Amint Will lerakta a cuccait az Apolló kabinban és beköszönt a testvéreinek, kölcsönös egyetértés alapján egyenesen az én szobám felé vettük az irányt. Ahogy becsuktam az ajtót mögöttünk, Will egy szoros ölelésbe vont.

- Annyira nagyon hiányoztál, Death Boy. - suttogta a fülembe. Lábujjhegyre álltam és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.

- Jól vagy, Sunshine? - kérdeztem, miután teste remegni kezdett és néhány sóhaj szaladt ki a száján.

Megrázta a fejét, majd az arcát a nyakamba temette. Most először éreztem azt, hogy én vagyok az, aki segít neki összeszedni a lelke törött darabjait. Az ágyhoz vezettem és leültettem rám végig a karjaim közt tartva őt. Lassú köröket írtam le a hátán, hogy csillapítsam zokogását. Miután Will végre megnyugodott, kivonta magát a ölelésből, és kezével letörölte a könnyeit az arcáról.

- Sajnálom, nem akartam így kifakadni... én csak.. én.. - kezdett volna magyarázkodni, de egy csókkal félbeszakítottam.

- Semmi baj, Sunshine. Nem kell sajnálkoznod. - simítottam végig az arcán a hüvelykujjammal. - Valami az iskolával kapcsolatos dolog zavar? - kérdeztem. Észrevettem, hogy valami megváltozott mióta Will visszajött, főleg, ha az iskola kerül szóba. Szinte biztos vagyok, hogy valami történt ott. Remélem, hogy nem az iskolában zaklatják, tudom, milyen kirekesztettnek lenni és nem szeretném, ha Will is ezt érezné.

- Mire gondolsz? - ráncolta a szemöldökét. - Mégis mi történhetne az iskolában?
Willre néztem bármiféle jel után kutatva, hogy megtudjam hazudik e, de nem találtam semmit.
- Úgy értem, a többiek nem piszkálnak vagy ilyesmi? - mondom ki egyszerűen, magamat is meglepve vele, sohase gondoltam volna, hogy valaha ilyen nyersen fogok hozzáállni bármilyen témához.
- Nem, miért kérdezed? - úgy nézett rám, mintha őrült lennék, ezért egy vállvonással ejtettem a témát.

- Akkor mi történt? - egyenesen az arcára bámultam, de Will kerülte a tekintetemet, mindenhova nézett, csak a szemeimbe nem.
- Nem akarok róla beszélni - töri meg a hosszú percek óta tartó csendet.
- De Will.. - kezdtem bele. El akartam mondani, hogy csak segíteni szeretnék neki, úgy ahogy ő is segített nekem. Hogy ott szeretnék enni neki, bármikor, amikor csak szüksége van rám. Hogy boldoggá szeretném tenni, bármibe is kerüljön, azonban Will félbeszakít.
- AZT MONDTAM, NEM AKAROK RÓLA BESZÉLNI. OKÉ? - ordította és én önkéntelenül is elhúzódtam tőle.
- Sa.. sajnálom, Death Boy. Nem úgy ért.. - kezdett magyarázkodni, miután realizálta, hogy mit is mondott, de mielőtt befejezhette volna, Percy berobbant a szobámba. Arcáról lerítt a döbbenet, mindig tökéletes fekete haja most vadul keresztezte az arcát.

- Ó, istenek, Percy! Jól vagy? - keltem fel az ágyamról és a rémült Poszeidón fiú felé indultam. Csak megrázta a fejét és légzését próbálta visszaállítani normálisra.
- Leo - mondta, és pontosan tudtam, hogy mit jelent ez. Gyilkos tekintettel fordultam vissza Willhez, azt üzenve neki, hogy itt még nem fejeztük be ezt a beszélgetést.