- Nem akarom megtörni a sokktól megfagyott, drámai hangulatot, de van egy rossz hírem - szólt közbe unottan Yuri. - Valaki most posztolt egy képet Ivén-ről azzal a címmel, hogy: A Feketehattyú visszaszállt a fészkére.

- Hogyan? - kérdeztem vissza elhülve.

- Jól hallottad. A kép az épületben készült. Akkor kaphatott le az idiótája, mikor a Dicsőségfal előtt szaunáztunk.

- Végülis, a Palota nem számít magánterületnek - mondta Mila kárörvendő mosollyal. Fel se tűnt mikor settenkedett vissza körünkbe. Azonban Yakov szőrén-szálán eltűnt... 

- Ez igaz... Mihez kezdesz így? A titkolózásnak ezzel lőttek - fordult felém ismét Svetlana.

Nem tudtam mit mondani. Lemerevedve néztem magam elé. Arra számítottam hogy néhány napon belül kiderül, hogy újra Oroszországban vagyok, de arra nem, hogy huszonnégy órám sem lesz előtte nyugiban.

ÁTKOZOTT HÍRNÉV!

- Iv? - fogta meg a bal vállamat Svetlana. - Minden okés?

Mivel még mindig nem jutottam szóhoz, nagyot nyeltem, s bólintottam.

- Máris hatszáz lájkololó és ötvenhárom komment van a képen - közvetítette az interneten zajló eseményeket Yuri.

- Ezzel nem segítesz, ugye tudod? - korholt rá gyerekkori barátnőm.

- Jól van, na! Csak gondoltam nem árt ha tud róla mennyire népszerű a dolog - morgott vissza a szőke hajú fiú.

- Pompás! Pedig az hittem a mai napom már kárba ment. - Mila a rosszindulatú megjegyzés után sarkon fordult, s vissza besiklott a pályára.

- Féltékeny boszorkány... - sziszegte Svetlana parázsló tekintettel figyelve a már jégen gyakorló vörös szépséget.

- Szóval? Mihez kezdesz? - lépett közelebb hozzám karba font kezekkel Yuri. - Nem a legjobb húzás, ha nem reagálsz erre - mondta, s felemelte telefonját rajta a megnyitott poszttal.

Meredten néztem képmásomat. A fóton csak én látszódtam, Yuri-t kitakarta a válaszfal. Az azonban tisztán látszott, hogy lelkes kedélyállapotban voltam.

- Akármilyen idegesítő is, amit a kissrác modott... - kezdte Svetlana

- Még mindig Yuri-nak hívnak - szúrta közbe a gondolat tárgya.

- Jó, az jelenleg lényegtelen - intette le ingerülten a barna hajú lány, mire az bosszankodva felciccent. - Viszzatérve... Van igazság a gondolatban. Valahogy reagálnod kell rá. Leszámítva persze ezt a hirtelen sokkot.

Ahogy az utolsó mondatánál végig mutatott rajtam, önkéntelenül is mosolyra görbült a szám széle.

- Tudom... - feleltem halkan. Kéttagú hallgatóságom várakozó tekintettel vizslatot. Én azonban kibámultam az épület egyik hatalmas ablakán.

Meglépjem? ... Menjek elébe minden körmönfont elméletnek, és álljak ki a világ elé? ... De lehet, hogy azzal teszem a leghosszabbat... Azt hiszem kénytelen leszek nagy tétekben játszani.

- Iv? - bökött meg finoman Svetlana. - Drágám, köztünk jársz még?

Aggódása újabb mosolyt rajzolt arcomra. Egy mély sóhajt engedtem meg magamnak, majd visszafordultan feléjük.

- TV interjús nyilatkozatot teszek - jelentettem ki határozottabban, mint ahogy valójában éreztem magam.

- HEH? - szakadt ki Yuri-ból grimaszolva.

Svetlana először szóhoz sem jutott a meglepettségtől, ám a negyedik tátogó próbálkozására megtalálta a hangját.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? Nincs rá garancia hogy mindenképp jól sülne el a dolog - tépelődött, s a füle mögé tűrte a haját.

- Tisztában vagyok a kockázatokkal - ismertem el kimérten, majd elindultam lefelé a jégről.

- És ha élőadásba szednek ízekre? Azt sose vakarod le magadról! - kiabált utánam Yuri tőle szokatlan, kissé kétségbeesett hangon.

- Akkor orrabukom, majd felállok és folytatom tovább - feleltem anélkül, hogy megálltam volna. - Nem élhetek örökké védőburokban.

