" Durva szavakkal olyan könnyedén sebzed meg a szívem. Anélkül, hogy bocsánatot kérnél, magamat vigasztalom. Mindig ideges vagyok amiatt, hogy egyszer csak elhagysz engem. Én csak azt akarom, hogy maradj velem ! "

( BLACPINK - Stay )

Zihálva nyitottam ki a szememet és kaptam elé rögtön kezemet, ugyanis a kintről beszűrődő fény bántotta a pupilláimat. Hajamra tapadt hajtincseimmel ültem fel és fogtam a mellkasomat miközben köhögő rohamba kezdtem. Éreztem, hogy majd szétrobbant a fejem is, így egyik kezemmel hajamat húztam, hogy alábbhagyjon a fájdalom. Mégis ki volt az a fiú, aki miatt akkora melegséget érzek most a mellkasomban és egyszerre mérhetetlen szomorúságot is ? Mégis milyen helyen voltam ? Én komolyan idol akartam lenni ? Temérdek kérdés fogalmazódott meg a fejemben és egyre se kaphattam választ hiába törtem annyira a fejemet. Helyette csak egyre rosszabbul lettem és alig kaptam levegőt, mintha csak valami belülről fojtogatott volna.

- Vajon ma mit kéne csinálnom reggelire most, hogy V is csatlakozik ? - hallottam meg Jimin fütyörészését és egyre hangosabb lépéseit, amivel jelezte, hogy hamarosan ide ér. Nem láthat meg így. Nem tudhatja, hogy mi van velem... - Oh, te is fent vagy Szellem Lány ? Te mit ajánlanál a reggeli... - akadt meg hirtelen engem látva, mire gyorsított léptein és leguggolva mellém kezdett el kétségbeesetten szólítgatni. - Mi a baj ? Hallasz ? Nyugodj meg - fogta hirtelen két keze közé arcomat, ami miatt meglepetten állt el a lélegzetem is és megszeppenve néztem aggódással teli szemeibe. Miért lett hirtelen ilyen ? - Hozok egy pohár vizet. Addig maradj itt, el ne tűnj - nézett rám szigorúan és elsietett a konyha felé. Eközben még mindig kapkodtam a levegőt, de egy fokkal jobbá vált a fejfájásom, így hogy már nem akartam annyira emlékezni még több dologra. Mégis hogy értette Mochi azt, hogy ne tűnjek el ? Ezen gondolkozva fogadtam el a vizet a fiútól és lassan megittam azt, majd Jimin utasítására egyenletessé tettem légzésemet is. - Mégis mi történt ? - kérdezte az arcomat fürkészve, mire csak megráztam a fejemet és visszaadtam neki a poharat.

- Azt hiszem visszaemlékeztem pár dologra az életemből - böktem ki, mire Jimin értetlenül kezdte el ráncolni a homlokát, mire azonnal megvilágosultam, ugyanis ő nem tudta, hogy én nem emlékeztem semmire. Mivel elaludt miközben meséltem neki... Azt hiszem ez hosszú lesz.

- Azt akarod mondani, hogy valójában semmire se emlékszel, és valószínűleg miattunk kapod vissza az emlékeidet ? - értelmezte a hallottakat Jimin, mire csak bólintottam és kíváncsian vártam a reakcióját. - Várjunk csak, ha te három éve voltál tizenhat... Az azt jelenti, hogy két évvel idősebb vagyok nálad - akadt ki, ami miatt fejemet fogva néztem rá.

- Neked komolyan csak ennyi maradt meg ? Ez zavar az egészben a legjobban ?

- Persze hogy... És én még hagytam, hogy olyan lekezelően beszélj velem. Még hogy noona - forgatta meg a szemeit. - Pont, hogy neked kéne oppának hívnod... Ilyet... Milyen egy tiszteletlen kölyök voltál - fortyogott még mindig magába és feladtam, hogy bármi más reakciót láthassak tőle, így csak halványan elmosolyodva figyeltem, ahogy tovább pukkaszkodott és nyugodtam meg afelől, hogy nem zavarta, amiért valamilyen szinten kihasználtam őket. Vagy lehet, ő nem is vette ezt annak... - De tudod - szólalt meg vagy tíz perc dühös motyogás után és szemembe nézve gondolkozott valamin. - Én nem ismerlek és mégis segítek neked visszahozni az emlékeidet, nem gondolod, hogy ez fura ? - kérdezte, mire csak sóhajtva bólintottam, ugyanis én is pont ezen gondolkoztam.

