üvöltő patadobogás, süvítő ágak szellője, halált félő gondolatok, s a menekülés vészjósló hangja járta be a nyugodt, csendes, megkopott zöldekkel tarkított fenyvest.

fejvesztve menekült a bárány az alkonyat narancsos fényben úszó homályában; rettegés szikrája gyúlt szemeiben, ahogy a mindentől védő, melegséget árasztó ólhoz sietett; az ólhoz, ahol tulajdon szerelme várta.

egy farkas, kinek ellene fordult falkája.

mindketten tudták, hogy a gyengéd érzelmek tiltottak, s egyenesen komikusnak hatottak az erdők rejtekeiben; tudták, hogy róluk zengett az összes madár, róluk ciripelt az összes szöcske; de a kötelék, mely összekötötte őket, ennél ezerszer erősebb volt.

semmi sem rendíthette meg őket.

ám ahogy kemény szarurétegét koptatta, s csatakosan, szinte zihálva vágtázott a fehér gyapjas, úgy érezte, ez a húr a szakadás szélén áll; nem tudja elkapni, s visszarántani a fonált.

fogalma sem volt, hogy tudta meg az ellenség, hogy hova tart, de nem figyelve környezetére haladt céltudatosan; elméjére vörös köd telepedett, füle zúgott, lábai megrogytak a hirtelen jött erőkifejtés végett. mégsem adta fel, hisz tudta, a cél közel van; mindjárt meglátja kedvesét.

a faoszlopok pislákoló, gyertyától égő, karmazsin lángjaira pillantott először fel, s reszketve, nyelvét kidugva konstatálta, hogy jó helyre érkezett meg.

érzékelte, ahogy oldalról valaminek talpa megérintette a puha avart, de ismerte ezeket a lágy, rutinos mozdulatokat; így nem tett semmit, nem állt védekezésben egy újabb támadásra gyanakodva.

ahogy a tiltott gyümölcsre nézett, egyszer csak jeges rémület és rettegés jelent meg szemeiben; csalódottan, legyőzötten hunyta le pilláit, s várt a minden fájdalmat elmulasztó kegyelemdöfésre.

erős állkapocs ragadta meg nyakánál fogva, s annak tulajdonosa felkapva gyenge, utolsó leheletét kilehelő testét hurcolta oldalra, majd ledobva kezdett éktelen vonyításba; még az eső is eleredt, ahogy a vérben úszó bárányt vizslatta.

nem akarta ő bántani az állatot, de az örökös ösztönök, s a nincstelenség, magányosság érzése mámorosan ragadta magával; szerelem és élet között kellett választania abban a pillanatban.

ő pedig kérdés nélkül döntött; súlyos, busás árat fizetett az égieknek.

de ki is haragudhatott volna rá, hogy úgy viselkedett, mint egy igazi, vad, megszelídíthetetlen farkas?

hisz bármennyi ideig dédelgeted és melengeted kebleden, a végén a kígyó is csak egy kígyó marad.