Napokkal később az egyetem folyosóit róttam Sylvivel az oldalamon. Beszélni akartam vele, bár féltem, mit fog hozzá szólni, vagy hogy egyáltalán Dylan mondott-e neki valamit az estéről. Gyanítottam, hogy nem avatta be semmibe barátnőmet, de ezt Sylvitől kellett hallanom.

– Figyelj, nem ülünk be inkább a kávézóba? Képtelen vagyok most az előadásokra figyelni – fordultam barátnőmhöz komoly arccal. Sylvi csak beleegyezőn bólintott, belém karolt, aztán együtt mentünk át az egyetemi kávézóba, ahol az egyik falhoz közeli asztalhoz ültünk le, jó távol mindenkitől, nem szerettem volna, ha mások is fültanúi lennének a beszélgetésünknek.

– Mi a baj, látom, hogy kiakasztott valami? – nézett rám Sylvi, mikor helyet foglaltunk és csak tördeltem az ujjamat mellette. Fogalmam sem volt róla, hogy kezdjek bele. – Történt valami Logan és közted?

– Mondhatjuk – feleltem. Sylvi most már nagyon komoly tekintettel figyelt. – Tudom, hogy nem fogod elmondani, de kérlek, ez maradjon kettőnk között, rendben? Pár napja Logan elrohant otthonról az éjszaka közepén. Nem tudom, mi történt, gondolom megint Adam kereshette, aztán csak órákkal később jött haza, és...

Itt megakadtam, tényleg nem tudtam, hogy mondjam ezt el. Sylvi előre nyúlt és megszorította a kezemet. Mélyen belenéztem barátnőm szemébe, arca és tekintete is aggodalmat sugallt.

– Mikor hazaért, összeesett. Nem tudtam sehogy magához téríteni, akkor láttam meg a sérülést a nyakán.

– Sérülést?

– Valaki olyan erősen fojtogatta, hogy nyoma maradt és ez még csak az egyik a sok közül – hallottam, hogy barátnőm erőteljesebben szívta be a levegőt. – A hátán és a combja hátsó részén valamilyen fegyverrel ütötték meg, talán vasrúddal, fogalmam sincs, de azok a sérülések brutálisak voltak!

– A rendőrök mit mondtak?

– Semmit! Nem engedte, hogy hívjam őket.

– Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Sylvi értetlenül, mire nagyot sóhajtottam és megszorítottam a kezét, amivel a kezemet fogta.

– Dylannek telefonáltam, mert nem tudtam, mit csináljak. Azonnal átjött, de nem engedte, hogy értesítsem a rendőröket, Logan pedig vele értett egyet, mikor magához tért.

– Nem értem...

– Nem tudom, mi a fene folyik itt, de mindketten elzárkóztak attól, hogy beszéljünk a rendőrökkel, ráadásul Logan kórházba sem akart menni, ugyanúgy, mint februárban – pillantottam Sylvire kétségbeesve. Éreztem, ahogy közelebb mozdult hozzám és átkarolta a vállamat.

– Mi történt februárban? Eddig ezt nem is említetted!

– Nem akartalak megijeszteni, de miután találkoztunk Logannel a büfében, még aznap este felhívott, hogy feljönne hozzám. Amikor megjött, össze volt verve, a bordáit valaki nagyon csúnyán megütötte többször is – válaszoltam egyre halkabban. Borzalmas volt az az éjszaka és az utána következő időszak is. Igazából már megint ott tartottam, hogy hangosan felszipogtam Sylvi mellett. Én se értettem, mik ezek a hangulatingadozások a napokban, de mostanában egyre többször előfordult, viszont egyelőre ezt annak a számlájára írtam, hogy mennyire felfokozott állapotban voltam napok óta.

– Ez nagyon nem tetszik! Egy dolog, ha bunyózik, szíve joga, meg tudja védeni magát, de ha már fojtogatásig fajul a dolog... Mégis mi a francot művel ez a srác éjszakánként?! – fakadt ki Sylvi idegesen. Éreztem, ahogy magához ölelt és próbált vigasztalni.

– Nem tudom.

– És Dylan sem mondott semmit?

– Csak annyit, hogy Logannek megvan a maga élete és a saját döntései, amikért nem kérhető számon és hogy ne akarjam tudni, mi történik.

– Ez nevetséges! Hogy képesek elvárni, hogy ezt bárki is elfogadja? – Sylvi egyre dühösebb volt, hallottam a hangján, hogy nem kellett sok, hogy robbanjon.

– Nem tudom.

– Ne haragudj, Neela, de valami nem kerek Logannel – pillantott a szemembe Sylvi, mikor felnéztem rá könnyes arccal. – Tudom, hogy szereted, és ő is téged, de isten látja lelkem, úgy érzem, hatalmas baj lehet ebből!

– Nem tudom, mit tegyek, csak... – Nem tudtam folytatni, nem ment. Csak megadón széttártam a kezem, aztán megtöröltem az arcomat, hogy felszárítsam a könnyeimet.

– Tudom, hogy aggódsz, de ez akkor sem normális! Egy dolog volt Andrew viselkedése a gimiben, nem örültem annak sem, de legalább nem fajult tettlegességig, egészen mostanáig. De Logan... – Nem folytatta, értettem a célzást. Aggódott értem, miközben én Loganért aggódtam.

Még pár órát maradtunk a kávézóban és beszélgettünk. Jó volt végre újra kis időt a barátnőmmel tölteni, igazából fel se tűnt, hogy mennyire elhanyagoltam. Sylvi soha nem tette szóvá, nekem viszont nem tetszett az érzés, amit kiváltott belőlem ez a gondolat. Nagyon sok időt töltöttem Logannel, ami nagyon jó volt, de nem akartam, hogy azt érezze a legjobb barátnőm, hogy nem fontos már nekem. Végül együtt mentünk haza a lakásomba, aznap nem beszéltünk Logannel, de valahogy nem is volt hozzá hangulatom. Fáradtnak és nyűgösnek éreztem magam egész nap, mintha az érzelmeim valamelyik vidámpark hullámvasútján száguldozott volna fel-alá.

-------

Pár nap múlva LA belvárosában sétáltunk Logannel, már benne jártunk az estében, bőven túlléptük a tíz órát is. Átkarolta a vállamat, én pedig a derekát, kényelmes tempóban haladtunk az utcán, hogy visszasétáljunk a mélygarázshoz, ahol az autót hagytuk a mozi idejére. Sok ember volt az utcán, kellemes volt az időjárás is, és az én hangulatom is nyugodt volt végre. Logan nyakán a sérülés szépen halványult, ahogy a testén az ütések nyomai is, egyre jobban érezte magát, én pedig könnyebben viseltem az elmúlt napokat, mikor Logan mellettem megtorpant egy pillanatra, aztán hirtelen irányt változtattunk és átsétáltunk az utca másik oldalára. Értetlenül néztem fel rá, hiszen azon az úton kellett volna tovább mennünk egyenesen, hogy közvetlenül a mélygarázshoz érjünk.

– Miért jöttünk át?

– Most nem akarok bunyóba keveredni – felelt azonnal, még mindig elnézett a fejem felett az utca túloldalára. Követtem a tekintetét, de nem tudtam megmondani, mi zavarhatta meg, több ember is megfordult ott.

– Ezt nem értem – néztem rá újra értetlenül, mikor nagyot sóhajtott és megállt séta közben.

– Emlékszel még az "első megérzéssel" kapcsolatos beszélgetésünkre?

– Persze!

– Akkor nézz el három óra irányába, és mondd meg, mit látsz! – Mikor nem értettem, hogy hova is kellene nézzek pontosan, megfordított az ölelésben. Akkor pillantottam meg a túloldalon azt a három srácot. Az egyikük a vaskorláton ült, elég harsánynak tűntek mind a hárman, ösztönösen hátráltam egy lépést. – Szóval, mit gondolsz?

– Nem szimpatikusak.

– És még?

– Hogy jó ötlet volt átjönni.

