(Fent látható életem első GIF animációja)

Vezlania szemszöge

Reggel kifeküdve voltam. A fejem Liet ölében, aki eléggé vörös képpel néz vissza rám.
- ...Valami baj lenne Liet? - kérdeztem.
- N-nem, dehogy, csak áh! Másnapos vagyok... És meglepett hogy így feküdsz rajtam... - sorolta.
- Mitől vagy másnapos? - ráncoltam a szemöldököm.
- Csak...felejteni azt az éjszakát. Mert hogy megint azt néztétek, és hát...nincs az ínyemre hogy én
sokkal aranyosabb és férfiasabb vagyok ott...
- Nyjaj, de itt legalább 3D vagy! - ülltem fel. - Meg sokkal inkább szeretünk téged mint a karaktert.
- Nos...ezzel nem lesz jobb. Ugyanúgy másnapos vagyok még mindig az olcsó vodkától.
- De legalább flörtölhettem veled.
- Tessék...?

- Csak vicceltem, ne vedd komolyan! - kuncogtam.
- Öhm... Baj ha én komolyan vettem? - halkult el.
- Ne vedd!... - fordultam el egy kicsit zavarodottan. Na bakker, mit csinálok?!

- ...Vajon a többiek ébren vannak? - gondolkodott Liet.
- Nem hinném. - néztem vissza végre. - De lehet hogy egyvalaki mégiscsak talán. Végülis, te mióta is vagy fent?
- Hát... Úgy egy negyed órája? - emlékezett. - De lehet későn is aludtam el... Nem emlékszem.
- Hé! Valaki ébren van? - suttogtam belépve a szobába.

Csakis Japant láttam ébernek, magához szorítva Slovakiát.
- Japan... - kezdtem. - Ugye nem akarod te is-
- Persze-persze, dehogy, egyáltalán nem akarnám...úgy ahogy szerintem gondolod... Perven, mint mindenki más is... - darálta le nekem.

- Hát...nem így gondoltam, de hát jó... - vontam meg a vállam. - Időt tudsz mondani?
- Úgy négy óra lehet. Két óra múlva már úgy mindenki itt lesz, kivéve persze Polandot. - tisztázta velem.
- Köszönöm! De addig is, mit csináljunk? - kérdeztem.
- Heh, unatkozol? Nos, ott van a párod, foglalkozz vele. - vigyorgott.
- Köszönöm a tippet is, Japán... - na jó, kicsit túl gonosz vagyok Japannal, de na, ha még a hónapban zavarni fog, túl messzire is mehetek, ahogy ő is tette.

- Liet? Izé... - jöttem vissza. - Mit csináljunk amíg a többiek ki vannak dőlve?
- Nem hinném hogy jó ötlet hallgatni most rám, de egy...sé-ta, 'setleg? - nézett ki az erkélyen.
- Jobb mintha unatkoznánk szerintem. - adtam igazat neki. De ha belegondolok, egész kényelmes volt még pihenni is rajta egy kis ideig. Bár nem hinném hogy akarná... Mert azért gondoljunk bele, elég zavarba ejtő lehet hogy valaki épp a...hát, mondjuk ki most az egyszer, hímtagján és lábain fekszik.

- Én mondtam hogy nem ajánlott rám hallgatni... - jegyezte meg Liet, meglátva a szintünknél semmibe bámuló Eurasiát.
- Már mindegy... - sóhajtottam. - Ha látjuk hogy megmozdul, rohanunk rendben?
- Esetleg visszamehetünk...?
- Már pánikolsz, tehát visszarohannál, és azzal felébresztenél mindenkit.
- Kiismertél pár hónap alatt!
- Veszem ezt bóknak...
(7//v//7)

Így elkezdtünk nagyjából normálisan lesétálni a lépcsőről. Mindketten eléggé megijedtünk, de nem néztük folyton őt. Mire viszont már majdnem eltűnhetett a szemünk elől, megláttuk hogy a feje elkezd felénk nézni, mire Liet, annyira begyorsult, hogy a levegőben suhantam a kezét fogva az utca rövidebb. Jó, még mindig nem vagyok legalább száz kiló, de most ütöttem meg este a harmincegyet, ha jól emlékszem. Tehát egyenlő vagyok körübelül két három-négy éves gyerek súlyával! Fogynom kéne talán? Vagy kevesebbet tudni a gyerekek súlyáról?

Eléggé kikerültünk az utcánkból, és máris történt velünk valami. Én a hirtelen megállása után majdnem elkenődtem Liet hátán pluszban.
- Nos, az kérdés hogyan jutunk vissza, de addigis elleszünk... - vakarta a tarkóját Liet.
- Persze hogy elleszünk! De persze a Cetinához már nem, mivel hogy...hát, még neked is túl hűvös volt. - miért érzem magam kínosan?
- Taip, abban te már meg is fáznál. És én nem tudok ápolni még magamat sem betegállapotban.
- Hányszor is betegedtél le az életedben?
- Azt hiszem... Négyszer? Lehet...
- Oh...nekem volt vagy hatszor!
- Akkor tényleg nem ajánlott ott lennünk.

