" Amikor a mai nap elmúlik, úgy érzem, hogy a holnap más lesz. Vajon folytathatom nélküled ? Viszlát, addig a napig, míg újra találkozunk... "

( 2NE1 - Goodbye )

Ez nem lehet. Biztos csak beképzelem, hogy ő is lát. Igen, én is csak képzelgek és Jimin is... Ebből mégis hogy fogunk kimászni ? Nem szeretném, ha újabb tag ájulna el a jelenlétem miatt, bármennyire is lenne vicces. Aish... Most mit tegyünk ? Épp hogy rendbejött lelkileg és most újra zavarhatjuk össze, de nem vagyok egyedül. Jiminnel majd valahogy megoldjuk. Ekkor az említett fiúra néztem, aki pislogás nélkül meredt társára és nem szólt egy szót sem. Lehet elhamarkodott megnyilvánulás volt ez a részemről...

- Szóval... Te ki is vagy ? - érdeklődött még mindig Taehyung és mielőtt bármit is tudtam volna szólni, valaki kijött a konyhába ezzel megzavarva ezt a beszélgetést. YoonGi ment keresztül egyenesen rajtam, ugyanis nem volt időm kikerülni, mivel a döbbenettől nem is vettem észre, hogy közeledett. V arca azon nyomban meg is változott és résnyire nyitott ajkakkal bambult felém és emelte fel lassan kezét, hogy rám mutathasson. - Te... Mi... Hogy... Miért... Most mi van ? - engedte le maga mellé a karját és fejét vakarva nézett felém és a fekete hajú morcos kedvében lévő fiú felé, aki ugyanolyan csendben, mint ahogy megjelent, el is tűnt. Fel sem tűnt neki, hogy egyik barátja menten elájul a félelemtől, ugyanis Taehyung egyre jobban kezdett sápadni, mígnem eldőlt a székén és szemét lehunyva motyogott valamit.

- Már ő is kezdi ? - sóhajtottam fel és közelebb mentem hozzájuk.

- Ő nem ördögűzést csinál - magyarázta Jimin és visszafojtott mosollyal nézte a magában beszélő fiút. Melléjük érve végre én is meghallottam, hogy mit is motyogott, amin csak sértetten megráztam a fejemet és mögé lépve megfogtam a vállát.

- Attól még, hogy azt mondott folyamatosan, hogy csak álmodsz és mindez lehetetlen, én nem fogok eltűnni - suttogtam a fülébe és láthatóan kirázta a hideg, amin felnevettem és elégedetten ültem le eléjük az asztalhoz és kezdtem hozzá az evéshez.

- Yah ! Jimin ! - suttogta felém nézve V és közben úgy gondolta én emiatt nem is hallom, mivel túlságosan is tömtem a fejemet a finom levessel, amiből próbáltam a hagymát félretolni, mert ez volt az egyetlen étel, amit utáltam. Így jogosan mondhatták, hogy vámpír voltam, pedig nem... - Enni is tud. Nézd, úgy eszik, mint egy hörcsög... - folytatta és a megnevezés hallatán dühösen tettem le a kanalamat.

- Én nem vagyok hörcsög. Jimin te meg ne nevess - szóltam a másikra, aki majd kipukkadt a röhögéstől olyan jól szórakozott kettőnkön. - És fogd vissza magadat az ilyen jelzőkkel, mert meglátogatlak álmodban - motyogtam az orrom alatt sértetten és egy újabb falatot kanalaztam be. Nem értem miért kell mindig ilyen lányosan viselkedni... Ez felém nézve sértő. Pedig nincs is bennem semmi ijesztő. Most meg már a kedvem is lejjebb ment. Remek...

