*Harmadik fél szemszöge:*

JeonShim hatalmasat sóhajtott, miközben kinyitotta a lakása ajtaját, és beengedte rajta gyerekkori barátnőjét.

- Szia eonnie - mosolyodott el a lány, miközben kicsit meghajolva beljebb engedte volt iskola társát.

- Hogy te hogy megváltoztál - rázta meg hitetlenül a fejét az idősebb - De jó értelemben, persze - tette hozzá gyorsan, miközben lehúzta a cipőjét, és belebújt a neki kikészített papucsba.

- Köszönöm - szélesedett a fiatalabb vigyora - Kérsz valamit inni? - pillantott rá, miközben mind a ketten beljebb mentek a nappaliba.

- Nem, köszi, nincs túl sok időm - rázta meg a fejét, ahogy leült.

- Oh, értem - bólintott egyet JeonShim.

- Szóval - jelent meg egy halvány mosoly a lány arcán - Hol vannak azok a bizonyos levelek? - nyomta meg az utolsó szót szándákosan.

A szerelmes leányzó kezeibe vette féltve örzőtt irományait, amiket összekötött egy madzaggal, és nagy betűkkel annyit írt rá, hogy ,,Tőlem...neked. JS".

- Nagyon megköszönném, hogyha oda tudnád neki adni ezeket - nyújtotta oda neki a papír köteget.

- Persze - bólintott egyet - Mit mondjak kitől van? - jutott eszébe.

- Mond azt, hogy a zöld pulcsis közép sulis lánytól - mosolyodott el az emlékre, amit az egyik nyáron szerzett annál a bizonyos zebránál.

- Öhm, oké - ráncolta furán a szemöldökét - Egyébként... - gondolkodott el egy pillanatra a lány - Nem az én dolgom, és nem is akarok bele avatkozni, de... - nézett mélyen szemeibe - Még mindig szereted? - kérdezte óvatosan.

JeonShim szíve nagyot dobbant, és elmosolyodva lenézett a földre, ahogy érezte, hogy a pír felkúszik az arcára.

- Igen - biccentett - Még mindig - szélesedett a görbület a szája szélén.

- Nem semmi - bólintott egyet elismerően a staff tag - Na akkor én lépek is - pillantott órájára - Majd jelentkezem - állt fel.

- Ne! - kiáltott fel kissé kétségbeesetten a szerelmes lány - Mármint - köszörülte meg a torkát - Ne mondd el, hogy mi volt rá a válasza. Nem akarom tudni - rázta meg a fejét.

- Akkor sem, ha viszonozza az érzéseid? - vonta fel szemöldökét.

- Nem - sóhajtott egy nagyot a lány.

- Oké, te tudod - tette fel védekezően a kezeiet a Big Hit dolgozója, majd miután még váltottak egy-két szót, a lány elhagyta a levél tulajdonosának házát. 

___

*Taehyung szemszöge:*

A rövid, tizenöt perces szünetünket töltöttük a próbaterem egyik végében. A telefonomat nyomkodtam, és a kávémat iszogattam, amikor az egyik menedzserünk oda jött, és diszkréten elhívott a többiektől. Felálltam és követtem egészen a folyosóig, ahol szembe találtam magam az egyik staff taggal. Nem ismertem, csak látásból, így a nevét sem tudtam. 

- Taehyung - sóhajtott egyet - Tessék - nyújtott felém egy barna madzaggal összekötött levél tömböt a nő. Felvontam a szemöldökömet, miközben kérdőn ránéztem - Zöld pulcsis közép iskolás lánytól - bólintott egyet. A szívem kihagyott egy ütemet, és azt sem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Nyeltem egy nagyot, és remegő kezekkel elvettem a leveleket. 

,,Tőlem...neked. JS" Még a monogram is stimmelt. Lehet, hogy csak álmodom? Vagy káprázik a szemem? Esetleg a kialvatlanság miatt hallucinálok?

- E-ez - kezdtem bele dadogva - Je-JeonShim...

- Igen, tőle - szakított félbe a lány szemforgatva. 

