mosolyogva simítottam végig ujjaimmal lábamon, ahogy a színes foltokat néztem.

megbabonázva bámultam a sérüléseket, melyek a leglehetetlenebb módon tarkították testem.

vöröses volt a sípcsontom, kékes a bokám, zöld a térdem - fekete pedig a szívem.

amikor ott, a ringben állva kellett harcolnom, nem gondolkodtam, csak törtem előre, semmire sem odafigyelve.

néha még le is ejtettem kezemet, hagytam, hadd csattanjon a kesztyű arcomon,
hadd érjen el az ellenfél keze.

gyenge próbálkozás volt ez arra, hogy kiadjam
lelkem baját, én mégis mozdulatlanul álltam, lehunyt szemekkel vártam az ütésre.

amint alábbhagyott az adrenalin, úgy éreztem meg a fájdalmat, mely megrengette egész lényem.

mégis örültem ennek, hisz ez a kellemetlen emóció mutatta, hogy itt vagyok; még mindig élek.

a testi kín elfeledtette velem, milyen romlott is vagyok belül;
hogy milyen kietlen és sivár a lelkem.