- Hová is mész akkor most? - kiabált mosolyogva Mila.

- Az edzői irodába - feleltem tudomást se véve kitörőmtől ragyogó vigyoráról. - Megvitatom Yakov-val az esemény kivitelezésének részleteit. A mondatot beleegyező csend követte. Az egyhangúságot tudomásul véve bólintottam, s a korcsolyáim levétele után elindultam az emeleten lévő helyiség felé.

÷

- Egy magán szervezésű sajtótájékoztató? - Yakov ijesztően dús szemöldökei gyanakvón összehúzódtak.

-Iiigen - préseltem ki magamból a megerősítést.

- Jól esik, hogy hozzám fordultál a problémával. De miben lehetek konkrétan a segítségedre? - dőlt hátra a székében. - Vállaljam el a te edzői pozíciódat is?

Ha most nem gázolok a lelkébe egy életre, akkor soha...

Nagyot nyeltem mielőtt feleltem.

- Nem egészen erre gondoltam.. - motyogtam a hatalmas, időtálló asztalt bámulva. - Nem szándékoztam a nyakadba szakítani még az edzésemet is.

Szemei vérfagyasztóan kicsire szűkültek.

- Valaki mást kértél fel erre? - faggatott félre billentve a fejét. - Valakit Párizsból?

A túróba! Tudtam, hogy ez lesz..!

Gondolatban bokán rúgtam saját magam.

- Jesszus, nem! - ráztam meg a fejem és a kezeimet. - Ilyesmiről szó sincs.

- Akkor? Ki lesz a szerencsés? - Tekintete valamivel enyhültebben függött rajtam.

- Hát - fontam magam előtt karba a kezeimet -, igazság szerint én Svetlana-t akartam erre megkérni...

- Lana-t? - Szemei majd kigúvadtak a helyéről. - Hisz ő csak koreográfus és kosztüm-tervező!

A hanglejtése nem igazán tetszett a fülemnek, de megpróbáltam átlépni felette.

- Tudom - szögeztem le a nyilvánvalót. - Épp ezért csak névlegesen fogja betölteni ezt a szerepet.

Yakov ábrázata szó nélkül is elárulta, hogy elveszett a gondolatmenetemben. Mélyen felsóhajtottam, mielőtt mélyebbre ástam volna a dologban.

- Mindössze kirakat pozícióról van szó - mondtam újból. - A dolog oroszlánrészét magam fogom diktálni. - Yakov az állát vakarva hallgatott. - Idén csak az egyéniben indulok, és ha a szövetség hozzájárul...

- Megadom az elnöki engedélyt az ország képviseletére - szakított félbe.

- Köszönöm, Yakov... - A történtek utáni bizalma őszintén meglepett, de nagyon jól esett.

- De azt már most leszögezem, hogy Mila ugyanúgy benne van a kvalifikált csapatba. Így is vállalod? - Beesett szemei érdeklődve vizslattak.

Mért nem vagyok meglepve?! ... Végül is, ő volt anno az utánam következő legjobb...

- Vállalom - bólintottam határozottan.

- Ez igazán az örömömre szolgál - mosolyodott el, de csak fél másodperc erejéig. - De akkor miben tudok a segítségedre lenni a sajtótájékoztatóval kapcsolatban?

Most vagy ki fog vágni az ablakon...vagy a szemeim közé állít egy tollat.

A két kínálkozó lehetőség közül egyiket sem találtam szimpatikusnak, de nem volt más választásom.

- A Palota konferencia termében akarom megtartani - közöltem egyből a lényegre térve.

- ITT? - Még a székkel is majdnem felborult. - Mért pont itt? 

- Hát... - halántékomnál kínos izzadság csepp gyöngyözött.

- Azt ne mondd, hogy a hírneved korrigálása érdekében... - Pironkodó mosolyomat látva szigorúbb lett a tekintete. - Ivén, kislányom, nem vagy te egy kicsit önző?

- Ne értsd félre! - próbáltam menteni a menthetőt. - Csakis azért tűnik jó ötletnek, mert a szövetség is visszanyerné ezáltal a női korcsolyázókkal kapcsolatos pozitív megítélését.

Yakov ismét visszahúzódott, s állvakargatós töprengésbe merült. A lehetőségen kapva, végre kifújtam az eddig benntartott levegőt.

