Reggel korán ébredtem, Logan még csendesen szuszogott mellettem, nem akartam felébreszteni. Óvatosan lecsúsztam az ágyról és halk léptekkel settenkedtem ki a szobából. A ház csendes volt, csak a nap első sugarai vetültek be az ablakokon. Halkan lesétáltam az emeletről és első utam a lenti fürdőszoba meglátogatása után a konyhába vezetett. Még mindig tetszett ez a ház, impozáns volt sötét tónusokkal.

A konyha a nappaliból nyílt, igazából egy hatalmas konyhasziget választotta el egymástól a két teret. A sziget kőlapja és a munkapultok törtfehérben tündököltek, míg az alsó és felső szekrények matt feketék voltak, ezüst fogantyúval. Letisztult volt és modern, az öt égős gáztűzhely hatalmas, felette rozsdamentes acél páraelszívó. A hűtő a sziget túloldalán volt, a konyhapult folytatásaként helyezkedett el. Monokróm volt a konyha összhatása, de nekem tetszett. A fekete tálcás mosogatót a szigetbe építették, matt fekete csapteleppel megkoronázva. Kezem a sziget tetején simított végig, ahogy elhaladtam mellette, hideg volt a kő érintése, pedig a házban nagyon meleg volt. Nem tudtam elképzelni, Logan miből és honnan varázsolta elő azt a pénzt, amibe ez a ház és a berendezés kerülhetett, egyedül arra tudtam gondolni, hogy talán családi örökség része volt az ingatlan. Túl fiatal volt ahhoz, hogy már ilyen háza legyen, arról nem beszélve, hogy még mindig nem tudtam, mivel keresi a kenyerét.

A konyhapulthoz léptem, az egyik felső szekrényből levadásztam magamnak egy bögrét, de így is pipiskednem kellett, hogy elérjem. Az egész konyhát Logan magasságához méretezték, alacsonyabb voltam nála, nagyon nyújtózkodnom kellett mindenért, ha valamit a felső polcokról akartam elérni. Szerencsére törés és borulás nélkül sikerült a sötétkék rendőrségi bögrét megragadni, amin megakadt a szemem. Egy pillanatra megálltam, hogy gondolkodjak, ezt vajon honnan szerezhette, de aztán arra jutottam, hogy biztos valamilyen ajándék boltból van, nem olyan srácnak tűnt, mint akinek rendőr ismerősei is vannak.

Csendesen elkészítettem a reggeli kávémat a nagy kávégépnél, irigyeltem ezért Logant. Nekem otthon csak kotyogósra tellett, nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen ultramodern gépem legyen, kapszulás kávégépet meg nem akartam, szóval most hálásan szimatoltam a levegőbe, ahogy a gép ledarálta a szükséges mennyiséget a kávéhoz, aztán a bögrét a kifolyó részhez toltam, hogy abba folyjon le a friss nedű. Az egész konyhát belengte a frissen őrölt és főzött kávé illata, olyan kellemes volt, hogy el is feledkeztem arról egy pillanatra, hol vagyok. A hűtőből kiragadtam a tejes flakont, a cukrot még tegnap este sikerült megtalálnom az egyik felső polcon, végül az elkészült itallal a kezemben ültem le a sziget túlsó felén kihelyezett bárszékek egyikére.

Élveztem a csendet, ami a házban volt, ilyenkor már javában megindultak az emberek az albérletem körül. Körülöttem szomszédok voltak, alulról és felülről is tisztán hallottam mindent, amikor a gyerekek végigrohantak a folyosón, hogy elinduljanak az iskolába, vagy épp a szomszédasszonyom, aki minden reggel, pontosan kilenckor nekiállt porszívózni a lakásában, jó párszor odacsapva azt a szerencsétlen gépet a földnek, mikor nem szívta kellően a koszt. Az utcáról is tompán behallatszódott a város zaja, az autók és a buszok elhajtottak az úton, az árusok elkezdték kipakolni a portékáikat, vagy megjöttek a teherautók a boltokhoz. Itt azonban csend volt, egy pisszenést nem lehetett hallani, még a város autóforgalma által keltett zaj sem ért el ide.

Lassan kortyolgattam a kávémat, hihetetlenül finom volt, utoljára talán egy kávé shopban ittam hasonlót, ahol igazi baristák készítették az italokat. Lehunyt szemmel élveztem a pillanatot, jólesett a csend és az ital együtt, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Lassan nyitottam ki a szemem, hogy aztán meglássam Logan álmos arcát. Még nem teljesen volt magánál, de arra volt ideje, hogy zuhanyozzon és nadrágot is húzott magára. Komótosan a sziget másik oldalára sétált, könnyed mozdulattal kivett egy bögrét a szekrényből, amit aztán a gép alá tolt, elindította a készüléket, végül megfordult és csípőjét a pultnak döntötte.

