A másnap esősnek ígérkezett. Szürke felhők gyülekeztek az égen, miközben feltámadt a szél és megrázta a fák lombját. Nem vihar közeledett, hanem csupán csak egy nyári zápor, ami majd felfrissíti a szikkadt környezetet, melynek a tűző nap nem tett valami jót. Szinte ujjongva várta minden növény a megváltó esőcseppeket, amelyek biztosítják majd számukra, hogy ne száradjanak ki teljesen.

A vidám fák mellett viszont az egyik szobában szomorúság uralkodott. Pontosabban egy emberen. Jiminen.

Mióta Hwara vendégségbe ment: napról-napra szomorúbb lett. Szinte teljesen szótlan volt és egyfajta szorongató érzés lett úrrá rajta. Talán a féltékenység? Esetleg egy szeretett személyért való aggodalom? Az az igazság, hogy Jimint mind a kettő érzés emésztette. Féltékeny volt Minjunra. Féltékeny volt, mert Hwara vele lehetett. Mert Hwara bármikor hozzáérhetett. Mert Hwara bármiről beszélgethetett vele. Mert Minjun minden egyes nap és minden egyes órában, percben, akár másodpercben láthatta őt. Mert Minjun a magáénak tudhatta őt. Mert Minjun szabadon birtokolhatta a lányt az érzéseivel együtt.

Aggódott Hwaráért. Aggódott, mert félt attól, hogy veszélybe kerül. Félt attól, hogy valami baja esik. Félt attól, hogy Minjun talán bántani fogja őt. Félt attól, hogy Minjun felemeli a hangját, esetleg erőszakoskodik, vagy esetleg megmutatja a kegyetlen oldalát.

Tudta, hogy nem ápolhat vele párkapcsolatot és csak egy közeli barátjaként tekinthet rá, de... egyszerűen összeszorult a gyomra, ha belegondolt abba, hogy milyenek lennének egy párként, hiszen... ez sohasem történhetett és történhet meg. Már alig bírta türtőztetni magát és visszafogni érzéseit. De semmilyen gondot nem akart okozni. Nem akart semmilyen nagy bajt. Nem akart semmilyen balhét. Inkább csak meghúzódott a háttérben és nem avatkozott bele semmibe sem. De vajon... meddig lesz erre képes?

- Miért érzem így magam? – gondolta magában, majd elfeküdt az ágyán és a plafont kezdte el bámulni – Hisz' ő csak egy lány... egy különleges lány. Egy hercegnő. Egy hercegnő, aki elcsavarja a fejem és összezavar. Megőrjít.

- Mi van veled, Jimin? – ült le hirtelen mellé Hoseok, mire összerezzent, de nem mozdult meg.

- Semmi – vágta rá azonnal, mire a másik felsóhajtott.

- Tudom, hogy van valami bajod. Az arcodra van írva.

- Magánügy – füllentett.

- Ó... talán lány-ügy? – vigyorodott el, mire az felült.

- Beletrafáltál – sóhajtott fel.

- Ki az illető? – kíváncsiskodott a társa.

Jimin nyelt egy nagyot. Azonnal leverte a víz és hirtelen minden vér kifutott az arcából egy pillanatra. Szíve a torkában dobogott és szinte teljesen eltompította a hallását.

- H-Hwara... - remegtek meg ajkai.

Hoseok szemei a kétszeresére tágultak.

- H-Hogy mi? – akadt ki teljesen – Hwara?

Ezután következett az a bizonyos kellemetlen hatásszünet. Jimin egyre jobban zavarba jött a témától, Hoseok pedig még a fülének se hitt.

- Tehát... - szólalt meg egy perc csend után a barna hajú, miközben nyelt egyet – Szerelmes vagy belé? – halkult el, mire a másik csillogó szemekkel nézett vissza rá.

- Igen – vallotta be – Teljes szívemből szeretem – bólintott, miközben érezte, hogy egy nagy kő esett le a szívéről. Végre valakinek elmondhatta azt, ami bántja őt minden egyes nap.

- M-Mióta tart ez az egész? – kérdezte Hoseok, ezúttal újra halkabban.

- Amióta először megláttam – piszkálta a kérdezett az ágylepedőt – Már akkor tudtam, hogy nehéz lesz magam visszafogni – vakarta meg zavartan a tarlóját – Szeretem őt – sütötte le a szemeit.

- Hát... nem mondom azt, hogy meglepő... - sóhajtott fel a másik – Eddig is észrevettem ezt az egészet – mondta el az igazságot – Ahogyan nézel rá, és ahogyan viselkedsz a közelében és vele egyaránt... mindent elárul. Túl könnyű téged kiismerni!

- Tudom, tudom – gubbasztott Jimin – Nem vagyok jó az érzések rejtegetésében...

- Hát azt vettem észre – kuncogott Hoseok – De legalább most már tudom, hogy valóban érdeklődsz iránta – mosolyodott el – Különben ha már itt tartunk... akkor megnyugodhatsz, mert Hwara is érdeklődik irántad.

- V-Valóban? – kérdezte az érintett, miközben érezte, hogy vörösödni kezd az arca.

- Bizony – bólintott a másik – Amikor nem voltál a közelünkben és összefutottunk a szökőkútnál, kérdezgetett rólad. Ráadásul nagyon aranyos volt, ahogy érdeklődött. Rögtön úgy állított oda hozzám, hogy „Hoseok oppa, mesélnél nekem Jiminről?" – vékonyította el kissé a hangját, majd kuncogott – Az érzés kölcsönös – bólogatott, mire a másik elmosolyodott... de utána azonnal el is komolyodott.