- Én sem értem... Hisz soha életedben nem láttál, így miért van egyáltalán közöm hozzád vagy akár a többiekhez ? Hisz mikor meghaltam, még csak nem is ismerhettelek titeket - mondtam. - Hacsak nem a debütálásotok után pár hónappal haltam meg... - Hm...

- Hm...

- Hm... - csatlakozott hirtelen V is és állát simogatva nézett gondolkozóan ránk. - Min is törjük a fejünket ? - kérdezte, mire Mochival egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Lehet nem kellett volna ezt az egészet ilyen félvállról venni, de amíg nem volt több információnk a nevemen és koromon kívül, túl sokra nem mentünk. Vissza kellett ahhoz mindenre emlékeznem, hogy tudjam honnan ismertem a fiúkat. Vagy csak Jimint, és ha ez megtörtént, talán végre el is tűntem volna...

~

- Jimin szemszöge -

Mostanában egyre többet rágódtam különböző dolgokon. Nem elég, hogy a többiek még mindig távolságot tartottak egymástól és egyben tőlünk is, és fogalmam sem volt arról ez mi miatt lehetett, itt volt ez a lány is... Segített nekem visszahozni Taehyungot, amiért nagyon is hálás voltam neki, csak hát nem tudtam hogyan is fejezhetném ki felé. Na meg, nem úgy láttam rajta, hogy annyira megkedvelt volna, így lehet nem is érdekelte különösebben, hogy egy sima köszönömön kívül mást nem kapott. Taehyungot láthatólag már az első pillanattól kezdve jobban kedvelte, mint engem bármikor is. Bezzeg a kajám kellett neki... Mégis, valahogyan igazán megköszönhettem volna azt, amit tett, és amit még mindig tesz értünk. Hisz ahelyett, hogy elment, miután segített Taen, itt maradt velünk egy rossz szó nélkül. Bár lehetséges, hogy ez is csak amiatt volt, mert V is látta őt. Miért is gondolkozom egyáltalán ilyesmiken ? Nem érdekel, hogy mit gondol és kit szeret jobban... Miért is érdekelne ? Sóhajtva elővettem a telefonomat, és amíg száradt a festék a hajamon, ránéztem KakaoTalkra. Talán ma írt... Ezt mondogattam ugyan magamban, de jól tudtam, hogy megint csak nem lesz semmi sem a beszélgetésünknél. Velem meg is szakadt az egész, és féltem, hogy mindez miattam volt. Lehet, hogy mondtam neki valami olyat, amivel elijesztettem ? Azért nem írt már ilyen régóta ? Akárhányszor csak végig görgettem a beszélgetéseinket, melegség költözött a mellkasomba, de egyúttal sajgott a szívem amiatt, hogy mindez már a múlté volt. Biztos, hogy én rontottam el valamit. Byul, miért nem válaszolsz ? Emiatt csak aggódásra késztetsz. Pedig mindig is utáltad, ha ezt éreztem veled kapcsolatban. Sokkal jobban szeretted, ha boldog voltam. Ugye tudod, hogy nélküled nem lehetek az ?

- A rajongók sikítozni fognak örömükben, hogy újfent szőke leszel - jött mellém Tae, mire azonnal lezártam a telefonomat és leraktam az előttem lévő asztalra. Erre az ismét barna hajú fiú felvont szemöldökkel nézett rám, majd résnyire nyílt ajkakkal nézett felém. - Te még mindig vársz az üzenetére, ugye ? Ne csináld már ezt - rázta a fejét gondterhelten, mire már nyitottam volna szólásra a számat, de kezével leintett engem. - Add fel, ha ilyen régóta nem írt, már nem is fog. Nem akarlak megbántani, de szerintem felültetett... Pedig még én is beszéltem vele és olyan aranyosnak tűnt - morgolódott magában Tae és szavai apró mosolyt csaltak ajkaimra, noha nem éppen nyugtatott meg. Az viszont jól esett, hogy ennyire óvni próbált engem a többi csalódástól. Ha tudná, hogy mennyit kibírtam már egyedül. Talán, ha a Szellem Lány nem lett volna, előbb feladom... Fejemet hevesen rázva néztem magamat a tükörben és próbáltam kiverni minden ilyen gondolatot. Nem segített, inkább csak az agyamra ment. Igen, határozottan csak az agyamra ment...

