Örökre hálás leszek a szüelimnek, amiért hét hónappal ezelőtt elköltöztünk, így iskolát is váltottam, mert másképp biztos nem találkoztam volna Veled. Sajnos még mindig változatlan a dolog, és úgy tűnik, hogy maradunk a köszönésnél, de nem leszek telhetetlen, én már ennek is nagyon örülük.

Jól zártam az évet, és meglepően jók voltak az eredményeim is, így boldog voltam. Egy valami azonban nyomaszott. Az, hogy mivel nem vagyunk beszélőviszonyban, nem fogunk találkozni a nyáron, így nem is fogom tudni, hogy mi van veled. Nem foglak látni több, mint két hónapig. Hogy fogom kibírni? Valahogy muszáj lesz, nem állíthatok be hozzátok, mondván, hogy majd' megpusztolok a hiányodtól. A szünet felét az ország másik felében fogjuk tölteni a nagyszüleim tanyáján. Abban reménykedem, hogy majd lefoglalnak valami munkával, és el tudom terelni a gondolataimat rólad. Mi van ha a nyár alatt megtetszik valaki, találkozol valakivel, aki gyönyörű, okos, és pont hozzád való? Akkor már lehet, hogy még csak köszönni sem fogsz a suliban és az a minimális kapocs is megszakad, amit eddig ápoltunk. Mi van, ha történik valami, és a következő évet megint máshol kezdem? Vagy ha te mész el? Mert sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy az alatt a két hónap alatt kiszeretek belőled, amíg nem látlak, és érezelemmentesen kezdem a következő tanévet. Megkönnyítenm a magam dolgát is, mivel nem kellene hiába sóvárognom utánad, de ezt én magam is beláttam, hogy szinte lehetetlen. Anya azt mondta, hogy az első szerelmünkre örökre emlékezni fogunk, így megvalósíthatlannak tartottam azt, hogy kiverjelek a fejemből. 

__________

Hi everyone! ^^ meghoztam a folytatást. Ha tetszett, akkor lélezzétek nekem valamilyen formában. Ne felejtsétek el megnézni a kiegészítő könyvet: letters; from him.

Legyen csoda szép napotok! 💜

~Zsuni~