Fun Fact Update: Azt úgy mindenki elfelejtette közölni velem, hogy a jelmezemen nekem kell magamra varázsolni, ami mindenféle színes öntapadós szalagból állt – hasonló, mint a tape – és kikötötték, hogy nehogy alávegyek bármit is. Még izgibb.

Valahogy így kötöttem ki egy szentendrei gyros-standnál, ahol Áron éppen a szexuális életét ecsetelte. De ne ugorjunk annyira előre, előtte még át kellett élnem életem egyik legkínosabb telefonbeszélgetését Bennel. – a tapaszok nem ragasztják fel magukat ugye –

- Szia, Ben!

- Dana? Valami baj van?

- Nem, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy, hogy állsz a szalagokkal?

- Mi?

- Hát magabiztos vagy szalagokkal?

- Öhm, nem értem, miről beszélsz. Józan vagy egyáltalán?

- Persze, csak, na. Mondtad, hogy festő vagy és érdekelne, hogy tudsz-e más tárgyakkal is kreatívkodni.

- És ezért hívtál fel?

- Nem igazán.

- Akkor?

- Ezt nehéz csak így kimondani. Eléggé kellemetlen.

- Mondjad nyugodtan. Nem ítélkezem.

- Ráérnél ma arra, hogy öntapadós szalagokat ragasztgass a valószínűleg meztelen testemre?.....Ben? Hahó? Itt vagy még?

- Öhm, nem egészen erre számítottam. Mit is kéne csinálnom?
És itt elmagyaráztam neki, hogy igazából ma egy darabban szerepelek – egyébként én fogom jelképezni a színpadon lévő szereplők hangulatát, ezért kell sok féle szín rám – és nincs az égvilágon senki, aki rám tudná ragasztani a ruhámat. Szóval megbeszéltük, hogy én átugrom hozzá Szentendrére, ahol majd valamit kiokoskodunk. Mármint ő kiokoskodik valamit én meg nagyban bólogatok, mert nem igazán vagyok ott a képzőművészet terén.
Hogy ezért miért kell hozzá átmenni, azt még itt nem igazán értettem.

Egyébként tök korrekt a tömegközlekedés Szentendre felé, mármint vonat plusz hév. Csak sajna Ben nem sétált ki elém a megállóba. Az is igaz, hogy két percre laknak tőle, de na. Vendégszeretetre szomjazom.

Benéknek tipikusan az a nem túl nagy kétemeletes házuk volt nagy kerttel. Meg egy hatalmas fehér kutyával, akitől majd' beszartam, amikor megláttam. Aztán lefeküdt a lábam elé és arra várt, hogy megsimogassam. Bár az emberekkel is ilyen gyorsan lehetne barátkozni. Ja, és amúgy a kapu nyitva volt. Felelőtlenség.

Nem tudtam, hogy van-e csöngőjük vagy bármi, úgyhogy csap bekopogtam az ajtón és reménykedtem, hogy Ben fogja kinyitni és nem egy rossz házhoz jöttem. Kopogtam. Egy alacsony, vékonyka mosolygós kislány – olyan 14 körüli - nyitott ajtót.

- Szia! Miben segíthetek?

- Ben itt lakik? – nem is válaszolt, csak megfordult és elordította magát. Ilyenkor elég ijesztő. Aztán visszafordult és mosolyogva betessékelt. Bemutatkozott, kiderült, hogy ő amúgy Neszta – Nettinek lehet becézni – és Ben húga. Meg amúgy van egy nővére is. Csak ő nem volt otthon. Splendid. (pompás)

Ben le se jött, csak lekiabált nekem, hogy menjek föl nyugodtan. Azt az apró tényt elfelejtette, hogy nem tudom, hol van a szobája. De Netti, a tizenévesek túlbuzgóságával szívesen felkísért, sőt már elkezdett variálgatni és végére azt hitte, hogy Ben barátnője vagyok. Mindezt persze magának magyarázta, nekem esélyem sem volt akár egy szót is szólni.