- Na jó, látom YeJinnel is történt valami, így ideje lenne beavatni téged is a dolgokba, ha már valamilyen furcsamódon te is látod őt - csapta össze tenyerét Jimin és elgondolkozva nézett felém várva, hogy segítsek neki egy értelmes magyarázatot kitalálni, de előző viselkedését figyelembe véve csak kinyújtottam a nyelvemet és kíváncsian vártam mit tesz egyedül. Már elvette az első csókomat is. Ne várja, hogy ma többet is segítsek neki. Ezen gondolatok miatt hirtelen zavarba jöttem és gyorsabban kezdtem el enni, hogy ráfoghassam vörös fejemet a forró levesre, ami egyébként már majdnem ki is hűlt... - Szóval - nyújtotta el szavait Jimin és közben szemével próbálta jelezni, hogy folytassam, de mivel tele volt a szám, így csak megvontam a vállamat és Taehyungot kezdtem el fikszírozni. Lehet segítenem kellene Mochinak... Addig is nem gondolkoznék a fürdőben történteken, amiről még muszáj lesz beszélnem a szürke hajúval. Nem voltam benne biztos, hogy csak véletlenül fulladt bele majdnem a kádba. Reméltem, hogy így volt, egy részem mégis kételkedett benne.

- Egy szellem vagyok - nyögtem ki egy kis gondolkozás után az első dolgot, ami az eszembe jutott, mire Jimin a tenyerébe temette az arcát és nagyot sóhajtva nézett ki ujjai között, hogy láthassa barátja reakcióját. Először Tae csak összeráncolt szemöldökkel nézett felém, majd felállt és mellém sétálva teljesen belehajolt az arcomba. Én csak sűrűn pislogva néztem vele farkasszemet és jót szórakozva a helyzeten vártam, hogy mit fog tenni. Lassan felemelte egyik kezét és meghúzta vele az arcomat, ami miatt halkan felnyüszítettem.

- Ez fáj, ugye tudod ? - kérdeztem, de mielőtt letudtam volna szedni magamról, Mochi mellettünk termett és megfogva V kezét lehúzta maga mellé.

- Ő nem egy kis állat, hogy így bánj vele - sóhajtott fel Jimin, mire Taehyung csak még furcsábban kezdett el méregetni és már attól féltem, hogy elájul, kiakad és ordibálni kezd vagy valami, de ehelyett hirtelen széles mosoly költözött ajkaira és kezemet megragadva rázni kezdte azt.

- Ez de menő ! - kezdtek el csillogni szemei és szinte kirángatott a székemből olyan hevesen rázta azt. E reakció először nagyon meglepett, de végül mosolyogva kezet ráztam vele és még azt is hagytam, hogy megöleljen. - Mindig is akartam egy ilyen különleges barátot - áradozott még mindig nagyon vidáman és engem ölelgetve nézett a mellettünk értetlenül bámuló fiúra. - Te is, ugye ?

- Persze, öt évesen - vágta rá Jimin, de Taehyung el is engedte füle mellett barátja beszólását és tovább nyúzott engem. Kezdtem valóban egy kis állatnak érezni magamat, de nagyon jól esett, hogy Tae nem úgy bánt velem, mint kezdetekben Jimin épp ezért összeszűkített szemekkel néztem a szürke hajú fiú felé, aki még mindig értetlenül állt a helyzet előtt.

- Látod, neked is így kellett volna viselkedned a kezdetektől kicsi Mochi és akkor jobban kedvelnélek - magyaráztam az említett felé fordulva és megnevezése hallatán magasba szökött szemöldöke és pislogás nélkül meredt felém.

- Pff - nevetett fel V és hasát fogva guggolt le a földre. - Kicsi Mochi... Ez az ő szájából sokkal viccesebb, mint az Armyktól.