- Komolyan lesz egy óriás fanmeetingetek és nekem nem szóltatok ? - jelent meg a gondolataimba férkőzött személy, mire szememet lehunyva vetettem el előző gondolataimat és figyeltem, ahogy megállt mellettünk és úgy figyelt minket bosszúsan. Eközben a fodrász visszatért, így nem válaszolhattunk neki, aminek az lett a következménye, hogy hosszú magyarázásba kezdett. Nem szerettem, hogy néha ennyire emlékeztetett Rá... - Olyan gonoszak vagytok. Pedig akkor időben beszereztem volna egy Army bombot. Olyan szép fényes meg minden... Most nézhetem a színfalak mögül semmi világítás nélkül - duzzogott, mire Tae, csak mosolyogva megrázta a fejét és gyorsan megütögette a lány buksiját, majd visszasétált a többiekhez. - De legalább vicces lesz - váltott át hirtelen boldogabb arcba, ami még mindig meg tudott lepni. Hogy volt képes egy ember ilyen gyorsan változtatni a hangulatát ? Rajta kívül, csak egy valaki volt képes erre... - Mert az lesz, ugye ? - nézett felém félredöntött fejjel, mire csak bólintottam egy aprót és lehunytam a szememet, hogy a víz ne mehessen bele. Nem hittem volna, hogy valami egészen más hangulat is megmutatkozik a koncerten. Bár valahol gondolhattam volna, hisz Tae mindig is az őszinteségéről volt híres, mégha az igazság nem is volt mindig olyan boldog...

~

Hazudnék, ha azt mondanám nem sejtettem előre, hogy Tae mire is készült. Jól tudtam én, hogy egyszer bevallja az Armyknak is, hogy mi is történt, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar. Mikor belekezdett a mesélésbe, tudtam hol fog kilyukadni. A többiek, úgy ahogy az Armyk is, érdeklődve figyelték a halkan síró fiút, aki egyedül próbált meg tenni az ellen, hogy kibírja még egy kicsit és be tudja fejezni a beszédet. Fájt a szívem, ahogy néztem a szenvedését, az pedig még jobban fájdított az egészen, hogy a fiúk, mind-mind meglepődtek, talán Jin kivételével. Bár nem is igazán néztem őket, inkább Taehyunghoz siettem és hátulról átölelve öntöttem belé annyi lelket, amennyit csak tudtam. Egyszer még Byul azt mondta, hogy az embereknek sokkal jobban esik, ha hátulról ölelik meg őket. Úgy tűnt ez V-re is igaz volt, és miközben őt szorítottam végig néztem a tagok együtt érző tekintetén és szememet lehunytam, amikor megpillantottam a síró maknaet. Miért kellett ezt csinálnotok ? Most már látjátok, hogy milyen hiba is ez az egész ? Igen, szentül állítottam, hogy ezek után változnak majd a dolgok, de egy nagyobb ölelésen kívül semmi sem történt a "színfalak" mögött; megint csak csalódnom kellett, mint mostanában annyiszor, holott ezek előtt soha nem kellett csalódnom a mi kis családunkban...

- Naaaa, Jiminie - húzogatta pólóm alját Tae és közben kölyökkutya szemekkel próbált rám hatni, ami mint mindig, most is bevált. Túl engedékeny voltam. Néha igazán szerettem volna olyan lenni, mint YoonGi hyung.

- Oké, oké - ráztam meg a fejemet mosolyogva és a vizembe kortyolva támaszkodtam az étkezőasztalnak és közben érdeklődve figyeltem Taehyungot, aki neki kezdett felvázolni a nagy tervét.

- Ez az - bokszolt bele a levegőbe és óvatosan hátranézett, hogy a Szellem Lány figyelt-e minket vagy sem, de mivel csillogó szemekkel bámulta a tévében menő doramát, így biztosak lehettünk benne, hogy fogalma sem volt mi folyt körülötte. - Na szóval... Arra gondoltam, hogy együtt elmehetnénk vásárolni valami ruhát YeJinnek, hisz nézz rá. Szegény állandóan abban a fekete szerelésben van. Biztos jobban érezné magát, ha valami vidámabbat viselhetne - állította V és ötlete miatt én is elgondolkoztam azon, amit mondott. Igaz, hogy nem éppen hozzá illő lehetett az a hacuka, de eddig soha nem panaszkodott amiatt, hogy zavarná. Vagy csak nem akart a problémáival zavarni...