– Minek keltél fel? – kérdezett Logan, közben próbált egy ásítást elnyomni. Tetszett ez az álmos pasas, igazán szívdöglesztő volt ilyen elveszettnek látni őt.

– Megszoktam, hogy ilyenkor kelek – vontam vállat a bögrém mögé bújva, s ismét kortyoltam a nedűből, aminek sikerült hangot is adnom.

– Úgy látom, nagyon ízlik.

– Isteni kávét készít a géped. Rohadtul irigykedem rád ezért – tettem hozzá felpillantva rá, közben a gép lefőzte a szükséges adagot. Logan a pohárért nyúlt, majd a szigetre lökte azt és elhúzta előlem a cukortartót, hogy két kanállal tegyen az italába, végül felvette a bögrét pár kavarás után és lehunyt szemmel belekortyolt. Olyan rutinosnak érződött minden, nem ismertem őt, mégis azt éreztem, hogy ez egy megszokott mozdulat, ami az évek során alakult ki.

Csendesen kortyolgattuk az italunkat, nem szóltunk egymáshoz, de nem is kellett, viszont az én oldalamat fúrta a kiváncsiság. Szerettem volna tudni, mégis hol volt az éjszaka és merre járt, ahogy az is érdekelt, miből él, mit dolgozik, egyáltalán ki ő. Úgy tűnt, Logan is észrevette, hogy gondolkodva néztem fel rá, még a kávémat is elfelejtettem tovább inni, félig volt a bögrém.

– Látom, valami nagyon fúrja az oldalad.

– Sok minden, igen – pillantottam rá átható tekintettel. Logan arca kifejezéstelen volt, már nem tűnt álmosnak, de ennél többet nem tudtam volna leolvasni róla.

– Miért nem kérdezel?

– Mert nem akarlak számon kérni.

– Nem fogok megharagudni érte – tette hozzá újabbat kortyolva az italából. Nem tudtam elképzelni, hogy képes csak cukorral meginni a kávét.

– Ettől függetlenül nem teszem szóvá, hogy itt hagytál.

– Pont most tetted szóvá – dobta vissza a labdát, de láttam, hogy jót mulat az orra alatt. Az ajkának finom rándulása elárulta.

– Valóban. De ha azt nézzük, mit ígértél, igazából teljesítetted.

– Vagyis?

– Annyit mondtál, hogy héderezzek nálad egy hétig, arról nem esett szó, hogy null-huszonnégyben itt leszel velem. Szóval nincs okom számon kérni, hol jártál mégis az éjszaka és miért úgy jöttél haza, ahogy – pillantottam rá ismét, közben a bögre kávét letettem a pultra, ellenben Logan csak állt ott a sziget túloldalán és engem figyelt kék szemével. Nem tudtam olvasni belőle, fogalmam sem volt, mégis mit gondolhat.

– Úgy érzem, még nem fejezted be.

– Ha már a kérdések szóba jöttek, mégis mikor kell menned dolgozni? Gondolom, nem vettél ki egy hét szabadságot az én kedvemért – néztem rá, kavartam egyet a kávémon a kanállal, Logan meg finoman letette a saját bögréjét a pultra.

– Nem kell mennem sehova, csak amikor akarok – felelt Logan, de nem tudtam eldönteni, hogy most szórakozott velem vagy komolyan beszélt.

– Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

– Egek, olyan vagy mint a zsaruk! Alkalmi munkáim vannak, ha már ennyire érdekel.

– Alkalmi melók? – kérdeztem vissza rögtön kétkedve. – Te alkalmi melókból vetted meg ezt a házat mindennel együtt? Ugye nem akarod, hogy ezt el is higgyem?

– Pedig így van, tényleg alkalmi melókból fizettem ki mindent – válaszolt, de volt ebben valami, amit nem értettem. Logan szó szerint mindent sejtető mosollyal nézett rám a bögréje fölött. Összeráncolt szemöldökkel néztem fel rá, úgy éreztem, palira vesz és közben jót mulat rajtam.

– Mi az istent dolgozol te, sztripper vagy? – kérdeztem vissza most már teljes képzavarban, amire csak sejtelmesen mosolygott.

– Vicces lenne, de nem. Nem vagyok sztripper, nem táncolok.

– Akkor... – Itt megakadtam egy pillanatra, nem tudtam, hogy mennyire lehetek vele őszinte, bár eddig nagyon úgy tűnt, hogy csak bizonyos helyzetekben tudtam megsérteni Logant, egyébként vevő volt a humoromra. – Ezek szerint kurva vagy?

– Azt nem kurvának hívják.

– Akkor dzsigoló?

– Nem vagyok olasz.

– Akkor építkezésen melózol?

– Még csak az kéne! – felelt azonnal, de láttam rajta, hogy egyre nehezebben fogja vissza a mosolyát. Tényleg jót mulatott azon, ahogy próbáltam faggatni.

