“Ahol fény van, ott megjelenik a sötétség is. Ez így van rendjén, bármennyire is fájdalmas.„

- Tóth Vera

_________________________

Három nap elteltével Jungkookot kiengedték azzal a követelménnyel, hogy napi 24-ben gondoskodni fog róla valaki - azaz én - szóval most itt ülök az ágya mellett és figyelem ahogy békésen alszik. Olyan volt, mint egy nyugodt nyuszi.

Még ha akaratlanul is de elmosolyodtam a gondolaton. Másrészt a tehetetlenség ami belőle áradt az valami hihetetlen volt. Ránk volt szorúlva teljesen és most én viselhetem a gondját. Ha tudná, hogy ezzel megírta a halálos ítéletét a hülye kis apja...

- Aludj csak, Nyuszim.- simogattam meg puha tincseit egy sejtelmes mosoly kíséretében.

Jungkook POV:

A fejem rettenetesen fájt az elmúlt napokban. Mintha késsel szúrkálták volna az agyamat. Apa elmesélte, hogy mit talál ki. Szóval Taehyung fog engem ápolni egészen addig amíg jól nem leszek. Ez már most nem hangzik túl cukin. Miután kiengedtek és hazaértünk, végre a saját ágyamban pihenhettem. Csodálatos érzés újra a puha párnák közt érezni maganat. Azonban kicsit gátolt az alvásban a mellettem ülő fiú. Nem szeretem ha bámúlnak, nemhogy alvás közben, így tettetett alvással feküdtem. Hallottam ahogy valamiért magában elkuncogott egy kicsit, majd mondott valamit.

- Aludj csak, Nyuszim.- simogatta meg a hajamat.

"Nyuszim"? Ez mit akar jelenteni valójában? Miért hív így? A legnagyobb kérdés pedig, hogy miért tetszik ez nekem? Annyira jól esett a simogatása... Nyugtató volt. Éreztem a közelségét, mi szerfelett furán tetszett. A puha ujjai érintése... Hirtelen nehezebben vettem a levegőt miatta.

- Tae...- nyammogtam álmosnak tettetve magamat, mint aki épp most kelt fel.

- Felkeltettelek?- kérdezte, miután gyorsan elvette kezét a hajamtól, hátha nem vettem észre, hogy ott van.

- Nem.- dörzsöltem meg a szemeimet.- Nem kell vigyázni rám amúgy. Nem vagyok kicsi és nem is szeretném, ha muszájnak éreznéd. Megvertél. Ez van.

Láthatólag is döbbenet futott végig az arcán. Muszáj volt ilyennek lennem vele. Közönségesnek. Nem akartam, hogy bűntudatot érezzen vagy még jobban megutáljon. Éppen elég, hogy ennyire megvet engem. Nem kell jobban tetézni a dolgot. Kis idő múlva megköszörülte a torkát, majd kisétált a szobámból. Mit is vártunk a nagy Kim Taehyungtól?

Sosem fog szeretni.

Egyik pillanatról a másikra lettem szomorú. Tekintetemet végig vezettem a szoba minden kis szegletén, de annyira idegesített az az origami nyuszi az asztalomon, hogy képtelen voltam megülni.

Taehyung POV:

Nem gondoltam volna, hogy Jungkook is tud ennyire érzéketlen lenni. Azt hittem ő nem ilyen. Már számítottam az agymosásra, de nem történt meg. Kimentem neki egy pohár vízért, ugyanis az ajkai elég cserepesnek látszottak. Mikor elzártam a csapot, mi a jéghideg friss nedüt adta, hangos koppanásra lettem figyelmes. Azonnal Jungkookhoz szaladtam vissza. Egy percre hagyom magára, ő meg szétrendezi a szobáját. Villám gyorsan futottam fel, majd nyitottam be a mindig rendben tartott szobába, mi most úgy nézett ki, mint egy csatatér.

