˝A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.˝

- Böjte Csaba

______________________________

A napok vészesen teltek és túl kevés volt az időm. Jungkook újra bejárt az iskolába, nekem pedig szembesülni kellett a szomorú valósággal. Hamarosan itt a tárgyalás időpontja. Már csak két nap és újra látni fogom az apámat. Hiába ez volt minden vágyam régen, most valahogy mégsem éreztem úgy, hogy én is ezt akarom. Jungkookhoz húzott a szívem minden egyes percben és ezt már titkolni sem akartam senki előtt. Elhomályosított teljesen a rózsaszín köd és rosszul voltam attól, hogy még egy hétig nem járok iskolába, ahol lopva ránézhetek, beinvitálhatom a férfi mosdóba egy-egy lopott csókért vagy vigyázhatok rá minden ellenségesnek tűnő ember ellen. Vonzott engem, mint egy mágnes. Hihetetlen erővel bírt felettem és ez nem is volt kétség. A szobámban ültem a kis papír nyuszival a kezemben és gondolkodtam. Mit tudnék felhozni ellenérvnek egyáltalán, hogy miért nem akarok az apámmal élni? Azt nem mondhatom,  hogy szerelmes lettem idő közben a féltestvérembe akit mellesleg egészen eddig utáltam és megvetettem, sőt még meg is vertem.

- Mit tegyek, Nyuszi?- kérdeztem a papír nyuszit, viszont helyette valami egészen más választ kaptam az ajtóból.

- Maradj velem.- szólított meg lágy hangon, mire felkaptam a fejemet.

Így elment volna az idő? Gyorsan ránéztem az órámra, mi délután kettő órát mutatott. Persze, hogy itthon van. Halvány mosollyal az arcán, leült elém, majd megfogta a kezemet, amiben a papír nyuszi volt. Fájt a szívem. Rettenetesen fájt. Nem tudom tovább húzni a dolgokat az a helyzet. Vele akartam lenni, de igaza van az univerzumnak. Undorító amit csinálunk, mégis hozzá köt minden amire csak ránézek. Mindenben őt látom vagy ő jut eszembe.

- Nem találok ellenérveket.- ráztam meg a fejemet.

- Mond azt, hogy itt van az egész életed, stb.- vont vállat.

- Ez nem ilyen egyszerű, Nyuszi.- kuncogtam, majd megsimítottam az arcát.

Szinte belesimult a tenyerembe. Hiányozni fog a nyuszi mosolya, a selymes bőre, s a gyönyörű hangja. Nyelnem kellett, hogy ne sírjam el magamat. Ez a fiú meghalni is képes lenne értem csak kérnem kéne azt. Nagyot sóhajtottam, majd letettem az éjjeli szekrényemre az origami nyulat.

- Wáááá!- ugrott rám hirtelen, így én kiterültem az ágyon alatta.- Megvagy!- kuncogott az arcomba.

- Hülye.- nevettem el magamat, majd tarkójánál fogva húztam le magamhoz egy apró csókra, viszont ő a hajamba kapott, s elmélyítette.

Nyelve átkalandozott a számba, az enyémet táncba hívva, mit meg is adtam neki. Imádtam az ajkait. Édesek voltak, mint a méz és finomak, mint az eper, s puha mint a párna. Halk sóhajjal váltam el tőle, majd összeérintettem a homlokunkat.

- Ha rajtam múlna, sosem mennék el mellőled.- suttogtam.

- Tudom.- puszilt szájon, majd rám fekve ölelt meg engem.

Annyira jól esik a közelsége, hogy az valami elmondhatatlan. Sosem kaptam még ekkora/ennyi szeretet, mint amit tőle kapok. Nehéz lesz elszakadni tőle az igaz, viszont neki esélye lesz egy jobb életre nélkülem, mivel én soha másba nem fogok szerelmes lenni csak ő belé.

- Nem vagy éhes?- kérdeztem meg.

- Ettem, Jiminnel, suli után.- dünnyögte a nyakamba.

Ekkor bekattant valami. Jimin. Hát persze. A kis törpe aki 100%, hogy szerelmes az én nyuszimba. Tagadni sem tudná. Tüdőmben rekedt a levegő, majd összepréseltem a számat.  Jungkook érezte, hogy nem tetszik nekem valami, így felült az ölembe, mire én automatikusan a derekára helyeztem a kezeimet.

- Mi a baj?- nyúlt be pólóm alá, így a hasfalamat simogatta.

- Jimin.- mondtam a szemébe.

- Mi van vele?- döntötte oldalra a fejét.

- Vele is ezeket csinálod?- kérdeztem ködös tekintettel.

