Pontosan egy hét telt el. Will egy hete ment el.

Ez alatt az idő alatt azt tettem, amire Jason segített rájönnöm: próbáltam megtalálni Willt.

Próbáltam nyomot találni, ami elárulhatná, hogy hol is lehet; itt, a Táborban vagy esetleg New Yorkban. Azonban, nem találtam semmit még. Ezért is terveztem ma az alvilágba menni. Talán tudok beszélni a halottakkal, ők valószínűleg tudnak valamit. Csak meg kell találnom a megfelelő személyt és megpróbálni nem megöletni magamat.

Tudom, hogy Will utálna emiatt, szerinte még mindig nem épültem fel teljesen az előző utazásom óta. De ez az utolsó lehetőségem. Meg KELL találnom őt. És meg is fogom.

Néhány felsőt, boxert és kaját pakoltam a táskámba, csak hogy biztosan túléljem, ha esetleg találnék valami nyomot és útra kéne kelnem.

Kíváncsi vagyok Jason mit fog tenni, amikor észreveszi, hogy már nem vagyok a táborban. Valószínűleg ki fog borulni, még akkor is ha pár órán belül visszajövök, talán meg is öl. Elég közel kerültünk egymáshoz az elmúlt pár hónapban, és mióta Will eltűnt, a kapcsolatunk csak szorosabb lett. Azt hiszem, csak szükségem volt egy barátra, akire támaszkodhattam, és ez a barát Jason volt.

Miután mindennel kész lettem, körbenéztem a szobában, volt egy érzésem, mélyen belül, ami azt súgta, egy ideig nem fogok visszatérni erre a helyre.

Egy sóhaj kíséretében hátraléptem, vissza a sötétbe, vártam, hogy az árnyak körbevegyenek, és nem sokkal később a sötétség teljesen elnyelt.