Félelem: ez a legalapvetőbb, a leginkább emberi érzelem, mint a gyerekek, attól tartunk mindenért, a sötétben, az álcázó alatt az ágy alatt, és reggelre imádkozunk, mert a szörnyek elmenekülnek, bár soha Nem igazán.

Riverdale c. film
_______________________________________

Reggel arra ébredtem, hogy faágak csapkodják az ablakot. Amint kinéztem egyből elszállt a jó kedvem. Az eső szakadt, az eget sötét felhők borították be, de hát mit is vártam hiszen ez, Louisville. Gyorsan elintéztem reggeli teendőim majd első utam a konyhába vezetett. Meglepődtem, amikor anyát dudorászva találtam a konyhában fogalmam sincs, hogy mire ez a jó kedv.

-Miért van ilyen jó kedved? - szólaltam meg.

-Kimberly! - kapott ijedten a szívéhez.
-Hányszor mondtam, hogy ne csináld ezt. - mondta dühösen.

-Én tehetek róla, hogy mindig megijedsz. - vágtam unalmas arcot.

-Ne szemtelenkedj! - amúgy tudod, hogy ki a szomszédunk?

-Nem ki az? - kérdeztem értetlenül.

-A tegnapi srác és a nagyanyja.

Hogy meglepődtem-e. Az nem kérdés nagyon meglepődtem. Ki tudja mit gondol rólam a tegnapi ablakos jelenet miatt. Azt fogja hinni, hogy a szomszédja egy kukkoló.

-Hé, itt vagy? - lengette meg előttem a  kezét anya. -Megkértem a fiút, hogy vezessen körbe a városba.

-Mi! De én nem akarom. - fontam össze magam előtt karjaim.

-Neked mi bajod van? Csak megmutat neked mindent, főleg az iskolát. - mondta majd ebbe a pillanatban csengettek az ajtón.

-Ó, már biztos ő az. - ment az ajtóhoz.

-Jó napot! - hallotam meg a hangját.

-Szia! Gyere csak beljebb. - invitálta beljebb a fiút.

Mire az egy nagy levegőt véve belépett a házba, de ahogy megfordult pillantása megakadt rajtam. A lábaim földbe gyökereztek nem akartak mozdulni. Fogalmam sincs, hogy miért, de amint megláttam a fiút a szívem hevesen kezdett verni.

-Szia. - köszöntem egér cincogásra hasonlító hangon, de ő nem köszönt vissza, csak biccentett egyet.

-Akkor menjetek, legkésőbb négy órára légy itthon, Kimberly. - szólt közbe anya, miközben levette kabátom a fogasról és a kezembe adta.

Ahogy kiléptünk a házból vacogva húztam magamon össze a vékony kabátot. A fiú és én némán sétálunk egymás mellet arra vártam, hogy megszólaljon, de semmi nem történt csak némán mentünk egymás mellet, miközben a hűvös szél folymatosan az arcunkba fújt.

-Végig így fogunk egymás mellett menni? - törtem meg a hosszas csendet.

-Figyelj! - fordult velem szembe mire hátráltam egy lépést. - Semmi kedvem veled cseverészni! csak azért jöttem el mert anyukád kérte. - mondta bunkón.

-Bunkó barom! - mondtam szemtelenül.

-Na ide figyelj! - kapott el a karomnál fogva. - nem lett volna kötelező velem jönnöd! Más is megmutatta volna a környéket, de nem hiszem, hogy téged annyira érdekel egy magad fajta nagyvárosi fruskát! - emelte fel hangját, és szorítása erősödött a karomon.

-Engedj el! Ez fáj! - néztem rá rémülten.

-Ne haragudj. - engedte el azonnal a karom. - Sajnálom, de semmit nem tudsz rólam még csak nem is ismersz engem. - mondta tekintetem kerülve.

-De, én megszeretnélek ismerni!
- néztem rá reménykedve.

-Ne akarj megismerni engem. Hidd el, hogy jobban jársz. - mondta feszülten.

-Miért? Mi bajom lesz? - kérdeztem értetlenül.

-Felejtsd el amit, mondtam gyere.
-  fogta meg kezem majd húzni kezdett maga után, de nem sokáig.

-Állj! - húztam ki kezem a kezéből, és megálltam, az utca közepén.

-Miért vagy ennyire makacs! Mondtam, hogy felejtsd el amit mondtam, és ne foglalkozz velem!
- beszélt feszülten.

