"Talán nincs is akkora különbség a fény és a sötétség között. Végül is, ha nem lenne sötétség, mit emésztene fel a fény?„

- Cassandra Clare

____________________________

Másnap együtt mentünk iskolába. Látszott rajta, hogy baromira örül a fejének. Én viszont csak hálát adtam az égnek, hogy nem szólalt meg a tegbapi nap után. Nem hiányzott, hogy halljam a buzis hangját. Szinte már kiégette a retinámat az a mérhetetlenül nagy boldogság ami az arcán díszelgett.

- Megpróbálnál nem ennyire boldog lenni?- förmedtem rá.

- Köszönöm azt a nyuszit.- villantotta meg a fogait.

Istenem ez a mosoly... Csontig hatoló. Szemet forgatva mentem tovább a suliba, sajnálatos módon magam mellett tudva az öcsémet.

Jungkook POV:

A szívem csak úgy repesett az örömtől. Boldog voltam. Rettenetesen. A táskámban ott díszelgett a kis papír nyuszi, amit tegnap Taehyung csinált nekem. Meggyőződésem, hogy azért, mert fel akart vidítani. Egész úton csak őt néztem. Ahogy hajába belekap a szél, a gyönyörű sötétbarna szemét, mik ugyan olyan kifejezéssel néztek mindent, az arcélét, mi tökéletesen kirajzolta a kifogástalan állapotú arcát, a nyaka min az ere kilátszott, a kulcscsontja ami erősen mutogatta magát a pólója takarása alól. Tökéletes teste van a testvérmnek. Nem is értem, hogy miért nem akar magának barátnőt. Bárkit megkaphatna. Akit csak akarna.

- Ne bámúlj már, geci.- suttogta maga elé, nekem címezve a mondatot, de pont nem érdekelt a dolog.

Elvarázsolt az egész lénye. Nem lehet róla levenni a szemet. Egyszerűen... gyönyörű. Ahogy ajkaival szépen ívelve mondja ki a szavakat... Megbabonázza az embert. Szemem aprót rebbent, mikor egy nagy sóhaj után megállt, majd megfogta az oldalamat. Mosolyom lehervadt, annak tudtában, hogy ennyire sosem volt közel hozzám.

Soha.

Nem tudtam elszakadni a szemeitől. Egyszerűen nem engedték az övéi, hogy le vegyem róluk a szememet. Ott álltunk az utcán, Taehyung a derekamat fogta, én pedig mélyen a szemébe bámúltam. Tehetetlennek éreztem magamat ahogy a nagy keze átfogja a testemet.

- T...Tae?- remegett meg a hangom, neve kimondásánál.

- Miért bámúlsz úgy, mint egy kiéhezett kurva?- sziszegte, idegességtől teli hangon.

Ha nem lett volna annyira közel hozzám, úgy ahogy még senki sem volt akkor még válaszoltam volna is neki. Szemei elsötétültek. Arca pedig alig volt pár centire az enyémtől. Választ várva nézett rám és ő el is várta a választ.

Kegyetlen.

Tahó.

Állat.

Összeráncoltam a szemöldökönet, majd élesen engedtem ki a tüdőmből kitörő levegőt. Kezét lehámoztam magamról, majd durcás arccal indultam tovább. Mostmár biztos volt, hogy el fogunk késni és ezt a drága bátyámnak és hülyeségének köszönhetem.

Taehyung POV:

Nem akartam ennyire kegyetlen lenni, de nem is bántam meg. Az az arc amit levágott... Felejthetetlen. A szemeiben még egy kis csillogást is véltem felvedezni ahogy egyre közelebb hajoltam hozzá. Zavarba jött. Egy kicsit. Egy nagyon nagyon picit zavarba jött. Éreztem ahogy nehezebben vette a levegőt.

- Csak nem ideges a nyuszi?- gúnyolódtam.

Ő rám sem nézett csak ment tovább. Ránéztem az órámra, mi már bizony nyolc óra öt percet mutatott. Hát ez nem túlzottan jó. Ezek szerint mind a ketten elkéstünk. Hatalmas vigyorral az arcomon, indultam el utána. Ha belegondolok mit fog kapni a matek tanártól... Már a gondolata is szép ahogy beírja Jungkook első késését.

Unott pofával vágtam ki a terem ajtaját, majd leszarva, hogy a tanár heves veszekedésbe akar velem kezdeni, levágtam magamat a padba, Namjoon mellé, aki csak vigyorogva bámúlta az arcomat.

- Van valami érdekes rajtam, Joonie?- villantottam egy féloldalas mosolyt.