- Ezt nem hiszem el - mérgelődött a szürke hajú és elém lépve megbökte a homlokomat, ami miatt lelohadt eddigi mosolyom és dühösen bámultam sötét szemeibe. - Ha komolyan kiderül rólad, hogy idősebb vagyok nálad, akkor még ezt visszakapod, noona - hangsúlyozta ki a végét, ami miatt kirázott a hideg és pír költözött az arcomra. Visszaszólni épp ezért semmi frappánsat sem tudtam, így nagyot nyelve visszaültem a helyemre és tovább kanalaztam a levesemet. Ha így szól hozzám valami miatt azonnal zavarba jövök... Mégis kim volt nekem ez a Park Jimin ? Sóhajtva megráztam a fejemet és egy mosolyt varázsolva az arcomra néztem az előttem ülő két fiúra, akik vidáman beszélgettek és szinte egymás szavába vágva meséltek. A hangulatot nézve azonnal jobb kedvem lett és egy fajta büszkeség érzet költözött a szívembe amiatt, hogy valamilyen szinten én is segítettem abban, hogy újra egymásra találjanak. Bár kötve hittem, hogy megbeszéltek volna egymással mindent komolyabban is. Viszont sejtettem, hogy ez a közös étkezés végre a helyes útra tereli őket. Talán, itt már nem is volt rám semmi szükség, hisz Jimin már nem volt egyedül. Itt volt vele V, akivel ugyan biztos, hogy még nem beszéltek meg mindent, de ha annak is eljött az ideje, akkor már valóban fölösleges voltam itt. Vajon, ez tényleg így lett volna ? Vagy csak én gondoltam túl ?

A fiúk az evés után el is köszöntek tőlem és elmentek aludni, bár Taehyungnak még meg kellett ígérnem, hogy holnap mesélek neki a szellemlétről. Aranyos egy fiú volt az biztos, és viselkedésével sokat segített a kedvemen. Nem úgy, mint Park Jimin, akinek hangulatingadozásai olyanok voltak, akár a napok múlása. Folyamatosan változtak és az ember ki sem igazodott rajtuk...

A kapott Pikachu plüsst szorongatva feküdtem a kanapén és sehogy sem jött álom a szememre. Ugyan Jimin valamilyen rejtélyes okból kifolyólag elhozta ezt nekem, mégis meglepett, amikor itt találtam a kanapén, miután kijöttem a fürdőből. Azt hittem, hogy majd magának megtartja, de valóban nekem adta. Ezen gondolatok miatt még jobban magamhoz szorítottam az állatot és valamilyen megfejthetetlen érzés költözött a mellkasomba, ami nem hagyta, hogy aludjak. Ingemet szorongatva próbáltam rájönni, hogy mi is ez, de legjobban arra hasonlított, amikor valamilyen nagyon habos sütit ettem, ami elolvadt a számban és folyton mosolygásra késztetett. Na, ez is valamilyen hasonló volt, csak éppen nem ettem semmit sem, csupán egy plüsst kaptam egy olyan fiútól, aki befogadott... Mert hát ezt tette, mégha nem is nagy kedvvel az elején. Mostanra talán már neki sem volt olyan rossz, hogy itt voltam. Addig legalábbis nem, amíg egyedül volt. Lehet, hogy ezek után ismét csak nyűg leszek a szemében...

- Még alszol ? - hallottam meg hirtelen V hangját, mire ijedten ültem fel és bámultam a telefonjával világító fiúra, aki zavartan vakarta a fejét és közben lassan felém sétált.

- Valami gond van ? - kérdeztem aggódva, miközben azt néztem, ahogy leült mellém a kanapéra és lábát felhúzva elhelyezkedett rajta.

- Nem... Csak... Jiminnel... Jimin említette, hogy a te segítségeddel térítettetek észhez - magyarázta és éreztem, hogy enyhén zavarba jött. A mondata hallatán én magam is abba jöttem, ugyanis nem hittem volna, hogy a dolog ezen részét már megbeszélték. - Csak megszerettem volna köszönni - mondta ki félve és felém nézve láttam, ahogy szomorúan elmosolyodott. - Segítettél abban, hogy magam is belássam, a nagymamám nem hibáztat semmi miatt, és hogy sokkal jobban érezném magamat, ha ezt a terhet mással is megosztanám - vallotta be és szemét megtörölve gyűrögette pólója alját. - Elég furán éreztem magamat, hogy sírva próbáltam mindent elmagyarázni Jiminnek és hogy ennyire könnyen megbocsátott nekem. Nem értettem mégis hogy volt erre képes, hisz egyedül hagytam még én is. Pedig megígértem, hogy együtt újjá élesztjük a Bangtant...