- Zavar, hogy Minjunnal van – sütötte le újra szemeit.

- Jimin, tudod... az a bajod, hogy féltékeny vagy – vágta le a másik a lényeget azonnal.

Az említett felsóhajtott és beletúrt puha, ezüstös hajába.

- Tudom... - remegtek meg ajkai – Tudom, Hoseok, tudom. Rohadtul féltékeny vagyok. De mocskosul! – pár pillanat után újra megszólalt – Miért vannak rendeletek? Miért nem lehetünk azzal együtt párként, akivel szeretnénk? Mit képzel magáról ez a világ, hmmm? – fakadt ki és egyre ingerültebb lett, ahogyan felidézte maga előtt Hwarát és Minjunt egy párként. Legszívesebben azonnal eltette volna lába alól azt a fiút. Ha barátok voltak, ha nem. Hisz' ha Hwaráról van szó... úgy érezte, hogy ütni-verni tudna érte. Akár ölni is.

- És most mit fogsz tenni? – szólalt meg újabb kis idő után Hoseok.

- Nem tudom. De az biztos, hogy titokban meg fogom őt szerezni magamnak. Ha törik, ha szakad.

- Na? Bejössz? – támaszkodott rá a medence szélére Minjun és úgy nézett fel Hwarára, aki a közelben álldogált, egy törülközőt maga köré tekerve és azt szorongatva.

A fiú mosolya szívdöglesztőnek hatott, ahogyan vizes hajához társult. Karjain vízcseppek sokasága éktelenkedett, miközben nagy izmai megfeszültek a beléjük fejtett erőtől, melynek segítségével tartotta magát. Érdeklődve fürkészte Hwarát csillogó szemeivel, melyek olykor-olykor megcsillantak a medence világításától az este sötétségében.

A lány előrébb lépett és úgy nézett le Minjunra.

- N-Nem akarok... - rázta meg a fejét.

- Naaa~ gyere bee~ - kérlelte tovább a herceg.

- Nem tudok úszni... - sütötte az le a szemeit vöröslő fülekkel.

- Ugyan... biztos tudsz! Na, gyere! – intett a fiú, mire a lány lelökte magáról a törülközőt és zavartan megindult a medencéhez, miközben a herceg le sem vette róla a tekintetét. Pupillái teljesen kitágultak és akaratlanul is beharapta az ajkát. Szemeivel minden egyes mozdulatát követte.

- Fogd vissza magad, Minjun! – mondta magában a fiú és odaúszott lányhoz, aki közben – ugyan remegő lábakkal – lesétált a lépcsőn. Viszont amint leért az utolsó lépcsőfokhoz, érezte, hogy a víz mélyebb, mint amire számított. Megtorpant és ijedten nézett vissza leendő hercegére.

- Ússz ide hozzám! – állt meg a fiú pár méterre a lánytól és kinyújtotta előre karjait, hogy időben bele tudjon kapaszkodni.

- D-De nem tudok...

- Naaa – mosolyodott el a másik – Gyere! – suttogott bíztatóan.

A lány félve elrugaszkodott és lábait csapkodva indult meg a fiú felé. Viszont nem sokkal később pánikolva kezdett el kapálózni a kezeivel, mire a fiú közelebb úszott hozzá és védelmezően karjai közé húzta, mire az görcsösen kapaszkodott meg a vállába és azonnal dereka köré tekerte lábait, miközben a fiú is tartotta őt.

- Nyugi, itt vagyok. Nem fogsz lesüllyedni – mosolygott és mélyen belefúrta tekintetét a lányéba.

Hosszú percekig csak meredtek egymásra. Mellkasuk kissé összesimult, ahogyan a fiú tartotta a lányt. A víz lágyan hullámzott körülöttük, miközben a Hold fényétől és a világítástól csillogott. Kellemesen langyos volt a víz, a levegő pedig tartalmazta a szokásos nyári, meleg párát, így nem fáztak annyira. Minjun nem sokkal később óvatosan kiemelte Hwara alól az egyik kezét, majd megsimogatta vele az említett arcát.

- Gyönyörű vagy, Hwara! – suttogott hívogatóan, mire az azonnal elpirult – Csodálatosak a szemeid! – mosolyodott el, majd miután a lány nem szólalt meg, mosolya kiszélesedett – Nem lehet szavakkal kifejezni azt, hogy mennyire aranyos vagy – kuncogott – Te kis tünemény! – nyomott egy puszit az orrára, mire az akaratlanul is elnevette magát, amit csak mosolyogva tűrt, majd nyomott egy puszit a homlokára is és magához ölelte. Fejét belefúrta a vállába, Hwara pedig – esetlenül ugyan – még jobban átkarolta a nyakát és hozzábújt a fejéhez, majd behunyta szemeit és úgy élvezte a víz ringatását. Ahogyan Minjun közelében lehetett. Ahogyan nagyon közel lehetett hozzá. Ahogyan izmos mellkasa melegséget árasztva magából, körülöleli.

Olyanok voltak, akár két puzzle-darabka, akik végre megtalálták egymás mellett a helyüket. Viszont... annyira nem is illettek össze. Ennek az oka egyszerű volt: őket nem a sors hozta össze. Csupán csak afféle... kényszerházasság.