Aznap elvesztettünk egy fontos családtagot. Egy apát, aki védelmezett minket a falakon kívül. Nagyon szar kedvem volt, és nem csak nekem, hanem a testvéremnek is. Miért kell ilyen világban élnünk?

Gondolat menetemet az szakította meg, hogy valaki rázza a vállamat. Felnéztem, és Hanji volt az. Felderítősök lettünk, így velük tartunk a főhadi szállásukra. Nekünk már volt kiképzésünk, csak ők még felmérnek egy-két dolgot. Kíváncsi vagyok, hogy kik lesznek ott.

-Minden rendben [Név]-chan?

-Hanji, ma vesztettük el az édesapánkat, nem igazán vagyok boldog...

- Ó...Hisz ez rettenetes. Annyira sajnálom. De ne aggódj, általában jó kedv szokott lenni a bázisunkon, remélhetőleg lesz majd mosoly az arcodon.- majd Hanji elkezdett úgy vigyorogni, mint a tejbe tök. 

-Hát, majd meglátjuk.- feleltem neki. Hanji intett, majd előre lovagolt. Én egyedül maradtam, hisz időközben [I/N] elaludt a ló hátán, és a nyakára feküdt. Idő közben eléggé kényelmetlenül éreztem magam. Mintha valakinek a tekintete lenne rajtam. Megfordultam, és ilyenkor van az, hogy áldom a 6. érzékemet, mert Rivaille hadnagy engem nézett. Nem tudom mi a baja, de próbáltam a tekintetemmel jelezni, hogy frusztráló érzés, hogy engem stíröl. Mellém lovagolt, ám én értetlenül néztem rá.

-Tch...Minek bámulsz folyamatosan kölyök?- MICSODA? 

-Khm...Ne haragudj, de te néztél engem...- jegyeztem meg, ám nem normális hangnemben, kicsit morogva.

-Persze, bizonyára képzelődsz..-Fú, az anyád úristenit! Ezt nem úszod meg... Nem szívesen tettem, de kicsit meghúztam a lova farkát (nem félre érteni xd), amitől a ló ingerült lett, majd bakolt egy szép sort, és ledobta hátasát. Gyorsan elkaptam a kantárt, majd megsimogattam a lovat bocsánatkérés képen. A drága hadnagy rohadt mérgesen nézett föl rám a földről, pici meglepődést színleltem.

-Most mi van? Nem csináltam semmit. - mondtam teljesen ártatlan hangnemben, majd elmentem.

----------------------------------------------------Később------------------------------------------------------------------

Oda értünk a bázisra, majd lenyergeltük a lovainkat. Kaptunk szobát is, meg....Hát, ami kellett egy katonának, majd kimentünk az új egyenruhánkban. 

Hajni szólt nekünk hogy nem bírta tartani a száját, és a többi újoncnak elmondta, hogy mi is csatlakoztunk a Felderítő Egységhez úgyhogy készüljünk a "találkozásra". Hamar megtaláltak minket a korunkbeliek, és oda is jöttek hozzánk.

-Szia szépségem, ha bári gondod van, szívesen megvigasztallak.- remek, megjött az a srác, aki a nagy jampit játssza. Ráadásul ló feje van.

-Rendben, csak olyankor én úgy vezetem le a bánatomat és a feszültségemet, hogy szétverek valamit...Te megfelelsz arra a célra.- kissé gúnyosan mondtam neki, de így is fogta az adást, a többek elkezdtek nevetni.

-Akkor te szépséges hölgy? Nem szeretnél majd edzések után velem lenni?- most meg az ikremhez megy oda, ez kész...

-{Név} testvére vagyok, edzés után mindig levezetünk, akkor benne vagyunk.- majd ökölbe zárta az egyik kezét, és a másik kezére "ütött". (na értitek, amikor megfenyegetünk valakit, na xD 5 órát aludtam, csönd :D) Végre elment, így a normális emberekkel tudtunk beszélgetni. 