- Tessék?!- hangja egy oktávv feljebb ment, majd kezét kivette a pólómból.- Taehyung mi van veled?

- Miért vagy vele annyit?- ültem fel én is, így alig tartva tőle 5cm távolságot.

- Mert a legjobb barátom.- karolta át a nyakamat, belém kapaszkodva.

- Értem.- bújtam a nyakába, mit apeó puszikkal hintettem be.

Holnap elmegyek elé az iskolába és ha Jiminnel találom akkor nem ígérem, hogy jót teszek magamért. Halk sóhajokkal díjazta a tettemet, mire belőlem egy morgás szakadt ki. Az illata is épp olyan édes volt, mint maga Jungkook.

Másnap, reménykedve léptem a sulihoz. Bíztam Jungkookban, viszont most úrrá lett rajtam a féltékenykedés. Emlékszem, hogy óvoda óta "legjobb barátok" Jiminnel, viszont nagyon sokszor fogták meg egymás kezét és ölelkeztek puszikat adtak a másiknak. Mi sosem csináltunk ilyet a srácokkal, pedig Yoongit is és Namot is óvoda ismerem, Hope pedig általános iskolás koromban jött hozzánk. Lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen "prűdek", viszont akkor is zavar Jimin. Megálltam a suli kapujában, majd a nálam 50cm-rel magasabb oszlopnak dőltem. Azon gondolkodtam, hogy milyen hihető indokot mondjak neki, amiért eljöttem érte, viszont ez egyszerű volt. Anyáék azt kérték, hogy jöjjek el érte azt csá! Meghallottam az idegesítő csengőt mi jelezte, hogy az a sok birka most fog ki indulni tömegesen az iskolából. Nem mindenki végzett ekkor, viszont nagyon sok osztály van ebben az iskolában, hiszen hatalmas az épület és tanárokból sincsen itt kevés. Csak azt felejtettem, hogy Yoongiék is most végeznek, így mire én észbe kaptam volna, mind a három fiú rám ugrott.

- Miafasssssz.- nyújtottam el a végét a meglepődöttségtől.

- TaeTae!- vinnyogta Hoseok.

- Ti betegek vagytok! Szálljatok le rólam.- kuncogtam, mire elengedtek.

- Csá haver!- pacsizott le velem Namjoon.

Yoongira néztem, aki csak fapofával bámult engem. Vigyorogva öleltem át, mit azonnal viszonzott. Nem sokszor öleltem meg Yoongi, csak akkor mikor hosszas idő után nem láttm. Namjoon után ő az akiben a legjobban megbízok. Mégis Yoongi egy kicsit többet jelent nekem, mint Nam vagy Hope.

- Hiányoztál!- suttogtam a fülébe.

- Te is nekem.- dünnyögte vissza.

- Na jó elég gerle pár!- szólalt meg Namjoon.

Ekkor éreztem meg egy ismerős illatot, majd hallottam meg egy még ismerősebb hangot. Jungkook épp a hátunk mögött próbált elsétálni, viszont még mielőtt kiléphetett volna a kapun, megfogtam táskájának a fogókáját és visszarántottam. Ekkor vettm észre, hogy Jimin kezét fogta, s én szakítottam el őket. Ijedten kapta rám a fejét, s így tett mindenki körülöttünk. Nem akartam jelenetet rendezni, megint, gy idegesen néztem a tömegre.

- Segítsek megeredni vagy magatoktól is húztok haza a vérbe?- Szóltam rájuk, mire azonnal megindultak, de Jimin csak állt és a kétségbeesett Kookot figyelte.- Menj haza, Törpilla. Ma én viszem haza Jungkookot.- karoltam át az öcsém vállát, mire mind a négy, Nyuszin kívül úgy nézett rám, mintha hülyét láttak volna.

- Menj csak. Megleszek.- küldött egy biztató mosolyt a padlócirkáló felé, aki csak egy bólintással hátat fordított, majd elment.

- Menjünk!- szólítottam meg.- Sziasztok!- köszöntem el a barátaimtól, akik csak sokkos arccal néztek engem, kivéve Namjoon.- Ja és Nam! El ne felejtsd a délutánt.- villantottam meg a fogaimat.

- Dehogy felejtem!- kuncogott.

Ezzel el is haladtunk mellőlük. Kezemet Jungkook válláról, selymes kezeibe csúsztattam, összekulcsolva vele az ujjainkat. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy ez a Nyuszi hozzám tartozik. Ő csak csendben, lehajtott fejjel jött mellettem, mint aki nagyon jól tudta, hogy ez még csak a vihar előtti csend.