Az ördög néha Szentírást idéz.
A szent érveket felhozó gonoszság
Olyan, akár a mosolygó gazember
Vagy a rothadt szívű, piros színű alma.
A gazság gyakran tetsző testet ölt.
                       
 William Shakespeare

_______________________________________

ÚJABB GYILKOSSÁG LOUISVILLE-BEN. - Holtan találtak egy 20 éves lányt, az egyetem könyvtárában. A rendőrség, még továbra is nyomoz az ügyben.

-Ez borzasztó. - dünnyögtem, és a táskám mélyére rejtettem, az újságcikket. -Ez az újság nem szól semmi másról, csak gyilkosságról, eltűnt emberekről, és hatalmas viharokról!

Anyám és apám egyszerre sóhajtott fel gondterhelten. Majd szemforgatva figyelték, ahogyan duzzogva befúrom magam az ülésbe.

-Kimberly, ne várj csodát. - sóhajtott  fel apa századszorra is. -Ez Louisville. - rázta meg fejét, amolyan nem tudok mit tenni nézéssel.

-Bárcsak ne jöttünk volna el. Miért nem volt jó, Angliában!

-Ne kezd megint! - szólt rám erélyesen anya.

-A környéken több a gyilkosság, mint egy Agatha Christie könyvben. - mondtam grimaszolva, amit anyám egyáltalán nem nézett jó szemmel.

Lemondóan felsóhajtottam, majd letekertem az ablakot, és a fülhallgatómból megszólalt Freddie Mercury, kellemes hangja. Nyugodtan éltünk Anglia fővárosában, Londonban. Szerettem az iskolát ahova jártam, voltak barátaim, mindenem meg volt amit akartam. A szüleim orvosként dolgoztak, de egyszer csak jött egy levél amiben az állt, hogy Kentucky államba kell jönnünk. A szüleimet Louisville-ben helyezték el arra hivatkozva, hogy nincs annyi orvos a városban. Ezért hagytuk ott a nyugodt életünket, és költöztünk ide, ahol mindig hideg van, ahol folyamatosan esik az eső. És ahol folyton gyilkosság történik.

Leendő otthonunk, két ezer fős város. A ház ahol lakni fogunk egy birtok ami, az erdő szélén épült még a nyolcvanas évek elején. Már három napja utaztunk és imádkoztam azért, hogy a fekete Range Rover ne krapáljon be, de amint megláttam a város határában lévő táblát, megkönnyebülten sóhajtottam fel. És hamarosan kiértünk a fő útra. Majdnem elértük a város végét, amikor apa a kesztyűtartóban kezdett keresgélni. Nem találta a térképet. Egy kicsit furcsálltam, hogy anélkül nem tudja hová megyünk. És ez cseppet sem biztató egy olyan zsebkendő méretű kisvárosban, mint Louisville. Anyával csatlakoztunk a térkép kereséséhez, de azt sehol nem találtuk.

-Ezt nem hiszem el, hova a fenébe lett! ...- szitkozódott hangosan apa.

Minden ülés alá benéztünk, és a mellettem lévő táskákat is át néztem volna, ha fülünket nem üti meg egy hangos csattanás.

Defektet kaptunk.

-Ezt nem hiszem el. Miért történik velünk ez! - szállt ki dühösen apa, az autóból.

Majd mi is követtük őt. Ahogy kiszálltunk azonnal megcsapott minket, az októberi nyirkos, fagyos levegő. Miközben a szél, csak úgy csavarta a fákat és ez nagyon félelmetes volt.

-Rohadtul hideg van! - húztam össze magamon vacogva a kabátot.

-Elegem van komolyan mondom! - kelt ki magából apa.

-Nézzétek ott jön valaki! - mutatott rá anya, egy hozzánk közeledő fekete Volkswagenre.

Az autó hamarosan leállt, a volán mögül egy fiatal magas srác szállt ki. Fekete bőrkabátot viselt, fekete nadrággal, és szintén fekete tornacipő volt a lábán, míg a kabát alatt egy szürke póló volt látható. Ahogy közelebb ért jobban szemügyre tudtam venni. Éjfekete tincsei homlokába hulltak, szemei kékeszöld színben pompáztak, melyet hosszú fekete szempillák kereteztek. Karakteres arcán, egy apró heget véltem felfedezni. Míg anyám és én zavarbaejtőn bámultuk a fiút, addig apám úgy nézte őt, mintha maga lucifer állt volna ott.

-Jól vannak? - a srác hangja egy szappanopera filmbe illet bele. Egyszerre volt rekedtes, és mély. Amitől azon nyomba kirázott a hideg. Apám még mindig sokk alatt állt. Így pár perc múlva anyával megböktük, az oldalát és végre megszólalt.

-Hogyne, csak az autó...- mondta egy torokköszörülés keretében.