- Aish... Ez a lány - túrtam szabad kezemmel a hajamba és Taet félretolva sétáltam Szellem Lány elé és álltam meg közvetlenül úgy, hogy eltakarjam a tévét. Máskülönben nem figyelt volna rám, csak azt tettette volna. Ennyi idő alatt könnyen rájöttem már az ilyen kis dolgaira.

- Yah ! - szólt rám összehúzott szemekkel és próbált arrébb tolni, de nem ment neki.

- Yah ? - szaladt össze a szemöldököm és lehajolva elé kezdtem el méregetni. Lehet nem volt túl jó döntés, ugyanis a félelem újból kezdett felül kerekedni rajtam, így azonnal fel is egyenesedtem és el kellett azon gondolkoznom, hogy mit is akartam...

- Ha megint csak azt akartad a fejemhez vágni, hogy két évvel idősebb vagy, akkor el kell mondanom, hogy tudom. Miattad eléggé jól megjegyeztem... - magyarázta és közben próbált kilesni mellettem, hogy folytathassa a tévé nézését.

- Most nem ezt akartam, habár úgy érzem még mindig nem érdekel.

- Nem is - vonta meg a vállát. - A dorama most egy fokkal jobban leköt, mint te - mondta, majd arrébb csúszva a kanapén talált egy olyan szöget ahonnan végre láthatta a tévét. Előző beszólása igazán fájt, mégha nem is mutattam, így hát csak sóhajtottam egy nagyot és leülve mellé, kérdeztem meg halkan.

- Szeretnél eljönni Taehyunggal és velem vásárolni valami ruhát neked ? - kérdeztem előre meredve, mire a vásárlás szó hallatán felkapta a fejét és kezemet megragadva emelte fel és szorította meg két kézzel. Engem azon nyomban ki is rázott a hideg, de nem tudtam elhúzódni, így nagyokat pislogva vártam, hogy most mégis mi lett vele ilyen hirtelen.

- Imádlak - mosolyodott el szélesen és arca láttán, na meg szavai hatására egy hatalmasat dobbant a szívem, ami miatt azonnal elengedtem és összezavarodva motyogtam neki valamit arról, hogy készülődjön, majd fogtam magamat és elzárkóztam előle a szobánkba. Ne legyél ilyen velem. Ne akard, hogy megkedveljelek... Sóhajtva dőltem be az ágyamba arccal lefelé és közben minduntalan eszembe jutott az a boldog arca. Nem lehetek a barátja. Nem engedhetem közel magamhoz. Nem szeretnék többet sérülni. V a fájdalmai ellenére mégis kedves és törődő vele... Nem fél, hogy ő fog pórul járni. Hisz az egyetlenek, akik lelkileg sérülni fognak azok mi leszünk, nem pedig ő, aki örökre elmegy. Lehet, az lenne a legjobb, ha minél előbb emlékezne az életére és eltűnne...

- Akkor mégis miért nem engedted, hogy eltűnjön, Park Jimin ? - fejemet oldalra fordítva motyogtam magam elé és gondolkoztam el a válaszon, de őszintén, nem tudtam. Ha aznap, amikor valami rosszat álmodott és magában motyogott, nem ébresztem fel, akkor talán már nem lenne itt.

" Valamikor Szellem Lány mesélése közben elaludtam és nem is hallottam az egész sztorija végét, holott, most tényleg érdekelt volna, de túlságosan is megnyugtatott a hangja ahhoz, hogy fent tudtam volna maradni. Volt valami a hangjában, ami miatt a mesélése, valami történetnek tűnt, amit elalváskor meséltek a gyerekeknek az anyukák. Kicsit hasonlított arra, amikor nekem csinálta ugyanezt anya...

Nagyot ásítva nyújtóztam ki, majd oldalra fordítva fejemet, nem csak hogy a kisütötte a szememet a kintről beszűrődő világosság még meg is lepődtem a mellettem békésen alvó lány látványán. Teljesen összekuporodva szuszogott halkan és így hasonlított egy kismacskára, ami miatt halványan elmosolyodtam. Miken nem gondolkozok én ? Fejemet hevesen rázva álltam fel és a fürdőben megmostam jó alaposan az arcomat és neki álltam a reggeli készítésének, mégha csak ketten ettük is, habár azért Taehyungnak is megterítettem, reménykedve abban, hogy ő is megjelenik.