Tátva maradt a szám, és elkezdett izzadni a tenyerem.

Nem érdekelt a próba, nem érdekelt a comeback, semmi sem érdekelt, egyedül Ő.
Hátat fordítottam a menedzseremnek és a staff tagnak, majd nem foglalkozva az engem szólítgató férfival, a mosdóba siettem.
Bezártam magam mögött az ajtót, és türelmetlenül elkezdtem kibontani a levelet. Az elsővel kezdtem, sebesen olvastam, és egészen a harmadikog fel sem fogtam, hogy miről is szólnak. Le állt az agyam, és elvesztettem a gondolkodásomat.
Megmostam az arcomat, és a falnak támaszkodva próbáltam össze szedni magam. 

Ez a lány tényleg szeretett? Tényleg ugyanazokat az érzéseket táplálta irántam, mint én iránta? Nem, nem, ez lehetetlen, biztos, hogy csak valami hülye vicc, és a többiek akarnak megtréfálni. De mi van ha még sem? És tényleg ő írta ezeket? 

Megráztam a fejemet, össze szedtem a lapokat, és kicsörtettem a mosdóból. A srácoknak egy szót sem szóltam erről, a menedzseremnek sem mondtam egy kukkot sem. Egész nap üveges tekintettel próbáltam és szenvedtem, arra várva, hogy végre otthon legyek, és hogy magamban el tudjam olvasni a leveleket.

- Tae, minden oké? - pillantott rám Jin hyung gyanakvóan, mire felé kapva a fejem bólintottam egyet. Összenézett a többiekkel, de rám hagyta. 

Én voltam az első, aki kiugrott a kocsiból, és aki felrohant a lakásba, a srácok pedig még csak a nyomomba sem értek.

Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját, ledobtam a táskámat, kigórtam belőle a lapokat, és az ágyamra ülve szépen sorban elhelyeztem őket magam előtt. Nagyot sóhajtva a hajamba túrtam, majd ismét elkezdtem őket olvasni. Volt, hogy többször át kellett rágnom magamat egy-egy soron, mert elkalandozott a figyelmem, esetleg nem tudtam tovább menni, mert magamat hibáztattam azért, hogy belőlünk nem lett semmi. 

Minden szó, amit leírt a szívembe égett. Úgy lángolt a bensőm, mintha lázas lennék, és mintha nem lenne visszaút. Fájt, hogy nem léptem előbb, hogy egy kis félénk beszari voltam, aki nem merészelt oda menni a lányhoz, akibe szerelmes volt. Bár még mindig az vagyok, és szerintem egy jó darabig az is leszek, főleg ezek után.

Sajnáltam, hogy így alakultak a dolgok, és hogy addig meddig húztam az egészet, hogy még csak elköszönni sem volt alkalmam. Miattam volt somorú, miattam várt annyi éven át, és miattam nem hitt magában. Nem fogom megbocsájtani magamnak, amiért soha nem lehettünk együtt. 
Minden egyes betű szentté vált, amivel teleírta a papírlapokat. Mintha kötelező lett volna, hogy megtanuljam, addig olvasgattam, míg a könnyeim utat nem törtek maguknak, és a telefonom kijelzője hajnali kettőt nem mutatott.

Ha elmondtam volna, talán még ma is együtt lennénk, de az is lehet, hogy a szigorú beosztásom és a szabályok szét szedtek volna minket. Így legalább nem volt olyan fájdalmas... Ugye?

Próbálom bemagyarázni magamnak, hogy semmi baj, majd elengedem, de ha eddig nem tudtam, akkor most, a levelek után hogy fogom? Valószínűleg sehogy.

Erőszakosan letöröltem a fránya sós cseppeket az arcomról, majd megfogtam egy papírlapot, egy tollat, és én is írni kezdtem a gyűjteményem utolsó darabját.

,,Annyi érzelem és gondolat kavarog bennem, hogy azt sem tudom, hogy hol kezdjem... Tulajdonképpen mindent leírtam már az előző levelekben, és annál jobban már nem tudom kifejezni, hogy mennyire sokat is jelentesz számomra. 

