*vissza emlékezés*
Ma van kerek 3 éve hogy idejárok. Anya azt mondta, hogy ma várni fog egy meglepetés. Nagyon izgulok hogy mi lehet az.

*Pár órával később*

Most öltözök át a lovardába. Amint ezzel végzek, megyek ki az edzőmhöz, hogy elmondja mi az első feladatom, hiszen én ide nem csak lovagolni járok, hanem segíteni is.
Miután felnyergeltem pár lovat, szóltak hogy mennyünk le hárman (Kat, Lili és én) és hozzuk fel a Zefírt. (Herélt kb 9 éves és nem tudom milyen fajtájú) Lementünk és mivel tudtuk, hogy a Lili kedvence ezért hagytuk, hogy ő kapja el a legelőn. Oda ment, megfogta de nem tudta, hogy hogyan kell rárakni a kötőféket, ezért megvárta amíg oda érünk. Nem fogta jól a lovat így elment. Gondolta megpróbálja újra, nem sikerült. Megpróbálta még párszor, egyszer se sikerült. Aztán Kat is megpróbálkozott vele gondolván neki úgy is sikerül, hiszen közülünk ő értett a leginkább a lovakhoz.
Több módszerrel is próbálkozott de eggyikse sikerült neki. Megkértem őket, hogy hadpróbáljam meg én is. Azt mondták, hogy az az 5 perc már semmit nem számít úgyhogy nyugodtan.
Elkezdtem sétálni Zefír felé úgy, hogy végig a szemébe néztem. Kb 10-15 méterre megáltam tőle és csak vártam, úgy hogy a szememet mindig rajta tartottam. Eltelt kb fél perc és egyszer csak Ő csökentette a távolságot annyira, hogy nyújtott kézzel elértem. Nem volt nálam a kötőfék így nem sikerült "elkapnom" de legalább szorosabb lett a bizalom kettőnk között.....