Lassan kész lettem mindennel, így kezemet megtörölve raktam ki a tányérokat, amikor is halk nyöszörgésre lettem figyelmes. Meglepetten emeltem fel a fejemet és néztem a nappaliba, ahol a Szellem Lány aludt nem rég még békésen a kanapén. Azt hittem ugyanaz a látvány fog fogadni, de tévednem kellett. Hirtelen egy poharat is levertem a könyökömmel, ami szilánkjaira törve terült szét a földön. Nem is érdekelt túlzottan, inkább közelebb mentem a kanapén alvó lányhoz és mellette megállva néztem pislogás nélkül, ahogy szinte már-már áttetszővé vált.

- Mi folyik itt ? - suttogtam és nem tudtam hirtelen mit is csinálhatnék. - Yah, Szellem Lány - szóltam neki, de nem reagált, hanem egyre gyorsabbá váltak lélegzetvételei és már attól féltem, hogy megfullad. Megijedtem, hogy valami baja lesz, így lehajoltam és vállánál fogva kezdtem el rázogatni. Kezdtem félni attól, hogy eltűnik vagy bármi más, így nem akartam, hogy továbbra is álmodjon, mégha éppen talán valami olyasmit álmodott, ami fontos lehetett a számára. Már annyit ráztam, hogy nem hittem el, hogy nem ébredt fel ezek után sem, de végül lassan nyitogatni kezdte pilláit és bágyadtan, kissé ködös tekintettel figyelt engem. - Hé... Szellem Lány, jól vagy ? - kérdeztem meg aggódva, mire azt hazudta, hogy semmi gond, én pedig szintén hazugságokat hordtam össze, hogy ne tudja mennyire is aggódtam miatta egy kis ideig... "

Talán, ha akkor valóban nem segítek rajta, már nem lenne itt. De valóban ezt akartam ?

- Nincs szabad kocsi, úgyhogy közlekedési eszközökkel megyünk a bevásárlóközpontba - mondtam csüggedten, mire V összevont szemöldökkel nézett felém.

- Ezt úgy mondtad, mintha tudnál vezetni - magyarázta, mire zavartan elkaptam a fejemet és az előttünk lévő utat kezdtem el bámulni, hogy merre is kellett mennünk a buszmegálló felé.

- Nincs jogsid ? - csodálkozott a Szellem Lány és elém ugrálva sétált hátrafelé, hogy beszéd közben tartani tudja velem a szemkontaktust. - Pedig azt hittem neked van, hisz két évvel idősebb vagy nálam - próbált heccelni és arcomat látva szélesen elmosolyodott és Taehyunggal összepacsizva nevetett fel.

- Ez tetszett - karolta át a vállamat Tae és arcomat fürkészve folytatta. - Ne vágj már ilyen fancsali képet, valld be, hogy jó poén volt.

- Ja, nagyon - forgattam meg a szememet és sértetten néztem a nevető barátomat, aki igen jól szórakozott azon, hogy egy lány így be tudott oltani. Kösz, Szellem Lány...

- Egyébként - szólalt meg az egyetlen lány társaságunk és összevont szemöldökkel nézett felém. - Azt értem, hogy álcázod magadat, de ha már van rajtad egy hatalmas sál, akkor miért viselsz mellé még egy maszkot is ? Taehyungot értem, hisz neki nincs sálja, helyette sapkát visel, de te...

- Oké, rendben, le lehet rólam szállni - húztam feljebb arcomon a sálamat és próbáltam figyelmen kívül hagyni V nevetését, ahogy majdnem bele is halt, annyira jót szórakozott. Komolyan, ez a lány kikészít... Még hogy megkedvelni. Pff...

Beletartott némi időbe, amíg megérkeztünk a hatalmas bevásárlóközponthoz, ahol amint megláttam a sok embert, felsóhajtottam. Persze, hogy pont a legforgalmasabb időben akart Tae is vásárolni jönni.