- Körmönfont egy lány vagy te... - motyogta kelletlenül. - Amióta ismerlek, nálad ravaszabb nőszemélyt még nem éltem. Persze, Lilia-t kivéve. - Nem tudtam hogy reagáljak a jellemzésemre, ezért csak ajkaimat egymásnak préselve pislogtam egyet. 

Yakov az ablak felé fordult és végleg magába temetkezett. Öt perces, gyilkos csendet követően már kezdtem feladni és a dolog újratervezésén gondolkodni, mikor hirtelen újból rám nézett.

- Egy kikötéssel! - mordult engedve a kérésnek. - Magam választom ki az időpontot és a média személyeket.

- Hogyne, rendben - pattantam fel lelkesen. - Mondjuk...

- Holnap után, délelőtt fél kilenc - szögezte le szemrebbenés nélkül. - Három negyed órával előtte már itt legyél nekem!

- Igenis! - szalutáltam a kiadott utasításnak.

- Na, eredj és törd össze a jeget. Rég nem festette már meg a te véred - intett az iroda ajtaja felé, s a vezetékes-telefon után nyúlt. - Még ma intézkedem az ügy érdekében. 

Válaszolni már nem volt lehetőségem, mert azonnal tárcsázni kezdett. Így csak egy mosollyal teli bólintással búcsúztam el, majd kisurrantam a fehér, üvegezett ajtón. 

*~*

Két nappal később...

- Ho..Hogy érted azt, hogy én leszek az edződ? - dadogta elfehéredve Svetlana. - Hisz már egy spárgát is alig tudok megcsinálni. Nem hogy másokat oktassak ki a mozgásukról... Eltekintve persze a koreográfusi mivoltomtól! 

- Ne majrézz már - nevettem fel. - Az egész csak névleges színjáték lesz a procedúra kedvéért. Mindent én fogok ütemezni az edzésemet illetőleg - magyaráztam, s kibújtam kedvenc pasztellkék kabátomból. 

- Micsoda megtiszteltetés - grimaszolt rám a tükörbe. Egy pillanatra eldohogott még magának, majd szokásához híven végig mértet az öltözékem. Szemei teáscsész ealj méretűre dagadtak. - Ugye most csak ugratsz?

- Mármint? - igazgattam el a sifon blúz betűrt részét a nadrágom derekánál.

- Ugye nem ebbe a komplett fekete nadrágkosztümben akarsz kisasszézni a sajtó elé? - lendítette végig előttem a kezét.

- De bizony - léptem a tükörhöz hogy ellenőrizzem a sminkemet. - Miért? Nem elég elegáns az alkalomra?

- Elegánsnak elegáns, sőt... - Mélyet sóhajtott mielőtt folytatta volna. - Ki akarod fenekestül borítani a világot, igaz? - A választ sejtve lépett közelebb, s leszösztelenítette a blézerem.

- Ők szólítottak meg. - Egy rövid szünet erejéig átkentem újból vörös ajkaimat. - Ha a Feketehattyút akarják, akkor megkapják. Ismersz, nem vagyok én semmi jónak az elrontója...

- Igazad van. Én kérek elnézést, hogy óvni próbállak azoktól a keselyűktől -nézett rám a tükörből.

- Nézd, azzal ha megpróbálom levakarni magamról ezt a szerepet nem érek el semmit. Ha három év alatt nem voltak képesek átlépni a dolog fellett, akkor most se fognak. Én ezt elengedtem! - Svetlana arcán leplezni próbált sajnálat feszengett. Tudta hogy utálom a szánakozást. Mégis nehezemre esett nem szóvá tenni.

- Tégy belátásod szerint - hagyta rám végül csendesen.

- Köszönöm.

- Ivén! Két perc és kezdünk! - kiáltott be Boris.

- Megyek már! Megyek már... - Vetettem magamra egy utolsó mindent összegző pillantást, majd Svetlana kezét megszorongatva elindultam az emelvény felé vezető folyosón.

÷

(Victor Nikiforov szemszöge)

Yuri edzés tervének letisztázásán dolgoztam lassan egy órája. Hiába igyekeztem a lehető leghatekonyabban és gördülékenyebben összerakni a különböző feladatokat, valahogy a végére valami mindig kilógott a sorból.

- Hiroko-sama, vedd hangosabbra a TV-t! - üvöltött fel váratlanul a japán korcsolyázó egykori balett-tanára. A hirtelen hangzavarra tollam keresztül szaladt a papíron. A mozdulatnak hála szinte mértani pontossággal húztam át az eddigi munkámat.