Amikor a staff tag a kezembe nyomta a lapokat, hirtelen nem tudtam, hogy mit akar, és hogy mi a csudák lehetnek. Aztán megpillantottam a monogramodat, és rögtön tudtam, hogy ez bizony tőled van. Első olvasásra nem tudtam felfogni a leírtakat, és csak álltam felettük, mint egy holdkóros, aki elvesztette az eszét. 
Nem gondoltam volna, hogy valóban viszonzod minden érzéseimet, hogy te is szenvedtél miattam, ahogy én miattad, hogy minden egyes áldott nap az eszedbe jutottam, úgy, ahogy te nekem, és hogy még a mai napig belém vagy esve, úgy, ahogy én beléd.

Ezek szerint igaz? Létezik az igaz szerelem, és a nagy Ő? Ezek mi lennénk? Egymásra találtunk? Vagy majd minden folytatódik úgy, ahogy eddig? Esetleg egy nap majd ténylegesen találkozunk is és meg tehetjük a lépést, amit több, mint hét éven át nem sikerült? Fogalmam sincs.

Bájos mosolyod, ragyogó íriszeid, melyek kedvesen pásztáztak végig az embertömegen, és melyekben elveszve haza találok. Melyek biztonságot, és otthont nyújtanak nekem, amit mindig is kerestem a világban, nálad megleltem. 
Még mindig őrülten szerelmes vagyok beléd, és az is maradok a végsőkég. Beléd estem és nem is akarok felkelni. 

Szívembe zártalak, és megsemmisítettem a kulcsot. Soha nem foglak elfelejteni, soha nem fogom hagyni, hogy elfeledjem arcodat, mellyel nap mint nap találkoztam az iskola folyosóján. Kedves vigyorodat, mely pozitivitást sugárzott, és kedvességet. Szemeidet, melyek nagyok, és figyelmesek. Lelked, melyhez foghatóval még nem találkoztam. Mindezt úgy állapítottam meg, hogy életem során nagyjából három szót váltottam veled. Nekem ez elég is volt ahhoz, hogy felismerjem életem szerelmét. 

Remélem hamarosan megkapod a leveleimet, és te is el tudod őket olvasni, mivel, hogy én is írtam ám. Így adtam ki magamból a felgyülemlett érzelmeket, amiket nem tudtam és nem is akartam mással megosztani. Remélem meg tudsz nekem bocsátani. 

Örökké szeretni foglak, JeonSim."

Össze hajtottam a papírt, előkerestem az összes eddig írt darabot, majd felszámozva őket, követve a szerelmem példáját, én is bele helyeztem őket egy-egy borítékbe. 

Nem sokat aludtam, hat órakor magától kipattant a szemem. Villámsebességgel készültem el, mivel már nem tudtam magammal mit kezdeni, annyira izgultam. 

Kisétáltam a konyhába, szorosan magamnál tartva a papírlapokat, majd felültem az egyik bár székre.

- Jó reggelt - köszöntem Jinnek, aki a reggelinket készítette.

- Neked is - biccentett egyet még álmos fejjel. A szám szélét rágva bámultam tovább magam elé azon agyalva, hogy el mondjam e, hogy mi történt - Furcsa vagy te nekem - szólalt meg egy kis idő után a banda legidősebb tagja, mire felemeltem a fejem, és ránéztem.

- Ezt hogy érted? - ráncoltam szemöldököm.

- Tegnap óta különösen viselkedsz - folytatta.

- Majd... - sóhajtottam egyet - Elmesélem, ha mindeki itt lesz.

- Mit kell elmondani? - jelent meg mellettem hirtelen Jimin, mire csak megráztam a fejemet.

- Csak egyszer mondom el. Várjunk meg mindenkit - javasoltam.

- Pihenésképp terítsetek meg - osztotta ki a feladatot nekünk Jin hyung, mire Jiminievel nyafogva megtettük, amire kért minket.

- Na szóval? - pillantott rám izgatottan és egy kicsit félve Namjoon, amikor már mind jelen voltunk és a reggelink felett ültünk.

