Naiv Dana. Naiv, naiv kicsi Dana. Elhitte, hogy minden rendbe jött és huzamosabb ideig nem kell számítania semmi rosszra. Aha, persze. Arra nem igazán számított, hogy két napra rá az újraegyesülésre, egy icipici panellakásban fog ülni egy apró ágyon sírva, és a négy legjobb barátjából, csak egy tudja megvigasztalni, mert kettő nagyon csúnyán összeveszett, a megmaradt egy pedig ki sem lát a munkából, már több mint huszonnégy órája ébren van és nem csinál mást, csak gürizik folyamatosan. És hogy jutott el ide? Az egy jó kérdés, de az még jobb kérdés, hogy miért beszél harmadik személyben magáról. Bár ezen a szinten inkább már meg se kérdezzétek. Hisz ő nem más, mint egy dilis picsa, nemde?

Szóval ott tartottam a hatásvadász bevezetőm után, hogy elmesélem, mégis mi a fene történt velem az elmúlt két nap alatt. Eleinte, mint mondtam, csak boldogság volt és szeretet, de ugyan, egy embernek mikor áll az élete csak boldogságból és szeretetből? Soha. Talán, amikor kisbaba, de arra nem emlékszik senki, így az nem számít.

Miután elköszöntünk egymástól és elhagytuk a kocsmát, hirtelen rámzúdult az összes fáradtság, amit addig valahol mélyen rejtegettem magam. Így jár az, aki nem alszik és utána bosszúhadjáratozik. Tehát valahol a villamoson elaludtam, így MB kénytelen volt hazacipelni, - ami azért nem kellene, hogy megerőltető legyen számára, tekintve, hogy talán háromszor is nagyobb, mint én - és azóta is azzal nyaggat, hogy fáj a háta. Nem tagadom, öregszik.

Másnap, mire – másodszorra, mert szendvicset kellett csinálnom a srácoknak – felkeltem MB sehol sem volt. Ami meglepő, mert három órával később kellett volna, csak dolgozni mennie, de aztán találtam egy cetlit – nem vagy egy klisé Kertész, ugyan – amire leírta nekem, hogy most nagyon túlórázik, meg máshol is dolgozik, mert valahogy drágábbak lettek a számlák és az anyjuk valamiért nem hagyott pénzt. Szegény nő vagy öt munkahelyen dolgozik, és alig látja a gyerekeit, de az már kicsit gyanús volt nekem, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem láttam. Mondjuk szokott néha külföldre kimenni és akkor nem mindig szól előtte. Szóval kellett a Kertészeknek plusz pénz, amit az én keresetemmel ugyan ki lehetne pótolni, de MB sose engedi, hogy többet fizessek a szokásosnál, mivel én főzök és mosok a családra, meg, ha esetleg egyetemre mennék, akkor spórolnom is kell tandíjra.

Tehát MB nem volt sehol, a ház tiszta volt, én pedig unatkoztam. Viszont volt egy nagyon jó ötletem. Ben említette, hogy szeretne Pesten fotózni – életképeket emberekről – viszont annyira nem ismeri a várost, nem tudja hova menjen először, vagy hova ne menjen egyáltalán. Mi, a fővárosban élők felajánlottuk neki, hogy valamelyikünk körbevezeti őt, mert mi már tanultuk azért egyet, s mást, amióta itt élünk. Úgyhogy reménykedve tárcsáztam Ben számát, hátha van kedve kattintgatni egyet-kettőt.

A telefonban gyanúsan zaklatottnak tűnt, de azért belement. Remek, majd később kikérdezem. Úgy beszéltük meg, hogy a Nyugatiban találkozunk, mert valami olyasmit magyarázott, hogy most máshonnan jön és ahhoz a helyhez nagyon közel van a hév, az pedig megáll az egyik vonatjárat állomásánál. Ezt még nem mondtam, de Áron és Ben megbeszélték, - miután Áron családja nem túl kedves és elköltötte a srác egyetemi pénzét – hogy Áron beköltözik hozzájuk és szerintem ezt már a kocsmázás után el is kezdték. Szóval, ja, ez is történt.