– Informatika?

– Nagyon hideg – válaszolt, végül felhajtotta a maradék italát, elsuhant mellettem és felsétált az emeletre, míg én átsétáltam utána az előtérbe. Most már istentelenül felhúzott, hogy nem volt képes rendesen válaszolni, nem beszélve arról, amikor elsétált mellettem, már tényleg teli pofával vigyorgott.

– Te most direkt szopatsz amúgy? – Abban a pillanatban csaptam a számra, ahogy kicsúszott az előbbi, Logan nevetése ezzel egyidőben betöltötte az előteret. Láttam, hogy előrehajolt az emelet korlátján, rákönyökölt, úgy nézett le rám.

– Ha szopatni akarnálak, kislány, azt más helyzetben és pozícióban tenném meg. Jut eszembe, mikor is szopsz le? – kacér mosollyal nézett le rám, mire én se állhattam meg szó nélkül.

– Majd amikor úgy kinyalsz, hogy csillagokat látok a kéjtől! – feleseltem rögtön, aztán puffogva átsétáltam a konyhába, hogy megragadjam a bögrémet és megigyam végre a kihűlt italt.

– Ezen ne múljon semmi! – Fél füllel hallottam csupán Logant, pár perc múlva ismerős dobogás érkezett a lépcső felől, végül a férfi teljesen felöltözve jött utánam a szigethez. Sötétkék bakancsát már felvette, ahogy a rövid ujjú pólót is, ismerős parfümjének illata az orromba kúszott, imádtam ezt az illatot.

– Már megint mész valahova?

– Megyünk, nem megyek – lépett elém. Értetlenül pillantottam fel rá, közben a kezemből kivette a bögrét és a sziget másik felére lökte el.

– Hé, azt még meg akartam inni!

– Majd megiszod később.

– Ahj, ne már! – De még mielőtt bármi egyebet szóvá tehettem volna, váratlanul a fenekem alá nyúlt és felültetett a szigetre, hogy nyikkanni nem volt időm, szétnyitott lábam közé állt be, úgy karolta át a derekam. Hirtelen túlságosan forró lett a levegő köztünk, csak habogni tudtam. – Mégis... mit csinálsz?

– Nem te emlegetted az előbb, hogy nyaljalak ki?

– Most? – Olyan vékonynak hallottam a hangomat, mint talán még soha, mint egy kisegér cincogása. Azonban válaszra sem méltatott, ajka lecsapott az enyémre, fullasztó volt a csókja, miközben keze fenekembe mart és közelebb rántott magához. Ölemnél éreztem férfiasságát, ez a fickó kiszámíthatatlan volt, Logan egyik kezével a hátamon simított fel egészen a nyakamig, kibontott hajamba kaptak ujjai, úgy feszítette hátra a fejem. Akaratos volt a mozdulat, csókokkal halmozta el nyakam érzékeny bőrét, megrázkódtam az érintésétől és attól, amit ez az egész helyzet ígért.

Pillanatok alatt döntött a szigetre, hátamon éreztem a kő hűvös érintését, megborzongtam, miközben a pólót felgyűrte a hasamon, s most nyelvével mellemet cirógatta. El se hittem, hogy itt a pulton akarja megtenni azt, amit percekkel korábban ígért, aztán ahogy haladt egyre lejjebb hasfalamon, úgy söpört ki a fejemből minden felesleges gondolatot. Egy pillanatra lépett el csupán, amíg lerántotta rólam a bugyimat, végül ismét beállt szétnyitott lábam közé, előrehajolt és vállára húzta a lábamat, csak addig nézett fel rám, amíg közel hajolt lüktető ölemhez. Láttam elsötétülő tekintetén, hogy mennyire kívánt, aztán már nem volt megállás.

Logan betartotta az ígéretét. Ott a konyhapulton nyalt ki, nyelve vad táncot járt csiklómon, miközben ujjai is beszálltak a játékba, én pedig hangot adtam az élvezetnek. Egész testemben megrázkódtam újra és újra, ahogy fokozta bennem a vágyat, ahogy hajszolt kíméletlenül a kéj hullámain, kapkodtam a levegőt, egyik kezemmel sikerült megtalálnom a kezét, ami hasfalamon pihent lent tartva a testemet, nem engedte, hogy megmozduljak, ebben a helyzetben ő irányított mindent. Fel se tűnt, mikor körmömmel durván végigszántottam a karján, de valamit meg akartam ragadni, bármit, amivel jelezni tudom felé, hogy mennyire élvezem a helyzetet. Éreztem, hogy egyre jobban feszül az alhasam, ahogy mozdult, ahogy nyelve járt rajtam, aztán robbant bennem a kéj. Egész testemben megfeszültem alatta, még a levegő is megakadt bennem, megrázkódtam többször egymás után, míg nem csillapult annyira a reszketésem, hogy pihegve nézzek fel rá. Logan apró csókokat lehelt combom belső felére, hagyta, hogy lábam lecsússzon a válláról, végül odahajolt hozzám, miután megtörölte a száját.

