A másnap újabb meglepetéseket hozott. Mintha a sors olvasna Jimin gondolataiban: volt szerencséje ismét találkozni a hercegnővel, ráadásul úgy, hogy szinte teljesen kettesben maradtak, ha a közelben sétálgató lovagokat nem vesszük figyelembe, akik nem vették észre a beszélgetésüket.

Na de kezdjük is el az esetet a legelejétől.

Jimin éppen sétálgatott a palota közelében. Ki szerette volna kicsit szellőztetni a fejét és friss levegőt szívni. A nap forróan sütött, a fák ágain madarak csicseregtek szebbnél-szebb dallamokat. A közelben a szökőkút vízének nyugtató csobogását lehetett hallani és... énekelgetést?

A herceg a furcsa hangra azonnal felkapta a fejét és hallgatózott.

Egy lány dalolászott a közelben. Hangja lágy és selymes volt, ami a fiút valamiért teljesen megnyugtatta. Furcsa bizsergés járta át porcikáit és szinte öröm volt számára hallgatni ezt a gyönyörűen csengő hangot. Olyan volt, akár egy angyal éneke.

Megindult a hang irányába, ami ez által egyre csak erősödött. Mikor pedig úgy érezte, hogy kellő közelségben van hozzá, óvatosan kipillantott egy bokor mögül. Viszont mikor meglátta az énekhang tulajdonosát, szíve nagyot dobbant.

A hercegnő volt az. Ruhája most kék színben pompázott, ami tökéletesen illett babaarcához és hatalmas szemeihez. Haja gyönyörű hullámokban omlott vállaira, amely valóban olyanná tette, akár egy angyal. Kétség sem fért ahhoz, hogy a birodalom nem panaszkodhatott rá, hiszen álomszép volt.

Viszont amilyen kislányos volt kívülről: olyan volt is belülről. Gyenge, félénk, furcsa, és kissé elvont. Szokásai furcsábbnál-furcsábbak voltak.

A lány mit sem sejtve énekelgetett tovább. Viszont mikor cipők kopogását hallotta maga mögül, ijedten kapta hátra a tekintetét. Mikor pedig felismerte az illetőt, azonnal elkapta zavarában a tekintetét és elhallgatott.

- Szép hangod van – mosolygott rá a fiú bátorságát összegyűjtve.

De mindez hiába: Hwara nem akart megszólalni, csak teljes testtel felé fordult.

- Te vagy a hercegnő, igaz? – indult meg felé Jimin, mire az hátrált ijedtében egy lépést. Olyan volt, akár egy félős kiscica, aki fél az ember hatalmas kezétől.

Válasza csak egy bólintás volt.

- Miért nem beszélsz? – vonta fel a fiú a szemöldökét és ismét közelített felé – Elég furcsa egy hercegnő vagy – állt meg közvetlen előtte, mire az nagyokat pislogva meredt vissza rá. Ezt látva Jimin hátralépett és zavartan megvakarta a tarkóját, miközben nem nézett a lány szemébe – Öhmmm... khm... b-bocsánat... - még maga is meglepődött azon, hogy mennyire gyorsan közelít a lány felé és milyen bátran beszél hozzá. Mintha egy teljesen más ember lett volna az eddigihez képest. De nem akarta még neki megmutatni ezt az oldalát, hiszen fiú létére igenis volt egy nyomulós oldala. Viszont így, hogy Hwara, egy csodálatos és borzasztóan aranyos hercegnő állt előtte: nem tudta magát megfelelően kontrollálni.

- Mégis mi a fene van velem? Hiszen ez csak egy lány... na jó, igazából egy nagyon is különleges lány. Ő, hogy én ebből hogy fogok kimászni...

- T-Te vagy Jimin, ugye? – szólalt meg félve a lány. A nevét hallva az említett szíve szinte azonnal elolvadt, hiszen ahogyan kiejtette azt, az nagyon aranyos és szívmelengető volt. Legszívesebben egész nap elhallgattatta volna azt, ahogyan beszél hozzá.

Ahogyan ráemelte a lányra tekintetét, azonnal elmosolyodott, amitől az említett pulzusa hirtelen az egekbe szökött.

- Honnan tudod a nevem? – kuncogott.

- A-A barátnőm mondta nekem... - pirult el kissé a kérdezett.

- Á, Hyunjae, ugye?

- I-Igen...