Mindig is szerettem a Nyugatihoz menni, mert egyrészt sok minden van ott, másrészt tök jó nézni a pályaudvaros jeleneteket. Kivéve a nagy szerelmes találkozásokat, vagy búcsúkat. Azoktól kiráz a hideg. Undorító, legyenek boldogok és szerelmesek máshol. De ezen kívül rengeteg minden történik arrafele, ezért is mentem oda kicsit hamarabb, hogy élvezhessem a hely atmoszféráját. Volt egy táboros csapat – húsz pici 7-8 éves gyerek egyen sárga sapiban – akik iszonyatosan cukik voltak, amíg meg nem szólalta, mert valahogy a sirályok jutottak róluk eszembe a Nemo-ból. Egyik kiáltotta ugyanazt a másik után, a nő, aki vigyázott rájuk pedig igyekezett nem megőrülni. Sikertelenül. Aztán ott volt két műkörmös lány, akik feltételezem a harmadik műkörmös lányra – vagy műkörmös fiúra? – vártak és közben arról beszélgettek, hogy manapság milyen nehéz egy jó fodrászt találni. Ők a padon ültek és mellettük álldogált egy viszonylag normálisnak tűnő srác, aki hol őket, hol egyéb nő nemű egyedeket bámulgatott. De úgy rendesen. Szokták mondani ezt a szemmel vetkőztet dolgot, na ez a srác szerintem a fél pályaudvart ágyba vitte. Aztán pár perc múlva beérkezett egy vonat és leszállt róla egy lány, aki odaszaladt hozzá, megcsókolta majd lekincsemezte. Nagyon reméltem, hogy a srác amolyan múzeumosan tolja ezt a bámulászást: Mindent a szemnek, de semmit a kéznek. És a fényképezésért is fizetni kell. Csak semmi félrelépés kedvesem, tiszteld a barátnődet!

Még láttam nagy fiútársaságokat, amikben megbújt egy-két lány, de rájuk nem figyelt senki akárhogy is próbálkoztak. Végignézhettem egy szakítást, egy kapcsolat kezdetét, meg egy fájdalmas búcsút a vidéki nagyszülőtől. És még azt mondják, hogy Magyarországon nem történik semmi.

Ben vonata a második vágányra érkezett, ami majdnem a legmesszebb van onnan, ahonnan én jöttem. Szerencsésnek is születni kell. De legalább fitt maradok. Érdekes egyébként, hogy mennyiféle vonatot lehet látni, már épp elkezdtem volna ezen mélyebben is gondolkodni, amikor megpillantottam egy ismerős alakot. Lazán sétált a siető tömeg közepén, egy fényképezőgéppel a nyakában. Ahhoz képest, hogy hideg volt, egy vékony ing volt csak rajta. Én pedig ott feszítettem télikabátban, sapkában és sálban. Érdekes, az egyszer biztos. Amint észrevett elmosolyodott, rajtam pedig átsiklott egyfajta melegség. Mindig is szerettem valakihez tartozni.

- Szia! – öleltem magamhoz és bár viszonozta a gesztusomat, teljesen feszülten tartotta magát. – Mi a baj? Már hallottam a telefonban is, hogy valami nincs rendben.

Nagyot sóhajtott, majd elindult a villamos felé maga után húzva. Bátorításképp megszorítottam a kézfejét és rámosolyogtam, hogy jelezzem, nekem bármit elmondhat.

- Kicsit összekaptunk – motyogta halkan séta közben.

- Áronnal? – válaszként bólintott egy aprón.

- Nem mindenben egyezik a véleményünk. - Nagyon elmélyülten tanulmányozta a pályaudvar tetőjét.

- Az összeköltözéssel kapcsolatban?

- Veletek kapcsolatban. – A sötétkék szemek úgy éreztem, a lelkemig hatolnak. Azt hiszem kihagyott a szívem egy ütemet.

- Mármint...

- Te és Áron. Igen, tudok róla. – És igen, újra kerülte a tekintetem.

- Nincs miről tudni, komolyan – ráztam meg a fejem.

- Én csak – egy pillanatra megállt és összehúzta szemét – tudod sok barátság ment már tönkre amiatt, hogy a két fél játszadozott egymással.

- Én nem játszadozok senkivel.

- Te talán nem, de más igen. – Nagyon idegesített, hogy mindenhova nézett, de csak szemembe. Miért ilyen kellemetlen neki erről beszélnie?

- Áron csak szórakozik, ő ilyen nem? – kínosan felnevettem. Ez nevetséges, most komolyan ezen vesztek össze? Oké, megcsókolt, oké flörtöltünk egymással, de ettől még nem kell ezen összekapni.