– Na, megvoltak a csillagok? – pimasz mosollyal nézett rám. Teljesen rámborult testével, úgy csókolt meg ismét.

– Kapd be!

– Azt te fogod, jó mélyen! – tette hozzá, mire erőtlenül rácsaptam a vállára. Jóízű nevetése betöltötte a konyhát, még egy darabig így maradtunk, de mikor már elzsibbadt a lábam és éreztem, hogy a pult hidegsége a csontjaimba hatolt, segített felülni és lecsúszni a padlóra. Egész testemben reszkettem, alig bírtam megállni a lábamon. – Ha akarod, idd meg a kávét, de öt perced van elkészülni és ajánlom, hogy melegen öltözz fel!

– Hova megyünk? – kérdeztem vissza, közben a segítsége nélkül eljutottam a lépcső aljához, lábam már az első fokon pihent.

– Meglepetés! – Ezzel irányba állított a lépcsőn és megint rácsapott a fenekemre, hogy induljak már el végre. Nekem sem kellett kétszer mondani, tíz perccel később felöltözve rohantam le hozzá az emeletről, majdnem orra buktam a saját lábamban, olyan lendülettel érkeztem meg.

Magamhoz ragadtam a bundás kabátomat és belebújtam, ha már azt emlegette, hogy melegen öltözzek fel, ezért a puha krémszínű sálamat is lekaptam a kabát mellől a fogasról és körbetekertem a nyakamon. Elvesztem az anyagban, viszont imádtam a puhaságát és azt, hogy mennyire meleg volt. Szerintem elég idiótán festettem így, de most nem különösebben érdekelt a dolog, csillogó szemekkel pislogtam fel Loganre, izgatott voltam, most mégis hova megyünk. Ahogy a férfi kiterelt az ajtón a házból, már majdnem szökdelve sétáltam az autóhoz, Logan arcán pedig megjelent az a mosoly, amit a kórházban is láttam már. Őszinte volt. Nem kacér vagy vadító, csak őszinte, és én akkor olvadtam el tőle igazán. Volt ebben a srácban valami megfoghatatlan, valami különleges, amitől kezdett egyre szimpatikusabb lenni. Tetszett, ahogy vigyázott rám, mert észrevettem, mennyire odafigyelt mindig arra, amit mondtam vagy épp a kezem ügyébe adta a gyógyszereket, vagy az üveg vizet még ott a kórházban.

Amint kinyitotta az autót, bepattantam mellé az anyósülésre. Kényelmesen elhelyezkedtem a kocsiban, az arcom elől lejjebb húztam a sálat, folyton a szám előtt volt, ami most zavart, becsatoltam az övet és már indultunk is. Az autóban halkan szólt a zene, állandóan fészkelődtem, doboltam a lábammal, Logan pedig nagyjából öt perc után unta meg a dolgot.

– Hagyd abba!

– Bocsi, de hova megyünk? – pislogtam rá vigyorogva, rám nézett és csak a fejét ingatta, de nem kerülte el a figyelmemet a mosolya.

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Nem mondták még neked?

– Akkor vén öregasszony leszek, de akkor is hova megyünk? – Löktem vissza a kérdést, mikor megálltunk a piros lámpánál. Fogalmam sem volt, hogy hova mehettünk, nem ismertem ezt a környéket, ráadásul hiába tanultam LA-ben, azért nem voltam olyan gazdag, hogy töviről-hegyire bejárjam a várost és mindenféle látványosságait. Logan csak sokat sejtetően mosolygott, nem hittem el, hogy így húzza az agyam már megint. – Na, hova megyünk, légyszí?

– Komolyan hagyd abba, mert megfordulok! – szólt most már határozottan, mire nyelvet öltöttem rá és inkább kibámultam az ablakon. Fél füllel hallottam, hogy felhorkant mellettem, de csendben maradtam az úton, inkább az újdonság varázsával figyeltem a tájat, ami mellett elhaladtunk. Észre se vettem, mikor tátottam el a számat, de olyan gyönyörű és autentikus helyeken jártunk, hogy elámultam a látványtól, előre dőltem az ülésben, hogy jobban lássak. Semmi nem volt ismerős, egy-két utca rémlett csak a filmekből, amiket láttam és amiket LA-ben forgattak, mikor feltűnt, hogy az óceán felé vettük az utunkat, legalábbis a táblák alapján ez tűnt eddig a leglogikusabb iránynak.