- Hogy hogy késtél?- kérdezte halkan.

- Feltartottak.- vontam vállat egy sejtelmes mosoly kíséretében.

Jungkook POV:

Ekkora barmot, mint Taehyung a világ nem hordott a hátán. Miatta kaptam egy óra igazolatlant és még késést is. Vöröslő fejjel kerestem meg már az első szünetben őt. Egyszerűen izzott bennem a düh. Összeszorított kezekkel siettem hozzá, ki az udvarra ahol a haverjaival hülyült.

- Teeee...- morogtam az orrom alatt.

- Nahát kit látok.- szólalt meg, Taehyung.

- Miattad kaptam egy igazolatlant, te bunkó!- kiabáltam bele az arcába, mire mind a négy fiú elkezdett nevetni.- Mi olyan vicces?!- kiabáltam a többire is.

- Mint egy mérges nyúl.- vihogott Hoseok.

- Nézd öcsi. Nem csak te kaptál.- mondta teljesen rezzenéstelen arccal.

- Annyira ártatlan az öcséd, Tae.- nyalta meg a száját, Yoongi.

Arcom egy fintorba torkollott át. Undorítóak. Mind a négyen. Viszont a bátyám viszi a versenyt. Miért baj az, ha kiakadok az ilyeneket? Mit szólnak bele a dolgunkba?

Taehyung POV:

Égett a fejem amiatt, hogy volt pofája ide jönni hozzánk. Azon viszont jót szórakoztam ahogy szegényt kikészítette Yoongi megszólalása. Egy percig teljesen magába meredve bámúlta a mellkasomat, majd dacos, ellent nem mondó szemekkel kezdett el vizslatni engem.

- Na mi az? Ennyire jó pasi vagyok?- villantottam meg a fogaimat.

Azt akartam, hogy zavarba jöjjön. Érezni akartam ugyan azt a meleget, mint egy órával ezelőtt, mikor a derekánál fogva tartottam magamhoz a törékeny, mégis izmos testét. Önelégült vigyoromat már csak az tetézte, mikor megcsapta a mellkasomat.

- Egy barom vagy és nem egy jó pasi.- sziszegte, dühtől forró hangon.

- Biztos vagy benne?- hajoltam a lehető legközelebb az arcához.

Viszont arra nem számítottam amit tenni fog. Jobb keze hirtelen lendült, majd egy hatalmas csattanással érte az arcomat. A szemeim kikerekedtek, s mozdúlni sem tudtam a hirtelen ért sokktól.

Felpofozott.

Engem.

Az öcsém.

Képes volt megütni.

A kis csapatom azonnal lépett felénk egyet. Nem hagyhattam szó nélkül ezt. Csípte az arcomat a tenyere helye és ez idegesítő volt. Az udvaron mindenki minket kezdett el nézni kíváncsian, hogy most mit fogok tenni. Az iskola kettő legkedveltebb pasija vagyunk.

- Fogjátok le.- sziszegtem, egyenesen Jungkook szemeibe nézve, mikben megcsillant a félelem.

Namjoon, Hoseok és Yoongi azonnal tették amit kértem. Észre sem vettem, de már Jungkook csicskái is megjelentek, Jimin és Jin. Félően néztek ránk, Jungkooknak pedig könnybe lábadt a szeme. Ekkora szánalmat... Kezemet ökölbe szorítottam, majd egy hatalmasat húztam be neki, minek következtében egy hatalmasat nyőgött a fájdalomtól. Szemeiből hullani kezdtek a könnycseppek, miközben kíméletlenül ütöttem az immár nem makulátlan arcát.

- Azonnal álljatok le!- hallottam meg az igazgató hangját.

A fiúk szinte egy másodperc alatt engedték el az öcsémet, kinek felszaladt a szemöldöke és az alsó ajka. Az igazgató nő döbbenettel az arcán nézett hol rám, hol Jungkookra. Még sosem ütöttem meg a mostoha testvéremet. Itt volt az ideje!

- Valaki vigye haza. Én hívom a szüleit.- nézett a tömegre.- Ti!- muatott ránk az ujjával.- Azonnal feljöttök velem.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Még oda gugoltam a testvéremhez, majd megfogva a haját, szembe fordítottam magammal. Végignéztem az arca minden egyes kis milliméterén. Valamiért nem tetszett a látvány. Nem töltött el boldogsággal a testvérem agyonvert képe.

- Taehyung! Ne mondjam kétszer?- szólt eréjesen.

- Megyek!- engedtem el a testvéremet, majd követtem a nőt.