Na, jó! Majd később még bíbelődök vele... - csaptam le dühösen az íróeszközt. Fáradt sóhajjal keltem fel az asztalától.

- Azt megveszkedett atyaeget! - jött az újabb lendületes kirohanás. - Yuuri, told ide a segged de kurva gyorsan! Ezt nem fogod elhinni!

- Mit? - kérdezett vissza nyűgösen az utasított.

- A Feketehattyú élő-közvetítéses sajtótájékoztatót ad!

A kijelentésre, az imént felemelt és békésen kortyolgani kezdett teámat vulkán módjára köptem ki. Egy csepp sem maradt a számban az italból.

- Miiiii? - akadt ki Yuuri is, majd hallottam, ahogy végig robog az étkezdét, s a lakást elválasztó folyosón.

- Mondom! Nézd meg.

Bár a kéretlen tanács nem nekem lett címezve, idegesen letöröltem a számat, majd társultam hozzájuk a vendéglőbe.

A nőnek igaz volt... Mikor kiléptem a képernyőről Ivén mikrofonon előtt álló képmása kacagott rám. Arcán remekül alakított műmosoly csüngött, tartása pedig túláradó magabiztosságról adott tanúbizonyságot. Yuuri szinte a TV nyakába foglalt helyet.

- Mondja, Ivén. Tud róla, hogy Victor Nikoforov már nem tartózkodik az országban?

Micsoda szánalmas, kutászkodó kérdés...Chh!

A fiatal nő azonban meg se rezzent rajta. Megköszörülte a torkát, majd válaszra nyitott ajkait:

- Nem értem mi közöm lenne Mr. Nikiforov tartózkodási helyéhez. Jelenleg a saját évadom általános információinak megosztására hívtam meg önöket a Jégpalotába.

A színtelen, már-már gyilkosan diplomatikus válasz a kelleténél is jobban feldühített. Legszívesebben kinyomtam volna a készüléket, de kénytelen voltam uralkodni magamon.

- És mik a tervei az idei szezonra? Ismét indul párosban és egyénibe is? Netán vissza óhajt lépni a versenyzéstől, mint Victor Nikiforov?

Ivén ajkain szórakozott csintalanság jelent meg az újabb ízléstelenségre. Ekkor vettem csak észre, hogy kezeim ökölbe szorultak a túlzott feszült koncentrációtól.

- Nem. Ilyesmiről még csak szó sincs! - legyintett hanyag bájjal. - De komoly változásokról számolhatok be önöknek. Az első ilyen, hogy ezúttal csak egyéni számban indulok.

- Felbomlott az Esteban Naceri-val alkotott párosuk? Vagy a közös munka túlterhelte a kapcsolatukat?

- Mr. Naceri-nak semmi köze ehhez. Ez egy saját döntés volt. Ahogy az is hogy visszatérek Oroszország képviseletéhez. Mivel Jakov edző így is túlterhelt, az edzőm Svetlana Krizejc lesz. A témám pedig a Feltámadás. Határozott elképzeléseim között szerepel hogy a Grand Prix döntőről aranyéremmel térjek haza. Viszont a következő szezont illetően nincs mondanivalóm! Köszönöm hogy eljöttek, minden jót!

Ivén jobbját a magasba emelve hátra dobta fekete fürtjeit, majd integetve faképnél hagyta a sajtósokat. Mikrofonok sokasága nyúlt utána, mindenféle szemérmetlen kérdést hangoztatva felé. De ügyet sem vetett rájuk. Felemelt fejjel lépdelt egészen az emelvény végéig, végül pedig eltűnt a sötétkék függönyök mögött.

Mi a fenében sántikálsz, Ivén? A Pokolba is veled,ha ...

- Victor? Minden rendben? - fordult felém Yuuri meglepett ábrázattal.

NEM! Semmi sincs rendben! Ez a nő készül valamire, és nekem elképzelésem sincs mire!

A feleletet egy apró bólintással intéztem el, majd mielőtt még tovább faggathatott volna sarkon fordultam, s visszavonultam a szobámba. 

Szerzői megjegyzés, feloldás:
Ezzel véget is ért az ötödik fejezet. A következőben betekintést nyerhetünk néhány újabb hétköznapi problémába, nem beszélve Ivén helyzetének tovább bonyolításáról.
Igen, igen ezzel visszatértem hozzátok! Remélem tetszett. :)
(Igen... az a zene, ott fenn holt komoly xd Nem volt más passzoló ötletem... Nézzétek el nekem! :) )