Hungary szemszöge

Este van. Késő este. Már biztos mindenki pihen, de én most nem igazán vagyok fáradt. Megéreztem az erősödő nyárt, és se kedvem nincs aludni, se nem bírok. Inkább csak Poland homlokát simogatom, azt legalább szeretek. Amit ennél jobban is szeretem, azt harapni. De ezt nem engedhetem meg most magamnak, EU tényleg bármikor jöhet vissza, és nem tudjuk mit mondana ha Poland vérben tocsogva állna be elé.

Na jó, talán annyira brutális nem vagyok, a vért felnyalnám amennyire csak tudom. De talán akkor is tocsogna benne.

Csöndben csak néztem és simiztem Polt egy pár óráig még.

Úgy éjfél környékén viszont ajtónyikorgást hallottam. Felkaptam rá a fejem, de gondoltam hogy csak túlságosan egyedül érzem magam és ezzel csak a képzeletem játszik. Majd mikor már közeledő lépteket is hallottam, gondolkodtam Poland védelmezésén. Mikor viszont a lebti bejárati ajtó csapódását hallottam, átváltottam vakmerőre, és belekezdtem "Elrakom Polandot egy biztonságos, nehezen észrevehető helyre, míg én lemegyek az én minden védelmemmel" tervembe.
Lehet túlgondolom, de egy kicsit be[^^"]artam, na!

Óvatosan lesétáltam a lépcsőn, mivel elég sötét volt, és volt már eset hogy leestem az aljára a vaksötétben. Bár ott talán az alkohol besegített...
Bár azt most hagyjuk.

Mire leértem már bezárta az illető az ajtót, de én persze követtem. Igyekeztem halkan kisétálni, mire egy hasonló alakot láttam végigfutni a lépcsőn, mint jómagam. Gyanyakszok Transylvaniára. De már ott hogy Romania szobájának ajtaja is nyitva volt.

Kiment az utcára, majd nemsokára befordult egy lépcsősornál. Lépcsők...hányszor találkozok ezen ellenségeimmel?!

Kicsivel később viszont megállt pár fügefa(vagy bokor, nem vagyok meditterrán, bocsánat) elé, majd átvágott azokon keresztül. Csakis szorosan mögötte tudtam volna észrevétlenül közlekedni, de lassacskán lemaradtam mögüle. De nem lehetett olyan széles, csak másfél méterig lehetett minden csak fügelevéllel és még éretlen terméssel, kiért egy elég nagy placcra. Elgondolkodtam hogy ez biztos valamelyik szomszéd helye, de nem úgy tűnt hogy használná valamire. De a placc kis részén ott feküd Erdély rohadt ebe.

- A kis dö- - szóltam el magam véletlenül, de Transylvania nem tűnt úgy, mint aki meglepődött.
- Hun... - fordult hátra, magyarul felém.
- Igen? Mi lenne az? - eléggé depresszív és őrült mosolyt tolhattam elé, de az ő unott képe nem változott, vagy rezzent meg.
- Tudtam hogy követsz.
- ÉN?!?! Követni téged, ugyan már, csak... - legyintettem valószínűleg ugyanolyan para mosollyal. - ...Csak-!

És talán még ott "csakoztam" volna amíg a kutya nem kezdte rágni a karom. Bizony, eléggé megnőtt már, és ugrani is tudott egy aprót, könnyen elkaphatta már.
- Ne is próbáld tagadni, nem szükséges, előbb-utóbb megmutattam volna ezt ha helyet nektek. - sóhajtott, leszedve rólam a állatot. - Lehet annak tűnök, de nem haragszom rád.
- Én viszont talllááán egy kicsit... - jegyeztem meg az állatára mutatva. - Te elcsempészted az útra azt az ebet?
- Egres a neve! - nyomta magához. - És igen, elcsempésztem mert nem tudott volna túlélni három havat nélkülem. És hogy ne haragudjatok rám, itt tartottam. Keresek neki néha egy közeli másik helyet, hogy ez a másik hatalmas tér a miénk legyen! Tökéletes lenne Puszipárbajra!

- Puszipárbaj...? Ja, amikor vannak a fiúk mint betűk, lányok mint számok, igen, azt hiszem ez az. - emlékeztem. Láttam már pár tinédzsert ezzel játszani képernyőn keresztül.
- Igen. - bólogatott. - Van középen egy ember, hív egy betűt és egy számot, az ellentétes neműnek puszit kell adnia a bent ülőnek, míg az azonos megvédeni a bent ülőt.
- Már magam előtt látom a többieket ezt játszva. - vigyorodtam el a gondolattól. - Apropó, többiek. Mikor tervezel visszamenni?

- Hamarosan, egy olyan fél óra még. Te már menni akarsz? - fordult felém ismét.
- Hát...Poland bármikor felkellhet a hiányomra, én meg a lépteidtől megijedve most a kanapé mögé raktam át... - közöltem vele kicsit kínosan.
- Oh, értem! - kuncogott. - Véded a barinődet mindentől?
- Ezelőtt is védtem! Bár...inkább csak féltettem.
- No, menj csak! - engedte meg. De még egy kicsit talán maradni akartam.
- És egyébként, mit csináltál Romaniánál?
- Tessék?
- Romaniánál. Miért voltál a szobájában?
- Majd reggel biztos kiderül. Mindenesetre, nem szaglássz bele a környéken a levegőbe.
- Nos...azt hiszem ez is egy válasz... - vontam meg a vállam. - Reggel találkozunk?
- Reggel találkozunk.

- Megjöttem! - suttogtam belépve a szobába. Rögtön jöttem és felkaptam Polt menyasszony-pózban, átrakva vissza a kanapéra.
- Hun? - kérdezte felém fordulva alig nyitott szemekkel. - Hol voltál?
- Talán majd holnap elmondom. - nyúltam a homlokához egy simogatásra, mire visszacsukta a szemeit. Melléfeküdtem szorosan, hátha most már nekem is sikerül aludni.
- Hát jó. Tudok várni. - bújt bele  mellkasomba, és így aludt tovább...

Reggel Romania gyors kapkodó lépteire riadtam fel. Romania a kezét szájához kapva rohant az erkélyére, és a többi hangok szerint elhányta magát rendesen.
- Transylvania! - morogta az orra alatt. - Ne haragudjatok, itt maradhatok egy ideig?
- Tudod a szabályt! - vontam meg a vállam.
- Da, nulla perverzkedés, nulla vonzódás, értem. - sorolta.
- Én is mehetek? - jelent meg Czech.
- Hűtő-
- Tudom hol van a hűtő amiben meg a jó hideg sör! - indult is meg a hűtőhöz. - Slovakia meg ezt a fokhagyma támadást megúszta persze...
- Hogy-hogy? Fokhagyma? Slovakia?
- Romania ágya körül volt kilenc gerezd fokhagyma, meg még néhol szétszórva egy-egy. Némelyikre ráléptünk, és az most ott bűzlik lent. - mesélte végig. - Slovakia meg úgy úszta meg, hogy ideiglenesen most átköltözött Japanhoz, valószínűleg hogy ne kelljen folyton szinteket lépcsőznie...

834 szó.

Visszatértem a leszbülésbő- úgyértem a cserkész őrsöm kissebb táborából!

Fhú, enyhe aranyerem lett a bicikliülésen, végigcsípte a karomat egy csalán és túléltem vakarás nélkül, meg még nem is fürödtem, szóval remek volt!
^^

Hogy voltam képes ennyit írni nulla új ötlet nélkül...

A Nyeh legyen veled!