Szinte tényleg csak sétáltunk egy kört a város másik felén, és egy kicsit még a messzebbi parton is. Csak elütöttük az időt ezzel ahogy terveztük, mégis valamiért a nemrégiben történt randi-izére emlékeztetett engem... Bár talán hagyjuk is ezt a gondolatot...

Illetve azon a parton ahol voltunk, majdnem megcsípett egy medúza, amikor beraktam a kezem, de szerencsére észrevettem, mert... Tudjátok biztos mi a legjobb enyhítője a medúzecsípésnek.

- Mostmár talán ébren vannak a legtöbben, és már nagyrészt reggel van, szóval... - nézett az égre Liet. - Talán hívhatnánk segítséget a többiektől a bejáratról.
- Nekem megvan Slovakia és Japan száma mivel persze Japannak kellett terjeszteni mindent a srácról-lányról-miről. - közöltem vele. - Na meg egyszer Hunét is megkaptam, de csak egyszer használtam csak.....

- Figyelj, te...ehm, leégtél, vagy miért ilyen vörös az arcod... Ilyen hosszú ideje? - tette a kezeit az arcomhoz. Való igaz, az orromról látva tényleg elpirultam. De mióta is vagyok így? Na jó, ezzel csak fokozom a vörösséget-!
- Fogalmam sincs...nem hinném hogy most leégtem volna, hiszen nagyon reggel van...talán csak valami megcsípett az éjjel... - vagy van a másik opció hogy igazolásaim, és megjósolásom alapján tényleg belézúgtam. Csak ezt nem tudnám ilyen simán elmondani neki. Sőt, még magamnak sem. Túl jól tudok hazudni.

- ...Hívj fel egyvalakit, hogy lehetően hárman még jöjjenek értünk. - határozott Liet.
- Hát jó... - hívtam fel Japant, mivel ő még tényleg biztosra ébren van.

Végül csak eljutottunk a többiekhez, úgy hogy mindenki jött értünk. Nem hittem volna hogy ennyire fél mindenki tőle. De teljesen érthető igazából, meséltünk hogy mik is történtek amíg szöktek.

Kora délutánig legalább együtt voltunk és baromságokkal nyomtuk egymás fejét tele, mígnem felhangzott a román himnusz is Romania telefonjáról.
- ...Nu.... - tette le Romania. De lehet az illető nagyon várta a társaságát, így visszahívta. Romania ezúttal is kinyomta, és ez lejátszódott úgy hatszor, majd végül megelégelte, és felvette kihangosítva.

- Figyu Románia, ugye, tudod hogy én nem vagyok meleg, de ugye... Te ugye azért biszex vagy? Mert ha- - Románia máris letette.

- Ki volt az? - kérdeztem, mivel nem volt ismerős a hang.
- Háh, Bulgaria beakar pasizni! - kiáltott fel Slovakia szokásához híven.
- Nem vagyok [^^"]zi ezredjére sem! - vágott vissza neki Romania.

Szóval lett egy kis vita úgy mindenkivel akinek a szexualitása nem épp a heteró volt, én meg csak kimentem az erkélyre hogy ne nagyon zavarjon.

- Oh, te is itt vagy? - néztem Lietre.
- Kihasználom amíg másoknak nem jut eszébe idejönni. - eszes... Nagyon eszes...
- Én meg csak...csak hogy ne nagyon bántsa a fülem. - ülltem le a kőre. - Hamarosan úgyis szünet van fürdéshez.
- Hát igen, addig itt még meghúzhatjuk magunkat. - húztam fel a lábaim, bár most nem épp gondolkodni. Mármint, legbelül gondolkodtam a szívemen, de nem fogta meg nagyon a fejem. Ennek az lett a vége hogy ismét gondolkodás nélkül kezdtem beszélni.

- Aš tave myliu, Lietuva... - szólaltam meg, mire valami olyan látvány fogadott, mint amilyet én adtam neki reggel. Fülig vörös arc, aki gazdája hirtelen markolja meg erősebben az erkély korlátot.

- H-hogy gondolod? - kapott a szája elé.
- Ahogyan legutóbb is az erkélyen németül. - bólintottam lassan. - Imádlak, mert folyton mellettem vagy, és hogy kiállsz értem, és igazából mindenkiért.
- Oh, értem mostmár... - emelte le egy aprót a kezét. - Hirtelen túl komolyan gondoltam, de mit gondolnék, hiszen egy erkélyen vagyunk, aranyosan a nyelvemen beszélsz...csak mi vagyunk... Oké, kezdem érteni miért érthettem annyira félre! - nevetett fel. Miért érzem úgy hogy ő is jobban kedvel? Vagyis, lehet én képzelem be, de túl gyakran zavarodik össze, ért félre mindent, mintha ő is hasonlókat érezne mint saját magam...

1148 szó.

Nem hagyott a családom a pizzából...
:'<

De sebaj, lesz még ma!
:'>

A Nyeh legyen veled!