Ínycsiklandó pizzánkat ettük a lakberendező által berendezett, méregdrága bútorokkal telepakolt nappalijában. Bill szorgalmasan szedegette le a pepperoni darabokat a szeletéről, amely roppant mód aranyos látványt bizonyult, úgy hogy pluszban még csücsörített is hozzá. Én természetesen nem erőltettem rá hogy ezt kérjük, tőlem akár más is lehetett volna az étek, de ő ragaszkodott ahhoz hogy most azt együk amit én akarok. Úgyhogy én boldogan haraptam bele a tésztába ő pedig fintorogva nyúlt a vizes pohárért, hogy csillapíthassa a csípő, számára kellemetlen érzést a szájában. Nem kellett sok hogy elnevessem magam, persze ebben egy cseppnyi rosszindulat nem volt. 

 - Csíp, mi? - vigyorogtam rá, ő pedig lenézően forgatta meg kaméleon szemeit, és középső ujját felmutatva kedveskedett nekem, és azzal felnevettem, majd folytattam az evést. Kis idő elteltével ( miután befejezte falatozó életmódját ) megszólalt, majd elkezdett nyúlni a távirányítóért. 

 - Nézünk valamit?-nézett rám, és már nyomta volna a Netflixet, amikor rávágtam a kedvenc sorozatom nevét:

- Vikingek!!- markoltam meg a karját hirtelen, mire ő meglepődöttségében a kezemre nézett, majd újra rám. Erre nekem is leesett a szituáció, ezért gyorsan elkaptam a kezemet onnan. 

Zavarodott mosollyal próbáltam megmenteni a helyzetet, de szerencsére arckifejezéséből ítélve számára ez egyáltalán nem volt kínos. 

- Akkor Vikingek lesz. Be kéne már fejezni azt a második évadot- nyomott egy gombot a távirányítón, és már egyből elkezdte pörgetni a videótárat. 

Már éppen megnyitotta az évad mappáját mikor megszólalt a mobiljából a Whatever It Takes - és egy "bocsika" nézéssel felvette azt. 

- Szia Sharon- köszönt a hívónak. Amint meghallottam a nevet, egyből lefolyt az őszinte mosoly az arcomról. 

Sharon volt az a lány aki az Az, és más filmjei alatt is ruhatárosa, és egyben filmes sminkese is volt. Ez idő alatt nagyon jó kapcsolatot építettek ki egymással, amivel alapjáraton nem is lenne semmi probléma, vagy különösebb baj. Hanem egyszer épp az egyik reklámfilm forgatása közben Sharon elkezdett tapadni kedvenc kis színészemre, amelyet szerencsére nem a saját szememmel láttam, ezt még annó a managerje mondtam nekem amikor ide kerültem. Ezután nem sokkal elváltak útjaik, mert Sharont egy másik filmhez kérték fel az ország másik felére. De nem régiben újra felvették a kapcsolatot, és a szóban forgó nőszemély ( aki elmondások alapján egyáltalán nem volt szimpatikus) elkezdte hívogatni Bill-t mindenfelé, és ráadásul álladóan az idegesítő nyávogó hangját hallottam a vonalban. Billie természetesen örömmel fogadta a hívásait, hiszen ritkán tudtak találkozni, mert mindkettejük elég elfoglalt volt. 

- Persze, eltudok menni! Hánykor találkozzunk majd? Oké, akkor hét órakkor a Mr. Tortillában. Oké, rendben, hali- tette le mosolyogva a telefont, én pedig érdeklődően néztem rá  mivel épp nem hallottam hogy mit beszéltek, és természetesen NAGYON érdekelt. 

- Csak Sharon volt. Holnap elmegyünk egyet kajálni- válaszolt fel nem tett kérdésemre. 

- Csak ketten mentek?- kortyoltam bele a narancslevembe, kicsit félve a válaszától. 

- Igen, ketten leszünk. Miért?- nézett rám felvont szemöldökkel. 

- Jaj semmi, csak kérdeztem- füllentettem álvigyorral az arcomon, majd megnyomva a gombot elindítottam a Vikingek következő epizódját. 

Fél szemmel láttam, hogy egy furcsálló pillantást kaptam tőle, de sokáig nem legeltette a szemét rajtam, így ezután ő is a tévé képernyője felé fordult. 

Az aktuális részben a szereplőink éppen elvesztek a bor mámorában, és majdnem hogy önkívületi állapotban  próbáltak beszélni a másikkal. A féltés miatt a szemem elé kúszott az a borzasztó kép ahogy Bill, és  az ő legkedvencebb "ex sminkese" borozgatnak, és egyszer csak megszalad a bor mértéke, és már ők sem tudnak magukról. 

Szabályosan elszomorodtam a tudattól hogy Sharon lehet hogy egyszer csak leteszi az üvegpoharat, majd odahajol hozzá és.... 

- Inni is fogtok?- kérdeztem hirtelen, egyúttal  fedve a félelmemet. Féltem attól hogy megszalad az az ibrik. Mert ha ez megtörténik, akkor nincs visszaút. 

- Öm... persze, de nem bebaszni megyünk.- nyugtatott meg halkan. Miért, mitől félsz? 

- Hát... igazából- kezdtem el, de valójában nem akartam bevallani hogy miért. Egyszerűen csak féltettem őt.   

- Ugye nem vagy rá... féltékeny?- mondta az utolsó szót kiemelve, de talán kicsit rettegve is mert nem akarta hogy esetlegesen lehurrogjam. 

Rá emeltem a tekintetemet, mire ő ebből remekül tájékozódott... hogy én bizony mégis féltékeny vagyok Sharonra. 

- Alice, ne már... komolyan? Egy olyan lányra mint Shar?- kérdezte majdnem röhögve.

- Hát most honnan tudjam hogy milyen. Nem ismerem- húztam össze magam, megjátszva az áll durcit.  Habár... akkor tényleg durcás voltam rá.

Állandóan kiröhög engem, mert egy idióta. 

- Hallod... ha fizetnének, sem csókolnám meg azt a lányt. Pfujj- húzza el azt a szép száját. 

- Tudod milyen az arca? Olyan mintha belefejelt volna öt kiló lisztbe, és a szája pedig olyan undorítóan van kikenve, és olyan rémes színe van hogy inkább nem akarod megtudni. Olyan az a rúzs mintha drága nagyanyámat látnám, boszorka kiadásban!-teszi rá a kezét a vállamra. 

Jóízűen kuncogtam a kijelentésein, és végül megnyugodtam hogy egy csöppet sem áll közel a szívéhez az a leányzó.  Na meg persze nyugtató volt a tény, hogy piros rúzsban nem úgy nézek ki mint Bill nagymamája. 

- Szóval Alice... egy percet se aggódj! Talán ő lenne az utolsó nő a Földön akitől bármit is akarnék. - mondta mosolyogva, és azzal puszit nyomott a hajamba. 

Tágra nyílt szemekkel reagáltam rá, de rettentően finom puszijától egyszerűen elpirultam. Ha egy olyan embert kéne mondanom aki a legjobb puszikat osztja, biztos hogy ő lenne az. 

- De addig is... beérem veled-mondta komiszan. 

Azzal felé fordultam, "haragos" tekintetemet rászegeztem, közel hajoltam hozzá, és ezt súgtam neki: 

- Utállak.

- Én is téged-dugta ki babarózsaszín nyelvét csintalanul.

Akármennyire is lökött be kell valljam,

hogy így szeretem legjobban a fiatal Skarsgård-ot. ♥

VÉGE