– Észrevettél valami mást is? – kérdezett, mikor felnéztem rá, aztán újra a három férfira. Fiatalok voltak, kora huszonéves suhancok, ruhájuk a szakadt tróger és valahol a menőnek tűnő keveréke között egyensúlyozott, tipikusan olyanok voltak, akikbe az ember nem akart belebotlani este az utcán, főleg nem egyedül, és legfőképp nem nőként. Több ember is kikerülte a három fős brigádot, miközben azok hangoskodtak és rugdosták a korlátot, vagy épp, ami a lábuk elé került.

– Passz.

– Mit mondtam neked, mikor ilyen helyzetbe kerülsz, mit csinálj? – faggatott tovább türelmesen.

– Hogy hátraarc, és tűnjek el a lehető leggyorsabban – pillantottam rá komolyan. Láttam Logan arcán, hogy elégedett a válaszommal, az apró mosoly elárulta. – De te miért kerülted ki őket, simán elbánsz velük?

– Kedves tőled, hogy ilyen jónak gondolsz, viszont lőfegyverrel szemben esélyem sincs. – Meglepett a válasz, újra a srácokra néztem, de én nem láttam semmit, úgyhogy megint Loganre pillantottam tanácstalanul.

– Honnan veszed, hogy van náluk fegyver?

– Látod a srácot, aki a korláton ül? – Fejével finoman arrafelé bökött, hogy újra megnéztem a férfit. – Nézd meg alaposabban a ruháját! – Farmert viselt bakanccsal, láncokat láttam a gatyáján, pulóvert, amin lazán félig le volt húzva a cipzár, fejkendőt, ékszereket. Igénytelen taplónak tűnt ebből a távolságból.

– Még mindig nem értem, mit kéne látnom.

– A srác pulóvere a derekán. Nem gondolod, hogy furcsán kidudorodik? – Már a szememet meresztettem, hogy jobban megnézzem, miről beszélt Logan. És igaza volt, tényleg furcsa volt a hátánál az a dudor. – A jó képességű a gatyája övébe tűzte a pisztolyt.

– Hogy szúrtad ki? – pillantottam Loganre csodálkozva. Én semmit nem vettem észre az egészből, miközben mindezt alig pár másodperc alatt kiszúrta, mikor kikerültük a kötekedőket.

– A koszon kívül azért ragadt rám más is a zsaruk között – kacsintott rám mosolyogva, végül újra elindultunk a mélygarázs irányába, most már kerülőúton. – Egyébként, ahogy néztem, boxer, és talán vipera vagy pillangókés volt még náluk.

– Sasszemed van, vagy micsoda?

– Csak tudom, mit és hol keressek – felelt vigyorogva, közben átkarolta a vállamat.

– Oké, de ha nincs nála pisztoly, akkor leállsz velük bunyózni?

– Nem.

– Miért?

– Mert itt vagy. Nem kockáztatnám, hogy amíg nem figyelek, valamelyik megtámad. – Tekintete és arca is komoly volt. Logan féltett, nagyon imponált az óvó viselkedés, eddig csak Sylvi vagy édesanyám vigyázott így rám, ha tehették.

– Szóval, akkor a fuss reakciót választanád ebben az esetben is – összegeztem a hallottakat, mire bólintott.

– És mit mondtam még neked erről?

– Hogy a rendvédelmiseket külön kiképzik az ilyen helyzetekre.

– Miért?

– Hogy hideg fejjel vegyék az akadályokat, amikor az ösztönük először azt súgja nekik, hogy fussanak. – Úgy válaszoltam, mintha tankönyvből olvastam volna fel.

– És egy civil mit tegyen?

– Minél hamarabb tűnjön el a helyszínről, ha pedig baj van, akkor ne ellenkezzen és ne hősködjön!

– Tényleg figyelsz arra, amit mondok – tette hozzá Logan. Kicsit komikus volt, ahogy egyszerre láttam rajta, hogy elégedett velem, miközben jót szórakozott azon, hogy ennyire emlékeztem erre a beszélgetésre kettőnk között.

– Miért ne tenném? Nem mondasz hülyeségeket.

– Csak meglepett. – Logan még mindig csodálkozva nézett rám, de örültem, hogy elégedett volt. Mosolyogva pillantottam rá, aztán újra a srácokra a túloldalon, ahogy szépen magunk mögött hagytuk őket és mindenki mást is az utcán.

– Azért megnéztelek volna.

– Mármint?

– Bunyó közben – válaszoltam felnézve Logan ragyogó kék szemébe.

– Miért akarod ennyire látni?

– Mert már tűkön ülök a kíváncsiságtól – feleltem, mikor lassan elértünk az utca végére, ahol visszamentünk a túloldalra és ott haladtunk tovább, kikerülve az embereket.

– Minden edzés alkalmával bent vagy nálam, és együtt is szoktunk gyakorolni.

– Az más – legyintettem. Logan csak mosolygott, de érdeklődve hallgatta az okfejtésemet a témával kapcsolatban. – Otthon, edzés közben nem ugyanaz, mintha ezt a ringben tennéd meg. Ráadásul én nem tudlak kétvállra fektetni, csak ha kirúgom a lábadat.

– Az nem volt szép – pillantott rám komoly képpel, de kék szemének csillogása elárulta, hogy egyáltalán nem zavarta az akkori húzásom. Igazából engem is meglepett, de már annyira idegesített, hogy nem tudtam földre vinni, bármennyire is próbálkoztam, így amikor legközelebb megint a tatamira kerültem és fölényesen megállt mellettem, nagy lendületet vettem és kirúgtam a lábát, hogy hanyatt vágódott.

– De bejött, és te mondtad, hogy bármit lehet – tettem hozzá büszke mosolyt villantva, persze Logan csak a fejét ingatta.

– Komolyan ennyire látni akarod?

– Igen! Mióta tudom, hogy MMA-zol, azóta be vagyok zsongva – vágtam rá rögtön, Logan erre halkan felnevetett. Örültem, hogy megint jobb volt a kedve, jól állt neki, mikor mosolygott. – A kapitányságon nem nézhetnélek meg amúgy?

– Nem. Civilek oda nem mehetnek be.

– De te is bemész!

– Mert van engedélyem, és hozzátartozó vagyok – tette hozzá, közben elértünk a mélygarázs földszinti bejáratához. Bementünk az üvegezett ajtón, el a liftek irányába, aztán le a mínusz kettes szintre. Már az autónál jártunk, mikor Logan megtorpant a Yukon mellett, úgy tűnt, valamin nagyon elgondolkodott. – Tényleg látni akarod, milyen vagyok közben?

– Simán! – Izgatottan csaptam le a felkínált lehetőségre, mikor Logan kinyitotta az autót és beültünk a kocsiba.

– De már nem versenyzem hivatásszerűen.

– És gondolom nem fogsz az utcán verekedni – folytattam a gondolatmenetét. Csak bólintott válaszként. Lassan elhagytuk a parkolót és visszaindultunk az utcára. Az esti fényekben LA gyönyörű volt, szerettem a várost kivilágítva, valahogy megnyugtató volt annak ellenére is, hogy milyen veszélyt hordozott magában az éjszaka.

– Egy lehetőség igazából van – Logan elgondolkodva kanyarodott be a következő utcán, érdeklődve pillantottam rá, hova akar kilyukadni.

– Legális?

– Inkább illegális – nézett rám, mikor megálltunk a piros lámpánál. – Ha ez nem zavar, részemről nincs akadálya.

– Ettől most meg kéne ijednem vagy mi?

– Szóval nem gond, ha elkapnak és bajba kerülsz?

– Téged zavarna, ha priuszom lenne? – dobtam vissza a kérdést, egyre jobban mosolyogtam attól a lehetőségtől, amit felvázolt előttem.

– Engem ugyan nem, de édesanyádat?

– Már felnőtt vagyok, szerintem el tudom dönteni, mit akarok.

– Hogyne, ugyanezt mondtad a múltkor arról a könyvről is, aztán mi lett a vége? – vigyorogva nézett rám, én meg karba tett kézzel bámultam vissza.