- Te mi a faszomat művelsz, bazdmeg?- túrtam a hajamba idegesen, majd mikor észre vettem a lihegő, dühtől izzó tekintetét, mi az én origami nyuszimat nézte, leesett a baja.

Én voltam a probléma.

Az volt, hogy mindig mindenhol ott vagyok. Hogy az árnyéka voltam eddigi világ életemben. Egy árnyék aki azt akarja, hogy ő eltünjön. Örökre. Az idők végezetéig.

Jungkook POV:

Mérges voltam Taehyungra. Nagyon is. Nem értettem az okot. Miért? Miért utál engem ennyjre? Mit tettem? Mivel érdemelltem ki? Ennyire különbözőek lennénk? Íly' mértékben? Én sosem ütöttem volna meg őt. Taehyung pedig zokszó nélkül szétverte a képemet, amin kötés díszeleg. Csak nézett és állt ott. Mindent levertem az asztalomról, csak a nyuszit nem. Nem volt szívem szétszedni. Beleőrülök Taehyung örökös játékaiba. Egyszerűen túl sok és túl zűrös nekem. Egy idő után az ember bekattan, ha ezt csinálják vele.

- Állj le...- nyöszörögte ki végül, mire bennem mégjobban fel ment az adrenalin.

- Én?!- mutattam magamra.- Te vertél meg! Te utálsz engem annyira, higy meg is öltél volna szívesen akkor, abban a percben, te vagy az aki miatt ezeket csináltam és tudod én soha a büdös életben nem vertem volna meg a tulajdon testvéremet!- kiabáltam vele torkom szakadtából.

Nem tudott mit mondani csak nézett a semmibe, míg nekem egyre jobban könnyesedett a szemem. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? A tulajdon testvére vagyok könyörgöm! Hirtelen szédülni, kezdtem majd nem túl gyenge lábaim, mégis elengedtek, s a padlón érten volna földet, ha Taehyung nem tart meg a hátamnál fogva. Arca csupán 2 centire volt az enyémtől, így a pillanat még zavarba ejtőbb volt. Homályos volt a világ, mégis tisztábban láttam, mint eddig bármikor.

- Nem hagyhatom, hogy megsérülj.- mondta, miután nyelt egy hatalmasat.

Ajkaimon éreztem meleg, finom lehelletét, mitől egy borzongás futott végig a gerincem mentén, mit mély, rekedtes hangja is tetézte az érzést. Senki sem volt még ennyire közel hozzám. Viszont csak azért mondta ezt, mert akkor jobban kikapna apáéktól, ha még jobban rosszul lennék. Csak magára gondol. Mindig magára gondolt.

- Engedj el...- suttogtam, szinte már féfiakat megszégyenítően vékony hangon.

Zavarba hozott.

Taehyung POV:

Megköszörültem a torkomat, majd felegyenesedtem vele. Látszott rajta, hogy mennyire zavarba hozta ez a szituáció. Valamiért még aranyosnak is találtam. De az biztos, hogy ha ennél is jobban baja esik akkor anyámék páros lábbal basz ki a házból engem. Hogy lehet valaki ennyire ártatlan, mint ez a fiú? A szemei csillogtak, s egyszerűen megbabonázott a tekintete. Nem tudtam elemelbi a szememet.

Ellenállhatatlan...

Kezem még mindig a hátán feküdt, s ő zavartan sütötte le a szemeit. Mind a ketten gyorsan vettük a levegőt, de annál nehezebben. Mintha megfulladnék, oly' annyira csapott meg a levegőhiány. Nem voltam képes mozdulni. Sokkolóan hatott rám az elmémben ez a szituáció.

Undorító.

Beteges.

Mocskos.

Mind ezek ellenére csak egy dolgot szerettem volna megtenni. Akkora késztetést éreztem iránta, mint még semmi másra ezen a világon. Most akartam megtenni. Ebben a hülye pillanatban. Érezni akartam őt. Közelebbről, mint bármikor a tizenhét évem alatt.

Meg akartam csókolni.