Pár hosszúnak tűnő másodperc után Hwara újra megszólalt:

- A-Amúgy n-nem haragszok az előbbiért, csak... n-nagyon közel voltál hozzám... - vörösödött el teljesen, amit Jimin észre is vett és szóvá is tett.

- Az arcszínedből ítélve tetszett neked a közelségem – vigyorodott el – Igazam van?

Erre a kérdezett pipacsvörös arcához újra nagy pislogás társult és egy olyan válasz, amivel pechére sikerült lelepleznie magát ezzel kapcsolatban.

- Igen... - válaszolt halkan, de miután eljutott a tudatáig az, hogy mit is mondott, azonnal kijavította magát... többé-kevésbé – V-Vagyis nem! Nem tetszett! – hadart, miközben megrázta a fejét – N-Nem szeretem, ha ilyen közel vannak hozzám... - hajtotta le szégyenlősen a fejét, mire Jimin aranyosan elnevette magát, majd újra megállt közvetlen előtte.

- Hát ebből már nem tudod magad kimagyarázni, mert hallottam azt az igent – mosolyodott el – Aranyos, hogy ennyire zavarban vagy... mindenki előtt ilyen vagy, vagy csak engem tisztelsz meg ezzel? – helyezte a vállára a kezét, mire az felnézett rá.

- Így olyan hatalmasnak tűnik... - gondolta magában. Nem hogy magasnak tűnt neki, hanem az is volt. Hiszen Hwara nagyon alacsony volt, így csak a fiú mellkasát érte fel, ami kívülről nézve borzasztóan aranyosnak hatott.

- Öhhmmm... é-én... - hebegett – É-Én mindenki előtt ilyen vagyok... - nyelt egy nagyot.

- Ez aranyos, azt ugye tudod? – vette le a válláról a kezét a másik – Aranyos egy hercegnő vagy te, Hwara! – nyúlt hozzá ismét az előtte állóhoz, viszont ezúttal egy tincset tűrt a füle mögé mosolyogva, mire annak csillogni kezdtek a szemei.

De a fiú ismét nagyon rámenősnek tartotta a cselekedetét, így újra elvörösödve hátralépett, majd megköszörülte a torkát.

- B-Bocsánat... ezt nem kellett volna... - vakarta meg a tarkóját – A-Azt hiszem én most megyek... szia! – hagyta el fénysebességgel a helyszínt, miközben a lány csak állt ott, nagyokat pislogva. Köpni-nyelni sem tudott ezek után. Mondjuk ki nem tudott volna egy különleges fiúval való találkozás után?

De persze valaminek mindig közbe kellett vágnia. Valaminek mindig kellett történnie az események alatt. Ez a bizonyos eset pedig már egyfajta jele volt annak, hogy ez az egész a feje tetejére fog állni előbb-utóbb.

A palota egyik nagy ablaka tökéletes kilátást nyújtott az épület előtti terület minden kis apró szegletére, így értelemszerűen a szökőkútra is, ahol a két fiatal nem sokkal ezelőtt tartózkodott.

A két személy közelségét és beszélgetését, na meg Jimin simogató érintéseit: mindvégig látta a király. Barátságos szemei ezúttal összeszűkültek a feszültség miatt, amit karba tett kezei is megmutattak. Ezzel nem is lett volna akkora gond, ha nem létezett volna az a szabály, hogy a hercegnő a város egyik lakójához, illetve lovagjához sem közelíthet ilyen módon, mert az eltiltást és büntetést von maga után. Ez esetben az eltiltást a hercegnő, a büntetést pedig az illető számlájára írják, ami valljuk be, hogy senkinek sem tesz jót.

Ennek a miértje egyszerű volt: féltették a hercegnőt a szülei, különösképpen az apja, maga a király. Éppen ezért ezt a flörtöt főleg nem nézte jó szemmel. Úgy döntött, hogy ha összefut Hwarával a palotában, el fog vele beszélgetni erről a kis „incidensről".

A nap folyamán sikerült is találkoznia a lányával. Éppen a palota folyosóin sétálgatott, mikor az illető a szeme elé is került.

Megköszörülte a torkát, mire az azonnal rákapta a tekintetét.

- Szia, apu! – mosolyodott el.

- Beszédem van veled, Hwara! – vágta rá azonnal a király, mire a hercegnő tekintete kissé ijedt lett és a mosoly is lehervadt arcáról.