- Szerintem, Jimint az se érdekelte volna, hogyha egy kést is szúrsz a hátába. Ő akkor is megbocsátott volna. Végig csak arra várt, hogy magadtól odamenjél és megoszd vele a bajodat, mivel nem vágyott annál többre, minthogy segítsen neked - mondtam mosolyogva és V kezeit megfogva szorítottam rá. - Úgyhogy nehogy még egyszer ott hagyd, mert garantáltan rémálmaid lesznek - fenyegettem játékosan, mire halkan felnevetett és mosolyogva nézett szemeimbe. Ekkor kiszúrtam Tae mellett egy alakot, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel és törölte meg szemeit, majd rám nézve megszólalt.

- Köszönöm - suttogta, mire csak bólintottam és előre tudtam, hogy mi következik. Szememet lesütve néztem, ahogy szép lassan, de alakja halványodni kezdett. Ezt a hangulatváltozásomat V is észrevette, ugyanis aggódva hajolt látókörömbe.

- Valami baj van ? Esetleg szellemet láttál ? - viccelődött, amin csak hitetlenkedve megráztam a fejemet, de végül egy aprót bólintottam. - Tényleg ? - lepődött meg a fiú és össze-vissza kezdte a fejét forgatni. - Hol ? - vakarta a tarkóját, amin nagymamája csak elmosolyodott és unokája fejét megsimogatva szólalt meg.

- Nem is te lennél - mondta, mire V hirtelen lefagyott és pontosan abba az irányba nézett, ahol nagymamája is volt. Már nem látszott annyira tisztán, de még itt volt. Ő sokkal lassabban tűnt el, mint SungMin és jól tudtam, hogy miért. Volt egy utolsó dolog, amit meg kellett tennie.

- Te vagy az nagymama ? - kérdezte Taehyung, amiből rájöttünk, hogy ugyan nem látta, de hallotta az idős hölgyet. Ránézve az említett személyre éreztem, hogy egy mázsás súly nehezedett a mellkasomra, amiből rögtön rájöhettem, hogy most biztos szomorú lettem volna normál esetben. Az idős nő viszont nem válaszolt, csak halkan sírva nézett unokájára elérzékenyülve. - Te vagy az, ugye ? Még itt vagy ? Mond, hogy hallod a hangomat - kérdte a fiú kétségbeesetten, mire halkan megszólaltam.

- Mindent tisztán hall...

- Tudtam, tudtam, hogy itt voltál és vigyáztál rám. Néha éreztem, hogy valaki tartotta bennem a lelket. Tudhattam volna, hogy te voltál az - rázta a fejét szomorúan a fiú és egy mosolyt erőltetve az arcára nézett felém. - Hol van pontosan ? - meglepetten maga mellé mutattam, mire a fiú egész testével arra fordult és mindent megtéve azért, hogy csak mosolyogjon, megszólalt. - Csak azért, hogy ne légy szomorú mosolyogni fogok és elmondom azt, amit nem tudtam azelőtt mielőtt elmentél volna - kezdett bele fojtott hangon és krákogva folytatta. - Köszönöm. Köszönöm a gondoskodásodat, a szeretetedet, a finom főztjeidet, amikkel pufi Taehyungot varázsoltál belőlem. Az állandó aggódásodat, hogy mindig figyelemmel kísértél, hogy támogattál, hogy megvigasztaltál, hogy mellettem voltál, mégha csak telefonon keresztül is, hogy segítettél nekem mindenben, ha gondom adódott, hogy... - törölgette szeméből kifolyó könnyeit és közben mosolyra húzódott ajkai meg-meg remegtek. - Nagymama, nagyon szeretlek - mosolyodott el szívből és mégha közben csillogott a szeme a sírástól tartotta magát és nem engedte, hogy megtörjön.