- Kedveled őt?

- Mi? – Kivételesen örültem, hogy nem néz rám, mert eléggé érdekes fejet vághattam. Mint aki véletlen a belső kameráját nyitja meg a telefonján.

- Kedveled őt? – Valamilyen számomra beazonosíthatatlan érzelem volt a hangjában. Meg abban, ahogy – végre – rám nézett. Volt benne valami, talán csak aggódott a barátságunkért, nem tudom. De nagyon idegesített, hogy nem tudtam megfejteni.

- Nem, mármint vonzó srác, nagyon is és igazából tök jó vele beszélgetni, meg minden, aztán meg tud aranyos is lenni és nem csak olyan Áron meg... - zavaromban már azt sem tudtam, mit beszélek. Nem egészen voltam felkészülve egy ilyen beszélgetésre. Csak azt vettem észre, hogy ahogy makogtam össze-vissza, úgy lett Ben mosolya egyre szélesebb és tekintete egyre szórakozottabb.

- Nem kell hazudni, nem mondok neki semmit.

- Nem hazudok, csak egyszerűen – dörzsöltem a homlokom – én sem tudom, mi ez oké? Azt mondom talán, de csak talán megvan a kémia köztünk, de biztosíthatlak arról, hogy Áron nem olyan srác, akibe én szerelmes lennék.

- Ezt sosem tudhatod.

- Dehogynem, én tudom – mutattam magamra határozottan.

- Senki sem irányíthatja, hogy kibe szeret bele. – És megint megkaptam azt a tipikus benes sejtelmes arckifejezést, amiről pontosan tudja az ember, hogy jelent valamit, valami fontosat, de soha az életben nem fogja megfejteni.

Ezek után aztán hanyagoltuk a komoly témákat és inkább a fotózásra koncentráltunk. Teljesen ledöbbentem, hogy Ben „akció" közben mennyire megváltozik, sokkal nyitottabb lett, ennyit nevetni még sosem láttam. Talán ilyenkor szabadul fel igazán. Egyébként meg zseniális, amit művel. Olyan apró dolgokat is észrevett, amik évek alatt sem szúrnák ki a szemem. Mindent a lehető legjobb szögből kapott el, a lehető legjobb pillanatban. Minden egyes kattintás után odament az emberekhez, akiket lefotózott és megmutatta nekik, mindannyian meglepődtek rajta, de rengeteg e-mail címet zsebelt be, mert mindenki akarta a róla készült képet. És ami a legfurcsább, hogy senki sem lett mérges amiatt, hogy valaki a tudta nélkül lefotózta. Mondjuk az biztos, hogy Ben egy nagyon szimpatikus ember és nagyon jó munkákat készít. Valaki még meg is hívta az esküvőjére fotózni. Épp velük beszélte le az időpontot – egyébként áprilisi esküvő – és a fizetést, amikor rájöttem, kevesebb, mint másfél órám van munkáig, és ott voltam Budapest közepén, edzőcucc nélkül. Gyorsan elköszöntem Bentől és a jegyesektől, a gyors ölelés közben megköszöntem, amiért elmondta nekem az Áronos dolgot, aztán rohantam is haza, hogy még legyen esélyem időben a munkahelyemre érni.

Aznap már semmi érdekes nem történt, ideje rátérni a következő napra. A reggel ugyanúgy telt, mint azelőtt, MB még mindig nem jött vissza, én pedig visszafeküdtem aludni a szendvicsgyártás után. Kicsit hiányoltam a legjobb barátomat, sőt nagyon is, de sok mindent nem tehettem ellene. Viszont már vészesen közeledett a december, és mivel nem volt senki, aki találkozni akart volna velem – népszerű életet élek ám – úgy döntöttem bemegyek valami nagyobb bevásárló centrumba, hogy körbenézzek, esetleg vegyek valamit karácsonyra. Érdemes a vásárlást jóval karácsony előtt elkezdeni, ha nem vagy tehetősebb ember, ilyenkor a legtöbb dolog olcsóbb és mivel nem vagy ideges, mert még időben vagy, a nyugalom miatt több és jobb ötlet fog az eszedbe jutni. És voltak elképzeléseim bőven. Abban biztos voltam, hogy Amandának ruhát kell vennem, mert hiába tűnik stílusosnak, hogy folyton kopott ruhákban jár, azok még véletlenül sem azért kopottak, mert így lettek megtervezve. MB-nek már évek óta szerettem volna megvenni a Háború és Békét angolul, Ben pedig említette, hogy szeretné a házuk hátsó falát lefújni festékkel, egyrészt, hogy gyakoroljon, másrészt a Graffiti rohadt jól néz ki. Szóval neki festékszórókat kéne szereznem. Áronnal már kicsi bajban vagyok, mert neki valami viccesen terveztem, de azután, hogy mindenkinek személyesebb ajándékot adok, lehet, nem lenne olyan jó ötlet. Szóval ezen még gondolkodnom kell. Meg ezeken kívül szeretnék valami apró dolgot, ami mind az ötünknek van, és nem érdekel, hogy lányosak az ilyen barátságmiegyebek, de én akkor is akarom, és ők kénytelenek lesznek belemenni. Főleg, hogy ajándékként kapják majd. Meg ugye még a többi Kertész-fiúnak is kell szereznem valamit.