– Az más!

– Miért?

– Mert... mert az más, jó? Engedjük el végre a témát! – szóltam neki, meredten kifelé bámulva a szélvédőn. Azért hallottam, ahogy halkan felnevetett mellettem, de többet nem hozta szóba ezt a témát, amiért nagyon hálás voltam.

-------

Május közepe volt, mikor Logan felhívott napközben, hogy estére készüljek össze, mert megyünk valahova. Túlságosan sejtelmes volt a megjegyzése, próbáltam faggatni a telefonban, hogy mégis hova akar vinni, de csak nevetett és annyit mondott, hogy nyugodtan öltözhetek kurvásan, ha azt akarom.

Nekem sem kellett több, sejtettem, hogy mit forgathat a fejében, ezért én se voltam rest eleget tenni a kérésének. Logan testén a sérülések szépen halványultak, a kedve is ugyanolyan volt, mint az ominózus eset előtt. Sylvivel többször körbejártuk a témát, mikor nála voltam vagy az egyetemen voltunk együtt, de nem jutottunk előrébb és tudtam, hogy Logant esélytelen lenne faggatni, mert semmit nem mondana sem Adamről, sem arról, mi történt akkor pontosan. Sylvi még Dylant is megpróbálta kifaggatni, hogy miért rohant el a múltkor olyan hirtelen és miért volt annyira zaklatott, mikor hazament, de úgy tűnt, hamar átlátott a szitán, mert csak annyit mondott barátnőmnek, hogy ezzel ne próbálkozzon többet, nem fog mondani semmit.

Így most a hátizsákomba pakoltam be pár holmit magamnak, miközben felvettem a könnyű velúrbőr, lapos talpú csizmámat. A combomig ért fel a sötét csizma szára, fekete combfix társult hozzá, ehhez jött a világoskék lyukacsos farmer miniszoknya, már az idejét se tudtam, mikor vettem fel utoljára hasonlót, végül a mélyen dekoltált, feszülős rövid ujjú póló, és a könyékig feltűrt farmer kabát. Hosszú hajam kibontva maradt, sminknek csak a szemeimet húztam ki a megszokott módon. Egy pillanatra megfordult a fejemben a vörös rúzs gondolata, de úgy voltam vele, ha csókolózni akarunk, akkor annyira nem pálya. Logan nem szerette, mikor összerúzsoztam a száját, persze ez alól kivételt képzett az, ha az a pimasz rúzsnyom a nemesebb testrészét díszítette, bezzeg azért nem morgott.

Mikor végeztem, zártam a hátam mögött a lakásom ajtaját és leszaladtam a vállamon a hátizsákkal. Odalent a Yukon megszokott módon a járda mellett parkolt, gyorsan belöktem a hátsó ülésre a táskámat, ahol viszont volt egy nagyobb sporttáska, aztán behuppantam Logan mellé az anyósülésre. Felvont szemöldökkel nézett végig rajtam.

– Tényleg komolyan vetted, amit mondtam. – Nem mondott többet, de vigyorogva néztem rá, mikor meglódult alattunk a terepjáró és újra visszatértünk az útra. – Viszont, mielőtt megérkezünk és nagyon belelkesülnél, egy valamit jegyezz meg! Nincsenek valódi nevek, világos? Senki nem tudhatja meg a személyazonosságodat – pillantott rám komolyan, aztán az útra. Megleptek a szavai, mégis bólintottam a kérésére.

– Oké, akkor, ha én nem Neela vagyok, és te nem Logan, mégis hogy szólítsuk egymást?

– Magadnak találj ki valamit, ami tetszik, rajtad áll.

– A Samantha megfelel? – néztem rá izgatottan, csak mosolyogva ingatta a fejét. – És téged hogy hívjalak?

– Jenko.

– Mint a Chevy? – kérdeztem vissza rögtön, rémlett egy autómárka még nagyon régről, igazából fogalmam sem volt róla, honnan emlékeztem rá, de Logan meglepetten nézett rám.

– Olyasmi, és ehhez tartsd magad, rendben?

– Értettem, főnök! – Sután szalutáltam az autóban, persze rögtön felnevetett, én meg mosolyogtam, mint a vadalma. Már nagyon izgatott voltam, hogy hova fogunk menni és mi fog történni, már a nyilvánvalón kívül. Soha nem jártam még tilosban, legalábbis nem így, meg is fordult a fejemben rögtön, hogy Logan mellett már sok hülyeségbe belementem és nem tudtam eldönteni, hogy ez miatta van, vagy esetleg én viszem bele őt a rosszba, merthogy nem szokott nekem ellent mondani. Azonban az út további részében csendben voltunk, Logan nyugodtan vezetett. LA olyan részén jártunk késő éjszaka, ahova én be nem tettem volna egyedül a lábamat, és még akkor is félve, Logan viszont tudta, merre tartunk, így ráhagytam a dolgot. Cserébe lehetőségem volt jobban megnézni, miben jött. Gyanítottam, hogy a hátsó ülésre dobott sporttáskában a váltó ruhája volt, amit a meccshez akart felvenni, ezért most még hófehér, magasszárú Nike Air Jordant viselt, fekete, katonai jogger nadrággal, amit a motorozáshoz is használt, fehér pólót és fekete bőrkabátot. Oké, már megint rohadt jól nézett ki. Úgy éreztem, hogy ez az este baromi jó lesz és már megérte tilosban járni.

Lassan viszont odaértünk, ahova akartunk, Logan egy elhagyatott parkolóban állt meg az isten háta mögött, elég gyér volt itt a világítás, de már több autó is parkolt ezen a kihalt helyen. Kiszálltam a kocsiból és megvártam, hogy Logan a vállára dobja a sporttáskát, aztán átkarolta a vállamat és együtt sétáltunk ahhoz a romosabb raktár jellegű épülethez, ahonnan tompán szűrődött ki a zene, neonfények világítottak át a bedeszkázott ablakok alatt. Az épület tégla fala tele volt graffitivel, a környék elég koszos és szemetes volt, ösztönösen húzódtam közelebb Loganhez.

– Csak nem félsz? – hajolt a fülemhez. Hallottam a hangján, hogy jól szórakozott a viselkedésemen, mire bosszúsan néztem rá.

– Én ugyan nem!

– Akkor jó, nincs miért... egyelőre – tette még hozzá sokat sejtetően, aztán többet nem beszélt. A félig nyitott vasajtóhoz léptünk, ahol már volt pár ember, őket kikerülve léptünk be az épületbe. Kívülről, amilyen pocsékul festett az egész hely, belül egyáltalán nem volt az. Jó, nem volt lakályos, de arra, amire használták nagyon is megfelelt. Odabent üvöltött a zene, a hatalmas központi terem közepén négyszögletű ringet húztak fel, ott már tartott a bunyó két férfi között. Csodálkozva álltam meg egy pillanatra, mielőtt tovább mentünk volna jobbra, kikerülve az őrjöngve tomboló tömeget a ring körül. Odabent fülledt volt a levegő, cigi füst, fű, izzadság, parfüm és még ki tudja mi keveredett össze, nem tudtam volna megmondani, elég furcsa elegyet alkotott ez a szag, viszont ahogy elhaladtunk a tömeg mellett, a zene is erősebb lett. A ring mögötti szabad részen mindenféle nemzetiségű alak csoportosult, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak vegyesen. Kulturális kavalkád, LA sötétebb rétege gyűlt össze ma este.

– Te ilyen helyeken bunyózol? – fakadtam ki, mikor a folyosóhoz sétáltunk. Itt már kevesebben voltak, nem tömörültek annyira, de az éljenzés és fújolás elért idáig is, ahogy a félhomályban haladtunk előre, isten se tudja, hova.

– Te akartál jönni – vont vállat Logan.