- Én is nagyon szeretlek drága Taem - simított végig a fiú arcán az idős hölgy és szép lassan áttetszővé vált és pont, mikor Taehyung zokogásban tört ki; eltűnt.

Csöndben figyeltem, ahogy a fiú a mellkasát fogva sírt, majd közelebb csúszva hozzá kezemet hátára helyeztem és lassan végig simítottam rajta.

- Shh, semmi baj - nyugtatgattam és meglepetten nyíltak tágra szemeim, amikor teljesen hozzám bújt, akár egy kis kutya és vállamba fúrva fejét áztatta el teljesen az ingemet. Egy pillanatra ugyan lefagytam, de ha neki tényleg szüksége volt valaki közelségére, márpedig tudtam, hogy itt erről lehetett szó, hagytam had maradjon így. Eközben végig a hátát simogattam és a folyosó irányába tekintve észrevettem a minket figyelő Jimint, aki szomorú tekintettel bámulta barátját, majd felém nézve hirtelen megváltozott a tekintete. Egyszerűen lehetetlenné vált, hogy bármit is kiolvassak belőle, emiatt félve néztem vissza rá, ugyanis azt gondoltam valami miatt megharagudott rám. Erre csak sóhajtva lehunyta a szemeit és megindult felénk.

- Innentől átveszem - intézte felém szavait és rám sem nézve segített Taehyungnak felállni a helyéről és lassan bevitte a szobájukba.

- Ebbe mégis mi ütött ? - pukkaszkodtam és dühösen eldőltem a kanapén és a takarómban rugdalózva szitkozódtam. - Komolyan mondom. Segítettem egy barátján erre ez a hála ? A kis... Aish... Most ezzel nagyon felhúzott - terültem el teljesen a kanapén és plafont bámulva próbáltam lenyugodni. Hangos lélegzetvételemet hallgatva a nappaliban hirtelen beugrott a nem sokkal ez előtti jelenet és éreztem, ahogy egy rossz érzés kúszott a torkomba, ezzel nem engedve lélegezni. Én is így fogok eltűnni ? Kezemet szemem elé rakva hunytam le pilláimat és sóhajtottam fel hangosan. - Nem baj, úgy sem fogok senkinek sem hiányozni - motyogtam, mire valaki nem sokkal messzebb tőlem, megszólalt.

- Mit beszélsz ott magadban ? - kérdezte Jimin, mire azonnal felültem és érdeklődve figyeltem, ahogy leült a lábamhoz és egy párnát szorongatva nézett felém. - Köszönöm, hogy segítettél Taenek - mondta ki hirtelen, ami miatt meglepetten nyíltak szét ajkaim és felvillanyozódva másztam közelebb és hajoltam arcába, ami miatt ijedten hőkölt hátra, de nem volt hová menekülnie.

- Mit is mondtál ? Nem igazán hallottam - mutattam fülemre, mire hihetetlenül felnevetett és fejemet megbökve nézett rám.

- Köszönöm - motyogta úgy, akár egy durcás kisgyerek, mire felnevetve elégedetten bólintottam és visszaülve a helyemre néztem újra felé.

- Örülök, hogy végre nem vagy egyedül - hagyták el ezek a szavak túlságosan is felelőtlenül a számat, ami miatt zavartan kezdtem el dadogni valamit. - Mármint... Tudod... Öhm...