Éppen azt próbáltam kilogikázni, hogy hol lehet a legjobb, de azért nem olyan drága festékszórót venni, amikor megláttam valakit, akit a hátam közepére sem kívántam. Sőt, sehova sem kívántam. Ott állt egy kasszánál és épp az eladóval flörtölt, mintha nem valaki más gyerekét hordta volna a szíve alatt nem is olyan rég. Úgy bizony, Laura állt tőlem nem messze teljes életnagyságban. Legszívesebben nagy ívben elkerültem volna, de sosem nyílt még alkalmam számon kérni azon, hogy mégis miért engem hibáztatott annak idején. Hiába testesítette meg a lány számomra az ellenszenvet, a mocskosságot és az árulást, nem szeretek valamit lezáratlanul hagyni.

Tettem pár bátortalan lépést felé, majd megráztam a fejem, hogy összeszedjem magam, aztán határozottan megböktem a vállát. Nem kell tartanom semmitől, nem csináltam semmi rosszat. Egy elégedett vigyorral az arcán fordult felém, majd amikor rájött, hogy ki is vagyok, ráfagyott a szép kis arcára a mosoly. Először meg akartam pofozni, de az túl drámai lett volna, úgyhogy csak felvont szemöldökkel köszöntem neki.

- Hellóka – igyekeztem az összes iránta érzett utálatomat és megvetésemet ebbe az egy szóba belepréselni.

- Szia, Dana, hát te mit keresel itt? – Nyílván az eladósrác miatt beszélt mézes-mázas hangon, de én egyáltalán nem voltam bájcsevejes hangulatban.

- Csak azt mondd meg, hogy miért engem okoltál mindenért és aztán békén hagylak. De ezt tudnom kell.

- Miről beszélsz? – Ennyire mű mosolyt, mint amilyen az ő arcán volt, még életemben nem láttam Szörnyű.

- Hogy miről beszélek? Te voltál az, aki megvádolt engem azzal, hogy az én ötletem volt a gyerek elvetése és miattad csaknem tönkrement a barátságom Áronnal, erről beszélek! – Tudom, tudom, meg kéne őrizni ilyenkor a nyugalmamat, de nem hiába vagyok MB legjobb barátja. Könnyen fel tudjuk magunkat húzni dolgokon. Főleg, ha minden okunk meg van rá.

- Dana, drágám – Laura aggódó tekintettel a vállamra helyezte a kezét, amit rögtön le is söpörtem. – Teljesen össze vagy zavarodva, már megint butaságokat beszélsz. Nem vetted be a gyógyszereidet ugye?

Egyszerűen nem értettem miket beszél össze-vissza. Laura kapva a pillanatnyi szótlanságomon hátrafordult a sráchoz és elmagyarázta neki, hogy amióta kikerültem az őrültek házából – miafene – néha még mindig vannak kilengéseim és gyakran keverem össze magam más emberekkel. Hogy ÉN voltam terhes és LAURA volt az, aki mondta, hogy mondjam el az apának, de ÉN nem hallgattam rá. Meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Áron butának állította be a lányt, de már másodjára játszott ki. A kasszás elmélyülten hallgatta a történetet, majd a miután Laura végzett lenézően fintorgott rám.

- Ne kísérjelek haza? Tudom, hogy nehéz most ez neked. Újra itt a nagyvilágban. – Laura megjátszott aggódásától hánynom kellett. De magamtól még inkább, amiért nem tudtam megszólalni.