A király közvetlen elé sétált és lenézett rá.

- Meg tudnád nekem magyarázni ezt az egészet? – kérdezte komolyan.

- M-Mégis mit?

- Láttalak az új lovaggal a szökőkút mellett, és eléggé szíven ütött az, amit műveltetek.

- Ó... - nézet félre a másik – J-Jimin, ugye? – kérdezte félve.

- Bizony, bizony – bólogatott a férfi – Mégis hogy gondoltad azt, hogy enyelegsz egy lovaggal, ráadásul ilyen módon, hmmm? – helyezte a vállára a kezét

- De apa... nem csináltunk semmit! Nem történt semmi! – tiltakozott a fejét ingatva.

- Na jó, ne nézz bolondnak. Láttam, amit láttam – erre Hwara felsóhajtott és bűnbánóan lehajtotta a fejét – Ugye tudod, hogy ezt nem szabad?

- T-Tudom, de... nincs köztünk semmi! – nézett fel a lány az apjára csillogó szemekkel.

- Ne is legyen! – bólintott – Nem lehetsz vele olyan kapcsolatban, rendben?

Erre a lány csak bólogatással válaszolt, majd a király elsétált. Ő pedig ajkait beharapva utánanézett.

Most már ettől is félhetett. Nemhogy a merénylőktől is rettegnie kellett, még ez is közbeszólt. Utálta, hogy hercegnőként ennyi problémával kell megbirkóznia.

Mondjuk azt sem értette, hogy mit van oda annyira az apja ezért, hiszen a két fiatal szinte semmit nem tud egymásról. Ez a kis „incidens" pedig csak csupán a rossz időzítés és Jimin rámenősségéből ered. Ezt látva Hwarának az égvilágon semmi köze nincs ehhez, de mégis megszólták érte.

- Valahogy muszáj magam távol tartanom Jimintől. Igaz, hogy én voltam a másik ludas, hiszen amint felém sétált, azonnal el kellett volna sietnem onnan és nem csak ott állni, mint a cövek. De... teljesen lefagytam, amint közel került hozzám. Olyan hatalmasnak tűnt... olyan szorongatni való kezei voltak... olyan bódítóan vaníliás volt az illata... olyan puhák látszó haja volt... olyan puhának tűnt a bőre... a hangja bizsergető érzést futtatott végig rajtam. Azok az éjfekete szemek, amelyekkel vizslatott: maga volt a megtestesült tökéletesség. Nem is mertem szemkontaktust tartani vele, hiszen alig kellett fél másodperc: máris rabul ejtett volna a tekintete – felsóhajtott, miközben elindult a palota erkélye felé – Bárcsak ne lenne ennyire rámenős... valahogy muszáj lesz megállítanom őt, különben nagy baj lesz belőle. Nagyon nagy baj.

Mikor kilépett a nagy teraszra, odasétált az aranyozott korláthoz, megtámasztotta a kezeit és merengve leste a város minden mozzanatát.

A nap már lemenőben volt, lassan közelíteni kezdett a horizont felé. A közelben az istálló zajait lehetett hallani, néha-néha pedig beszélgetést vagy madárcsicsergést.

Egyszer csak egy furcsa érzést fogta el. Mintha valaki folyamatosan figyelné és szem előtt tartaná őt.

Nyelt egyet, majd zavartan kapkodni kezdte a tekintetét a nagy területen, amely elé terült. Viszont nem járt sikerrel, így elkönyvelte magának ezt úgy, hogy biztos csak képzelődik. Ez az egész biztos csak a hallucináció furcsa műve. Vagy talán... mégsem?

Tekintete amint megakadt egy távol lévő, ismerős arcon, lélegzete azonnal elakadt.

Jimin volt az. A gyakorlópálya kerítésén támaszkodott és úgy nézett fel a hatalmas palotára, egyenesen Hwara alakjára. Bár az említett alig tudta kivenni a fiú arcát – amellyel a másik is így volt –, de tudta, hogy bizony most szemkontaktusba keveredett vele, amelyet az első találkozásuk óta nem mert tartani.

Zavartan fülé mögé tűrte az egyik hosszú barna hajtincsét, majd megfordult és el is tűnt a falak mögött, miközben egy mondta átfutott a fejében:

- Te fogsz egyszer bajba sodorni engem, Park Jimin!