Ben éppen az ágyán feküdt – jobban mondva döglött – fél feje a takaró alatt, és köszönésképp is csak morgott. Ez már megmagyarázta, miért nem volt hajlandó bejönni Pestre. Cseles. Gondoltam, ha már ilyen felfrissült állapotban van, először körbenézek a szobájában. Volt is mit. A fal eredeti színe egyáltalán nem látszódott ki, végig bekeretezett festmények, meg képek borították, jó páran Áron is rajta volt. Az íróasztala teljes katasztrófa, kiömlött festék, ecsetek egymás hegyén-hátán, pár bögre, meg egy elszáradt növény. Szekrény nem is volt, csak egy festőállvány, mögötte rengeteg vászonnal és festékekkel teli dobozokkal. Meg persze ott volt az ágy, amin Ben döglődött.

- Csipkejózsika, ideje felkelni. Itt egy kétségbeesett parasztlány, aki nem tud mit kezdeni magával, meg a szalagjaival. – Ültem le mellé, majd elkezdtem róla lehúzni a takarót, csak persze ő erősebbnek bizonyult. – Ne már, Ben! Megígérted, hogy segítesz!

- Jó – ült fel teljesen kómás fejjel. Kíváncsi lennék, mikor értek haza. Amint megláttam muszáj volt felnevetnem, göndör haja hatszázfelé állt, meg olyan kis hunyorgós volt. Egészen aranyosan nézett ki. – Na, mutasd mit hoztál.

Elővettem neki a szalagokat, mire nagy hümmögések között elkezdte őket vizslatni. Észre se vettem, hogy nincs rajta póló. Nem volt egy bodybuilder, de határozottan ki lehetett venni az izmai vonalát. Ahhoz képest, hogy vékony volt. Persze én nem bámultam meg, csak unatkoztam, míg a szalagokat tanulmányozta.

- Meg van adva, milyen rendszerbe kéne ezeket rádragasztani?

- Nem igazán – vontam vállat, amúgy meg fogalmam sem volt, mivel nem mondtak nekem semmit. Jellemző.

- Akkor könnyű dolgunk lesz – mosolyodott el huncutul, mintha éppen kicselezett volna valakit. Annyira kis helyes volt, amikor így viselkedett. Mint Áron szöges ellentéte. – Még szükségem lesz egy amolyan háromnegyed órára, amíg kitalálom, milyen mintába ragasztom fel. Addig nyugodtan ehetsz valamit, vagy akármi. Érezd magad otthon.

- Nem nézhetem meg inkább a festményeidet? – kérdeztem csillogó szemekkel, mire zavartan bólintott egyet.

Rohadt jól fest. Ezalatt azt értem, hogy simán milliókért eladhatna bármit, ha persze lenne hírneve. Le is fotóztam párat, hogy később megmutathassam MB-éknek. Épp egy portrét dicsértem nagyban, amikor hirtelen kivágódott az ajtó.

- Buon giorno Ben! – kiáltotta el magát Áron, majd amikor észrevett engem, teljesen ledöbbent – Dana? Te meg mit keresel itt?

- Eljött, hogy öntapadós szalagokat ragasztgassak a valószínűleg meztelen testére – felelte Ben mosolyogva, mire én megdobtam az első kezembe kerülő tárggyal, egy zoknival.

- Hé, nem fair mások zavarából poént űzni! – feleltem durcásan.

- Lemaradtam, miről van szó? – nézett körbe Áron értetlenül, mire Ben röviden vázolta a helyzetet. – Nem tetszik ez nekem – csóválta a fejét – van egy terv, amiben szerepel Dana ruháktól hiányosan és pont én nem vagyok benne? Hát, mi ez?

- Akkora idióta vagy – forgattam a szemem.

- Amúgy mit is keresel itt? – nézett fel Ben egy pillanatra a munkájából.

- Gondoltam elmehetnénk enni, de ha ennyire elfoglalt vagy, akkor azt hiszem, másvalakivel kell mennem – nézett rám, majd kacsintott egyet egy vigyor kíséretében.