Utunk egyenesen egy ruhaboltba vezetett, ahova belépve éreztem, hogy kezdtem megsülni, így letekertem nyakamból a sálamat és kabátomat kigombolva néztem körbe az üzletben, a női részleget keresgélve. Eközben Taehyung is elment valamerre és a Szellem Lány is eltűnt, így egyedül maradva léptem pár pulcsihoz és hagytam figyelmen kívül a vizslató tekinteteket, amik miatt egy kicsit kezdtem zavarba jönni. Mit gondolhatnak vajon, hogy női ruhákat nézegetek ? Aish... Merre lehet Taehyung ? Felnézve vezettem körbe tekintetemet az üzletben és ki is szúrtam a Szellem Lánnyal együtt, ahogy egy női alkalmazottal beszéltek, mármint csak Tae. A mellette hevesen bólogató lány pedig igazán helyeselt valamit. Kíváncsi lettem volna, hogy miről is kérdezte V az alkalmazottat, de inkább visszatértem az előttem felakasztott pulcsik nézegetéséhez. Nem rég azt mondta a Szellem Lány, hogy újra kezdte érezni az időjárást, így biztos nem lehetett melege abban a fekete, vékony szerelésben. Nem igazán keltette fel egy pulcsi sem a figyelmemet, aztán ráakadtam egy feketére, aminek elején Pikachu díszelgett.

- Ez biztos tetszene neki... - motyogtam a ruhadarabot nézegetve és éppen az árát olvastam volna le, amikor is valaki megszólalt mellettem.

- Kinek tetszene ? - hajolt mellém a Szellem Lány érdeklődve, mire ijedten kiejtettem a kezemből a pulcsit, aminek vállfája igazán hangosan csattant a földön, ezzel ránk hozva pár vásárló figyelmét. - Béna - nevetett ki, de lehajolva felvette a pulcsit és a kezembe nyomta, amikor pedig észrevette, hogy mi volt az elején egy halk sikoly hagyta el a száját. - Ez Pikachu ! - kezdtek el csillogni a szemei és a pulcsit megfogdosva aranyosan elmosolyodott. - Ez, de puhi - dörzsölte hozzá az arcát, mire egy apró mosoly költözött arcomra, amit szerencsére a maszkom miatt senki sem láthatott. Egyébként, mit is mondtam az előbb ? Aranyos mosoly ? Kezdek meghülyülni... - Nézd, nézd Taehyung, mit nézett nekem Mochi - szólt az épp megérkező fiúnak, aki egy ruhát tartva a kezében állt meg mellettünk. Már megint Mochiz...

- Milyen kedves ez a ChimChim ma - nézett rám Tae, akinek szemei körül meglátszottak nevető ráncai. Túl jól szórakozott ezen a helyzeten.

- Nem is neki akarom megvenni - kaptam el a fejemet tőlük és már bántam, hogy ezek a szavak olyan felelőtlenül elhagyták a számat. Még hogy nem neki néztem... Akkor mégis kinek Park Jimin ? Magadnak ?

- Aha - reagálta le összevont szemöldökkel V és ez elszontyolodott lány felé nézve kedvesen megsimogatta a fejét és figyelemelterelés gyanánt felmutatatta az ő általa választott ruhát.

- Nézd, szerintem nagyon illene hozzád - magyarázta és a lány elé tartotta a barackszínű, tavaszi ruhát, és egy világos farmerdzsekit is. Szellem Lány rögtön boldogabbá is vált és szélesen elmosolyodva nézett fel Taehyungra.

- Imádom, köszönöm - mondta végig simítva a ruhán és a fiúval együtt elindultak a kassza felé. Én pedig egyedül maradtam a kezemben továbbra is szorongatva a pulcsit.

- Ezek után biztosan nem lesz rá szüksége - túrtam hajamba idegesen és visszaakasztottam a helyére a pulóvert. Már sétáltam volna ki, az üzlet elé, hogy ott megvárjam őket, amikor is sóhajtva megtorpantam és egy világos farmert megragadva elvettem a jó méretet és mielőtt még meggondolhattam volna magamat, levettem a nemrég nézegetett pulcsit és én is a kasszához sétáltam. Ha felismertek minket, akkor elég furán fognak ránk nézni, de nem érdekel. Nem mintha nem vehetnénk a testvérünknek női ruhát. Mondjuk, lehet az öcsém nem annyira örülne ennek, de lényegtelen.

Gyorsan kifizettem a vásárolt nadrágot és pulcsit, majd a szatyrot megfogva kisétáltam a már csak rám váró két emberhez.