- Ha egy ujjal is hozzámérsz, esküszöm letépem a karod! Hogy képzeled, hogy ilyennek állítasz be? Én vagyok az őrült, igen? Komolyan? – Úgy tett, mintha lenyugtatni akart volna, a kezét a vállamra helyezte, amit én nagy lendülettel löktem le, talán kicsit túl naggyal is, mert picit hátraesett. Rémülten nézett a kasszásra, akinek nem is kellett több, szólt a biztonsági őrnek. Két mondatban elmagyarázta a történeteket, mármint a történtek Laurás verzióját, mire az őr undorodva rám nézett, majd a karomnál fogva kezdett kirángatni először a boltból, aztán a bevásárló központból. Ordibáltam, hogy eresszen el, egyrészt, mert nem vagyok őrült, teljesen ép az elmém, másrészt pedig nagyon fáj, ahogy fog. Ennek hallatára még erősebben megszorított, mire éreztem, hogy kibuggyannak a könnyek a szememből. Ezek után már inkább csendesen hagytam, hogy ráncigáljon, legalább az emberek nem néztek őrültnek. Komolyan ki hiheti ezt el egyáltalán? Oké, hogy dühösen viselkedtem, de nem azért mert őrült vagyok. Még sosem éreztem ennyire megalázottnak magam. Miután az őr végigrángatott a fél épületen kilökött az ajtón majd utánam morogta, hogy „dilis picsa". Hát az én kurva anyámat komolyan már én találok ki mindenféle hazugságokat?

Dühösen letöröltem a könnyeim, majd elindultam valamerre. Csak el akartam felejteni ezt az egész Laurás incidenst. Először csak gyorsan sétáltam, de a sírhatnékom nem múlt el miatta, így átváltottam futásba és csak szaladtam a nagy tömegben. A könnyeim még mindig folytak, de nem éreztem már gombócot a torkomban, ami jó jelnek számított. Több utcányi futás után egy ismerős környéken találtam magam. Arra fele lakik Amanda. Beprogramoztam magamban a célt, majd amikor már közel jártam a megszokott épülethez, átváltottam kocogásba, majd gyalog tettem meg az utolsó pár métert. A kódot a panelhoz már rég megtanultam, megszokott mozdulattal nyomkodtam be a pár számot, majd felszaladtam a negyedik emeletre. Csak reménykedni tudtam, hogy Amanda anyja nincsen otthon, egyfelől utál a nő, meg aztán hárman már alig lehet elférni abban az apró lakásban. Hivatalosan három szobából áll, de a fürdő és Amanda hálója olyan picik, hogy csak egy ember fér el benne kényelmesen, ha ketten vannak benne akkor körbeforduláson kívül sok mindent nem lehet csinálni. A nappali-konyha ehhez képest tágas, bár nem fér el benne több egy kihúzható fotelnél, egy mini tévénél, egy hűtőnél, és egy apró asztalnál, amihez tartozik két szék. Szóval igen, abnormálisan pici az egész lakás. Még mindig picit szipogva kopogtam az ajtón és próbáltam összeszedni magam, mert tudom, hogy Amanda nem kezeli jól a szomorú embereket. Amint kinyílt az ajtó megpillantottam barátomat, aki először mosolyogva, majd kérdőn nézett rám. Én nem szóltam semmit, csak a nyakába ugrottam – amitől majdnem hátraesett, mondjuk, nem csodálom, lehet, hogy könnyebb, mint én – de az ismerős levendula illattól és egyáltalán a biztonságérzettől felszabadultak az addig magamba fojtott érzelmeim, és kitört belőlem a zokogás. A megrémült Amanda bevezetett a szobájába, hogy leülhessünk az ágyára – kettő olyan kicsi ember, mint mi még ülve nagyjából kényelmesen elfér az ágyon – majd ott szorosan átölelt. Nem kellett sok, hogy nedvességet érezzek a pólómon. Aha, ő is sír. Mondtam, hogy nem kezeli jól a szomorú embereket.

- Ne sírj már, neked nincs is semmi bajod! – löktem meg a vállát gyengén, picit sértődötten, de azért egy halvány mosollyal az arcomon.

- Elég nekem az is, hogy neked bajod van. – Olyan aranyos volt a könnyes szemeivel, meg a túlméretezett pólójával. Imádom, ez nem kérdés. – Na, meséld el, hogy mi történt, ha nem akarod, hogy tovább bőgjek.

