét hyungja láttán.

- NamJoon, szerinted van olyan telefon, ami valamilyen csoda folytán egyik helyről a másikra teleportál ? - kérdezte meg a kínos csöndet megtörve.

- Tessék? - pislogott nagyokat a fiatalabb és szerintem igen erősen elgondolkozott azon, hogy barátját elküldi egy jó kis pszichológushoz.

- Semmi - legyintett YoonGi és tarkóját vakarva fogta meg a betört képernyőjű telefont, majd rakta zsebre és nézett kérdőn a még mindig őt bámuló fiúra. - Mit akartál ?

- Ja, hogy az ? - tért észhez Rap Monster és oldalra bámulva húzta el száját, majd váltott halkabb hangnemre. - Eltörtem két tányért és egy poharat... Segítesz feltakarítani, mielőtt Jin hyung hazaér ? - kérdezte, mire Suga sóhajtva bólintott egyet és a fiú után sétálva becsukta maguk után az ajtót.

Kapva az alkalmon gyorsan kifutottam és Tae keresésére indultam, aki épp az egyik szobából lépett ki és sietett felém. Meglátva engem elmosolyodott és vállamnál fogva kezdett visszatolni a stúdió felé, aminek kilincsét már nyomta is le Jimin. Karját megfogva rángattam magunk után és kicsit sem feltűnésmentesen, de bevonultunk közös szobájukba. Az ajtó csukódása után mind hármunkból egyöntetű megkönnyebbült sóhaj szakadt fel és egymásra nézve kitört belőlünk a vihogás. Még szerencse, hogy J-Hope nem volt itt vagy különben csak felébresztettük volna szegényt.

- Tehát akkor összefoglalva - szólalt meg V, miután megbeszéltük a hallottakat és sebesen kezdett el írogatni a táblára -, NamJoon hyungot elég kemény támadások érik, amit megpróbál egyedül elviselni, mivel nem akar vele terhelni minket. YoonGi hyung pedig az apja általi nyomás miatt viselkedik úgy, ahogy. Ezeknek pedig az az eredményük, hogy nem tudnak dalt írni és emiatt mind a ketten kezdenek egyre jobban kétségbeesni, emiatt is hanyagolnak el minket és idegesek annyira - magyarázta, mire Jiminnel csak hevesen bólogattunk és próbáltuk feldolgozni a hallottakat. Hisz az oké, hogy már világossá vált előttünk minden, de erre nekünk valami megoldással is elő kellett állnunk, akár csak V esetében.

- Beszéljük meg velük a dolgokat - ajánlotta Jimin, mire Tae is izgatottan kezdett el bólogatni, de muszáj volt lelomboznom őket, hisz ez nem lehetett ilyen egyszerű. Nem hiába nem akartak beszélni velük az egészről.

- Szerintem valami más kellene ide... - mondtam halkan és elgondolkozva néztem magam elé. Mi az, ami ilyenkor boldogabbá tett volna ? Ami miatt lekerült volna egy súly a vállamról ? - Tudod mit ? - néztem Mochira és elmosolyodva változtattam meg előző mondatomat. - Nagyon jó az amit mondasz...

- Na látod - pacsizott le Jimin Taevel, aki szintén nem értette, hogy miért elleneztem az egészet ennyire.

- De - tettem fel a mutató ujjamat. - Ezt kiegészíteném annyival, hogy ne csak simán beszéljétek meg az egészet, hanem ezt egy dal formájában tegyétek - fejeztem be mondanivalómat, ezzel igazán hosszú gondolkozásra késztetve a két fiút.

- Nekem tetszik az, amit YeJin mond - lelkesedett Tae és felém hajolva jó szorosan magához ölelt. - Nem is tudom mi lenne velünk nélküled - motyogta kedvesen a fülembe, mire csak elmosolyodva megsimogattam a fejét és visszaöleltem.

- Khm - zavart meg minket Mochi és összehúzott szemekkel bámult ránk. - Nekem is tetszik a terv - enyhült meg egy kicsit az arca, miután Taehyung elhajolt tőlem. - De tud bármelyikünk is dalt írni ? - tette fel azt a kérdést, ami miatt mindannyian azonnal elbizonytalanodtunk.

- Hát... Ezt eddig hyungék csinálták és csak is az ők segítségével tudtuk megírni a szóló számainkat - magyarázta Tae, mire Jimin is csak egyetérteni tudott.

- Szellem Lány - gondolkozott el Mochi és érdeklődve nézett felém. - Te is idolnak készültél, nem ? Akkor nem lehet, hogy te tudsz dalt írni ? - találgatott, ami miatt nekem is átsuhant ez az elképzelés a fejemben, de sajnos volt egy kis bökkenő.

- Nem emlékszem - vallottam be lehajtott fejjel.