Elég sokáig haladtunk a forgalommal, mikor feltűnt a Santa Monica-t jelző tábla. Most már tényleg nem tudtam, hogy mit akarunk errefelé, de úgy tűnt, Logannek ismerős a környék, rutinosan haladt a forgalommal, pontosan tudta, mikor és hol akar lekanyarodni a főútról, át a kisebb utcákba, egészen addig, amíg ki nem értünk a part közelébe, a hatalmas parkolóba. Meglepve néztem körül, a hideg ellenére most is rengeteg ember sétált az utcákon, jó melegen felöltözve, párok és családok vegyesen mindenütt. Mikor megláttam az óriáskereket, már tényleg elámultam. Kissé kábán szálltam ki az autóból, megvártam míg Logan bezárta a kocsit, aztán mellém sétált és együtt indultunk el a tömegben. Santa Monica Beachen voltunk, a Piernél, ahonnan a móló egész hosszan benyúlt az óceánba, több étteremmel és vidámparkkal volt felszerelve az egész hely. Most a park nem működött a hidegre való tekintettel, viszont az éttermek és minden más, ami zártabb hely volt és be lehetett húzódni, igen.

Nyugodtan sétáltam Logan mellett, összehúztam magamon a kabátomat, tényleg igaza volt, hogy melegen öltözzek fel. Nagyon hideg volt, sokkal erősebben fújt itt a szél, mint a város másik felében, örültem a figyelmeztetésének, bár így is többször megrázkódtam a hidegtől. Akkor pillantottam fel Loganre, mikor közvetlenül mellém lépett és váratlanul átkarolta a vállamat, úgy húzott magához közelebb.

– Bújj ide, nagyon hideg van.

– Köszi – hálásan néztem fel rá. Logan is melegen felöltözött, kapucnis kabátjába belekapott a szél, néha a fejére fújva a kapucnit, amit aztán morogva húzott le magáról, közben próbáltam vele lépést tartani, de hosszú lábával akkorákat lépett, hogy iparkodnom kellett mellette. – Figyu, lehetne kicsit lassabban? Nagyon nagyokat lépsz.

– Bocs.

– Nem baj. Kezdem megszokni, hogy mindenki magasabb nálam és hosszabbak a lábai.

– Valóban? Úgy rémlik, az exed inkább törpe volt – felelt Logan, de ahogy lenézett rám, azonnal elnevette magát. Szerintem minden az arcomra volt írva. – Ne mondd, hogy nincs igazam!

– Nem volt törpe.

– Mekkora is az a törpe?

– Mittudomén, te vagy túl magas! – vágtam rá azonnal, közben átkaroltam Logan derekát, így sikerült visszafogni annyira a lépteit, hogy ne rohanjon már.

– Túl magas?

– Hát! A konyhaszekrények is majdhogynem a plafonon vannak. Kis sámli kell ahhoz, hogy bármit is elérjek a felső polcon!

– Nem tehetek róla, hogy mindenki kisebb nálam.

– Na, látod, ő sem tehet arról, hogy törpe – feleltem, aztán rögtön meg is álltam egy pillanatra.

– Mondtam, hogy igazam van – tette hozzá Logan nevetve, aztán hagytam, hogy tovább tereljen séta közben.

Immár kényelmes tempóval haladtunk, a kedvemért tényleg odafigyelt arra, hogy ne lépjen nagyokat, mialatt én megcsodáltam az öböl elénk táruló látványát. Lenyűgöző volt, az óceán kékje most sötét volt a viharos szél miatt, habzott a víz, ahogy a hullámok a homokos partot ostromolták. Gyönyörű volt minden és bár hideg volt, a nap fénye csodásan vetült vissza a vízről és a hatalmas vidámparkról.

– Még soha nem jártál itt? – kérdezte Logan, ahogy elhaladtunk a most zárva tartó park mellett. Nemet intettem a fejemmel és vágyakozva néztem az óriáskereket. Biztos gyönyörű látvány lehetett éjszaka, kivilágítva, miközben lassan forgott körbe az emberekkel. – Ha jobb idő lesz és kinyitnak, eljöhetünk ide újra – tette hozzá csendesen Logan.

Meglepődtem azon, amit mondott. Ezek szerint hosszabb távra tervezett velem, vajon tényleg így gondolta vagy csak azért mondta, mert tetszett a park? Nem tudtam eldönteni, mi lehet a válasz, inkább csak mosolyogva bólintottam a szavaira és haladtunk tovább a móló vége felé. Rémlett, hogy a végén talán egy étterem volt, de nem voltam benne biztos. Egyszer Andrew járt erre valamikor régen, de együtt soha nem jöttünk el ide.

– Az étteremhez megyünk? Nem valami latin hely vagy ilyesmi?

– Mexikói és a Maria Solba megyünk, igen – felelt Logan. Lassan elértük a móló végét, ahol az étterem volt kialakítva. Felmentünk a lépcsőn és együtt léptünk be a Maria Solba. Odabent a vörös, a kék, a fehér és ezek mindenféle kombinációja fogadott. Forgalmas volt a hely, az illatok magukkal ragadtak, olyan hangulatos volt. Meleg volt odabent, a teraszon nem ült senki a hidegre való tekintettel, Logan viszont azonnal az egyik ablakhoz közeli helyhez terelt. Ő ledobta a kabátját a bejárati ajtóval szembeni székre, míg én a vele szemközti székre hajítottam a kabátomat és a sálamat is.