– Ezt megérdemeltem – nagyot sóhajtva dőltem Logannek, mikor fiatal lány toppant elénk. Nálam magasabb volt, karcsú és formás, még az én szemem is megakadt rajta. A testén temérdek tetoválás futott keresztül, bakancsot, shortot, valamilyen bandás pólót meg bőrkabátot viselt. Ujjai tele voltak gyűrűkkel, ahogy a nyakában is többféle lánc lógott, egyik hosszabb, mint a másik. Sötét haját befonva engedte a hátára, igazi vagány csajnak tűnt.

– Jenko! – Ezzel a felkiáltással a lány Logan elé lépett, Logan félig átölelte és két puszival üdvözölték egymást. – De rég láttalak! És ez a cukipofi kicsoda melletted? – fordult felém a lány, hangja kellemes volt, jókedvű csajnak tűnt, szimpatikus volt nagyon. Mosolyogva néztem rá, miután Logant elengedte és két kezébe fogta az arcomat, úgy nézett meg magának alaposabban. Ilyen közel hozzá láttam, hogy szeme sötétbarna, arca csinos, ajkai teltek. Tényleg baromi jó csaj volt!

– Chloe, ő Samantha.

– De a Sam is megteszi – tettem hozzá mosolyogva, fel se tűnt, milyen közel hajolt hozzám Chloe, a parfümjének illata az orromba kúszott. Édeskés volt, talán vanília vagy vattacukor, nem tudtam eldönteni.

– Sammy baba! Honnan akasztottad le a kiscsajt, Jenko?

– Meg se próbáld lecsapni a kezemről, mondjuk nem is menne! – tette hozzá Logan nevetve, mikor felnéztem rá. Chloe még mindig nem engedett el, fogta az arcomat, így én engedtem el Logant.

– Miért vagy olyan biztos ebben? – Ennyi elég volt ahhoz, hogy Logan rögtön megütközve nézett rám, kicsit vicces volt az arckifejezése, aztán Chloera pillantottam. Láttam az arcán, hogy vette a lapot. Közelebb mozdultam hozzá, puha ajka az enyémet érte, teljesen más volt a csókja, mint Logannek. Átkaroltam Chloe derekát, kezem lejjebb csúszott formás fenekére, annál fogva húztam magamhoz, végül kifulladva szakadtunk el egymástól. Logan még mindig döbbenten meredt kettőnkre, mikor elengedtem Chloet és visszaléptem Logan elé. Mellkasára simítottam, tenyerem alatt éreztem, szíve milyen gyors ütemet diktált, ahogy előre léptem, azonnal hátrált, háta a folyosó falának ütközött, én pedig nem tágítottam.

– Mi a franc?!

– Tetszett az előbbi, igaz? – suttogtam közel hajolva Loganhez, egész testemmel az övének dőltem, ágyékomnál éreztem férfiasságát, ahogy feszítette a nadrág.

– Ne húzz fel! – mordult rám mély hangon, láttam elsötétülő tekintetén, hogy rohadtul felizgatta az előbbi.

– Miért? – Közel hajoltam hozzá, csókot lehelve ajkára. Szabad kezével a fenekembe markolt és magához rántott, hogy belekuncogtam a csókba. Egy pillanatra néztem csak Chloera, mikor Logan megszakította a csókot, a lány mellettünk igazán jól szórakozott.

– Mert a tűzzel játszol!

– Szeretek veszélyesen élni – vágtam rá azonnal, dörgölőztem Loganhez, felsimítottam a mellkasán, kezem tarkójára simult, úgy húztam magamhoz, hogy újabb csókot lopjak tőle. – Csinálhatjuk hármasban is, ha Chloe benne van? – néztem a lányra mellettünk. Láttam, hogy Logan is elnézett rá, mire Chloe kacéran ránk kacsintott, én pedig újra Loganre pillantottam.

– Ezért szét foglak baszni!

– Remélem is! – Logan erőteljesen szívta be a levegőt. Ujjam rövid hajába markolt a tarkójánál, annál fogva feszítettem hátra a fejét. – De előtte nyerd meg a meccset, addig nincs semmi, nagyfiú! – pillantottam rá kihívón, majd elengedtem és elléptem tőle. Visszasétáltam Chloehoz, átkaroltam a lány derekát, és Loganre pillantottam. Hallottam, ahogy felmordult mögöttünk, aztán felkapta a földre ejtett táskát és tovább állt, de nem kerülte el a figyelmemet az a mozdulat, ahogy az ágyékához nyúlt. Chloe csak nézett rám hitetlenül, miközben átkarolta a vállamat és tovább indultunk.

– Te nem vagy normális!

– Gondolod?

– Minek húztad fel? – Beszéd közben hagytam, hogy Chloe vezessen, visszaindultunk a küzdőtérre, a zene megint erőteljesebb lett körülöttünk és láttam azt is, ahogy a ringben a két férfi még mindig gyepálta egymást.

– Mert tudom, hogy sokkal jobban teljesít – néztem Chloe barna szemébe, kikerültünk pár embert és közelebb mentünk a ringhez.

– Nagyon kedvelhet, az ilyet senkinek nem tűri el – tette hozzá Chloe, végül ennyiben maradt a dolog kettőnk között. Chloe derekát karolva néztem végig az aktuális meccset, a lány elmondta, hogy még egy menet következett, aztán Jenko jön meg a helyi nagykutya. Nem teljesen értettem, kiről beszélt, csak bólintottam a szavára, már túlságosan izgatott voltam a gondolattól, hogy végre láthattam Logant bunyó közben.

Bő tíz perccel később elérkezett a várva várt pillanat. Chloeval a ringhez mentünk, átfurakodtunk a tömegen, így az első sorból nézhettük végig a meccset. A konferáló felvezetőjét hallgatva viszont megütközve néztem fel, állítása szerint nehézsúlyban indultak a srácok, Logan a maga kilencvenhárom kilójával, szemben az ellenfele közel száz kilójával. Csak kapkodtam a levegőt, azért egy ilyen meccsen, ebben a kategóriában már rohadtul számítottak azok a kilók, kezdtem félni, hogy talán nem volt jó ötlet felhúzni Logant. Aggódva figyeltem, ahogy az állítólagos nagykutya megérkezett.
Tényleg így hívták, Big Dog, hogy miért, nem tudtam, de voltak sejtéseim. Rohadt ijesztő fickó volt, mint egy bulldog, igazi nagydarab, kivarrt bőrű, mexikói hapsi, közel olyan magas, mint Logan, legalábbis a ring mellett állva félelmetes volt. Mind a megjelenése, mind a viselkedése.

– Életed első meccse? – nézett rám Chloe egy pillanatra, miközben a tömeg éljenzett körülöttünk.

– Igen.

– Ne aggódj, nem lesz gond! – Csak ennyit kiabált nekem, megpaskolta a karomat biztatónak szánt mozdulattal, én azonban aggódtam. Kezdtem hülyeségnek gondolni ezt az estét, és hogy talán nem volt jó ötlet kikönyörögni Logantől, hogy idejöjjünk. Viszont már nem volt lehetőségem visszakozni, mert időközben Logan is megérkezett. Láttam a mozdulatain, hogy kellően bemelegített, arca meglepően komoly volt, mikor belépett a szorítóba. A srácok nem használtak kesztyűt, csak bandázst. Logan a jobb térdén viselt szorítót, nem értettem, miért, otthon nem használta. Mindkét férfi rövidnadrágban volt, Big Dog lábán bokaszorító, és ennyi volt a felszerelésük, persze a fogvédőkkel együtt. Logan Big Dog mellett kisebbnek tűnt, én mégis bizakodó voltam, ismertem már őt. Megint olyan volt a testtartása, mint akkor éjszaka a Loydban. Chloeval összenéztünk, a lány újra megszorította a kezemet, aztán mindketten a meccsre koncentráltunk.

