Azóta már két hét is elszaladt, és egy olyan nap vette kezdetét, amely a birodalom minden lakójának számára fontos és várva-várt volt: a királyság megalakulásának 36. évfordulója. Már a város minden egyes pontján – beleértve a palotát is – folyt a készülődés. Ünnepi színbe öltöztették az utcákat és a házakat. A város főtere volt a legdíszesebb.

Tudniillik, ilyenkor a lakók és a lovagok összegyűlnek a téren, ahol a király és a királynő mond beszédet – persze Hwarának is ott kell lennie. Majd kezdődik a milliónyi program ünnepléssel vegyítve, a délután folyamán pedig lovagi tornát rendeznek – lovaggá ütötteknek és még nem lovaggá ütötteknek egyaránt –, amelyen a királyi család is mindig ott szokott lenni. Az éjszaka folyamán pedig bált rendeznek a palotában, amelyre ezúttal csak a család, a lovagok, és a felsőbb rétegek jogosultak.

Már reggel volt. Hwara már bőszen készülődött. Kiválasztotta a ruháját és cipőjét, megfésülködött, megcsinálta a szokásos sminkjét, majd éppen felöltözött, mikor nyílt a szoba ajtaja és a királynő pillantott be rajta.

- Édesem, kész vagy? – nézett kedves tekintettel a lányára – Snowy és a többi ló már kint vár minket!

- Megyek, anya! – sóhajtott fel – Csak még két perc! – fordult vissza a tükör felé.

- Rendben, de siess! – mondta a nő, majd becsukta az ajtót és elsétált.

A lány még megigazgatta a haját és ruháját, majd vetett még egy utolsó pillantást magára a tükörben.

Barna haja hullámokban omlott vállaira, ruhája pedig kék és rózsaszín színekben pompázott, megannyi masnival és fodorral díszítve.

Miután elkészült, kiment a palota elé, ahol valóban ott álltak a lovak és három-három lovag – közöttük persze Hoseokkal, ami nem volt meglepő. Azonnal összefutott vele a tekintete, mire az elmosolyodott és barátságosan intett, majd tovább beszélgetett társaival.

Alig telt el pár perc: a király azonnal megjelent, oldalán a királynővel, és egyenesen megindultak a várakozók felé.

- Nyeregbe fel! Indulás! – szólt oda nekik a férfi.

Lassan megérkeztek a nagy térre, ahol már emberek ezrei várták az ünnepség kezdetét. A különböző rétegek egymás mellett álltak, a lovagok pedig egészen a tér szélén, karddal a kezükben és páncélruhában – ha esetleg történne valami baj a rendezvény folyamán.

A királyi családot nagy ujjongással és örömmel üdvözölték, amint egy nagyobb emelvény felé ügettek, tele magabiztossággal. A hercegnőt látva persze sokan elámultak – ami bizony szépsége miatt nem volt meglepő –, de egy valaki különösen nagyon. Ez pedig mégis ki más lehetett volna, ha nem Jimin?

Tekintetét többször is végig futtatta rajta, majd ugyan úgy rajta állapodott meg.

- Nem meglepő, hogy ő a legszebb itt... - gondolta magában és akaratlanul is elmosolyodott. Hát Jimin sohasem fog változni... ez pedig a mai napig is 100%-ban biztos.

A család el is helyezkedett az emelvényen, a kísérő lovagok pedig védelmezően mellettük. A király megköszörülte a torkát és magabiztosan a tömeg felé fordult, majd elmondta beszédét a királynővel együtt. Viszont közben Hwara folyamatosan érezte valakinek a tekintetét saját magán – persze sejthető volt, hogy kiét.

Szemeivel próbálta nem annyira feltűnően megkeresni az illetőt, ami rövid időn belül meg is történt. Tekintete egyenesen Jiminen állapodott meg. Akármennyire is zavarba jött: egyszerűen nem tudott nem az ő szemeibe nézni. Érzései ismét nem voltak valami nagy rendben – attól a bizonyos álomtól meg főleg nem, ami a múltkor jött szemeire.

A fiú pár perc múlva akaratlanul is elmosolyodott és zavartan megvakarta a tarkóját, még mindig a lány szemeibe nézve. Viszont azt furcsa módon rossz érzés fogta el, amit a későbbiek folyamán ki is mutatott – persze csak az után, miután nem volt nagy tömeg a téren és szinte mindenki elvonult.

Hwara szenvedve a fejéhez kapott dülöngélve, majd hirtelen ok nélkül összeesett, amit a szülei azonnal észrevettek és odasiettek hozzá, majd kiáltozva keltegetni kezdték.

- Hwara! – kiáltott a királynő – Hahó, Hwara!

- Kislányom! – szállt bele a király is – Hahó! Kislányom! Hwara! Hwara!

