távolság
hiába ez a néhány száz kilométer;
én mégis úgy érzem,
mintha egy óceán szelne ketté minket.
tajtékzó, mindent elsöprő víztömeg ez;
hirtelen temet be,
s zátonyra futtat minden magányos lelket.
én nem vagyok magányos; egyáltalán nem.
csak néha úgy érzem,
mintha egy darab hiányozna belőlem.
hiszem, hogy nálad van a kóborló láncszem;
oly' mélyen lapul elrejtve,
hogy te sem tudod, mégis merre temetted.
keressük meg együtt, s vesszünk el benne;
vesszünk el úgy, hogy ránk hulljon az éjszaka bársonyos, homállyal töltött leple.
cseréljük ki a részeket, s játsszunk egyet;
játsszunk egy játékot, melyben mindketten nyerünk, s senki sem veszthet.
ajkunkkal pecsételjük ezeket a titkokat meg,
s csalfa, mámoros érintésekkel próbáljuk elfeledni, mégis miért tettük ezt.
felejtsük el a távolságot, s annak minden zavaró, szívszorító tényezőjét;
tegyük azt, amire elménk utasít minket.
ha elválunk, ne hullajtsunk keserű cseppeket;
hisz tudjuk, hogy vár ránk valaki -
s rájövünk, mégsem olyan sok ez a több száz kilométer.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top