Mint tudjátok, falon kívül élni lehetetlen. Hogy miért? Mert a titánok megölnek minden embert, amit csak meglátnak. A falakon belül biztonság van, de egyben be is vagyunk zárva, mint a madarak a kalitkában. Ritkán mi mi beszoktunk menni.Anyánk meghalt, és nehéz egy anya nélkül is élni. Én, az apám és az iker testvérem a falon kívül élünk egy olyan helyen, ahol titán nemigazán tud elérni minket. Nem mintha nem tudnának, de rejtettek vagyunk. Ha mégis eljönne hozzánk egy, akkor megvédenek minket, legalábbis apám ezt mondja. Viszont elég jó harcosok vagyunk a testvéremmel, apukánk kiképzett minket, olyan fogásokat, rúgásokat és ütéseket mutatott nekünk, ami lehetetlenül hangzott, de nekünk nem. Nem tudjuk honnan tanulta ezt apánk, de nem is kérdezzük erről, mert lezárta azzal a témát, hogy katona volt. Ételt termesztettünk, a közeli növények is termést hoznak, meg vadászunk is. Az íjak mesterei vagyunk az ikremmel, olyan messze tudunk ellőni, amit emberi szem nem láthat, de mi igen. 

Reggel volt, a nap sugarai elértek a szobába. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, viszont majd ki is sült. A testvérem is hasonlóan járt, és mivel nem akart felkelni, hozzá vágtam egy párnát, ő meg vissza is dobta rám.

-Jó reggelt [I/N] (ikerestvéred neve).- szólaltam meg.

-Neked is [Név]. Tényleg, ma megyünk apuval vadászni.- ült fel a tesóm.

-Igen, már egy ideje nem ettünk húst. Menjünk.- majd kikeltünk az ágyból, felöltöztünk, az övünket felcsatoltuk, majd fogtuk a fegyverünket: Az íjunk meg a nyíltegez, egy kés a csizmába, meg még egy kisebb kard a tegezre felcsatolva. Már 5  éves korunkban edzett minket apánk minden fegyverrel, ami volt neki. 16 évesek vagyunk, jól megerősödtünk, csoda, hogy ennyi fegyverünk volt. Ahogy tudjuk, az édesanyánk is harcos volt, de megölték a titánok, mikor egyszer bejutottak. 4 éves korunkban láttuk utoljára, majd soha többé. Mindent felvettünk, majd lementünk.

Apa már várt minket, a lovainkat felnyergelte, majd ráültünk, és elindultunk. 10-15 perc múlva megálltunk. Apánk jelzett nekünk, hogy készüljünk a lövésre. Megfogtuk az íjunkat, egy nyilat, majd vártunk. Apa leszállt, megfogott egy kisebb követ, és a bokorba hajította. Rengeteg fácán szállt fel, [I/N]-val/vel megfeszítettük az íjat, majd lőttünk. Mind ketten elejtettünk egy-egy fácánt. Apánk megfogta mindkettőt, és ment a lovához. [I/N]- val/vel lepacsiztunk, majd indultunk visszafele. 

Az út békésen telt, ám nem sokáig. Egy nagy sárgás villámot láttunk meg, meg az órási becsapódásnak a hangját. Először nyugtalankodtak a lovak. A következőben mégegy robbanást hallottunk. A  lovaink erre megijedtek, mindegyik elkezdett ágaskodni és ledobtak minket az ijedség miatt. Apa a derekára esett. A derekával eddig is problémái voltak, most meg nem tudott felállni az esés miatt. Próbáltuk felállítani, fogtuk ahogy csak tudtuk, és igyekeztünk vinni őt a házba, ám a hang miatt a titánok megindultak, és egy meglátott minket. A szemem könnybe lábadt, és igyekeztük gyorsítani a tempót.

-Lányok, meneküljetek, engem hagyjatok itt.- szólt nekünk az édesapánk, majd egy könnycsepp legördült az arcán.

-Még csak az kell! Nem fogunk itt hagyni! Jössz velünk, és meggyógyítunk!- förmedtem rá, majd nekem is egyre több könnycsepp gördült le az arcomon.

-Ne vitatkozz most velem! Az a legfontosabb, hogy ti éljetek, ha engem cipeltek ti is meghaltok, és én azt nem akarom! Menjetek már!- kiabált ránk apa.

-Nem hagyunk itt! Egy család vagyunk, szükségünk van rád!- már az ikrem is sírt. A titán egyre közeledett. Már nyúlt is. Meg akar minket ragadni. Apánk kibújt alólunk, majd jó erősen meglökött minket, mi meg a földön feküdtünk, és láttuk, hogy a fenevad felemeli.

-Éljetek, hogy minél több embert mentsetek meg! Éljetek, hogy lássátok a külvilágot. Éljetek, hogy részese legyetek a boldogságnak, és alapítsatok ti is családot. Élnetek kell! A kedvemért és az édesanyátokért!- majd a fenevad megette. Megölte. Elvette tőlünk. Először az édesanyánk hal meg, majd az édesapánk. A könnyeink záporoztak. Mi jöttünk. Mind a ketten felálltunk, majd lövésre készültünk, és mindketten kilőttük a szemét. Füttyentettünk, hátha visszajönnek a lovaink, de hiába, futnunk kellett. Futottunk, hogy éljünk, de a titán így is közeledett. Hallottunk drótok kilövését, kard kihúzását, majd láttuk, ahogy valaki megöli a titánt. A tetem elkezdett párologni, majd a füstje mögül elkezdett közeledni felénk valaki. Fekete haja volt, és zöld köpenyt viselt, amit a Felderítősök is hordanak. Kitudtam venni az arcát. Rivaille hadnagy volt az, az emberiség legerősebb embere. Igaz, hogy int éltünk, de mindent tudunk, ami a falon belül történik.

-Oi, kölykök. Gyertek velünk, beviszünk a Mária falon belülre.- fejezte be a mondandóját, majd több ember is megjött lovakkal. Nem vitatkozhatunk velük, így is-úgy is elvisznek minket a falakon belülre  . Felültünk a nyeregbe, majd azonnal el is indultunk. Az út közben követtek minket a titánok, de nem történt semmi. A falon belül minden szem ránk szegeződött.

-Pontosabban mi történt? Mi volt ez a robbanás meg a villám?- tette föl rögtön a kérdéseit [I/N].

-A kolosszális titán ismét megjelent, mint 5 évvel ezelőtt, és ismét áttörte a falat.- jött egy másik osztag vezető, név szerint Hanji. 5 évvel ezelőtt is megjelent? - Örülök, hogy megismerhetlek benneteket, én Hanji vagyok.- nyújtotta a kezét.

-Én [Név] vagyok, ő az ikertestvérem [I/N]. - majd kezet fogtunk.

-Minden jó katonára szükségünk van. A táborból már jelentkeztek a Felderítő Egységbe, de még mindig kevesen.- jött egy másik ember. Erwin Smith, a Felderítő Egység vezetője.- Ti nem csatlakoznátok? Ha a falon kívül életben tudtatok maradni ennyi ideig, akkor szükségünk van a ti erőtökre is.

A testvéremre egymásra néztünk, majd bólintottunk, és a Felderítő Egység tagjai  lettünk. Rögtön indultunk a főhadiszállásukra, ott felmérik az erőnket, a tudásunkat és az egyensúlyunkat. Megfogunk bosszulni minden ártatlan ember halálát, és megmentjük az emberiséget. Élni akarunk, szabadon, édesapánk és édesanyánk kedvéért.