- Laura – feleltem alig hallhatóan. Éreztem, hogy újabb zokogáslöket gyülekezik fel bennem, amikor Amanda – magához képest meglehetősen erősen – megragadta a két vállam.

- Figyelj, miatta nem éri meg sírni oké? – Még a kocsmás esten elmeséltük neki a Laurás sztorit, így már ő is képben volt mindennel. – Akármi is történt nem érdemli meg, hogy miatta szomorkodj.

- Olyan szépen tudsz ilyenkor nézni. – Aha, érzelgős hang, hüppögés, nyálas megjegyzés. A lányos érzelmeim megint a topon vannak.

- Hogy mi? – Nem is kellett több Amandának, a füléig elvörösödött. – Tudod mit? Inkább ne is válaszolj! Csak mondd el mi történt.

Így hát fogtam magam és elmeséltem az aznapi élményeimet, sőt még a korábbi Benes sztorit is elmondtam, kiegészítve az Áronnal töltött estémmel. Igazából egy laza szófosásom volt, így mindent elmondtam neki, ami az elmúlt időkben történt és esetleg nem tudott róla, talán többet is, mint kellett volna. De edzeni kell Amandát, mert ha nem képes a legjobb barátaival megejteni egy kínos beszélgetést elvörösödés nélkül, akkor az egyetemen – ahova valószínűleg menni fog – szét fogják szedni. Utána ő is mesélt, hogy mik történtek azok az idők alatt, amikor leszakadt tőlünk, majd órák után rákérdeztem a versírásra.

- Nem hiszem, hogy ez nekem való – sütötte le a szemét szomorúan.

- Ne már! Nem emlékszel, hogy mekkora sikered volt a slam-en? – böktem meg picit a fejét, hogy beindítsam az agykerekeit.

- Biztos csak Áron miatt volt – vont vállat szégyenlősen.

- Amanda, írnod kell verseket, sőt azt akarom, hogy írj nekem egy verset – bólintottam határozottan.

- Mármint rólad? – nézett rám összezavarodottan. Mint egy elveszett kisfiú. Meghalok, olyan édes.

- Miért is ne? Kritizálhatsz is – kacsintottam rá, mire halkan felkuncogott.

- Végülis, miért is ne? – ismételte szavaimat egy boldog mosoly kíséretében. A szenvedély megcsillant a szemében és nyúlt is az íróasztalához – ami konkrétan egy karnyújtásnyira volt – majd megragadva a még együtt vásárolt füzetet és egy ceruzát, belemerült a munkába. Látván, hogy sok mindent már nem tudok csinálni, és kellőképpen megnyugodtam, köszönés gyanánt nyomtam egy puszit a fejére – szerintem a nagy írásban fel sem tűnt neki – majd elhagytam a parányi lakást, hogy újra dolgozni mehessek.

Úton hazafelé rájöttem valamire. Hiába bántott és alázott meg Laura, pár óra Amandával elfelejtette velem, hogy milyen ramatyul is éreztem magam előtte. Ugyanez történt Bennel az azelőtti napon, feldúltan érkezett Áron miatt, aztán később már ő is képes volt felszabadultan nevetni és jól érezni magát velem.

Elképesztő mennyire nem becsülik meg az emberek az ilyet. Mármint olyan természetesnek tűnik, szomorú vagyok, aztán a barátaim felvidítanak és utána már el is felejtettem a problémáim. Pedig ennél nagyobb csoda nem létezik a világon. Hihetetlenül hálás lehetek érte, hogy ilyen barátaim vannak, és ennyi mindent hajlandóak megtenni értem. És azt hiszem, ki is találtam, mi legyen a közös karácsonyi ajándék.

