halkan, az éj leple alatt szöktünk ki az egyik haverodhoz, akinél ott lapult cigarettád.

tudtad, hogy utálom a fehér füstöt - melletted mégis el tudtam viselni; hisz te más voltál.

mikor megkaptad a pusztító rudat, gyermeki boldogság látszott arcodon, mely elfeledtette velem a dohány kesernyés szagát.

kézen fogva csatangoltunk, úgy heveredtünk le a holdvilágban úszó pázsiton egymás mellé.

nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük, ahogy szívünk egyszerre dobban; az éj leple alatt válik lelkünk eggyé.

bárcsak meg tudtam volna fagyasztani a pillanatot - melyben még nem váltunk el és szakadtunk keservesen ketté.