A Nagy Házat körülvevő félistenekből álló tömegen keresztül tettem meg az utamat. Mindannyiuknak döbbenet ült az arcán. Suttogások zaja töltötte be a tábort. Feltételezések arról, hogy mi történt, hogy mi az a fémsárkány, ami lezuhant az égből. Próbáltam átjutni a tömegen és közelebb kerülni hozzá, hogy megbizonyosodjak, tényleg ő tért e vissza, de a többiek miatt lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Alig pár métert sikerült előrébb haladnom.

- Így soha nem fogsz eljutni oda - kuncogott valaki mögöttem. Percy épp a szemét forgatta, amikor hátrafordultam.

- Menjünk - ragadta meg a csuklómat és átvágott a tömegen. Ahogy közelebb értünk, egyre inkább felismerhetőbbé vált a porréteg lepte sárkány. Egyből felismertem; Festus. Percyvel a sárkány mellé siettünk. Senkinek nem volt elég bátorsága, hogy a közelébe menjen. Kétségbeesetten néztem körbe, hogy megtaláljam Leot bármi áron. Nem sokkal később Jason, Annabeth és Piper is megjelent mellettünk, mindhárman döbbenten bámulva Festust.

- D-de ő hol van? - kérdezte Piper akadozva, miközben a szemöldöké ráncolta. Ahogy kimondta, két alak nevetve sétált elő a fák mögül. Egy fiú és... egy lány?
A fiú nyilvánvalóan Leo volt, a haja rakoncátlan, mint mindig és az arcán ott volt az a levakarhatatlan vigyor. A szemében viszont most boldogság csillant, most először láttam Leot igazán boldognak. Ragyogó mosollyal az arcán nézett ránk, de amikor tekintete a mellette álló lányra tévedt, arcvonásai teljesen megváltoztak. Szemében szenvedéllyel és szerelemmel bámulta, mintha csak ő létezne az egész világon. Az egyetlen ember, aki ilyen érzéseket tud kiváltani belőle. És amikor megfogta a kezét és összekulcsolta az ujjaikat, Leo arca felragyogott és boldogság áradt egész lényéből.

Ahogy a lányra néztem, feltűnt, hogy ő is pont ugyanígy érez. Olyan hatalmas szeretettel figyelte Leot, majd félénken elmosolyodott és a födet kezdte pásztázni, miután a fiú valamit a fülébe súgott. Beletelt egy kis időbe, hogy felismerjem, ki is az a lány, akit Leo magával hozott. Calypso.

- LEO!!! - gondolataimból egy sikoly szakított ki. Piper sikolya, hogy pontosak legyünk. Leo felé kezdett futni, aki szélesre tárta karjait, majd szoros ölelésbe vonta a lányt. Jason, miután realizálta a helyzetet, a többiekkel együtt csoportosan ölelték magukhoz Leot, kivéve én. És Calypso.

Esetlenül közeledtem feléjük, ahogy elengedték Leot.
- NICO!! - kiáltotta Leo, mikor meglátott és arcomat a mellkasához szorítva húzott magához.

- Leo! - tiltakoztam.
- Bocsi, bocsi - mondta nevetve és elengedett. Kuncogva ráztam meg a fejemet.

- Jó újra itt látni téged - küldtem felé egy mosolyt. Később még kifaggathatjuk, de most biztos vagyok benne, hogy a többiek is csak ki szeretnék élvezni a helyzetet, és azt, hogy Leo végre visszatért. Leo a felvont szemöldökkel nézett rám, gondolom nem hitte, hogy valaha is látni fogja, hogy mosolyok, vagy bármilyen érzelmet is kimutatnék.

- Jó látni téged is, Neeks - mondta végül vigyorogva és összeborzolta a hajamat. Szememet forgatva fordultam a többiekhez.