Amint a konferáló felhergelte a tömeget, már nem volt megállás, megijesztett a gong, amivel a meccs elkezdődött, hogy aztán a szám is tátva maradjon a látványtól. Logan nem vacillált sokat, azonnal az ellenfelének rontott. Csak úgy repültek a pofonok és rúgások közöttük, fogalmam sem volt róla, hogy volt képes ennyire brutálisan megütni vagy megrúgni Big Dogot, ráadásul most még gyorsabb volt, mint mikor otthon gyakorolt. Chloe kezét szorongatva ugrottam fel minden ütésnél és rúgásnál, és azok a földrevitelek! Nem tudtam, hogy csinálta, de lábával feltaposott a mexikói combjára, miközben a karjába kapaszkodott, lába átlendült és fordult egyet kettejükkel, hogy hatalmasat csattant a ring, mikor földet értek. Ott sem kímélték egymást, egyik ütés a másikat követte, rúgás, könyök, térd olyan testrészekre, amik egy legális MMA mérkőzésen tilosak voltak.

– Ugye tudod, hogy ez neked szól? – kiabált Chloe vigyorogva.

– Ezt, hogy érted?

– Baromi látványos, szórakozik az ellenfelével! – Nem értettem a lányt, mi a fenéről beszélt, mikor újra felnéztem. Megint szemben álltak egymással, Logan olyan rúgást vitt be Big Dognak, hogy a mexikói megpördült a tengelye körül és elvágódott a ringben. – Erről beszélek! Máskor nagyon gyorsan rövidre zárja a dolgot, de most nem!

Csak a fejemet ingattam, és csodálva néztem Logant. Lenyűgözőek voltak a mozdulatai, sokkal gyorsabb volt, mint otthon, nem beszélve azokról a forgó rúgásokról. Ahogy két lábbal ugrott az ellenfelének, Big Dog a szorító kötelének esett, Logan hanyatt a földre vágódott, de már pattant is fel onnan. Igaza volt Chloenak, rohadt látványos volt minden megmozdulása. Akkor vettem észre, Logan egy pillanatra rám kapta a tekintetét, ajka megrándult, ahogy mosolygott. Élvezte a bunyót, most úgy mosolygott, mint szex közben, amire hangosan felnevettem. Senki nem vette észre rajtam kívül, de nem is érdekelt, csak torkom szakadtából üvöltöttem és szurkoltam Logannek, ahogy mellettem Chloe is ugyanígy tett, és rajtunk kívül lassan az egész tömeg egy emberként őrjöngött. El se akartam hinni, amit látok és hallok, egyszerűen fenomenális élmény volt. Big Dog nagydarab volt, de Logan könnyűszerrel tette helyre a mexikói férfit. Ütés, rúgás, könyök, térd, földrevitel, megint ütés, rúgás, ütés. Azt hittem, az este soha nem érhet véget, mikor megszólalt a meccs végét jelző gong, Big Dog pedig a földön maradt. Kieséses volt a mérkőzés, egyértelmű volt, hogy ki nyert.

A tömeg őrjöngött, ahogy mi is Chloeval, a bíró a magasba lendítette Logan kezét. Rohadt büszke voltam rá. A meccs végén Logan elhagyta a ringet, Big Dognak ismeretlenek segítettek kitámolyogni onnan, miközben átfurakodtam a tömegen, hogy odaérjek Loganhez. Amint megpillantott, a nyakába vetettem magam, két lábammal átkulcsoltam a derekát, úgy csókoltam meg boldogan. Még az sem zavart, hogy folyt róla a veríték, vagy hogy véres volt, úgy faltam az ajkait, mintha nem lenne holnap.

– Tetszett? – Alig hallottam őt a tömeg éljenzése közben, mikor elengedtem és együtt sétáltunk a folyosóra, ahol már nem egy ember veregette meg a vállát, vagy öklözött össze vele.

– Imádtam! – fakadtam ki mosolyogva. Magához rántott és újra megcsókolt. – Menj, öltözz át, mindjárt megyünk!

Logan rögtön elengedett és elindult vissza a külön szobába, ahol átöltözött még a meccs előtt. Bevártam Chloet, vele együtt indultunk Logan után, miután lehúztunk egy–egy felest az összetákolt bárpultnál a ringtől nem messze. Hagytunk Logannek tizenöt perc előnyt, ennyi elég volt ahhoz, hogy zuhanyozzon és a nadrágját visszavegye a tornacipővel. Mosolyogva léptem be a szobába magam elé engedve Chloet, aztán kulcsra zártam az ajtót.

-------

Egy órával később vigyorogva nyitottuk a szoba ajtaját, Logan a vállára dobta a táskát, mielőtt átkarolt volna.

– Kiviszem a kocsihoz, aztán jövök, addig ne tűnjetek el! – szólt hozzánk, megcsókolt és már ment is dolgára, Chloeval pedig kézen fogva mentünk a tánctérhez. Újabb italt kértünk ki, bár nekem ennyi pont elég is volt. Éreztem, hogy többet nem lennék képes inni, és nem is akartam, túlságosan fel voltam pörögve az alkohol nélkül is.

Ezzel szemben, mikor Logan visszaért, kapásból két felest húzott le egymás után, végül Chloeval együtt húztuk a tánctérre, bár próbált ellenkezni velünk, de két nő kérésének már nem tudott ellenszegülni. A meccsek véget értek, csak a tombolni vágyók maradtak, a zene üvöltött körülöttünk, fülledt volt a levegő, csak a zenére és egymás testére koncentráltunk. Lassan összefolyt az éjszaka, sokáig bent táncoltunk, Chloe és Logan ittak minden egyes fordulónál, nem egyszer mentek ki dohányozni, viszont a következő ilyen alkalommal Chloe valaki mással beszélt, mikor Logan elindult kifelé, hogy rágyújtson. Nem akartam ott maradni egyedül, így vele tartottam. Odakint hűvös volt a levegő, jólesett a benti fülledt idő után, mélyet szippantottam, aztán csak álltam Logan mellett. Figyeltem, ahogy rágyújtott a cigire, már ismerősként köszöntöttem ezt a mozdulatot. Csak akkor dohányzott, ha ideges volt, vagy épp nem volt jobb dolga.

– Kocadohányos – szóltam oda neki mosolyogva, persze a cigivel a szájában felvont szemöldökkel nézett rám, mélyet szippantott belőle, aztán lassan fújta ki a füstöt.

– Megesik.

– Ugye tisztában vagy vele, hogy egészségtelen?

– Valamiben egyszer meg kell halni – felelt vállat vonva, közben felém nyújtotta a cigis dobozt, de nemet intettem.

– Tudod, hogy nem dohányzom.

– Legalább nem érheti szó a ház elejét, hogy nem kínáltalak meg – tette hozzá vigyorogva, aztán átkarolta a vállamat, mikor megláttam azt a fickót közeledni. Sokan voltak az épület előtt, kisebb csoportokba tömörültek az emberek. Első pillantásra hajléktalannak tűnt a férfi, a ruhája szakadt volt, maga előtt tolta a bevásárlókosarat a cuccaival. Haja csapzott, szakálla rendezetlen. Megpróbálkozott mindenkitől cigit kérni, persze elhajtották mindannyian.

– Nem kínáltok meg egy szállal? – lépett elénk a hajléktalan. Már ittas volt a tekintete, de nem tűnt ellenszenvesnek, tényleg őszinte volt a kérdése. Logan ránézett, aztán előhúzta a zsebéből a dobozt, végül átnyújtotta a hajléktalan fickónak.

– Tessék – nyomta a kezébe a doboz cigit. A hajléktalan férfi meglepődött a mozdulattól, kivett belőle egy szálat és vissza akarta adni a dobozt, de Logan csak nemet intett. – Legyen a tiéd.

– Kösz, jó srác vagy! – felelt a hajléktalan, Logan meggyújtotta a cigit, amit a szájába tett a férfi, aztán hálálkodva továbbállt.

– Ez kedves volt tőled – pillantottam Loganre, mikor elnyomta a csikket a földön, és ismét átkarolt.

– Nem tesz semmit, jobban rá van szorulva, mint én – felelt és megcsókolt. Imádtam, mikor ezt csinálta, belemosolyogtam a csókba. Ezt a pillanatot választotta Chloe, hogy megérkezzen és hátba csapja Logant.

– Hé!

