Jelentéktelen vagyok, és fölösleges,
Akár egy porszem a sivatagban. A végtelen üresség félelmetes, Mintha csönd lennék a zenekarban.

Mintha àzna át a lelkem,
Zuhanok lefelé a felhők rejtekéből,
Gyorsan, zilàltan lélegzem, Próbálok kikerülni a szürkeségből.

Érzem, hogy elfedi valami az arcom,
Egy nagy, hollófekete lepke. Elismerésèrt vìvom harcom,
Hogy ne legyek elfeledve.