(Születésnapomra valahogy kaptam egy telefont, és most azon írok.
És csoda vagy sem, nézzétek mi volt benne:
( ͡° ͜ʖ ͡°)
Bezony!)

Vezlania szemszöge

Reggel arra keltem hogy a többiek egymással beszélgetnek a nappaliban, és nevetnek. Hogy micsodán is, ne kérdezd, majd biztos elmondják később.
- Hé! Valaki épp aludt! - mordultam a többiekre.
- Hagyd csak, én is próbáltam... - legyintett Liet. - Reménytelen őket lenyugtatni teljesen...

- Megvagyok lepve... - forgattam meg a szemeimet, majd Liet mellé mentem. - Tegnap este megint bliccelted a maratont!
- Bocsánat... - mondta elég bűnbánó hangon. Nyjaj, ne érezze rosszul magát emiatt!
- Naaa, nem gondoltam hogy rossz ez! Ha ezt akarod, legyen, nem muszáj nézned. Csak hiányoztál mellőlem, ennyi. - magyaráztam.

- Oh... Félek lassan már nem tudsz élni nélkülem...! - nevetett fel.
-

Hát... - mosolyodtam el. - Ki tudja mi lesz a jövőben...

Tényleg ez van. Ki tudja hogy a jövőben mi fog velünk történni? Lehet összeköltözök vele egy nagyobb időre a nyár után, lehet komolyabb lesz a kapcsolatunk, és lehet hogy végén még-még komolyabb kapcsolatunk lesz. Lehet még is fogunk hamar halni, lehet csak az egyikünk, de ha megmaradnak, és együtt leszünk, és nem válunk, lehet hogy lesz majd egy gyerekünk is! Vagy nem, inkább kettő! Túl nagy családpárti vagyok? Mindegy, én bírom a gyerekeket!

- Nos, én szerintem megyek a többiek közé, mivel valami tartalmasabb át is kéne csinálni... - hagytam ott.
- Lehet hamarosan én is jövök. - biccentett.

- Miről beszéltetek az előbb? - mentem a többiekhez.
- Csak Hungary kezdett el mesélni dolgokat magáról meg pár sztorijáról, de még most kezdett el el újat, meghallgathatod, ha akarod! - mondta Slovakia.
- Nos... Amíg nincs Hetalia maraton, még valamivel ellehetek... - vontam vállat.

Igazán nem volt sok ami történt utána. Csak beszéltünk egymással amikor én is közéjük jöttem, és tipikusan baromkodtunk, nagyrészt szexuálisan, mert hogyan máshogy, mi márcsak ilyenek vagyunk és maradunk, és az újak is azzá válnak-!

Értek magamra, hogy lehet túlságosan is megkedveltem Lithuaniát... Vagyis, nem is tudom... Nem tudhatom hogy pontosan mit érzek, ha még sosem éreztem ezelőtt. Ugyanez volt a boldogsággal, csak Japannál tapasztaltam a háború után, bár inkább "a háború után főleg". Gyerekként igazából a kevésnek is örülhettem.

Igazából nem is nagyon figyeltem, viszont egyre nagyonis emlékszek.

- Szóval tegnapelőtt este voltam Polanddal egy randevún, hogy tudjátok! Csak mert kedvet kaptunk rá aznap... - kezdte Hungary. - Mentünk egy szabadtéri étterembe ami nem kifejezetten csak vendégeknek van fenntartva. És nem is bántuk meg, megehettem Pol sok maradékát, - amit igazából magamnak is vettem, de odaadtam Polnak, mert tudtam hogy nem eszi meg, de legalább kedvesnek tűnhettem - volt utcazenész is, volt egy fantázia erdős hangulata az egésznek, és tetszett is nekünk, ugye Poland?
Poland erre bólintott. Kínosan érezhette magát egy kicsit.
- Tudhattam volna hogy nem nekem veszed... - sandított rá.

- No de nem is ez a lényeg! - karolta át Poland nyakát Hun. - Hanem inkább hogy a halk zenébe belevágott egy erős és [^^"]rva vékony sikítás hogy "ARIS!!!ARÍÍÍS!!!" én meg ijedtemben véletlenül félrenyeltem utána meg én kiabáltam hogy "[^^"]ZDMEG!!"...! - folytotta vissza a röhögést.
Mindenki más is elég jól elmulatott ezen, meg azért én is eleresztettem egy gyenge nevetést a kínos pillanat miatt, hogy nem csak pár ember hallotta.