Végig néztem a társaságon. Nincs mitől félnem, ők a második családom, akikkel bármit megoszthatok, akik bármikor meghallgatnak.
Megköszörültem a torkomat, majd neki kezdtem elmesélni, hogy mi történt tegnap. Hogy leveleket kaptam a lánytól, akiért éveken át rajongok, és hogy ő is ugyanúgy érez irántam, mint én iránta, de mivel középsuliban egy gyáva fasz voltam, így elcsesztem az egészet.

Mondandóm végén vártam, hogy mind fel tudják dolgozni a hallottakat, ami ahogy elnéztem elég nehezükre esett. Yoongi hyung alapból álmos volt, így neki most kétszer annyi ideig tartott. 

- Tehát... - szólalt meg először Hobi - Az a lány, akivel egy iskolába jártál, és akibe bele estél, most küldött neked egy köted levelet, amiben kiderül, hogy ő is imád? - vonta fel szemöldökét a mondat végére, mire bólintottam egyet.

- Tömören igen - sóhajtottam.

- Gyaa - vigyorodott el Kookie - Tisztára, mint egy romantikus film.

- Nem, ez rosszabb - fintorodott el Yoongi is, amit elengedtem a fülem mellett.

- Na ilyen még én sem hallottam - biccentett egyet elismerően Jin.

- Biztos, hogy van valami kötelék közöttetek - húzott egy vonalat a levegőbe a villájával Namjoon - Másképp nem bírt volna ki ennyi évet a szerelmetek egymás nélkül. Na Bang PD örülhet, nem lesz gond a turnékkor - viccelődött, mire halkan elnevettem magam.

- Nem tudom, hogy hogyan fog alakulni ez - ráztam meg a fejemet.

- És... - gondolkodott el Jimin mellettem - Te is eljuttatod neki, amit te írtál? 

- Igen, oda adom annak a staff tagnak - bólintottam egyet, ahogy a gondolatra nagyot dobbant a szívem. 

- A legjobbakat kívánom neked - mondta komolyan Jin, mire elmosolyodtam.

És így is tettem. Miután beértünk a céghez első dolgom az volt, hogy megkeressem azt a nőt, akivel tegnap beszéltem. Sokáig rohangáltam az épületben, mire végre rátaláltam, de sikerült. 

- Noona - szólítottam meg, mire a telefonjából rám emelte tekintetét.

- Elolvastad? - mosolyodott el, mire bólintottam, majd szó nélkül oda nyújtottam neki az én leveleimet.

- Most vissza adod? lepődött meg.

- Nem - ráztam meg a fejem - Ezeket én írtam. Oda tudnád esetleg neki adni? - húztam el a számat.

- Aigo - forgatta szemeim - Nem leszek a postásotok - tette fel mutatóujját - Ez az utolsó - helyezte bele táskájába a köteget, mire kicsit meghajoltam.

- Köszönöm szépen - sóhajtottam egyet megkönnyebbülten.

- Mit fogsz csinálni? Megkeresed? - kérdezett rá.

- Nem tudom - ráztam meg a fejemet, mert tényleg nem tudtam. Fogalmam sem volt, hogy mit hoz a jövő. Továbbra is szerelmes voltam, de nem tudtam mit tenni. Át kellett gondolnom a dolgokat...

_________________________

Hi everyone! ^^ na elérkeztünk ennek a mini könyvsorozatnak a végére is. Aki nem tudná, ez és ennek a testvére a letters, for him összekapcsolódnak.

Mindkettőt befejeztem, eléggé nyálas lett és valószínűleg olyan szerelmet írtam le, ami valójában csak a mesékben létezik, mindenesetre jó volt bele élni magam :'D

Remélem tetszett. Viszonylag sok könyv van írás alatt, nagyjából 6-7, hamarosan hozok egy új könyvet, csak per pillanat sok a dolgom. Felújítás van nálunk, ennek tetejében pedig az érettségi is a nyakunkon van.

Vigyázzatok magatokra, lilázlak titeket! 💜💜

~Zsuni~