Wow! Három díj... sosem gondoltam volna, hogy ez a történet megér majd egy díjat is, és már a hetedinél tartunk. Igen, tartunk mert az olvasóközönség nélkül én csak egy a görnyedt háttal a laptop előtt ülő kezdő író vagyok. :D

Köszönöm szépen az első díjat ChristineDavenport4-nak! :)
Ez már egy ideje lebegett a könyvek közötti térben, úgyhogy azt hiszem ideje már meg is csinálnom.
Szabályok:
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
- Tedd ki a szabályzatot!
- Írj 10 dolgot magadról!
- Válaszolj a kérdésekre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Jelölj meg 10 embert, akit díjazol

Tíz dolog rólam:
1, Továbbra is borzasztóan nehezen gyűjtök össze tíz dolgot.
2, Tervezek a közeljövőben egy másik történetet is elkezdeni itt, csak annyi ötletem lenne, hogy még nem tudom, melyiket valósítsam meg.
3, Régen nagyon édesszájú voltam, de mostanában valamiért nem tudok sok édeset megenni.
4, Kedvenc gyümölcsöm a naspolya. Ami elég szívás, mert nem sokáig lehet enni. Szomorúfej.
5, Olyan kicsi a lábam, hogy az ilyen divatboltokban, mint H&M és társai, nagyon rám a cipők.
6, Érdekes ennek ellenére, hogy amikor Londonban voltam, minden hatos cipő jó volt a lábamra. (Vettem is egyet 800, igen 800 forintért, ami úgy két font kb)
7, Minden álmom, hogy Amerikában tanulhassak.
8, Szeretnék minél több nyelven beszélni, spanyolul, perzsául (vagy arabul), görögül és svédül(vagy hollandul) tervezek még megtanulni. Kemény lesz.
9, Általában nem szeretem a marcipánt, de ha kicsit van valamilyen íze, akkor megeszem.
10, Imádom a habos dolgokat.

Kérdések:

1, Fagyi vagy süti?
Süti fagyival.

2, Van háziállatod, ha igen, mi?
Van egy macskám, plusz rengeteg pók elrejtőzve a szobámban. Igen, tudom, igazi áloméletet élek.

3, Milyen fajta könyveket szeretsz olvasni?
Igazából mindenevő vagyok, de a Vöröspöttyösöket képtelen vagyok elolvasni, mert az alaptörténetük ugyanaz és egy kreatív világ nekem nem ér annyit.

4, Miért kezdtél írni?
Mindig is szerettem, és valamilyen formátumban mindig írtam, még amikor írni sem tudtam, akkor is a szüleimnek diktáltam le a különféle meséimet, ez pedig olyan régen volt, hogy fogalmam sincs miért kezdtem el.

5, Melyik a legszebb hely, ahol valaha jártál?
A színpad. Akármelyik.

6, Mi a legnagyobb félelmed?
Talán az, hogy nem vagyok elég ahhoz, hogy valósítsam a legnagyobb álmom. De rengeteg mindentől félek, szóval nem tudom.

7, Könyv vagy film?
Hát imádok olvasni, viszont egy jó művészfilmet sose hagynék cserben.

8, Ki a kedvenc íród?
Örkényt nagyon szeretem. De kifejezett kedvencem nincs.

9, Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
River Phoenix és Jack Nicholson. Jelenleg, de nálam ez nagyon változó.

10, Ha lehetne három kívánságod, mit kívánnál?
Az emberek fejezzék be az ítélkedést és legyenek képesek egy csapatként dolgozni. Ne akarjon mindenki megfeleni, szeresse mindenki önmagát, úgy ahogy van. És szeretnék egy könyvet a földtörténet összes rejtélyéről, amit az emberek valahogy sosem tudtak megoldani.

Köszönöm szépen a második díjat xxxkyyxxx  –nek! :)

Szabályok:
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
- Tedd ki a szabályzatot!
- Írj 10 dolgot magadról!
- Válaszolj a kérdésekre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Jelölj meg 10 embert, akit díjazol

10 dolog rólam
1, Egyáltalán nem hallgatom a mai napok slágereit, ezért sokszor eléggé nagyokat tudok nézni, amikor a barátaim teli torokból énekelnek számomra ismeretlen dalokat.
2, Régebben ez nem igazán volt így, valószínáleg akármilyen 5 évvel ezelőtti viszonylag ismert előadót mondhatsz, ismerni fogom.
3, Szerintem a musical.ly a világ egyik legostobább lépése.
4, Sajnálom, hogy sok mindenki úgy lesz híres, hogy semmi tehetsége nincs, míg más tehetséges emberek sohasem lesznek ismertek.
5, Szörnyűnek tartom, ahogy az embereket meg tudja változtatni a hírnév. És valamennyire undorító is.
6, Szeretnék minél többet megtudni a tudat alattiról.
7, Szeretek sok mindent bemagyarázni a dolgok mögé.
8, Imádom a macskákat.
9, Valamilyen szinten szerelmes vagyok a magyar költészetbe.
10, Utálok tényeket írni magamról.