- Valahogy sejtettem - sóhajtott fel Jimin, majd látva, hogy kezdtem rosszul érezni magamat amiatt, hogy megint csak nem ért semmit a segítségem, valami olyat tett, ami miatt kihagyott egy ütemet a szívem. - De hé, azért ne érezd rosszul magadat, nem a te hibád - emelte fel a kezét és gyengéden megsimogatta a fejemet. Egyik szememet lehunyva néztem fel rá és amint találkozott tekintetünk inkább elkaptam fejemet és a padlót kezdtem el bámulni.

- Ez az, Jiminnek igaza van - mosolygott rám V is és így már ketten is a hajamat tették tönkre, de nem húzódtam el, mivel nagyon régen kaptam bárkitől is ekkora törődést. Szívembe pedig akkora melegség költözött, hogy képtelen voltam nem vigyorogni, mint a tejbetök. Most én lehettem hálás Mochinak, aki segített abban, hogy ezek után ne végig magamat hibáztassam amiatt, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy még az életemet is elfelejtettem. Nem elég a halál, még ez is... Fejemet azonnal megráztam elűzve ezeket a negatív gondolatokat és tettetve a pozitívat fogtam meg a két fiú kezét és szorítottam meg őket erősen.

- Mit szóltok egy randihoz ? - kérdeztem lelkesen, mire mind a két fiú elképedve nézett rám, és még a mindig beszélő V se tudta, hogy hirtelen mit szóljon. - Látom félreérthetően fogalmaztam - nevettem fel ledöbbent arcukat látva és kezüket elengedve magyaráztam meg, hogy randi alatt mit is értettem. - Elmegyek mind a kettőtökkel egy olyan helyre, ahol esetleg ihletet kaphattok, hisz ha külön-külön kiötleteltek valamit, akkor lehetséges, hogy többre mentek, mintha csak együtt rágódnátok a megfelelő szövegen - próbáltam megértetni velük a mondanivalóm lényegét, mire azonnal nyugodtabbá vált a tekintetük és egyet értően bólogattak. - Úgy látom nem igazán örültetek volna egy randinak velem, de megértem, hisz ki akarna pont egy szellemmel romi dolgokat csinálni - tettettem a sértettet a megkönnyebbült arcukat látva, valójában viszont meg tudtam őket érteni. Valahol mélyen viszont a pukkaszkodó arcom mögött egy kicsit fájt belegondolnom mondandóm valósságába. Ilyenkor örültem egy kicsit, hogy nem éreztem olyat, mint szomorúság.

- Nem erről van szó YeJin - mosolygott rám V és elfordított és felfújt arcomat látva elnevette magát. - Mit szólsz ahhoz, ha eljönnél velem randizni ? - kérdezte meg hirtelen, ami miatt meglepetten kaptam felé a fejemet és lepődtem meg azon, hogy ezt teljesen komolyan mondta. Ajkai széles mosolyra húzódtak és szokásos szórakozott tekintetével nézett felém, de arcán nem volt jele semmi viccnek: teljesen komolyan gondolta.

- Ugye most csak viccelsz ? - nézett felé megrökönyödve Jimin és barátja eltökélt szemeit látva megrázta a fejét. - Valaki mondja, hogy csak álmodom és nem épp az előbb kérdezte meg az egyik legjobb barátom, hogy elmegy e vele egy szellem randizni... Néha komolyan kandi kamerás shownak érzem az életemet - bámult maga elé meredten Mochi és nagy valószínűséggel elgondolkozott azon, hogy mit tett, amiért ezt érdemelte a sorstól.

- Jaj, ne nézzetek már mind a ketten így - nevetett ki minket V.

- Szóval csak vicceltél ? - kapta felé a fejét Jimin.

- Nem. Csak annyit akartam mondani, hogy ne értsetek félre. Szimplán szeretném, hogyha YeJin is részesülne valami jóban, hisz ilyenben már nem lehet része - halkult el a végére várva reakciómat a hirtelen kimondott őszinte szavai miatt, mire csak halványan elmosolyodtam és nem törődve a szívemet mardosó fájdalommal csak bólintottam.

- Igazad van, így köszönöm - mosolyogtam rá és arcom láttán Tae is megkönnyebbült, hisz látszólag nem bántott meg. Nem is bántott, csak szimplán furán érintettek szavai, de ezt semmi féleképpen sem akartam előtte mutatni.

- Már megijedtem, hogy valami más van a háttérben - könnyebbült meg Mochi és láttam szemein átsuhanni valamit, de fejét rázva azonnal el is tűnt az a gondolat a fejéből és érdeklődve nézett felém, mikor meglátta, hogy őt bámultam. Emiatt viszont azonnal elkaptam a fejemet és Taehyungra néztem, aki láthatólag tovább akarta ecsetelni tervét.