Az az étterem egy utcányira lehetett tőlünk, hogy hallhatta olyan messziről? Mármint, persze, a vámpírok élesebben hallanak és látnak, de Hungary fél szemre vak, és a fülének még a hegyét sem látjuk gyakran, annyira el van rejtve a hajzuhatagja alatt.

- Mikor fogunk végre Hetaliát nézni? - érdeklődtem, miután mindenki nagyjából elnémult.
- Akár negyedóra múlva is! - felelte Transylvania. - Miért, te is várod már?
- Én? Én már láttam a fél szériát, nem igazán zavarna ha épp elkezdenétek, csak kérdeztem. - vontam vállat. - Csak érdeklődtem, ennyi. Negyed óra alatt letudok fürdeni, és nem kell kivárni egy teljes sort. Lehet így mindenkinek jobb lesz.
- Nem tervezel még kicsit társalogni? - nemet intettem. - Hát jó, legyen. De hagyj meleg vizet!
- Meglesz! - nyugtáztam, majd meg is indultam a fürdő felé, amit én pont most nem részleteznék, mivel eléggé sietős voltam, és igazából csak megmártóztam, és már ki is ugrottam a vízből.

Felöltözés után meg kimentem az erkélyre, vissza Liethez, aki azóta meg sem mozdult. Csak bámult le az erkélyről.
- Liet? - ráztam meg a vállát.
- Ehm, igen? - pislogott.
- Na, most én veled fogom bliccelni a Hetaliát. - mosolyogtam.
- ... Lemaradtam volna talán az elejéről...? Miért blicceled? - furcsállta.
- Nos, látom te valamiért nem rajongsz érte. Én meg már ezeket a részeket láttam, szóval... Lehet érdemesebb lenne veled lenni az erkélyen. Nem akarok semmit sem ráderőltetni. - magyaráztam el neki.
- Hát... Nem annyira zavar engem, és te nyugodtan vissza is mehetsz...! - hagyta nekem.

- Ne, Lietuva, nem érted... - fogtam meg a kezét. - Én örülnék abban az esetben ennek, ha velem lennél. De ha neked ez nincs az ínyedre, én nem bánom, melletted maradok... Viszont ha az zavarna téged hogy melletted vagyok... Elmehetek...!
- Ne-Ne, ezt teljes mértékben értem! - hadarta.
- Akkor biztos így akarsz finomabban elűzni... - hajtottam le a fejem.
- Nem, dehogy, soha nem akarnálak elűzni, én nem- - próbálkozott, de én már tartottam visszafelé a többiekhez.

- Állj. - ragadta meg a csuklóm. - Ne gondolj ilyenekre, kérlek.
- Hát-... - kicsit elgondolkodtam. Csak nehéz nekem már ilyen komolyan gondolkodni a megfelelő póz nélkül.
- Kérlek. - emelte ki, meg a hatás kedvéért újabb ölelést ajánlott fel. Az ölelést még mindig el kell fogadnom. Főleg tőle.

- Hát jó... - dörgölőztem hozzá. - De akkor maradok...!
- Értve. De akkor ne is menj vissza a többiekhez már ma...! - nevetett fel egy aprót.
- Legyen! - vigyorogtam, majd visszafordultam a korlát felé. - Idejössz mellém?
- Természetesen. - ragadta meg már a vállam, és hozzáhúzott. Majd együtt néztük a várost az erkélyen összebújva. És mint minden cuki jelenetünknél, itt is reménykedtem hogy egy duó - vagy már inkább szerelmi páros - elvan teljesen a Hetaliával, illetve a mi társaságunkkal épp...

920 szó.

Huh, már azt hittem hogy össze kell hoznom őket, hogy aztán azonnal egymásnak essenek, mert nincs ötletem.
De persze segített megint Ihlet néni, és betudtam fejezni, légy szépen, és jól.

Azonban mivel új telefonon írok, lehet néhol belejavított az autókorrekt, és nem vettem észre, ezért bocsánatot is kérek! ≥≤

A Nyeh legyen veled!