LolaMay: Épségben hazaértünk, Poppy.
LolaMay: Extra hosszú volt az út, Zane kocsijával jöttünk haza, nem repülővel.
LolaMay: Keith és Zane ivott még egy adagot a reggelinél az anyjuk egészségére, ezért Zane nem ülhetett a volán mögé.
LolaMay: És mivel Zane feleségének nincs jogsija, Matty-re maradt a vezetés.
LolaMay: Végig ő vezetett, én hátul ültem, Zane feleségével és a fiukkal.
LolaMay: Alig beszéltek, zenét hallgattak, és aludtak.
LolaMay: Látom, te is alszol.
LolaMay: Zane elég normális volt így, alkohol hatása alatt.
LolaMay: Vicces sztorikat mesélt a gyerekkorukról, jókat nevettünk, ezzel ment el az egész út.
LolaMay: Amikor kiszálltam a kocsiból, Matty is kiszállt, és segített behozni a cuccaimat.
LolaMay: Zane azzal köszönt el, hogy "tök cuki a házam".
LolaMay: Szóval Zane elég normális.
LolaMay: Nem olyan, mint Keith.
LolaMay: Akinek az utolsó szava az volt hozzám, hogy ne éljem bele magam ebbe az egészbe, mert úgyis úgy végzem, mint a többi.
LolaMay: Matty nem hallotta, és Keith le is lépett, miután ezt közölte velem.
LolaMay: Annyira dühös vagyok rá.
LolaMay: Miért akar rosszat nekünk?
LolaMay: Majd írj vagy hívj, ha elolvastad.
LolaMay: Szétrobbanok, ahogy magam elé képzelem, mekkora gúnnyal beszélt hozzám.

***
MattKing: Be kell mennem délután!
MattKing: Keith holnap négy órára hívatta be az új befektetőket, Lola May!
MattKing: Persze csak az utolsó pillanatban szólt róla, pedig lett volna ideje rá a hétvégén.
MattKing: Össze kell állítanom az anyagot, hogy legyen mit bemutatni.
LolaMay: De még ki sem pihenhetted magad rendesen.
LolaMay: Miatta kellett vezetned annyi órát.
LolaMay: Ő ragaszkodott ahhoz, hogy Zane-nel iszogassanak.
LolaMay: Szándékosan csinálta.
MattKing: Azt mondta, ha ezt elszúrom, kirúg.
LolaMay: Hogyan rúghat ki, ha mindhárman tulajdonosok vagytok?
MattKing: Hidd el, talál rá módot.
MattKing: Azt hittem, együtt tölthetjük a délutánt, kihasználjuk, hogy szabad a hétfőnk is.
MattKing: És megint keresztbe tett nekünk.
LolaMay: Én még most sem értem, miért utál téged ennyire.
LolaMay: Szándékosan árt neked. Nekünk.
MattKing: Ó, Lola May, mióta eszemet tudom, ezt teszi.
MattKing: Sosem hitte el nekem, hogy apánk verte anyánkat.
MattKing: Hiszen még most is tartsa vele a kapcsolatot.
MattKing: Hagyja, hogy a saját gyereke egy légtérben legyen vele, a drága nagyapával.
MattKing: A saját kisfia!
MattKing: Isabellát nem tudja rávenni, ő egyszer még rendőrt is hívott, amikor ott hagyta nála.
MattKing: Alig tudta eltussolni.
MattKing: Nem érdekli őt, hogy olyan sok szenvedést okozott nekünk.
LolaMay: Sajnálom.
LolaMay: Bárcsak tudnék változtatni ezen az egészen.
LolaMay: Felnyitni Keith szemét, hogy belássa, máshogyan kellene hozzáállnia a dolgokhoz.
MattKing: Édesem, te már így is hihetetlenül sok mindent tettél ebben az ügyben.
MattKing: Legalább leszállt rólad, miután nem hagytad magad.
LolaMay: Én csak önmagamat adtam.
MattKing: Jól tetted, mert így végre a saját szemével láthatta, milyen intelligens, kedves és gyönyörű vagy.
LolaMay: Köszönöm, Matty.
MattKing: Most már indulnom kell.
MattKing: Biztos, hogy legalább tízig bent leszek.
MattKing: És holnap délelőtt is ezzel kell majd foglalkoznom.
MattKing: Ha belegondolok, hogy leghamarabb szerdán láthatlak, rosszul leszek.