Az úton hamarosan, egy vészvillogókkal ellátott autó jelent meg. Az autó kinézetéből rájöttünk, hogy a helyi seriff az. Ekkor a srác halk szitkozódások közepette belerúgott, az autója kerekébe. A seriff leállította az autót, megigazította az oldalán lévő pisztolytáskát, és hamar oda oda ért elénk.

-Jó napot! - köszönt nekünk. Történt valami?

-Jó napot uram. Az autónk defektet kapott és nem tudjuk, hogy menjünk tovább. - magyarázkodott apa.

-Értem. Maguk újak a környéken?
- nézett végig rajtunk, a seriff.

-Most költözünk a városba. Az erdő szélén épült, Greenwood birtokon fogunk lakni. John Lockwood, vagyok. Ő a feleségem, Olívia. És végül a lányom, Kimberly. - mutatott rám apa, mire én kedvesen mosolyogni kezdtem bár úgy érzem, hogy inkább nevezhető vicsorgásnak.

-Logan, te mit keresel itt? - kérdezte a fiút, mire az szemét forgatta.

-Épp erre jártam, amikor láttam, hogy az autó elakadt. - intett fejével, a mellettünk lévő autón.

-Értem. - mondta miközben végig a fiút nézte, mintha nem hitt volna neki. -Hívok segítséget a kocsi elvontatásához, magukat pedig elveszik a birtokra. - mondta enyhe mosollyal.

-Köszönjünk. - vetett apa, egy hálás pillantást a seriffre.

A seriff, épp rá pillantott az autónkra, amikor a szolgálati kocsiban, megszólalt az adóvevő. A seriff akinek még mindig nem tudjuk a nevét, bosszúsan emelte szájához, az adóvevőt.

-Itt Noah seriff. - szólt bele. Mire a kütyü sisteregni kezdett. Mondja, Scarlett. Mi történt? -

-Az erdőben, egy újabb holttestre bukkantak! Azonnal oda kell mennie! - mondta egy női hang.

Ennyit a nyugodt városról teória.

-Rendben, azonnal megyek. Csak még van egy kis elintézni valóm. - nézett ránk a seriff, majd el tette az adóvevőt.

-Elnézését, hogy még nem mutatkoztam be. Noah Sparrow vagyok. - mutatkozott be. Ha nem gond akkor nekem mennem kéne, az erdőbe. Fel hívok pár kollégát, hogy segítsenek maguknak.
- mondta majd indult volna, ha apa nem szól közbe.

-Mi történt? - kérdezte furcsállva a helyzetet.

-Nézze uram. Tudom, hogy még csak most költöztek ide, de sötétedéskor ne engedjék ki a lányukat. Sajnos egy ideje, valaki gyilkolja a fiatalokat. Az előbb értesítettek, hogy az erdőben egy holttestet találtak. - mondta sóhajtva.

-Nahát, micsoda nyugodt város.
- mondtam gúnyosan.

-Kimberly, fejezd be! - szólt erélyesen apa.

-Igenis, uram. - mondtam gúnyosan.

De, már erre nem reagált semmit. Az viszont meghökkentett, amikor észre vettem, hogy a srác le sem vette rólam szemét. Már szinte zavarbaejtő volt, ahogy bámult, de szerencsére a kínos pillanatnak a seriff vetett véget.

-Logan, te velem jössz. - intett a fiúnak, hogy kövesse őt.

-Mi? Mégis miért? Nem csináltam semmit! - emelte fel hangját.

-Tudom, de velem jössz. Beszélni akarok veled. - mondta a seriff szigorúan. Majd be a szállt a szolgálati autóba, megvárta még a fiú is beszállt a sajátjába. Majd együtt elhajtottak.

-Megkezdődik, az önkéntes száműzetés számomra. - szólaltam meg, tenyerem az arcomba temetve.

Fél óra múlva megjelent pár férfi aki elvontatták, az autót és minket is elvittek a házhoz. Amikor megérkeztünk a házhoz mindent alaposan szemügyre vettem. Egy hatalmas vaskerítés vette körbe a birtokot. Az ablakpárkányokat virágok díszítették, az udvar közepén egy szökőkút állt. És végül a hátsó udvar ahol egy kapu volt. Azon a kapun ki menve lehetett bemenni, az erdőbe.

-Rosszabbra számítottam. - szólaltam meg, miközben apa az ajtóba rakta a kulcsot, hogy ki nyithassa.

Amikor ki nyílt, az ajtó orrunkat megcsapta a ház dohos szaga. A levegőben állt a por, a festék le volt peregve a falról, a padló recsegett a lábunk alatt. Két lépcső volt, az egyik az emeltre vezetett, míg a másik az alsó szintre. Ahogy nézelődtünk, egy hangos csattanásra lettünk figyelmesek a hátunk mögött. Azt hittük, hogy már nem történhet rosszabb.

Ki dőlt az ajtó a helyéről. Úgy érzem, hogy nagy felújításon kell átesnie a háznak.

-Mi történhet még? Ránk fog szakadni a ház?

Sziasztok❤ itt az első rész, mit gondoltok róla?