Akárhogyan rázogatták, akárhogyan pofozgatták gyengéden, akárhogyan beszéltek hozzá: nem reagált semmire sem. Pulzusa volt és dobogott a szíve, viszont olyan volt, mintha halott lenne, egyszóval: elájult és eszméletét vesztette Egyszerűen annyira összezavarodott, hogy így reagált. De nem csak zavarodott volt, hanem érezte, hogy azóta nagy mértékben függ attól az álomtól. De hogy ennyire?

Persze a kisebb „hangzavarra" az éppen elvonuló lovagok közül páran fel is figyeltek – közöttük Hoseokkal és Jiminnel.

Hwara egy idegen szobában ébredt fel. Egy ágyon feküdt, borogatással a homlokán, miközben egy ablak ki volt nyitva, hogy megfelelően szellőzhessen a kis szoba, amelyben volt még egy bevetett ágy. Viszont rajta kívül senki sem tartózkodott a helyiségben.

Óvatosan felült, mire nyílt is a szobán belüli ajtó, és egy mosolygó Hoseok lépett be rajta, aki le is guggolt az ágy mellé és úgy pillantott a lányra.

- Felébredtél? – kérdezte még mindig barátságosan mosolyogva – Hogy érzed magad?

- F-Fáj a fejem – nyöszörgött a kérdezett.

- Ez természetes, ne aggódj. Pár perc és elmúlik.

Pár pillanat múlva a lány újra megszólalt:

- M-Mi történt velem? Miért vagyok itt?

- Elájultál – sóhajtott fel a fiú, miközben lassan levette a lány homlokáról a borogatást és le is tette azt maga mellé – Nagyon megijedtünk, mert csak úgy ok nélkül összeestél és meg is ütötted magad – mutatott a lábán pihenő sebtapaszokra – Szerencsére nem esett nagyobb bajod – mosolygott rá újra – De... miért lettél rosszul? Biztos van valami oka annak, hogy elájultál...

- Ó... a-azt hiszem emlékszem, hogy miért – jutott a kérdezett eszébe az a bizonyos ok, ami bántotta őt. Az a bizonyos ok, ami miatt sokszor saját magában is kételkedik.

- Valóban? – vonta fel a másik a szemöldökét kérdően – És... mégis micsoda az?

Hwara azonnal elbizonytalanodott. Nem tudta, hogy bevalljon-e neki mindent, vagy kerteljen, esetleg csak hagyja annyiban és egy füllentéssel vagy egy szimpla „nem beszélhetek róla"-val terelje el a témát.

Kisebb habozás után inkább az utóbbi lehetőségnél maradt. Úgy gondolta, hogy inkább megtartja saját magának ezt a kis titkot.

- N-Nem szeretnék erről beszélni... - sütötte le a szemeit zavartan.

Hoseok kérdően oldalra biccentette a fejét, majd inkább úgy döntött, hogy nem kérdez többet, hiszen úgyis akkor fogja majd elmondani, amikor akarja.

- Hát jó, ha te akarod... - sóhajtott fel – Amúgy... - szólat meg újra egy kis szünet után – Jimin halálra aggódta magát miattad...

- V-Valóban? – vörösödött el a hercegnő.

- Folyamatosan bejött ide, hogy vessen rád egy pillantást, és minden egyes pillanatban meg akart arról bizonyosodni, hogy felébredtél-e és jól vagy-e.

Attól a pillanattól fogva Hwara leszögezte magában azt, hogy Jimin nagyon is törődő és figyelmes. Valamint az a gondolat, hogy a fiú folyamatosan szemmel tartotta őt, és még talán ott is ült mellette, hogy vigyázzon rá: azonnal megmelengette a szívét.

Aztán Hoseok – mintha csak a gondolataiban tudna olvasni – elmondta a következőt:

- Tudod... Jimin akaratlanul is megmosolyogtatott – kúszott egy barátságos és megnyugtató mosoly arcára – Törődött veled, Hwara. Itt ült melletted és minden kisebb szösszenetre felkapta a fejét, hogy azonnal figyeljen téged. Vigyázott rád...

- V-Valóban? – nyelt egyet a másik.

- Igen. Meg kell őt becsülnöd!

Majd a lány azonnal lefagyott. Sejtette, hogy Hoseok tud valamit, amit eddig nem mondott el neki.

- E-Ezt meg hogy érted?

A fiú felsóhajtott, majd azzal a bizonyos mindent tudó arckifejezéssel és mosollyal ránézett.

- Azt hiszed, hogy nem veszem észre azt, ami köztetek folyik? – hajolt felé, hogy közelebb lehessen hozzá – Ahogyan viselkedtek egymás közelében... ahogyan egymásra néztek... szerinted nem egyértelmű ez az egész, hmmm? – vonta fel a szemöldökét – Most, hogy így kettesben vagyunk... lenne egy kérdésem.

A lány kissé feszengve várta a már amúgy is sejthető kérdést.

- Szereted őt? – hajolt hozzá még közelebb – Szereted Park Jimint?