– Gyere, rendeljünk valamit. Remélem, szereted a mexikói kaját.

– Még sosem kóstoltam, de benne vagyok – mondtam mosolyogva, közben Logan maga előtt terelt egészen a pultig, ahol leadtuk a rendelésünket. Amint megláttam az árakat, elhúztam a számat. Nekem ez drága hely volt, de Logannel nem igazán tudtam vitatkozni. Azonnal fizette a rendelést és a kért italokat is, végül visszasétáltunk együtt az asztalunkhoz.

– Logan, figyelj... – kezdtem bele az ujjaimat tördelve, mire a férfi csak meglepve pillantott rám. Pulóverét a szék háttámlájára lökte, így láthattam újra a jobb karján végigfutó tetoválást és a bal karján a karmolásom nyomát is a méregdrága sport órával együtt. – Basszus, ne haragudj, nem akartam! – Kaptam a keze után, ahogy észrevettem a vörös nyomokat rajta.

– Ja, ez? Hagyd, engem nem zavar. – Logan mosolya sejtelmes volt, úgy tűnt, tényleg nem zavarta, hogy négy vörös csík húzódott végig a karja felső részén. – De mit akartál mondani?

– Én... kifizetem valahogy.

– Mégis mit szeretnél kifizetni?

– A kaja felét, mégis mit... Drága ez a hely, Logan – mondtam ismét az ujjaimat tördelve.

– Mondtam egy szóval is, hogy bármit ki kell fizetned? – tette fel a kérdést, közben hátradőlt a székén. Kék szeme szokatlanul csillogott, arca semleges volt. Nem tudtam belőle olvasni, én mégis zavarban éreztem magam. Ha ő fizetett mindent, az azt jelentette, hogy épp egy randi kellős közepébe csöppentünk, márpedig eddig nem erről volt szó.

– Miért csinálod ezt? – kérdeztem vissza, egyszerűen nem tudtam rajta eligazodni.

– Micsodát miért csinálok?

– Hát, hogy itt vagyunk, meg mindent te fizetsz.

– Megtehetem és szeretném is megtenni.

– Akkor ez most... egy randi? – néztem rá félve, képtelen voltam belőle olvasni.

– Hívhatjuk így is akár.

– Én meg így jöttem el, miért nem mondtad? – kaptam két kezemet az arcom elé, hogy eltakarjam a vörösséget. Logan konkrétan pillanatok alatt zavarba tudott hozni, éreztem, ahogy arcom kipirult.

– Miért, mi baj van azzal, amiben jöttél? – dobta vissza a kérdést, én pedig nem értettem őt. Bakancsban, farmerban, meg egy kinyúlt sötétzöld pulcsiban jöttem el a lakásáról, hiszen azt emlegette, hogy öltözzek fel melegen és csak ez a pulóver került a kezem ügyébe, mikor átöltöztem délelőtt és amiről tudtam, hogy bár csúnyán néz ki, viszont cserébe nagyon meleg, nem beszélve arról, hogy az arcom egyik fele még mindig kék-zöld-lila foltos volt az ütések nyomán. Legalább a duzzanat visszahúzódott a kórházban, Logan lakásába meg nem vittem magammal a smink cuccomat, hogy emberi külsőt varázsoljak magamra.

– Úgy nézek ki, mint valami lelakott csöves – cincogtam az asztal túloldaláról, képtelen voltam Loganre nézni, annyira zavarba hozott a szavaival.

– Szerintem nincs semmi baj veled, nekem tetszel. – Ennél a pontnál néztem fel ismét, láttam, ahogy az óceánt bámulja, aztán rám nézett újra. Szeme kéksége ragyogott az itteni fények között, lenyűgöző volt a kéknek ezen árnyalata, a szavam is elakadt tőle és attól, amit mondott. A számomra kínos pillanatot a pincér érkezése törte meg, mikor lerakta elénk az ételeket és italokat a tálcájáról. Nem mertem a kajához érni, éreztem, hogy arcom még mindig vörös és ég Logan szavaitól, a srác ezzel szemben halál nyugodtan nyúlt az ételhez és kezdett neki, hogy elfogyassza. – Egyél, mert kihűl.

Csak bólogattam arra, amit mondott, aztán inkább nagy levegőt vettem és nekiálltam elfogyasztani az ételt. Ezt ráadásul Logan rendelte, nem is én. Azonban amint az első falat a számba került, elámultam. Hihetetlenül finom volt a mexikói kaja, soha ezelőtt nem ettem még csak hasonlót sem, az étel elolvadt a számban, fenomenális ízorgia volt. A fűszerek, az étel roppanóssága vagy a hal puhasága lenyűgözött. Nekem nem tűnt fel, hogy hangot adtam annak, mennyire ízlett, viszont Logan velem szemben az orra alatt mosolygott jókedvűen.