-Rendben. Mr.titokzatos. - mondtam gúnyosan.

-Hoppá! Nézzétek kivel találkoztunk.
-ált meg előttünk egy öt fős fiú csapat.

-Csak nem védő angyalod van, Jones!
-nézett végig rajtam egy barna hajú fiú.

-Gyere menjünk! - fogta meg a karom, Logan.

-Hova siettek? Mi még nem is ismerjük az új lányt. Hogy hívnak? - kérdezte tőlem kíváncsian.

-Kimberly. - válaszoltam halkan.

-Szóval Kimberly. - nézett végig újra rajtam. - Miért foglalkozol, ezzel? - nézett rá a mellettem lévő fiúra.

-Ahoz neked semmi közöd! - mondtam pimaszul.

-Egy szende kislány, aki még sem szende. Látom nagyon csípős a nyelved. - nevetett fel.

-Kimberly, gyere! - szólt rám Logan, egy mérges pillantás keretében.

-Ne félj, Jones. Nem veszem el tőled ezt a szépséget. - morzsolta szét ujjai közt szőke tincseim.

-James, állj le! - feszült meg, Logan testtartása.

-Hallotam, hogy a húgod már nem volt szűz. - mondta gonoszul vigyorogva.

Aztán minden egy szemvillanás alatt történt, Logan rá támadt a fiúra. Ott ütötték egymást ahol érték, a többiek csak nézték meg sem próbáltak közéjük állni. Úgy éreztem, hogy a fiúk közös múlttal rendelkeznek. Nem tudom, hogy mi történt köztük, de kifogom deríteni.

-Elég legyen! - kiáltottam. Fejezzétek be! - próbáltam le szedni a földön fekvő fiúról, Logant.

-Ha még egy szót szólsz a húgomról, azt nem éled túl! - kiáltott vérben forgó szemekkel.

Még utoljára farkas szemet néztek egymással, azután pedig elmentek. Én pedig értetlenül álltam a hevesen fújtató fiú előtt.

-Ez meg mi volt?! - tártam szét karjaim.

-Semmi, haza viszlek. Majd máskor megmutatok mindent. - hagyta figyelmen kívül, az előző kérdésem.

Az egész utat csendben tettük meg. Mindkettőnk fejében csattogtak a fogaskerekek. Logan, életét titkok fedik amiket senkinek nem mond el, de én kifogok deríteni mindent. Nem gondoltam, hogy az életem ennyire megfog változni, ha Louisville-be költözünk. Az egész olyan mintha egy őrült krimi filmbe csöppentem volna. A városban ahol lakok rejtélyes gyilkosságok történnek, a fiú aki a szomszédom sötét titkok fedik, az életét.

Miután haza értem a szüleimnek azt hazudtam, hogy sétálni megyek, de valójában az erdőbe mentem. Kíváncsi voltam nagyon, hogy mit rejt az erdő. Már négy óra volt, sötétedés. Az idő egyre viharosabb lett. Az ég mennydörgött és villámlott, az eső zuhogott mint akit dézsából öntöttek. A testem reszketett a vékony kabát alatt, a hajamból csurgott a víz a cipőm belepte a sáros iszap. A faágak az arcomba csapódtak ahogy kiutat próbáltam keresni, de nem ment eltévedtem. Segítségért kezdtem kiáltozni. Magamban imádkoztam azért, hogy valaki meghall engem. Tehetetlenül a sáros földre rogytam, az arcomon már nem csak esőcseppek folytak hanem könnycseppek is.

A közeli bokorból elfojtott nyögések hangja ütötte meg a fülem. Lassan feltápászkodtam majd a bokor felé vettem az irányt attól félve, hogy mit találok ott.  A szívem a torkomban dobogott, a félelem ezer formája jelent meg bennem. Lassan széthúztam a bokrot, de amit ott láttam sosem fogom elfelejteni.

-Úristen! - tettem szám elé a kezem.

Sziasztok!❤ hétvégére ígértem a részt és sikerült is megírnom annak ellenére, hogy hullafáradt vagyok😅 ha minden jól megy akkor jövőhéten ugyanekkor hozom a másik részt, és próbálok az olthatatlan vágyba is írni. Remélem hogy tetszeni fog ez a rész valamennyire mert nagyon nehezen írtam meg😅