Finálé 1/2

Romania szemszöge

Mikor meghallottam EU sikítását, és ezzel fel is ébredve, éreztem hogy bajban vagyunk.

Mikor viszont azt is láttam hogy az ajtóban áll, rájöttem hogy én vagyok a legnagyobb bajban mindenki közül. Jó, nem tudom hogy mi akkora baj...

Elfordultam háttal hogy lássam mi EU legnagyobb baja. Meredt rám, szóval velem van baj... Eléggé szellőztette érzem magam...
Oh....
Hoppá...

- Szóval azt mondod te most nekem... - temette az arcát a kezeibe Hungary mély lélegzetet véve. - Arról dumálsz... Hogy te este, khmm, kiverted... Fáradt voltál és lusta voltál még bezárni az ajtót is... És reggel Europe meglátott... Egy lenge ingben, de amúgy egy szál semmiben is... a [^^"]cis lepedővel........ MI A [^^"]SZT KÉPZELTÉL TE MÉGIS MAGADRÓL?!?!???

- GHh, sajnálom, oké?! - zártam ki a karjaim. - Idióta voltam, belátom, de valljuk be, úgysem volt sok a nyárból!

Majd rájöttem hogy hogyan állíthatnék egyeseket bocsánatért.
- Meg tudjátok ezzel megspóroltunk egy teljes hetet, meg még egy napot. - állítottam be a tervem.
- Megbocsátva! - vidult fel Switzerland, majd meg is tartott pakolni.

- Most komolyan azért kellene vesztenünk a nyaralásunkból mert Romania képes volt ilyen szemérmes dologra?! - akadt ki Poland.
- Tehetünk mást? - sóhajtott Transylvania.
- Nem, nem tehetünk. - jelentettem be én is. - EU engem se bír nagyon, nem hinném hogy meggondolják magát.
- Aaaj, de könnyű neked mondani, te hímringyó! - vágta hozzám a szavakat Transylvania.
- Transyl', nyughass, attól megnyugszol! - mondta Slovakia is.
- Most az egyszer egyetértek Slovakiával... - vallotta be Czech. - Szereztem drogot tegnapelőtt, kérsz belőle?
- Ő nem drogozik! Ahogy én sem. - dőlt ki Hungary a kanapéra.

- Hun, kérlek te is pakolnál? - simogatta Poland Hungary hátát.
- Oh-oh, óóóh, az úgy ott...! Igen... - mormogta a kanapéba Hun.
- Kérlek ne molesztáljad előttem... - fordultam Poland felé.
- Elnézést, téged ez annyira zavar?! - tette csípőre a kezét Poland.
- Igen, zavar, mert pályázok- - Hun rögtön cselekedni kezdett hogy ne kelljen előkészülnie egy háborúra ismét, így én is segítettem azzal hogy befogtam.

- Poland-Poland, nyugi, nyugi.... - csitította Hungary. - Ügyes...
- Igaz... Igaz, gondoljunk arra hogy pakolunk. - gondolta meg magát Poland.
- Én már megvagyok, segítsek? - ropogtatta meg az ujjait Transylvania.
- Megköszönném... Mindenkinek. - tette hozzá.

- Hát jó, keresek pár elhagyott üveget, majd elmegyek a legközelebbi szelektívhez... - milyen természetszerető Hungary...
- Esetleg- - kezdtem.
 
-

Igen, segíthetsz, de nagyon nem a te vétked minden egyes üveg... - forgatta meg a szemeit. - Alsó szinten próbálkozz. Czech biztos le is vitt párat.

Már egy másfél órája utazunk Csehország felé EU bérelt buszával. Senki sem volt igazán jó hangulatban, nagyrészt unatkoztak. Még direkt elmentünk pakolás után egy negyed órára a partra egy plusz búcsúnak, de az mégsem volt az igazi. Legalább egy kettő és fél órának kellett volna lennie, hogy talán még Hungary kihasználhassa a vizet utoljára és szárazan térhetett volna vissza. Vizesen olyan gyönyörű a látványa... Bár igazából önmagában is.
Természetesen szép.

Még ahogyan most unalmában bámul ki az ablakon, ahol tisztán látszik a nap lemenetele. Megérteném ha a lányok is elgondolkodnának a szexualitásukon. És már megint drámáskodok... Abba kéne hagynom, nem kéne pályáznom rá...!
De ha van mégis esélyem, nem akarom elmulasztani.
Örülhetnék hogy egyáltalán máig láthatom...

Visszatérve másokra... Főleg Japan arcán láttam a szomorúságot. De persze Slovakiáén is, de ő Japan ölében aludt, így lehet nem elég kifejező. Biztos sokkal szomorúbb mint ahogy az látszik.
És teljesen együttérzés velük. Tudom milyen nehéz távol lenni attól akire a legjobban szükséged van. Még ha más értelemben is. Legyőzve az akarataid, vagy puszta távolságból. Mindkettő olyan keservesen hangzik...

Unalmamban ilyenek forognak a fejemben. Szánalmasnak érzem emiatt magam hogy még elfoglalni sem tudom magam. Illetve hogy nem jutott eszembe semmilyen perverz gondolat. Talán a legjobban amit tudok, az önmagam kínzása még meg sem engedett itt. A mai napló bejegyzéseim megvoltak, már csak magamba vonulva tudnék gondolkodni.
De talán nem is kéne csinálnom semmit...
Vagy...

Nem, nem tudom mit akarok. Ezerszerre is bocsánatot kérni mindenkitől, hagyni hogy a busz még órákon át utazni, vagy várni hogy mikor áll már meg...

Folytatása következik a következő részben...

636 szó.

Aztán, ezt már ma befejeztem?! Elképesztően gyors vagyok...

Akkor ez a rész holnap játszódna, és csak azért publikálom ma hogy tudjam látni a kommenteket-

A Nyeh legyen veled!