Vezlania szemszöge

Este van már. A többiek kivételesen elhalasztották a Hetalia nézését, helyette már azonnal fürödtünk, mivel a puszipárbaj már hiányzott nekünk, és retkes volt még a fülünk is a poros helytől. Bár én kifejezetten védve voltam, mivel Liet az utóbbi után bűntudata volt, főleg miután azt állítottam hogy hazudott értem, szóval én egy buborékban éreztem magam, mert senki sem merészelt hozzámérni, mivel arra Liet úgy morgott mint egy dühös kutya.
(Upsz, spoiler-)

Így eléggé elrontottuk a játékélményt mivel akkor a lányok mindig engem választottak ha már nyertügyem van, szóval jobbnak láttam inkább kilépni. Persze, a lányok eleve kevesebben vannak, erre kilépek, de így mindenki sokkal jobban érezte magát. (Nem azért mert csoportos hentait játszottak le-)

Magyarul, mindenki koszos volt tetőtől-talpig, kivéve én.
Én meg addig amíg a többiek vártak másokra hogy ők is el égezzék a dolgaikat, az erkélyen néztem a naplementét, várva társaságra, esetleg épp Lietére.

Milyen meglepő, Transylvania kiakadása után hogy nem lesz Hetalia, ő is megjelent az erkélyen.
Talán mert az erkélyen alszunk közösen, és talán ide is kell mennie hozzá, Vez?! Mégis mikre gondolok, nyílván itt van, szüksége lenne alvásra!

- Sveiki...! - köszönt, majd ő is mellémüllt.
- Neked is szia... - viszonoztam.
- Valami baj lenne? - kérdezte. Tényleg, miért lettem ilyen lehangoló?
- Nem, dehogy... - ráztam a fejem. - Csak kicsit talán fáradt vagyok már. Meg este igazán szeretnék kint lenni veled, akkor gyönyörű a város igazán, de tudod...ez már nem olyan könnyű EU nélkül, Eurasiával pótolva...

- Velem...? - kérdezett rá. Jaj ne, mondtam valami ilyesmit?
- Hát...igen... - azt hiszem, ha mondtam valami ilyesmit.
- Ez aranyos, tőled... - és nem is szólaltunk meg utána. Semelyikünk nem tudott mit mondani.

- Esetleg... Megszökhetnénk egy... Kis időre...? - ajánlotta fel kicsit félve. - Nem hinném hogy Eurasia egész nap ott üllne, és néha feljön hozzánk.
- Megszökni? Kicsit erős kijelentés, nem gondolod? - nevettem fel. - Esetleg még vándoroljunk is el közösen?

Alapjából milyen romantikus lenne már tényleg! Az éjszaka leple alatt megszöknénk egy gyilkos elől közösen...

Bár a valóságban nem lenne ez annyira kellemes, mint ahogy képzelnénk...

- Bár... Egy sétának igazán örülnék... - vallottam be.
- El van döntve...már ha tényleg biztonságos... - tette hozzá, de én már a kezét fogva húztam.

- Nem volt itt tényleg senki... - nyugodtam meg a lépcsők alján.
- Szerencsénkre. De kitudja lehet még visszafele ott fog állni az ajtóban... - fújta ki a levegőt. - És most merre induljunk meg?
- A belvárosba! - ragadtam meg a karját szorosan.
- Hát jó. Szerintem is arrafele ismerjük jobban a környéket. - mosolygott rám.

Fél órán belül már a belváros szűk utcáin sétáltunk. Sok volt a világítás, elég sötét volt már, így remek hangulatot adott nekem. Tömeg meg nem is volt, a főúton kívül nagyon nem mászkált senki sem.
Elég sokáig elvoltunk ketten végignéztünk sokmindent, rejtett éttermeket, lépcsőkkel felvezető kis kerteket, majd gondoltam hogy egyedül is megleszek egy kis ideig. Így elengedtem Liet kezét, és pár méterre azért el is mentem tőle.

Nem sok idő kellett hogy megbánjam ezt a lépésemet.
Alig mentem el két percnél tovább, egy kezet éreztem meg a fenekemnél, ami fél másodperc múlva már meg is markolt.

Teljesen lesokkoltam, majd két másodpercre rá már rohantam vissza Liethez, ordibálva hogy "ARIS!!! ARÍÍÍS!!!", mivel ez lenne az emberek közt használt neve. Majd amikor végre elértem a karját, szinte felborult a löketemtől, és a karjában a vért is elszorítottam szegénynek.
- Nyugalom, mi történt? Hol voltál? - ragadta meg a vállaimat, de én meg sem tudtam szólalni neki. Csak néztem rá, és csak azon kattogott a fejem hogy "megment a hősöm".

- Jobb ha visszamegyünk a szállásra... Hiba volt elszökni a többiektől... - döntött, de nem tudtam megmoccanni sem, főleg mert csak vele akartam volna lenni, és sehova sem menni, csakis vele lenni biztonságban, de még az is közrejátszott, hogy bennem jászódott ismét azok a gyors jelenetek, és minden alkalommal újrasokkolódtam. Így csakis úgy oldhatta meg ha felemel engem, és úgy visz el. Máshogy gyorsan nem tudott volna folyamodni hirtelen.

- Itt vagyunk... - tett le a földre Liet. - Elmondod végre hogy mi történt?
- ...Nem akarnám elmondani... - válaszoltam nagysokára.
- Értem... - üllt mellém. - De azért már jobban vagy?
- Hm... - bólogattam egy aprót.
- Na gyere! - tárta ki a karjait ölelésre, amit már azonnal el is fogadtam, mivel szükségem volt most rá.

- Hé, most már itt is fogsz rajtam aludni? - kapott észbe Liet.
- Nos...baj neked ez? - kérdeztem halkan.
- Nem, dehogy, bármikor, nyílván, mint régen... - felelt zavarodottan.
- Köszönöm... - bújtam hozzá szorosabban. Jó meleg a teste, épp ezért is szeretek vele együtt aludni.
- Ez természetes... - mosolyodott el, majd elment velem az erkély faláig, hogy kényelmesebb legyen neki, és nekem...

737 szó. (Azta-)

Mit írjak most...? Holnapra kéne írnom még, illetve nem ártana még írni, és esetleg befelyezni pár firkát....

Fhúh, de sokminden is van...

A Nyeh legyen veled!