- Olyan jó érzés, hogy végre nem te szórakozol jól rajtam, hanem fordítva - nevetett ki Jimin. - Ez tetszik, több ilyen kéne - heccelt, ami miatt idegesen beleütöttem a vállába és sértetten néztem magam elé. Egy jó darabig még elszórakozott magában, ami túlságosan is zavart, így megszólaltam mielőtt még valakit felkeltett volna, és az őrültnek nézte volna amiatt, amiért magában nevetgélt. Bár én igazán jól szórakoztam volna rajta... Lehet, hagynom kéne...

- Jimin - szólítottam meg, miután abbahagyta és csöndben szorongatta a párnáját. Ugyan lehet, nem most jött el az ideje, de muszáj volt vele megbeszélnem a fürdőben történteket. Természetesen a csókos dolgot nem említve. Ő úgy sem emlékezett rá, így elég volt, ha néha én jöttem csak zavarba. Bár nem hittem volna, hogy benne bármit is megmozgatott volna az egész. - Mi történt veled a fürdőben ? És ne hazudj, mert az ágyad mellett fogok állni a legijesztőbb képemet vágva, hogy azt láthasd meg akárhányszor felébredsz - fenyegettem meg, ami miatt azonnal kirázta a hideg és elcsöndesedve kezdett el gondolkozni, hogy mit is mondjon. A levegő érezhetően megtelt feszültséggel és láttam Mochin, hogy nehezére esett kimondania a szavakat.

- Tudom, hogy most azt gondolod direkt csináltam, mert meg akartam halni - szólalt meg halkan és nem tudtam bele szólni, ugyanis valóban ez volt a sejtésem. Csak azt nem értettem miért. - De, ne aggódj. Valójában tényleg fáradt voltam és emiatt volt mindez. Azonban - kezdett bele halkan és tudtam, hogy még volt itt valami -, felébredtem, amikor éreztem, hogy valami nem volt rendben, de nem jöttem fel a vízből - szorította meg párnáját és szemét lehunyva bökte ki a szavakat. - Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha én eltűnnék, és ezzel végre észhez térnének a srácok. Ezután jól le is toltam magamat e gondolatok miatt és, mint egy jelként egy angyal is megjelent előttem és kihúzott a vízből. Akkor nem igazán voltam magamnál így nem tudom, hogy beképzeltem e és valójában csak Taehyung volt e, mert ez így elég nevetségesen hangzik...

Az angyal szó hallatán visszafojtott lélegzettel figyeltem és kiszáradt szájjal kaptam el róla a tekintetemet, amikor hosszú hallgatásom után felém nézett, hogy lássa reakciómat. A fejem rettentően égett, így visszadőltem a párnámra és takarómat a fejem tetejére húzva szólaltam meg dadogva.

- Hi-hirtelen na-nagyon fáradt le-lettem - magyarázkodtam. - Úgyhogy jó éjt - mondtam úgy, mint aki olyan fáradt volt és elnyomtam egy mű ásítást is csak azért, hogy elmenjen és be is vált, ugyanis felállva megszólalt.

- Hát jó, szép álmokat - válaszolta és én tényleg azt gondoltam, hogy elmegy, de ehelyett megjelent a fejem mellett és lerántotta rólam a takarómat. - Azt hitted, mi ? Én itt olyan őszinte vagyok, mint még soha senkivel, amit vehetnél megtiszteltetésnek erre így faképnél... - halkult el fokozatosan és pislogva fürkészte az arcomat. - Ennyire meleg volt a takaró alatt ? - csodálkozott kipirult arcomra és szapora lélegzetvételemre célozva, mire olyan hevesen kezdtem el bólogatni, hogy azt hittem menten leszakad a helyéről a fejem.

- Aha - motyogtam és meglepetten tágultak ki szemeim mikor hirtelen közelebb hajolt és úgy fürkészte az arcomat. Visszafojtott lélegzettel néztem vissza rá és meglepett, hogy magától jött ilyen közelségbe. Mi ütött ilyen hirtelen belé ?