A kérdezett ismét nyelt egyet, majd habozni kezdett. Nem tudta, hogy elmondja-e az igazat és fedje fel az eddig rejtegetett kis titkait, vagy inkább hallgasson mindenről. Végül inkább az első lehetőségnél maradt, hiszen ha már Hoseok eleve sejti az egészet, teljesen mindegy. Előbb-utóbb úgyis kitudódott volna.

- Sz-Szeretem őt... - vallotta be félénken – Amióta hazajöttem Minjuntól, újra beleszerettem, de... n-nem vagyok benne biztos. Minden olyan... bonyolult lett. Teljesen össze vagyok zavarodva – hajtotta le szomorúan a fejét, de ezt Hoseok megakadályozta azzal, hogy álla alá csúsztatta egyik ujját, így arra bírva Hwarát, hogy a szemébe nézzen.

- Jiminnek érzései vannak irántad, Hwara! – suttogott – Amíg távol voltál... mindent bevallott nekem veled kapcsolatban. Az érzéseit, a szándékait... mindent, amit csak el tudsz képzelni.

Ez után következett az a bizonyos hatásszünet, amit a fiú tört meg:

- Ez a fiú szeret téged! – hajolt közelebb, hiszen nem szerette volna azt, hogy bármilyen módon hallható legyen más számára ez a beszélgetés – ha egyedül voltak a szobában, ha nem – Mély érzései vannak irántad. Megőrül érted. Tudod, hogy milyen szomorú volt, mert Minjunnál voltál? Olyan kifejezés ült ki az arcára, mintha egy világ dőlt volna össze benne, pedig látszott rajta, hogy próbált semmit sem kimutatni, de... nagyon észrevehető volt rajta minden sérelem és bánat. Teljesen megváltozott a viselkedése. Nyűgös volt és szomorú. Olyan szomorú, amilyen még sohasem. Amikor pedig visszajöttél: mintha kicserélték volna. Újra van életkedve és újra lelkes. És tudom, hogy nem tehetsz semmit sem ellene, de... azzal, hogy már most megvan a leendő férjed, teljesen tönkremegy. Mind érzelmileg, mind lelkileg. És ezt nagyon szívszaggató érzés nézni – váltott csalódott hangnemre – Látni azt, hogy napról-napa jobban szenved... szörnyű – sóhajtott fel és lehajtotta a fejét – Egytől-egyik elmondta nekem, hogy mennyire szerelmes beléd – suttogta, miközben újra a szemeibe nézett.

Hwara alig hitt a fülének. Sokkolta őt az igazság, amely Jimin szemszögéből volt jelen. Igaz, a fiú már nem egyszer cselekedett más irányban: mégis furcsa volt azt hallania Hoseok szájából, hogy Jimin szereti őt. Hogy Jimin valósággal megőrül érte.

- Aish... miért kel belekeverednem ilyen dolgokba? – pánikolt kissé be a gondolataiban, miközben lassan emésztgette Hoseok szavait, amelyek szinte késként döftek testébe, érzelmeibe, és lelkébe egyaránt, azonnal megszakítva a szívét, amely most egy személy után fájt. Egy olyan személy után, aki most éppen tönkremegy. Tönkremegy a sok hülye törvény és rendelet miatt.

Minden világos volt és meggyőzőnek tűnő... de sohasem mehet semmi sem zökkenőmentesen. Ebben a világban pedig főleg nem.

Alig telt el pár pillanat: azonnal nyílt az ajtó, és belépett rajta egy személy. Egy személy, aki pont rosszkor volt ott rossz helyen. Egy személy, aki már megannyi érzést felforgatott a lányban.

- Hyung! Hwara ébren van m...? – szólalt meg, de azonnal el is hallgatott, amint megpillantotta az egymáshoz elég „közel" lévő fiatalt, akik egyenesen visszameredtek rá, és rémület ült arcukon. De nem is akárhogyan ültek ott ketten, hanem... egy eléggé „félreérthető" helyzetben.

Arcából azonnal kiszaladt az összes vér, bőre teljesen elsápadt. Sötét szemei szinte szikráztak a dühtől.

Nyelt egy nagyot és újra megszólalt:

- T-Ti meg mégis mit csináltok? – hangja egyben volt rideg és feszült, amely jócskán a frászt hozta Hwarára, aki már közel volt ahhoz, hogy elsírja magát, hiszen félt az ezt követő történtektől.

Hoseok eltávolodott a lánytól és zavartan megvakarta a tarkóját, miközben felált az ágy mellől.

- Jimin... én... m-meg tudom magyarázni...

- Megmagyarázni? – nevetett hitetlenül az említett – Ez egy kabaré vagy mi? Ezt? Megmagyarázni? Ember, ez csak egy vicc, ugye? – fonta össze maga előtt idegesen karjait – Ezt mégis mire véljem, hmmm?

- Jimin... én...

Az ezüsthajú feszülten kifújta a bent tartott levegőt, majd újra megszólalt:

- Tudod mit? Menj a fenébe! – legyintett flegmán, majd sarkon fordult és elsietett, Hoseok pedig utána.

- Jimin! Jimin, állj meg!!!