– Tényleg jó ötlet volt a mexikói, ez isteni finom – hümmögtem Logannek, a srác meg már nyíltan mosolygott. Ugyan éreztem, hogy még mindig piros az arcom, de sikerült megnyugtatnia ezzel a mosollyal. Innentől kezdve már nem zavart az sem, hogy mennyire hülyén néztem ki mellette, örültem, hogy egyáltalán nem éreztette velem, hogy csóróbb vagyok nála.

Logan most is kifogástalan volt, sötétkék Helly Hansen bakancsban, világosszürke melegítőben, fehér pólóban ült velem szemben. Szürke kapucnis pulóvere a szék háttámláján pihent, ahogy a Canada Goose-os, sötétkék kabát is. Az a kabát többe kerülhetett, mint az én egyhavi fizetésem, nem beszélve az órájáról. A Doxa karóra a csuklóján egyáltalán nem tűnt olcsó utánzatnak, viszont még mindig nem tudtam, miből telik neki ezekre a cuccokra, így inkább elhessegettem magam elől ezeket a gondolatokat és az ételre koncentráltam.

Tényleg nagyon finom volt, gyomrom hálásan fogadta a finomságot, ahogy a kapott italt is. Körülöttünk zsongtak az emberek, viszonylag gyorsan cserélődtek az asztalok, de így mindenki kényelmesen el tudta fogyasztani a rendelt ételt és italt is. Már mi is a végén jártunk az ebédnek, mikor Logan velem szemben megmerevedett, ahogy az italába akart belekortyolni. Hirtelen nem értettem, mi lehet a gond, követtem a tekintetét, amint a pult felé nézett. Sokan voltak ott, én mégis kiszúrtam azt a magas, sötétebb bőrű latin pasast a többi amerikai között.

– Neela, vedd fel a kabátot, indulunk! – Logan hangja nem tűrt ellenkezést, azonnal letette a poharat és felvette még ülve a pulóverét, majd a kabátját is. Olyan gyorsan csinált mindent, hogy időm sem volt reagálni, a nyakamba kaptam a sálamat, felhúztam a kabátomat, de a cipzárt már nem sikerült összehúzni. Logan felkelt a székről és hozzám lépett, megfogta az egyik kezemet, majd azonnal kifelé húzott az étteremből. Nem értettem, mi üthetett belé, túl gyorsan történt minden, csak arra eszméltem, ahogy húzott keresztül az emberek tömegén, lesiettünk a lépcsőn a móló szintjére, aztán visszaindultunk a vidámpark felé. Kocognom kellett Logan mögött, hogy tartsam vele a tempót, ujjai olyan erővel szorították a kezemet, hogy fájdalmat okozott, de nem értettem őt. Egy pillanatra fordultam csak vissza az étterem irányába, nem tudtam, mi történt, mikor megláttam a latin pasast a tömegben. Már messze jártunk tőle, de annyira még nem, hogy ne lássam felvillanni a férfi arcán a hátborzongató mosolyt.

Azonnal visszakaptam a pillantásomat és követtem Logant, nem mertem neki szólni, hogy lassítson és magyarázza már el, mégis miért rohantunk ennyire. Ezzel a tempóval nagyon gyorsan elértünk a parkolóhoz, ahol a Yukont letettük, már rázott a hideg, nagyon fáztam nyitott kabátban.

– Logan, Logan állj már meg, mi a baj? – Váratlanul megállt előttem és megfordult, egy centin múlt csupán, hogy nem mentem neki, sikerült még időben lefékeznem a lendületet. Vacogva néztem fel Loganre, aki szabad kezével megfogta az arcomat és elnézett a hátam mögé.

– Nem fontos, csak menjünk. – Nem szólt többet, kinyitotta előttem a kocsi ajtaját és elengedett. Miután beültem, becsukta az ajtót, megkerülte a Yukont, majd bepattant mellém a sofőrülésbe. Rögtön felmordult alattunk a terepjáró, Logan meg sem várta, hogy bekössem az övemet, azonnal sebesen kihajtott a parkolóból, fel egyenesen vissza a főútra. Olyan gyorsan mentünk, hogy megijesztett. Nem értettem, mi üthetett belé, olyan volt az arca, mint aki szellemet látott, miközben ujjai elfehéredtek a kormányon, annyira szorította két kézzel. Nem ismertem még annyira Logant, viszont egyértelmű jeleit mutatta annak, hogy valami vagy inkább valaki felzaklatta, még a saját övét sem kötötte be, közben áthajtottunk az autópályára és legalább száz mérföld per órával haladtunk a forgalomban. Logan sebesen váltogatta a sávokat és kerülgette az autókat, egyértelműen a frászt hozta rám.