– Srácok, lassan elindulok, későre jár és holnap dolgoznom kell – pillantott Chloe mosolyogva kettőnkre, mikor Logan elengedett és átkarolta Chloet is, így ölelte mindkettőnket. – Na, mi van veled, beteg vagy? Mit ölelkezel ennyire?

– Ch, nehogy megszokd, nem lesz rendszeres – villantott Logan komoly képet, persze Chloe kinevette.

– Persze-persze, ne tagadd, hogy élvezted az estét! – vigyorgott Chloe Loganre, persze erre a srác szintén sejtelmes vigyort villantott. Kettejüket elnézve hangosan felnevettem, egyszerűen fenomenálisak voltak együtt.

– Te ne röhögj, otthon ezért még számolunk!

– Nem volt elég a mai? – Chloe beszéd közben belemarkolt Logan fenekébe.

– Vele soha nem elég! – pillantott rám Logan kihívó arccal, mire ismét felnevettem. – Menjünk, fáradt vagyok én is.

– Benne vagyok – tettem hozzá, aztán hárman együtt sétáltunk a parkoló irányába.

– Biztos ne vigyünk el? – kérdeztem Chloetól, amikor megálltunk a Yukon mellett, de csak nemet intett mosolyogva.

– Nem kell, közel lakom, inkább vigyázzatok hazafelé! – Chloe először odalépett hozzám és megölelt, majd szájon csókolt. Csak ezután lépett oda Loganhez, aki vigyorogva nézett le a lányra. – Vidd haza, elég nagypofájúra itta magát! – pillantott rám Chloe mosolyogva, megpaskolta Logan vállát és hátat fordított neki.

– Hé! Én nem kapok semmit?

– Nem, te tökönrúgást érdemelsz, amiért fasz vagy!

– Így tegyen az ember a kedvedre, legközelebb megnézheted, mikor duglak meg, hülye picsa! – Csak ennyi fakadt ki Loganből, erre már én sóhajtottam. Igaza volt Chloenak, Logan nagyszájúra itta magát, szóval ideje volt indulni.

– Hol a kocsikulcs?

– Valamelyik zsebemben – felelt Logan kuncogva.

– Ne szórakozz már, hol van? – néztem rá, de láttam rajta, hogy nem fog semmit mondani. A kis dög tényleg azt akarta, hogy végig tapogassam. Tudtam, mire megy ki a játék, szóval átkutattam a zsebeit, közben nem egyszer felröhögött, mire meglett a kocsikulcs. – Szálj a kocsiba, aztán induljunk, késő van! – szóltam rá. Nyitotta az anyós oldali ajtót és kissé esetlenül, de beült az ülésbe. Megvártam, míg becsukja az ajtót, csak ezután sétáltam a sofőr oldalhoz, hogy beüljek én is. – Atya ég, te tényleg rohadt magas vagy!

– Ezt említetted már párszor – felelt Logan, közben bekapcsolta a biztonsági övet, míg én bohóckodtam az üléssel, hogy képes legyek elérni a pedálokat. Elindítottam a Yukont is, mikor meghallottuk a telefoncsörgést és értetlenül néztünk egymásra.

– Ne nézz rám, ez a te telefonod! – Erre Logan pislogott kettőt, kikapcsolta az övet és hátrafordult, megpróbálta elérni a kabátját, de nem sikerült neki. Nagyot fújt, feltérdelt az ülésben és úgy kapaszkodott hátra, én meg akkorát rávágtam a formás seggére, hogy majdnem a hátsó ülésre esett. Nevetve néztem rá, mikor bosszús képpel visszaült az anyósülésre és a fülére szorította a telefont.

– Mi van?! – szólt bele a telefonba. Nem sokat hallottam, de azt igen, hogy a túloldalon oltári hangosan szólt a zene. – Honnan a faszból tudjam?! Nem vagyok GPS!

– Ki az? – kérdeztem, de csak leintett.

– És komolyan, most kell érted menni? – Valaki nagyon magyarázott a vonal túlsó végén, mire Logan a szemét forgatta, aztán a Yukon érintőképernyőjén matatott, hogy beírja az új úticélt. – Tíz–tizenöt perc, addig maradj ott!

– Hova megyünk? – pillantottam érdeklődve Loganre, de csak morogva pötyögött tovább az érintőpanelen, és amikor kész volt, a GPS mondta, hova tovább.

– Az egyik szórakozóhelyre, összeszedjük az unokatesómat. Előre is bocs Dean miatt, egy idióta, de hazajön velünk. – Logan kicsit szaggatottan beszélt, viszont kényelmesen elhelyezkedett az ülésben, mikor kigördültem a parkolóból. Ezek után csendben haladtunk, csak a zene szólt halkan a rádióban, meg néha a GPS beszélt. Meglepően könnyű volt vezetni a Yukont, bár már nem először ültem a volánja mögött, attól még az újdonság varázsaként hatott rám, Logan mellettem majdnem elaludt az anyósülésen. Végül tíz perccel később elértünk ahhoz a szórakozóhelyhez, amit a GPS jelzett. Leparkoltam a járda mellett, és türelmesen vártam, míg Logan felhívta Deant. Nem sokkal később szőke hajú srác indult meg felénk hatalmas lendülettel a tömegen keresztül. Lendületből nyitotta volna az anyósülés felőli ajtót, de Logan megelőzte és lehúzta az ablakot.

– Hátra!

– Mi a? – Dean csak ennyit bírt kinyögni, rajta is láttam, hogy ittas, cserébe végre beült a hátsó ülésre a táskák mellé, aztán nagy nehezen bekötötte magát, és újra elindultam. Dean érdeklődve figyelt egy darabig, szeme barnának tűnt, bár nem láttam olyan jól a visszapillantóban. Fiatalabb volt Logannél, legalábbis kinézetre, szőke, vállig érő haját lófarokba kötötte. Arca enyhén borostás volt, gondolom próbálkozott azzal, hogy idősebbnek tűnjön, kevés sikerrel. Ruhája rocker stílust képviselt, vagy valami ahhoz hasonlót. Körülbelül öt percig bírta ki anélkül, hogy megszólalt volna. – Amúgy Logan, ki a sofőröd? Jó bula! Figyelj, kiscsaj, esetleg nem zavarunk le egy menetet, fizetek érte?

Nem hittem a fülemnek, majdnem kibukott belőlem a nevetés, amikor Dean befejezte, cserébe Logan összevont szemöldökkel nézett előre.

– Meg se próbáld!

– Tényleg jó pénzt fizetek, jól néz ki, biztos az ágyban is dögös!

– Dean, fejezd be! – szólt most már keményebb hangot megütve Logan.

– Most mi van?

– Neela, ez a gyökér itt az unokatesóm, Dean – kezdett bele Logan kissé szaggatottan. – Dean, ő itt a barátnőm, Neela.

– Barátnőd? – hallottam Dean hangján a döbbenetet, módfelett vicces volt az ábrázata a visszapillantó tükörben. – Neked van barátnőd? Mióta?

– Épp elég ideje ahhoz, hogyha tovább lököd a faszságaidat, kibaszlak a kocsiból!

– Jól van már, ne szívd mellre! – tette fel a kezét Dean védekező módon, Logan mellettem viszont karba tett kézzel ült, lassan félig lecsúszott az ülésben, úgy figyelt előre. – De tényleg, mióta?

– Fél éve – feleltem most én sokkal nyugodtabban, mint Logan. Pont megálltunk az egyik kereszteződésben, mert pirosat kaptunk, Dean rögtön kioldotta a biztonsági övet és a két ülés közé könyökölt, úgy dugta előre a fejét.

– Fél éve van barátnőd és nem tudok róla? Mi történt a nagy parti arccal, meg az én kemény csávó vagyok, nem csajozok be dumáddal? – fordult Loganhez Dean. Logan csak a szemét forgatta és a könyökével visszalökte Deant a hátsó ülésre. – Öcsém, ha ezt anyám megtudja!

– Már csak az hiányzik nekem!

