Slovakia szemszöge

Reggel már korán indultunk Transylvania után, mivel gondolta hogy mutat nekünk valamit. Igazából csak egy hatalmas tér, aminek a szélei fügékből van. És el is mondott egy olyan játékot, amit csakis nekem találtak ki szinte.

Lényegében vannak a fiúk és lányok, akiknek harcolniuk kellett a társukért, hogy az ellenkező nem ne puszilja meg a középen ülőt. Egyszerűen imádom, bár nem is álltam be, mivel igazán egyik csapatba sem tartozok, és nézni ezerszer jobb mint hogy egy random valaki letipor a földre.

Épp Hun és Romania csatázott Transylvaniáért, mikor rájöttem hogy Japan sehol sincsen. De még a játékban sem. Sehol sem ezen a helyen. Először gondoltam hogy biztos épp elvan valahol, de amikor már három kör lement, kezdtem aggódni érte. Bár az egyik kör elég rövid volt amikor Austria volt a fiúk oldalán. De azért már igazán itt lehetne.

- Nem mozdulsz te! - nyomta a földre Hungary Austriát, aki nyílván már bőgni kezdett. - És most irány a helyedre!
- Akkor *szipp* legyen ötös és "D". - mondta leülve középre.
- "D"? Oh da, Japan a "D"! De ő még mindig nincs itt... - nézett szét a fiúk erőssége, Russia.
- Akkor...most nincs tovább...? - kérdezte Poland.
-

Hát...legyen akkor valaki más! De meg kell akkor cserélni az ádécét, vele együtt a neveteket. - magyarázta Transylvania.

Már mások is észrevették hogy Japan bizony nincs itt. Úgy hogy ráírtam a kevés netemmel:

Slo': Japan?

Slo': Gyere már, ezeket szerintem te is szeretnéd látni!

Vártam rá még egy jó ideig.

Slo': Megkérlek...?

Slo': Könyörgök...?

Slo': Japan, hol is vagy te igazából?

Slo': Aggódok érted!

Slo': Csak mutass életjelet!

UwU♥: ...

Húh, legalább él még-

Mi ragadott meg...?

Az a valami kihúzott a bokrok mögül, neki a falnak. Kicsit beleszédültem a gyorsaságától, de nagyon nem is tudtam belőle kijutni.
Majd az illető szorosan felém hajolt. A szemeiből láttam hogy Japan az.

- Japan, hát megva- - nem is tudtam befejezni. Túl hirtelen kapott az ajkaimra. Nagyon megijesztett ez a váratlan smárolás, de hamar megnyugodtam. Nagyjából. Csak az a sok kérdés zavarta a nyugodtságomat!
Mint hogy "Miért tűnt el?", "Mi ez az egész?", "Minek vagyok nekitámasztva egy rohadt falnak mikor ő épp nem érdekelve hogy esetleg aggódtam érte, felfal?"
De tényleg nem érdekelte hogy féltettem.

Mivel amint abbahagyta végül, ijedten nézett le rám majd ismét elrohant. Követni nem tudtam, mivel a hirtelen adrenalin löket, és a szédülés közösen inkább a földre tolt engem, mint utána. És ezért kellemetlenül éreztem magam. Mivel otthagytam őt. Az egyik legjobb barátomat, hogy meneküljön előlem. Most éreztem magam egy igazi skizofrénnek. És azt se láttam hogy hova tartott. Inkább csak ezeken gondolkodok mint hogy keresném. Milyen szégyenletes barát vagyok én?! Csak lopok, nem támogatok senkit, és emellett még másokra sem gondolok. Nem minthogyha változni szeretnék, de igazából ki akarna egy olyat mint én? Nagyon senki.

A gondolkodásomba egy taps zavart bele. Majd még egy. Nagyon szarkaztikus az egész.

- Remek... Őszinte gratulációm... - tapsolt a falnak nekidőlve Czech.
- Adhatnál több bizalmat, de ismerlek és úgysem fogsz. - hagytam meg neki.
- Mégis mit tudsz még az orrunk elé dobni?! - lökte fel magát a falról. - Annyi minden történik veled, lehetne hogy ezzel végre leállsz, és hagysz minket is szerencsétlenkedni??

Itt már teljesen magamban voltam, és igyekeztem nem törődni vele...de már mindent hallottam, szóval nem tudtam ellent állni hogy szipogjak.

Majd hogy teljesen megtörjek, szétáztatva mindenemet. De úgy tényleg mindenemet. A szemkötőm, a ruhám...

Czech arca váratlanul megenyhült rengeteget, és inkább együttérzést mutatott mintsem...
Az igazi Czechet...

- Vagyis- - kezdte volna, de rájött hogy érzelmileg ő egy balfék. Így csak mellémüllt, hátha attól jobb lesz. Kicsit talán jobb is lett nekem, de csak mert rájöttem hogy még akár Czech is változhat. Ez kicsit vidított rajtam, és az én kedvemen.

- Nos... - gondolkozott. - Visszamegyünk most már? Még megakarok küzdeni Russal.
- Ühüm. - hümmögtem. - De ha valahol látod majd Japant, kérlek szólj nekem.
- Természetesen. - próbált mosolyogni. Hát, borzalmas benne.
De legalább próbálkozik.

- De én még ráakartam gyújtani azelőtt hogy még itt nyálaskodtatok, szóval most gyorsban megteszem. - tette még hozzá, ami már nevetésre bírt.
Fogalmam sincs hogy mit tartok ezen olyan viccesnek. De Czechet ez nem igazán zavarta, sőt, a maga módján még talán legbelül örült is...

677 szó

Egy óra alatt ennyit összehozni... Csodálkozok saját magamon. Az normális?!
Ráadásul még úgy tetszik is!

Baj van velem-

Ja, és lehet ma meglesz A Komment Triós irományom, csak előtte még dolgozok rajta...

Újra iderakom, mivel rohadtul várom már! >w<

A Nyeh legyen veled!