- Mégis csak vettél valamit ? - kérdezte sétálás közben Tae, mire csak kurtán bólintottam és jobban összezártam a zacskót, hogy még véletlenül se látszódjon mit vettem, csöndben sétáltam mellettük. Miattam lényegesen abbamaradt a beszélgetés és V sem tudott túl sok mindent tenni, mivel jól tudta, hogy ilyenkor nem szabadott firtatni nálam semmit sem. Amióta Szellem Lány itt volt, gyakrabban volt rossz kedvem. Bár gorombaság lett volna, ha mindent ráfogok, bőven benne volt ebben a többiek viselkedése is, amit még mindig mutattak, de legalább Tae itt volt. - Oh, ott egy fagyizó - szólalt meg vidáman Tae és a kaja szó hallatán Szellem Lány is vidáman kezdte el kérdezgetni, hogy merre, majd hirtelen elhallgatott és ledermedve állt meg az út közepén, miközben mi már folytattuk a sétálást. Meglepetten fordultunk hátra a lányhoz, aki hátrafelé fordulva állt lábujjhegyre és láthatóan keresett valakit, de mivel nem találta, így zavartan fordult vissza felénk, majd fejét megrázva újra mosolyt varázsolt az arcára és lelkesen futott hozzánk.

- Olyan rég ettem már fagyit - ugrált mellettünk és a sorba beállva nézte velünk együtt az ízeket. - Uh, málnásat és vaníliásat kérek - csillantak fel szemei, mire V mosolyogva bólintott és érdeklődve nézett felém.

- Nem tudom... Karamell és csoki - választottam egy kisebb gondolkozás után, mire Tae a kasszához lépve kérte el a fagyijainkat. Eközben mi Szellem Lánnyal kerestünk egy eldugottabb helyet, ahova le is ültünk és onnan figyeltük a fagyikkal felénk tartó fiút.

- YeJinnek pohárban hoztam, mert talán így kevésbé feltűnő, ha eszi - magyarázta és lerakta a mellettem ülő lány elé az édességet, aki meg sem várva minket kanalazta be az első falatot, majd kapott ciccegve a fejéhez.

- Talán egy kicsit túl gyorsan ettem - gondolkozott el, majd vállat vonva folytatta az evést.

Egy darabig Taehyunggal elbeszélgettünk pár dologról, de végül nem csak neki, hanem nekem is eszembe jutott egy olyan kérdés, ami válaszára igazán kíváncsi lettem volna. Én viszont nem tettem fel, így a fagyija végénél tartó fiú szólalt meg helyettem.

- Egyébként, hogy megy ez a ruhafelvétel ? Mármint, csak simán felveszed és utána eltűnik, vagy hogy megy ez ? - nézett a már fagyiját elfogyasztó lány felé, aki halványan elmosolyodva megrázta a fejét.

- Ugyan a kezdetektől ez az egy ruhám volt csak, így nem tudom biztosra, de egy barátom azt mesélte, hogy el kell temetni ahhoz a jelenlegi ruhámat, hogy egy másikat viselni tudjak - magyarázta, mire Tae megvilágosulva bólintott és megette fagyija végét is, úgyhogy indulhattunk. Bár, én még nem voltam készen, de mivel nem akartam, hogy csak rám várjunk, így útközben megettem a fagyimat és végig azon gondolkoztam, hogy Taehyung, hogy volt képes ilyen kedves lenni vele. Én pedig miért nem... Az Armykkal olyan könnyen ment, és mindegyiküket imádtam egytől egyig. Őt viszont nem voltam képes elfogadni. Aha, ezt hittem, miközben már rég elfogadtam úgy, ahogy volt.

Miután hazaértünk, mindenki elfoglalta a maga kis helyét és miután én is átöltöztem, kezembe vettem a ruhás zacskót és sóhajtva megnéztem a tartalmát.

- Pedig jól állna neki - suttogtam és már épp tettem volna el, amikor is valaki kikapta a kezemből és előttem megállva szemügyre vette.

- Szóval mégis megvetted neki - mosolyodott el szélesen Tae, miközben vizes haját törölte egy törülközővel. Gyorsan visszavettem a kezéből a ruhadarabot és zavartan hajamba túrva gyömöszöltem a zacskóba a nadrággal együtt. - Ne is tagadd, hogy nem neki vetted - ráncolta a szemöldököt és csípőre tett kézzel nézett le rám. - Nagyon furán viselkedsz már egy ideje vele. Csak nem kedveled ? - húzogatta a szemöldökét sokat sejtetően, mire egy párnát vágva az arcába nevettem fel zavaromban.