Mindenkit, akit tudtunk megismertünk, majd megtudtuk a nevüket is. Eren, Armin, Mikasa, Jean, Berthold, Reiner, Christa, Ymir, Connie, Sasha. Rögtön edzés következett, először puszta kezes harc. Épp melegítettünk, mikor mellém jött Hanji.

-Hali [Név], gyorsan elmondom, hogy puszta kezes harcban választani kell majd párt, és mivel titeket felmérnek, ezért nektek 2 embert kell választanotok.

-Köszi Hanji.- majd egy halvány mosolyt hintettem felé, de már attól beindult, hisz végre látott mosolyogni. Vége volt a bemelegítésnek, és én meg a testvérem kezdtünk. Először [I/N] kezdte a párbajt, és Erent meg Reinert választotta, ám ők nem végezték túl jól. Mikasa nem nézte jó szemmel, hogy szétveri Erent, Arminnak kellett vissza fognia.. Érdekes..

Én következtem. 

-Szóval [Név], kit választasz?- kérdezte Erwin. Ja igen, ő mért fel minket. Ám megláttam kedves hadnagyunkat, így gondoltam valami őrültségre.

-Mikasát választom és...Rivaille hadnagyot...- mondtam teljesen magabiztosan. Erwin a hadnagyra nézett, majd rám, és bólintott.

Felálltam harci pozícióba,  és ekkor már mindketten előttem álltak. Mikasa rögtön nekem rontott, gondolom azért, mert a testvérem szétverte Erent. Gyorsan félre álltam, majd a gyomrába akartam rúgni, ám megfogta a lábam. Én rögtön kapcsoltam, majd a másik lábammal a combjára álltam, onnan a nyakába ültem, az elkapott lábammal a nyakára húztam a  kezét így fojtogatni kezdtem. Hátra vetettem magam, így a földön voltunk, a szabad lábammal elkaptam a kezét, mivel szabadulni akart, így már csak a két kezemmel tartottam magam, majd az egyiket megfogtam a  lábam, hogy véletlenül se tudjon szabadulni. Ez egy halálos fogás, így az ellenfél sehogy sem tud menekülni. Csak volt egy zavaró tényezőm...Rivaille...Jött ő is támadni, milyen édes. Nos, ebből a fogásból van egy másik verzió is, és most azt kellett alkalmaznom. Amelyik lábammal a kezét fogtam le, azt most Mikasa alá dugtam (nem félre érteni! XD) így egy erős mozdulattal fellöktem, így Rivaille a lányt ütötte meg, aki már tényleg a földön terült szét. A földre csapott jelezve, hogy feladja, majd elkezdett köhögni és lihegni. Már csak a törpe hadnaggyal álltam szemben.

Most én támadtam, így oldalra készült lépni a hadnagy, amit láttam, így felugrottam, a levegőben tettem egy kört, kinyújtottam a jobb lábam, és fejbe rúgtam, amitől rögtön a földre esett háttal. Így az egyik lábammal a kezére léptem, a másikkal  a mellkasára. Ő a szabad kezével előkutatott egy kést, amit belém akart szúrni, ám elkaptam a kezét. a Tenyerére szorítottam egy érzékeny ponton, amitől elengedte a kést. Jobb kezemmel a kezét ragadtam meg, és a földre szorítottam, a másik kezemmel megragadtam a kést, és a nyakára szorítottam.-

-Sakk-matt...- súgtam neki. Ő csak lepetten nézett rám, de nem akarta feladni. Éreztem, hogy megemeli a saját lábát, hogy lerúgjon. Gyorsan leszálltam róla, így ő felállt, és rögtön ütni készült, mert gondolom szét szedtem az idegrendszerét, ám elkaptam a kezét, és a hátamon átlendítettem, így egy hatalmas puffanással a földön volt újra, majd a kést már a szeme közötti pont fölött tartottam, vészesen közel. Tudta, ha megmozdul, akkor rögtön az ellenség leszúrja, így nem volt más választása. A földre csapott jelezve, hogy feladja, majd hátrébb léptem.

Mindenki lepetten nézett rám, főleg Erwin paracsnok és a hadnagyok sokasága.