– Ezt se gondoltam, hogy megérem! – fakadt ki Dean. Közben újra elindultunk és egy darabig csendben voltak a fiúk, de láttam a visszapillantóba nézve, hogy Dean folyamatosan figyelt, mintha nem tudná hova tenni a tényt, hogy én is itt vagyok az autóban. – És mondd csak Neela, mit eszel ezen a burzsuj köcsögön?

– Burzsuj? – kaptam fel a fejemet erre a beszólásra.

– Nem mondtad neki? – csapott Dean Logan vállára, persze Logan erre felmordult és inkább kifelé bámult az ablakon. Kezdett összezavarni a viselkedése. – Ez a fasz gazdag családból származik, csodálom, hogy nem említette.

– Minek? Nem szoktam felvágni!

– Persze, az nem felvágás, mikor ilyen limitált szériás verdával virítasz. Végül is, én kérek elnézést! – nézett Dean olyan arccal, hogy már tényleg nem tudtam, mit szóljak.

– Nem felvágás és neked is lehetne, ha nem szórnád két kézzel a pénzt!

– Persze–persze, mondogasd csak, hátha el is hiszi valaki! – legyintett Dean, közben lassan elértünk ahhoz az úthoz, ami Logan házához vezetett. – Amúgy nem értem, miért szégyelled a csajod előtt, a nők buknak a pénzes fazonokra!

– Nem szégyellem!

– Akkor mit sír a szád?

– Kibasszalak a kocsiból?! – Logan hangja dühös volt, láttam, ahogy karba tett keze megfeszült, de nem mozdult. Csak kapkodtam a fejem közöttük, nagyon szokatlan volt ez az adok–kapok. Dean meglátva a tanácstalan tekintetemet, folytatta.

– Az apja menő plasztikai sebész, rohadt jól keres az öreg. Az anyja vagyonos, az egyik tech cég részvényese. – Döbbenten néztem magam elé az útra, csak egy pillantás erejéig kaptam a tekintetem Loganre, de ő meredten kifelé bámult az ablakon.

– Most jobb? – Logan olyan flegmán szólt Deannek, hogy azt hittem, ezek ketten összeugranak a kocsiban, ha ezt így folytatják tovább.

– Nahát, pedig azt hittem, jobban felcsigázza a kiscsajt ez a hír!

– Befogod végre?! – Úgy éreztem, Logan a tűrőképessége végét járta.

– Jól van! – tette fel ismét a kezét Dean, nagyjából öt percig csendben maradt, aztán újra nekikezdett a dumálásnak, Logan már nagyot sóhajtott és a szemét forgatta. – Anyádnak amúgy hiányzol.

– Persze – felelt Logan, hangja csöpögött a gúnytól.

– Anyámnak sír miattad, anyám meg engem nyaggat, hogy beszéljek a fejeddel – folytatta Dean, miközben csendben figyeltem. Logan családja továbbra is tabu volt közöttünk, nem beszélt róluk, és én se emlegettem, hogy láttam a képeket a dolgozószobában. – Folyton rólad magyaráz, hogy fel sem hívod, aggódik érted.

– Volt húsz éve aggódni, de leszart, ne most akarjon az anyám lenni! – Logan tényleg mérges volt, hallottam a hangján, hogy nem sok kell neki, hogy robbanjon.

– Pedig biztos örülne, ha kiderülne, hogy van barátnőd. – Dean úgy beszélt, mintha fel sem fogta volna, milyen érzékeny témát érintett a beszélgetés, Logan egyre feszélyezettebb volt mellettem, láttam az arcán, hogy nagyon nem akart erről beszélni, főleg nem most.

– Semmi köze a magánéletemhez, ahhoz meg végképp, hogy kivel vagyok együtt!

– Mindegy, anyámnak majd azt mondom, hogy még élsz és virulsz. – Hagyta ennyiben a témát Dean, aztán csendben maradtak az út végéig. Mikor megérkeztünk és leparkoltam a garázsban, Logan meg sem várta, hogy leállítsam az autót, már pattant is ki a kocsiból és a kulccsal a kezében az ajtóhoz sietett. Nagyon nem tetszett a viselkedése, de nem tehettem szóvá, láttam a keze remegésén, hogy felzaklatta a beszélgetés, mindebből persze Dean semmit nem vett észre, csak mellém sétált. – Bazd meg, az a Kawasaki?

– Igen.

– Mit keres ez itt? – pillantott zavartan Dean Loganre, miközben Logan kinyitotta az ajtót és beütötte a kódot, hogy ne induljon be a riasztó.

– Semmi közöd hozzá! Befelé! – parancsolt mindkettőnkre Logan. Előbb Dean csörtetett be az ajtón, végül én zártam a sort. A táskámat a lépcső mellé löktem, levettem a csizmámat, amíg Dean a konyha irányába ment és szó nélkül nyitotta a hűtő ajtaját.

– Van valami kajád?

– Szolgáld ki magad – Logan csendesen felelt, láttam rajta, hogy nyűgös volt. Levett egy poharat a felső polcról, aztán a csap alá lökte.

– Vegyél be fejfájás csillapítót – simítottam a karjára, miután oda sétáltam én is a konyhába, a fiókból kivettem a gyógyszert és Logan kezébe adtam. Hálásan pillantott rám, közben Dean egy tányérral a kezében ült le a konyhaszigethez. Kipakolt maga elé mindent, ami kellett neki a hűtőből. Kenyér, vaj, felvágottak, zöldség. Igazából Deant nézve én is éhes lettem, úgyhogy tányért vettem elő és mellé álltam, hogy magamnak is készítsek szendvicset. Logan csak meglepetten nézett ránk, mint aki nem értette, mi a fene van velünk.

– Te mióta eszel ennyit?

– Most mit nyaggatod? Nem mindegy neked, hogy mennyit eszik? – kelt a védelmemre Dean. Meglepett a viselkedése, azt hittem, nem kedvel, ezzel szemben Logan csak nézett rám átható kék szemével.

– Éhes vagyok.

– Tőlem, csak feltűnt – rántotta meg a vállát Logan, elköszönt és meghagyta, hogy zárjam be az ajtót, végül felment az emeletre. Morogva ettem tovább a szendvicsemet, mert igaza volt, hogy az utóbbi időben kívánósabb voltam, de nálam ez annyira nem volt újkeletű. Voltak hasonló időszakaim, ugyan, már egy éve nem történt ilyen, a héten viszont tényleg többet ettem, mint a megszokott.

– Hogy bírod? – pillantott rám Dean teli szájjal.

– Néha nem egyszerű vele, de amúgy nincs semmi gond – vontam meg a vállamat, miután lenyeltem a falatot. Pár percig csendben ettünk tovább, mikor végeztem a szendvicsemmel, a mosogatóba tettem az üres tányért.

– Csinos a karkötőd – mutatott Dean a Logantől kapott karkötőre, amire azonnal boldog mosoly szökött az arcomra. – Tőle van?

– Igen.

– Tényleg komolyan gondolja veled – mondta Dean nagyot nézve, de mindeközben őszintén mosolygott.

– Gondolod? – pillantottam a szőke hajú férfira, éreztem, hogy arcom kipirult a szavai nyomán és attól, ahogy eszembe jutott, amikor megkaptam a karkötőt.

– Ha fél év után ilyen drága ajándékot vett, akkor elég komoly a helyzet.

– Drága? – pislogtam megütközve Deanre, ő ugyanolyan értetlenül nézett vissza rám. – Ez ezüst, kristállyal, miért lett volna drága?

– Ezt ő mondta neked? – Csak a fejemet ingattam tagadólag, nem értettem, miről beszélt. – Gondolom nem akart zavarba hozni, de jobban ismerem az unokatesómat nálad. Ha ajándékot vesz, az nem holmi olcsó bizsu lesz.

– Ha nem ezüst, akkor mégis micsoda?

– Mutasd csak – nyúlt a kezem után. Finoman megfogta a csuklómat és babrált valamit a karkötővel, aztán hümmögve felnézett rám. – Nem akarlak megijeszteni, de ez fehérarany, és tizennyolc karátos a számozása alapján.

