Y/N-chan,

Próbáltam összeszedni magam, és írni neked, de folyamatosan csak írok (leveleket másoknak, mert a fiúk úgy tesznek, mintha érdekelném őket. Ez őszinte? Tudni sem akarom), és a neked szántat volt a legnehezebb elkezdeni. Valójában mindegyik nehéz volt, de egy kicsit könnyebb így, mintha velem szemben ülne bárki, és ezen a megaláztatáson élőben kellene átmenni. Próbálok mosolyogni rájuk, és próbálom őszintén tenni, de mindannyian tudjuk, milyen színlelt az egész. Vagyis állítólag, én néha kételkedem benne, mert sokszor akkor is mosolygok, ha egyáltalán nem vagyok boldog. Miért hiszem, hogy ebben te is hasonló vagy hozzám? Mindegy, Y/N, nem keresek kifogásokat. Undorodom a papírtól, a kihegyezett ceruza sokszor csábít arra, hogy a nyakamba döfjem, de ígéretek kötik meg a kezem, és nehéz ezzel elboldogulni.

Miért mondom el ezt neked? Komolyan az a célom, hogy a soha többé ne akarj látni?

Miért könnyebb hozzád őszintének lenni, mint a terapeutámhoz?

Ha van még valami, ami hiányzik az életben, te vagy az, mert ugyanúgy törődsz velem, ahogy a legjobb barátom tette volna.

Gyűlölök erre gondolni.

Gyűlölöm, hogy sírok, és a könnyeimmel ezt a levelet is elba– elrontottam.

Y/N, mióta itt jártál, gyakran jutsz az eszembe. Tényleg nem változtál semmit tavaly óta, de örülök, hogy rám mertél nézni. Én nem mertem. Sajnálom, hogy az iskolában nem néztelek meg alaposan, mert most már nem lesz rá lehetőségem. Emlékszem vagy képzelem, hogy aranyos az arcod? Képzelem. Azt a szenvedő arcot kedvesnek látni nem vallott volna ép elmére – és nem akarom magamat mentegetni, hiszen jól vagyok, egészen.

Jól vagyok.

Jól.

És ezt a lap aljáig tudnám ismételgetni.

Nem akarok előtted szétcsúszni, és épp emiatt nem írtam eddig semmit (és hálás vagyok, hogy nem jöttél ismét, képtelen lettem volna megjelenni – emellett sajnáltam. Hé, Tora, tényleg jól vagy? Nem akarok ilyen kérdéseket feltenni magamnak).

Akkor nem tudtam megkérdezni, te pedig nem is mondhattad volna el, de most felelj: mégis mi bajuk van veled másoknak, és te miért ismételgetsz egy hazugságot?

Én semmit sem láttam rajtad, amiért bántani akartalak volna, és aki árt egy nőnek, meg sem érdemli, hogy éljen. Ki bántott téged? Mikor? Miért?

Ne félj, nem fogom megkeresni, csak tudni akarom, mert egyáltalán nem szolgáltál rá.

Tudni akarom, miért, mert megijeszt, néha mennyire hasonló vagy hozzám. Ezt senkinek sem kívánom. Azt hittem, normális, mármint, hogy normális, hogy méltatlan lehetsz mások szeretetére, és mindig muszáj valakinek az oldalára állnod. Nekem... Természetes. Mégis szokatlan volt látni, hogy valaki másnak is, miután mindig, amíg felnőttem, ennek az ellenkezőjét láttam.

Ne akarj ismerni ennél jobban, mert ha még nem tetted, te fogsz megundorodni tőlem.

Ha nem őrizném meg a leveleidet, sokszor el se hinném, hogy valóság vagy. Amennyi megértést mutatsz felém, lehetnél akár az agyam szüleménye is, hogy legalább még egy napig életben maradjak.

Úgy érzem, borzasztó dolgokat írtam neked, szóval befejezem.

Vigyázz magadra.

Kazutora

2006. július 8-án

U.i.: vajon a nyári szünet vége előtt hallok még rólad? Azt hiszem, neked hamarosan elkezdődik.