Egy fehér és túlságosan is ismerős szobában ébredtem. Olyan, mintha a második otthonomban lettem volna, főleg, ha figyelembe vesszük, mennyi időt töltöttem egy ehhez nagyon hasonló szobában.

Vele.

Felültem az ágyban és körülnéztem. Mint, amikor először jártam itt, vagyis, amikor kényszerítettek, hogy itt legyek.

- Szóóóóóóóóval ez lenne a szobád - magyarázta Will. Kinyitotta az ajtót előttem, én pedig bementem.

- Mit gondolsz? - kérdezte mosolyogva, miközben én felmértem a terepet. Egy kicsi, egyszerű szoba volt. Egy egyszemélyes ágy állt középen és egy szekrény volt a fal mellett.

- Ez.. - gondolkoztam, hogy mit is mondjak róla - fehér. - adtam hozzá végül, Will szemei elkerekedtek.

- Nem tetszik? Oh, istenek! Átalakíthatom neked, ha szeretnéd, hozok néhány függönyt és új bútorokat - magyarázta, miközben fel-alá kezdett járkálni a szobában. Aggódó arckifejezését látva elnevettem magam. Nem is emlékszem, mikor nevettem úgy igazából utoljára.

- Nem, Sunshine - szorítottam meg a vállát. - Ez egy jó dolog. Láttad már hogy van díszítve a Hádész kabin? Esküszöm a többiek azt hiszik rólam, hogy vámpír vagyok! - mondtam egy mosollyal az arcomon. Ez egy idegen érzés volt számomra.

- Oh! - Will szája 'o' alakot formált és bólintott. - Sajnálom, Death Boy. - mondta vigyorogva és az én arcomra is egy apró mosoly került.

- Rendben van - suttogtam.

Az emlék, mint egy kés, úgy hasított belém.

- Semmi sincs rendben - mondtam hangosan, bár mondatomnak nem volt címzettje.

Will nélkül lenni fájdalmas. Jobban fáj, mint bármi, amit eddig éreztem.

Azt hiszem, már hozzászoktam a boldogsághoz.

De végül is Hádész fia vagyok. És nálam a boldogság soha nem tart örökké.