Kérdések:

1, Mit szeretsz a legjobban csinálni?
Csak úgy létezni.

2, Könyv, vagy Ekönyv, miért?
Könyv. Szerintem nem kell magyarázkodni.

3, Milyen típusú könyveket szeretsz olvasni?
Leginkább kinyomtatott.

4, Kedven banda/énekes?
Mostanában a The Clash-ra kattantam rá, de ezen kívül rengeteg mindent szeretek hallgatni.

5, Ha választanod kellene egy ételt, amit egész életedben enned kéne, akkor mi lenne az?
Rántott hús.

6, Mi/Ki ösztönzött arra, hogy elkezdj írni?
Az életem.

7, Mit csinálsz, ha írói válságban vagy?
Leginkább írói válságban vagyok. Egyébként meg fetrengek. Bár azt alapjáraton is szoktam csinálni, szóval....

8, Ha választanod kellene egy dolgot és egy embert, akit/amit vihetnél egy lakatlan szigetre, akkor ki/ mi lenne az?
Valószínűleg olyasvalaki, akivel nem vagyok jóban és így megismerhetem, de kellőképpen kreatív a túléléshez és nem nyafog sokat. Tárgyként pedig rengeteg betétet vinnék, mert azért attól még, hogy lakatlan sziget, nő maradok.

9, Kedvenc könyv Wattpad-en?
Nagyon sok jó van és nem összehasonlíthatóak.

10, Mit gondolsz a mai társadalmunkról?
Ez túl nagy kérdés ahhoz, hogy én ezt most itt megválaszoljam, de legyen annyi elég, hogy meg van róla a véleményem.

És nagyon köszönöm a harmadik díjat beauty_but_cold –nak! :)

Szabályok:
- Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
- Tedd ki a szabályzatot!
- Írj 10 dolgot magadról!
- Válaszolj a kérdésekre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Jelölj meg 10 embert, akit díjazol

10 dolog rólam:

1, Kezdek kifogyni, ennyire azért nem vagyok érdekes ember.

2, Szeretem a feszülős pólókat, ameddig nincsen ujjuk. Akkor már olyan furán érzem magam.

3, Általában a méretemnél jóval nagyobb ruhákat hordok. Hihi.

4, Sehol sem találok olyan farmert, ami jó lenne a rövid lábaimra. Ha valaki tud ilyen helyet szóljon:D

5, Nagyon nem várom a szeptembert.

6, Imádom a műnövényeket, de valahogy az igaziakkal nem bírok. Mindig meghalnak. Szomorúfej.

7, Nincs kedvenc virágom, de csak azért, mert kábé háromnak tudom a nevét.

8, Régen utáltam a csokifagyit, most szeretem.

9, Ha jól tudom, nem vagyok semmire allergiás. Csak az igénytelen történetekre.

10, Nem értem, hogy találtam meg ilyen későn a wattpadot. Egyébként szuper hely.

Kérdések:

1, Napsütés vagy eső?
Hangulatfüggő.

2, Mi a kedvenc virágod?
Nem viccelek, nem láttam ezt a kérdést, de ez nagyon vicces. A tényekben írtam, hogy nincsen.

3, Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak?
Nagyon jól tudok dolgokat tönkretenni.

4, Milyen nyelven tanulsz? Ezen kívül milyen nyelven/nyelveken szeretnél megtanulni?
Németül, angolul és olaszul. A másik kérdésre a válasz valahol feljebb van:)

5, Mi a kedvenc műfajod könyvekben/filmekben?
A könyvekbelit már elmondtam. Filmekből a legjobban a „foreign" filmeket, főleg az északiakat szeretem nagyon.

6, Honnan szerzed az inspirációt?
A csapból folyik. Egyébként fogalmam sincs.

7, Lusta, vagy pörgős típus vagy?
Napfüggő.

8, Ki a kedvenc zenei előadód?
Korábban már válaszoltam rá:)

9, Milyen típusú telefonod van?
Sony-nak egyik hibás szériája. Nem viccelek, a szervizben mondták ezt.

10, Hosszú, vagy rövid hajad van?
Hát már inkább hosszú, de még nem az a seggigérő. :D

Nincsenek jelöltjeim, mert mostanában angolul olvasok, ők pedig nem tudnak magyarul, de ettől függetlenül nagyon szépen köszönöm a díjakat! <3

2G