- Hm... - szűkítette össze szemeit, majd fejét megrázva egyenesedett ki és lenézve rám mosolyodott el halványan. - Tényleg köszönöm, és jó éjszakát - mondta, majd szép lassan megindult a szobájuk felé, nekem pedig szívem olyan gyorsan dobogott, hogy féltem menten kiugrik a helyéről.

- Jó éjt Mochi... - motyogtam és arcomat megfogva próbáltam lehűteni a fejemet és csodálkozva vettem észre, hogy éreztem a hideg kezem hatását a meleg bőrömön és a belőlem kiáradó hőt. Ahogy azt is, hogy mellkasom szinte lángolt... Mégis mi történt velem ? Újra érezném ezeket a dolgokat ? Izgatottan pattantam fel a helyemről és futottam a fürdő felé, ahol megnyitottam a forró vizet és óvatosan alányúltam, majd azonnal vissza is rántottam a kezemet. - Áucs, ez éget - húztam el a számat, majd mikor jobban értelmeztem a hallottakat iszonyatosan boldogan kezdtem el egy helyben toporzékolni. - Éget, de hisz ez éget – tapsoltam, és annyira, mint akkor, soha nem örültem még. Lehet másnak ez furcsának tűnhetett, hisz miért örült volna bárki is egy ilyen jelentéktelen dolog miatt, és én mégis megtettem. Ugyanis, ezzel visszakaptam valamit élő emberi mivoltomból, amitől talán egy kicsit többnek éreztem magamat. Ilyen boldogsággal a mellkasomban szökkentem vissza a kanapéhoz és levetődve rá, szorítottam magamhoz Pikachut és nyomtam egy puszit a fejére. - Jó éjt barátom - motyogtam és szememet lehunyva átadtam magamat az álmok világának.

" Rettentően izgulok, az előttem álló megmérettetés miatt. Szemeim előtt apró fekete pöttyök táncolnak, amiért túl hosszú ideje szorítom ökölbe kezeimet. Ekkor valaki megfogja a vállamat és megszorítva mond pár biztató szót.

- Ügyes leszel Törpe. Csak légy olyan, mint mindig - mondja egy nálam sokkal magasabb, barna hajú fiú, aki fekete szemeivel próbál egy kis erőt önteni belém.

- Azt hiszem hányni fogok - motyogom és szinte rettegve nézek az előttem álló szemeibe.

- Ne aggódj, hisz itt van veled a te... - szavai végét már nem hallom, ugyanis már csak arra ébredek fel, hogy egy nagy teremben vagyok.

A falak fehérek, alattam barna parketta van, mögöttem egy hatalmas tükör, előttem pedig egy hosszú asztal, ami mögött négy alak ül. Középen egy fekete hajú, egész barátságos arcot vágó férfi, ő az igazgató. Az arcát jól bememorizáltam, hogy az ő reakcióját tudjam jobban figyelni. A többi ember arcára nem is merek nézni, helyette próbálom nem elrókázni magamat és a kapott kérdésekre válaszolni.

- Neve ?

- Jung YeJin.

- Életkora ?

- Tizenhat éves vagyok.

- Súlya ?

- Ötven.

- Ezen még van mit csiszolni. Rendben, most pedig mutassa be, hogy mit is tud - int felém az igazgató komolyabb arcát felvéve, mire a zene be is indul, én pedig átadom magamat a ritmusnak. Minden mást pedig kizárok a fejemből."

////

Sziasztok^^

Lezárult hát Tae problémájának megoldása is, így hamarosan bejön a képbe a következő tag ( vagy tagok ? XD Ki tudja... ) Előtte viszont jön egy aranyosabb részecske is, plusz újabb dolgok derültek ki YeJinről... Kíváncsi vagyok volt e olyan közületek, aki sejtette, hogy minek is készült a mi szellem lányunk :D És vajon ki lehet az újdonsült fiú ? Egyáltalán melyik ügynökséghez jelentkezett YeJin ?

Mindenkinek szép Húsvétot !^^

  ////