- Nem tetszik. Sőt, inkább még mindig nem barátkoztam meg vele eléggé. Tudod, igazán fura úgy beszélgetni vele, hogy rajtam kívül senki sem látja. Igaz, hogy segített, de nem fogom megkedvelni, és azt ajánlom, hogy te se tedd - magyaráztam, bár az okát inkább nem osztottam meg vele, hisz így még inkább azt gondolta volna, hogy kezdtem megkedvelni.

Először ugyan furán méregetett engem, de mondandóm végére zavart tekintettel sütötte le szemét és rám sem mert nézni. Ezt a reakcióját, egészen addig nem értettem, míg valaki meg nem szólalt mögöttünk az ajtóból.

- Tae, a pólódat kint hagytad, gondoltam behozom - sétált hozzánk a Szellem Lány és elmosolyodva nyújtotta a fiúnak a ruhadarabot, majd mintha semmi sem történt volna, kiment a szobából.

- Aigoo - rázta a fejét V. - Babo Jiminie, most biztos, hogy megbántottad - sóhajtott fel és ágyára levetődve hunyta le szemeit. - Nem mész beszélni vele ? - kérdezte, mire felvont szemöldökkel bámultam rá és nem értettem, hogy ezt miért nem ő tette, ha annyira bántotta a dolog, helyettem is.

- Csak az igazat mondtam...

- És azt gondolod, ezt nem hallotta már egy párszor ? Tudod, egy idő után megunja az ember - motyogta, majd halk szuszogásba kezdett. Utáltam, hogy ennyire okos volt, mégha gyakran nem is mutatta... Jól tudtam, hogy miről beszélt, hisz anno nem véletlenül döntöttem az éheztetés mellett, hisz elegem lett az állandó beszólásoktól, hogy nem vagyok elég, hogy soha nem leszek olyan jó, mint bárki más. Ezt jól elszúrtam. Kis bűntudattal a szívemben dőltem el az ágyamon, és egészen addig bent maradtam, amíg a fiúk haza nem értek és el nem mentek aludni. Utána pedig rávettem magamat, hogy kimenjek hozzá. Milyen jól is tettem...

Halkan osontam ki, kezemben a zacskóval a Szellem Lányhoz, hogy bocsánatot kérhessek tőle, hisz már én magam is jól tudtam, hogy milyen rosszat is mondtam. Feltűnésmentesen hagytam el a szobát, majd lassan haladtam a nappali felé, ahol a kanapén meg is pillantottam a Pikachu plüsst szorongató lányt, ahogy előre bámulva nézett ki a fejéből. Már épp szólítottam volna meg, amikor is halkan beszélni kezdett.

- Valóban fölöslegessé váltam már itt, hisz ezek után miért is lenne rám szükségük ? Itt van Jiminnek V, aki majd segít neki a továbbiakban. Most már nincs egyedül, hisz itt van az egyik barátja, aki nagyon jó fiú. Igen, most már nyugodt szívvel itt hagyhatom - fejezte be egyre jobban elhalkulva, mire félelem költözött a mellkasomba. Nem mehet el. Még nem mehet el. Szükségem van rá. A fenébe is, nagyon is szükségem van rá. Sietős léptekkel indultam el a felállni készülő lány felé, és mindeközben csak egy valami jutott az eszembe. Az egyetlen, aki most magányosnak érezte magát az ő volt, és nem én. Most rajtam volt a sor, hogy segítsek neki, ha már ő ennyit tett értem, holott nem is ismert.

- Maradj még - öleltem át hirtelen hátulról, ami nem kicsit hozott zavarba, mégha egy szellemről is volt szó, hisz ő egy lány volt; egy igazán törékeny lány, hiába nem mutatta. A tudat pedig, hogy mik is hagyták el a számat, csak még inkább vörössé tették a fejemet, így nem mertem a továbbiakban semmit sem szólni, és amikor kezével gyengéden megérintette a kézfejemet egy akkorát dobbant a szívem, hogy szerintem még ő is érezte. A francba...

////

Sziasztok^^

Gondoltam kedveskedek nektek nem csak, hogy egy hosszabb résszel, de még Jimin szemszöggel is :D Kicsit szerettem volna, hogyha az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, hogy mégis miként gondol, hogyan viszonyul YeJinhez. És láthattátok, hogy jelenleg hogyan. Hm... Azt hiszem mást nem akartam írni XD Remélem tetszett nektek ez a rész is, és a következőben kiderül, hogy YeJin miként is reagált Jimin kirohanására :)

////