– Lassíts le, kérlek! – nyöszörögtem mellette az anyósülésen, miközben az övemet magam elé húztam és sikerült végre bekapcsolni. Ezzel szemben Logan mintha nem is hallotta volna, mit mondtam neki, tovább nyomta a gázpedált. Éreztem, hogy a hatalmas autóba belekap az oldalszél, nem egyszer lökött meg minket, miközben én belepréselődtem az ülésbe. Nem értettem, mi a franc történik, de Logan most már halálra rémített. – Logan, lassíts le! – sikoltottam, mire a férfi, mint aki álomból ébredt, még épp időben taposott a fékre, hogy elkerüljük az ütközést, közben oldalra húzta a kormányt és kikerülte az előttünk lassító autót. Észre se vettem, mikor kezdtem el sírni, a szívem a torkomban dobogott, halálra voltam rémülve.

– Bassza meg! – Fél füllel hallottam Logan hangját, csak meredten előre bámultam és az utat figyeltem. Éreztem, hogy a terepjáró kezd lassulni, azonban az én szívverésem egyáltalán nem csillapodott. Ha nem kiáltok rá Loganre, ez a hülye még képes lett volna neki hajtani az előttünk fékező autónak. Szó szerint az életem pergett le előttem abban a pillanatban, reszkettem az anyósülésen és a biztonsági övbe kapaszkodtam két kézzel. – Neela, nézz rám! Neela!

Nem akartam ránézni, képtelen voltam, egyszerűen túlságosan megijesztett ahhoz az előbbi, csak meredten néztem előre, mint aki nem lát, nem hall. Kapkodtam a levegőt, kezdett beszűkülni a világ körülöttem, fekete és fehér fénypontok táncoltak a szemem előtt. Tudatom homályában már csak annyi maradt meg bennem, ahogy Logan kihajtott a pályáról egy benzinkúthoz, félreállt és kiugrott a sofőrülésből, feltépte mellettem az ajtót és kicsatolta az övemet, a hideg szél besüvített az autóba.

– Vho, kislány, nézz rám! Próbálj lélegezni, gyerünk! – Úgy hallottam a hangját, mintha távolról szólt volna hozzám. Éreztem, hogy megfogta a kezével az arcomat, de csak felé dőltem magatehetetlenül az ülésben. – Neela, lélegezz, hallod?! El fogsz ájulni! – beszélt hozzám továbbra is, de már nem bírtam ébren maradni, egyre szűkült a világ, csak azt éreztem, hogy Logan forró testének dőltem tehetetlenül, közben az arcomat fogta és próbált valahogy megnyugtatni.

Nem tudom mennyi idő telt el így, mikor végre kezdett csillapodni a légzésem és a világ is újra megtelt színekkel. Fáztam az autóban, éreztem, hogy remegett alattam a Yukon, még mindig járt a motor, miközben Logan szorosan magához ölelt és nem engedett el, az arcomat simogatta folyamatosan és beszélt hozzám összefüggéstelenül. Ekkor fogtam fel igazán, mi történt nem olyan rég. Sírva öleltem át Logant és a mellkasának nyomtam az arcomat. Éreztem, hogy ölelése szorosabb lett körülöttem.

– Ne haragudj rám, kérlek! Nem akartalak megijeszteni – hallottam Logan hangján, hogy zaklatott, még soha nem beszélt így hozzám. Éreztem, hogy lágyan ringatott a karjai között, én pedig csak bújtam hozzá. Amennyire megijesztett, annyira nem akartam őt elengedni, jelenleg ő volt itt velem a semmi közepén és én nem akartam egyedül maradni. Isten tudja meddig maradtunk így, éreztem az ujjaim alatt, hogy Logan újra és újra megremegett, nagyon hideg volt már, hiába volt rajta a kabát, ugyanúgy nem húzta fel rendesen indulásnál, akárcsak én. Hallottam szívének gyors ritmusát, reszketett ő is velem együtt.

– Menjünk haza, kérlek.

– Rendben – felelt halkan. Csak lassan húzódott el tőlem, én pedig felnéztem rá. Láttam a tekintetében az aggodalmat, az óceán kékje most háborgott, egyszerre dühös volt, miközben éreztem a kezén, hogy reszket. Nem akart még elengedni, csak néztük egymást csendben. – Haza vigyelek?

Meglepett a kérdése, úgy tűnt, nem a saját házára gondolt, hanem az én lakásomra. Egy pillanatig elgondolkodtam az ajánlatán, végül nemet intettem. Csak ekkor engedett el teljesen, aztán becsukta mellettem az ajtót, visszaült a volán mögé és most már nyugodtabb tempóban tértünk vissza a pályára.

Akkoriban ez volt a második figyelmeztető jel.

Kelt: Budapest, 2023.11.27.