– Hogy mi? – Nem akartam hinni a fülemnek, döbbenten néztem Dean szemébe, és a java ezután következett.

– Ráadásul a kövek csillogásából ítélve, szerintem nem kristály van benne, hanem gyémánt. – Úgy ért a válasz, mint akit pofon vágtak. Levert a víz és kirántottam a kezemet Dean szorításából. – Tényleg nem tudtad? – Csak tagadólag megráztam a fejem, képtelen voltam arra, hogy bármit is mondjak. Dean csak nézett rám barna szemével, mint aki nem tudja, most mi a fenét csináljon. Ez az éjszaka egyre több meglepetést tartogatott, éreztem, ahogy a szívem gyorsabban kalapált, csak bámultam a konyhasziget lapját. Képtelen voltam felfogni, hogy Logan mit vett és lassan helyreállt a kép, miért volt Dylan annyira meglepett, amikor először meglátta a karkötőt a csuklómon.

– Miért lepődtél meg a motoron? – Próbáltam olyan kérdést feltenni, ami eltereli a beszélgetést a karkötőről és a kínos pillanatról, úgy gondoltam, talán ez könnyedebb téma lesz annál, mint amiről az előbb beszéltünk.

– Mert az nem az ő motorja.

– Ezt, hogy érted?

– Logan mindig cross motoros volt, az ott kint Lucas Kawasaki ZX-14-e.

– Lucas? – Oké, tényleg nem értettem az egészet. Dean is meglepve nézett rám, letette a kezéből a poharat, amit eddig szorongatott.

– Mennyit tudsz a családjáról? – kérdezett most már komoly arccal, a tekintete meglepett, hirtelen elszállt belőle az eddigi vicceskedés. Még a tányért is eltolta maga elől, úgy fordult felém a bárszéken.

– Nincs jóban a szüleivel, és hogy hárman vannak testvérek.

– Lucas a bátyja, és Rebecca a nővére.

– Ezek szerint ő a legfiatalabb? – kérdeztem vissza azonnal. Oké, valahogy éreztem, a fotók alapján annak tűnt, de így egy családtag szájából hallva más volt az érzés. Dean fura pillantással mért végig, mielőtt megszólalt volna.

– Csak volt a legfiatalabb.

– Volt?

– Nem mesélt a balesetről? – Egyre jobban az volt az érzésem, hogy nem tudok semmiről, és hogy Logan múltja olyan volt, mint valami hét lakat alatt őrzött rejtély.

– Mi a fenéről beszélsz, Dean?!

– Hát... gondolom oka volt, hogy nem beszélt még róla. Lehet, nem tőlem kellene megtudnod – kezdett visszakozni a férfi, mire a kezére fogtam és megszorítottam.

– Kérlek – pillantottam rá könyörgő tekintettel. Dean egy pillanatig csak bámult, majd finoman meghúzta a kezem, hogy üljek le vele szemközt a bárszékre. Csak akkor kezdett beszélni, amikor ezt megtettem, és akkor is fogta a kezemet. Furcsa volt az érzés, összezavart a viselkedésével. Eddig amilyen nagyszájú volt, most hirtelen túl komolynak tűnt, kezdtem megijedni a viselkedésétől.

– Arra kérlek, hogy ez a beszélgetés maradjon közöttünk. Ha Logan megtudja, hogy elmondtam, szíjat hasít a hátamból. Bízhatok benned? – kérdezett Dean, határozottan bólintottam. Finoman masszírozta a kézfejemet, úgy tűnt, ez neki is nehéz téma volt és pótcselekvésként csinálta ezt. – Hat évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedtek – kezdett bele. Tekintete komoly volt, lélegzetvisszafojtva vártam a folytatást.

– Nem tudok minden részletet, csak amit anyám elmondott. Akkor éjszaka a testvérei meghaltak a balesetben, csak Logan maradt életben. – Erőteljesen szívtam be a levegőt, Dean rászorított a kezemre, ahogy én is megtettem ugyanezt. – Több napig kómában volt.

Szíven ütött, amit mondott. Éreztem, hogy a szemem szúrni kezdett, ahogy a könnyek utat találtak maguknak az arcomon, én mégis csak néztem Deant, mert nem fejezte be.

– Miután felébredt, elmondták neki, mi történt. Gondolom sejted a folytatást. – Ismét csak bólintani tudtam, a torkomban gombóc nőtt, a gyomrom összerándult, úgy éreztem, mintha valaki a mellkasomra ült volna. Csak szorítottam Dean kezét, csendben hallgattam őt. – A tárgyaláson ismertették, hogy akkor a lehető legjobb döntést hozta meg, különben ti sem találkoztok.

– Ezt, hogy érted? – Alig hallottam a saját hangomat.

– Azon az éjszakán két autó versenyzett, mikor összetalálkoztak. Ha Logan nem rántja félre az autót, frontálisan ütköznek és azt senki nem élte volna túl – pillantott a szemembe Dean.

– Mi történt a testvéreivel?

– Annyit tudok, hogy nem voltak bekötve, és ez okozta a halálukat – válaszolt csendesen Dean, megszorítottam a kezét, miközben csak előre bámult. – Logan azóta is magát hibáztatja.

– De hát nem tehetett semmiről, esélye sem volt!

– Ittasan vezetett, autóba sem kellett volna ülniük! Te hogy éreznéd magad, ha tudnád, hogy a testvéreid ezért haltak meg? – nézett a szemembe. Megráztak a szavai, próbáltam szabad kezemmel letörölni a könnyeket, de esélytelen volt. – Ne értsd félre, valójában nem ő okozta a balesetet, a bíró is megmondta, viszont ott sem kellett volna lenniük.

– Mi lett végül az ítélet? – kérdeztem akadozva, igazából nem tudtam, hogy mit kérdezzek, kérdezhetek-e egyáltalán, vagy hogy mit csináljak most. Sokkolt, amiről Dean beszélt. Kezdtem megérteni, Logan miért nem mesélt a testvéreiről, vagy úgy egyébként a családjáról. Nekem sem lett volna kedvem ilyen témába belemászni, főleg nem egy kapcsolat elején.

– A két versenyzőt elítélték, úgy tudom, most is börtönben vannak. Logan három év próbaidőt kapott, mivel fiatal felnőtt volt a balesetkor, ezernyolcszáz dollárt kellett fizetnie bírságként, és részt kellett vennie egy három hónapos elvonón, miután kiengedték a kórházból – felelt Dean. Újra megszorította a kezemet, de ezek után csak csendben ültünk egymás kezét fogva. Talán jobb is volt, hogy mindezt Dean szájából hallottam, és nem Logantől, már ha egyáltalán elmondta volna bármikor is. Gyanítottam, hogy soha nem beszélt volna erről, vagy csak évek múltával, ha addig együtt maradunk.

Percekkel később Dean elengedte a kezemet, kissé sután megölelt, aztán elköszönt és felment a vendégszobába. Még egy darabig odalent maradtam, hogy rendezni tudjam a gondolataimat, végül felmentem én is. Logan már aludt, kényelmesen elnyúlt az ágyon, a feje alá gyűrte az egyik párnát és azt karolta át. Csendesen odasétáltam hozzá, finoman simítottam végig a haján, majd apró csókot leheltem a halántékára, aztán tovább indultam a fürdőbe. A zuhany alatt állva hagytam, hogy a forró víz elmossa minden gondolatomat. Nem akartam azon rágódni, amit Dean mondott, felesleges lett volna, ráadásul megígértem neki, hogy Logannek egy szót sem mondok erről a beszélgetésről, bár nem is tudtam volna. Fél órával később kábultan sétáltam a sötét hálószobába és feküdtem a paplan alá, fáradt voltam testileg és lelkileg is. Mielőtt azonban elragadott volna az álom, Logan megmozdult mögöttem és hátulról átkarolt, éreztem, hogy lehelete csiklandozta a nyakamat, mikor magához húzott.

Kelt: Budapest, 2024.01.24.