Unott fejjel felálltam, majd kénytelen voltam elviseli, hogy Áron átkaroljon – sosem gondoltam volna, hogy lesz MB-nél magasabb barátom, nos sikerült egyet szerezni – majd így indultunk el. Közben kiderült, hogy Áron és Ben mindig egy közeli gyros-standhoz mennek enni, ahol már évek óta ugyanazt rendelik. Én, mint zöldfülű csak egy sima gyrost kértem pitában, mert ugye azt nem lehet elrontani. És tényleg rohadt finom volt.
És hogy jutottunk el Áron szexuális életéig? Egyszerűen megkérdezte, hogy van-e barátom vagy hasonló én meg mondtam, hogy nincs aztán visszakérdeztem. Természetesen Áron benyögte, hogy nem hisz a kapcsolatokban, aztán következett ez:

- Sokkal hasznosabbnak tartom az általam kifejlesztett – itt persze büszkén mutatott magára, nem foglalkozva azzal, hogy a villájáról épp leesett egy húsdarab – kéthetes kapcsolatokat. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy jól sikerült, hosszú egyéjszakás kaland.

- Tehát szexkapcsolat? – Egyszerűen éreztem, hogy valami ilyesmit fog mondani.

- Nem. Egy amolyan „van nályt sztend" csak arról szól, hogy mindketten ki van éhezve, vagy kurva részegek, vagy faszom tudja. De, ezzel szemben egy kéthetes kapcsolat arról szól, hogy megtudjuk, mit hogyan szeret a másik, és a két hét – ha nagyon jók vagyunk együtt esetleg három – alatt tökéletesre csiszoljuk, nos az együttlétet. Utána már meg is unom, mert ami túl jó, az egyszerűen unalmassá válik.

- És nem félsz, hogy szerelmes leszel?

- Én ugyan nem. Pont az a buli benne, hogy elérjem, hogy ÉN belém szeressenek bele, aztán otthagyhatom őket. Elég vicces, kipróbálhatnád.

- Szerinted vicces kihasználni az embereket?

- Dehogy használom ki, csak magamba bolondítom őket – mert ugyebár én olyan megnyerő egyéniség vagyok – aztán pedig szórakozhatok a nyomorukon. Hah, az emberek olyan mulatságosak, ha szerelmi bánatuk van.

- Veled nagyon el lett rontva valami, Áron barátom – csóváltam a fejem rosszallóan, de azért legbelül mosolyogtam. Tudom, nem szép dolog, de azért néhány liba tényleg kiérdemelne egy jó nagy seggreesést. Meg aztán, Áron a lelkemre kötötte, hogy aranyos lányokkal nem is kezdene ki. Ez valamilyen szinten azért megnyugtató.

Arra a kérdésre, hogy most éppen összejár-e valakivel, természetesen nem volt hajlandó válaszolni, mivel, idézem „egy magamfajta üzletember nem keveri a munkát a személyes életével". Hogy őrült-e a srác? Meglehet, de legalább ezt azt jelenti, hogy engem kizárt a „munkából". Remélem.

Elmesélhetném még nyolc órán keresztül, hogy mégis hogy a fenébe kerültek rám a szalagok. De legyen annyi elég, hogy Ben egy lángelme és megoldotta, hogy legalább bugyi lehessen rajtam. Aztán szalagokból tapasztott nekem – egy egyébként push-up – melltartó szerűséget, amúgy meg az egész testem, leginkább az ízületek mentén le volt ragasztva. Úgy néztem ki, mint egy menő anatómiai illusztráció egy drága tankönyvben. Egy újabb dolog, amit öregen elmesélhetek az unokáimnak – vagy a társaimnak egy öregek otthonában, végülis ki tudja, hol leszek 50 év múlva...-
Mellesleg szerencsém is volt, mert Ben elmondása szerint már rengetegszer volt divatbemutatókon, hogy testet fessen párezer forintért, így nem jött zavarba egy félmeztelen nő látványától. Aztán meg, én, mint elvileges táncos, az életem felét póló és melltartó nélkül töltöm egy-egy öltözés során az előadásokban.
Azt már nem részletezném, hogyan néztek rám az emberek, amikor tömegen utaztam. Egy kabátot még úgy, ahogy sikerült szerválni, de azok a fránya színes csíkok így is kilógtak mindenhonnan. És ezek után még megkérdezik, hogy miért nincs barátom...Haha.

Amúgy az előadás jól sikerült, ha valakit érdekelne.

Itt a végén megjegyezném, hogy nagyon hálás vagyok azoknak, akik eddig kommenteltek, voteoltak, vagy bármit is tettek az én kis történetemért. Köszönöm <3