- Na meg, nem mindenkinek lehet alkalma egy idollal randizni - húzta ki magát, ami miatt nevetve helyeseltem és döntöttem el, hogy Tae volt a legaranyosabb fiú, akivel eddig találkoztam. Neki valóban aranyból volt a szíve, ahogy Jiminnek is. Hisz annyi időn keresztül egyedül próbált meg segíteni a többieken és saját magánál is előrébb helyezte őket. Jól tudtam, hogy Mochi ilyen volt és néha szerettem volna, ha velem is így viselkedne. A jelenlegi kapcsolatunkat figyelembe véve ez lehetetlennek tűnt, hisz láthatóan még mindig nem egészen barátkozott meg velem. - Mit szólsz, ha egy korcsolyás randit tartunk, hm ? - kérdezte meg hirtelen V csillogó szemekkel és gyermetegsége miatt nem tudtam nemet mondani, na meg a korcsolya szó hallatára rajtam is úrrá lett egy hasonló érzés. Így hasonló izgalommal kezdtem el további ötleteket felhozni és látszólag Taehyunggal sok mindenben egyezett a véleményünk. Azt hiszem megtaláltam a fiú kiadásomat...

- Szerintem mi majd itthon gondolkozunk valamin - mondta Mochi, mire ugyan egy kicsit elszontyolodtam, de csak bólintottam egy kurtát és inkább tovább beszéltem V-vel a terveinket. Ha már Jiminnel nem, legalább vele jól szórakozhattam...

Egész sokáig elvoltunk, de végül kénytelen voltam kivonulni a szobából, hisz megérkezett J-Hope, aki ugyan mosolyogva mondta, hogy nyugodtan folytathatja a két fiú a beszélgetést, de olyan leharcolt állapotban volt, hogy jobbnak láttuk, hogyha eltesszük magunkat holnapra.

Én abban a tudatban feküdtem le a kanapéra, hogy hétvégén nagyon jól fogok szórakozni, így szinte el se tudtam aludni. Egyik oldalamról a másikra forogtam és képtelen voltam leállni olyan izgatott lettem. Komolyan... Imádtam Taet.

- Te meg miért ficánkolsz még hajnalban is ennyit ? - jelent meg hirtelen a fejem mellett Jimin, ami miatt ijedtem kaptam szívemhez és ültem fel zavartan vigyorogva.

- Csak boldog vagyok, ennyi - vontam meg vállamat és magamban csak mosolyogtam azon, hogy Mochi újfent egy párnát szorongatott, mint mindig, amikor kijött hozzám este.

- Akkor még boldogabb lehetsz, ugyanis vasárnap nem lesznek itthon a többiek egy műsor miatt, ahova én nem tudok menni, mert egy másikba hivatalos vagyok külön, de mivel sokkal előbb hazaérek, mint a többiek, így ha gondolod főzhetünk együtt valamit a dalszöveg íráshoz. Nem rég találtam egy egész jó forró csoki receptet, csak kell még hozzá venni pár dolgot... - magyarázta zavartan, mire nem is hagytam, hogy befejezze már megöleltem a párnával együtt.

- Köszönöm - suttogtam, mire azonnal elhalkult és kezeit felemelve talán most először ölelt vissza. Ugyan igazán esetlenül tette, de ennek ellenére engem igazán boldoggá tett, így még jobban magamhoz szorítottam és még párnán keresztül is éreztem szíve heves dobogását.

- Én is köszönöm - motyogta.

- Mit ? - lepődtem meg és elhajolva tőle néztem sötét szemeibe, amiket ismét megvilágított a kinti világítás fénye.

- Mindent - válaszolta mélyen a szemembe nézve, majd hirtelen elhalkult és újra úgy vizslatta az arcomat, mint az asztal alatt. Szinte úgy éreztem, hogy a vesémbe lát ezzel a nézésével, így reflexszerűen elfordítottam fejemet, mint mikor hazudtam és nagyot nyelve ültem vissza a kanapéra. Ehhez hasonlót már én is mondtam, csak nem hangosan... Lehet, jobban hasonlítok Jiminre, mint gondolnám  ?

////

Sziasztok^^

Na most, lehet úgy tűnik nektek, hogy nem siettem, pedig de XD De mint minden gimnazista életében, nálam is sajnos beütött az utolsó heti hajtás, így csak most hétvégén jutottam el odáig, hogy írjam ennek a ficinek is a folytatását. Ráadásul úgy, hogy valójában egy projekthez kellett volna novellát írnom, de shh :D Azt majd valahogy megírom péntekig XD A jó hír viszont, hogy hamarosan nyári szünet, úgyhogy minimum heti egy részre számíthattok ennél a ficinél is :) Aztán, ha összejön, akkor többre is^^ A rész pedig remélem, hogy azért élvezetes lett és elárulom, hogy jövő hét vége felé már jön is az újabb ;)

////