Slovakia szemszöge

- Szóval biztos hogy a földön akarsz igazából élni napokig? - nézett rám Japan.
- Van más választásom? - vontam meg a vállam.

- Nos, visszamehetnél talán a helyedre. Vagy nyomoroghatunk közösen az én ágyamban. -  sorolta végig.
- Nem, kösz, a föld jó lesz. - dőltem le. - De azért jó próbálkozás volt, azt azért megmondhatom~
- M-mi- próbálkozás?! - lepődött meg.

- Na jó, csak szivatlak, nem kell komolyan venni! - nyugtattam meg, nehogy félreértse. - De ha akarod, akár nyomorogva is aludhatunk közösen egy ágyban!
- Ehm... Kösz, nem kell... - fordult el vörös képpel. - Csak felvetettem ezt az ötletet, ha esetleg kényelmetlen a padló neked.

- Értem... De nem kényelmetlen, volt hogy egy országban aludtam sokáig. Ahogy Czech is. Érted hova akarok én kilyukadni, nem?
- De, azt hiszem.
- Lényeg hogy engem semmi sem zavar!
- És a bezártság fiatalabb országok kamurománca álltal?
- Az teljesen más!

- Akkor biztos te is csak megjátszottad a sértődött háromévest akkor.
- Hé! Én sokkal tisztességesebb kort éltem meg mint a legtöbbünk!
- Kétezerötszáz plusz év?
- Na jó annyira talán nem vagyok vén mint te.
- De azért én is szomjazhatok egy hasonló korúra mint te.
- Tessék?
- Semmi! - vágta rá gyorsan elfordulva tőlem.
Hmmm.....

Mi ez a rejtegetős reakciója? Mármint, Japan eleve néha zárkózott, főleg másoknál, de velem gyakran nyitott. De lehet ez csak azért van mert tudja hogy szeretek mások dolgába beleavatkozni, és tudni róluk pár érdekességet. Ez egy amolyan apró ellentét köztünk, és ez tényleg lehetséges lenne. De nem ítélkezek, lehet hogy más a baj.

- Amúgy, mióta hordassz rövidnadrágot? - törte meg a gondolkodásomat.
- Nos...úgy körübelül ma reggel óta. Jöttem fel pár dolgomért, és épp fokhagyma gerezdeket kerestek a többiek a lakásban, így inkább ruhát cseréltem. - magyaráztam el neki.
- Kifejezetten jól áll rajtad. - nézett ismét felém, de úgy hogy a "jót" kicserélné inkább "szexire".
- Igazán? Oh, köszi... - de azért én is ránéztem magamra. - De szerinted nem lányos egy kicsit? Mármint, kicsit túlontúl rövid is, nemde?
- Nekem tetszik. - vont vállat.

Japan szemszöge

- Volt egy hasonlóm, de kinőttem, ezért Veznek adtam át. Azt láthatod rajta most a napokban is. - meséltem. - Szóval szerintem egyáltalán nem lányos. Vezlania is inkább a férfiasabb ruhákat szereti. Remekül nézel ki mint fiú!
-

Még ha...nem is vagyok már az. - hajtotta le a fejét. Naaa, milyen aranyos amikor szomorú...
És milyen szexik a combjai...!

- Figyelj, lehet majd ismét az leszel egyszer idővel, ne szontyolodj el ezen mindig. - vígasztaltam.
- De ha elmondom, és utána ismét a régi leszek, ki fogja elhinni? - gondolkodott.
- Akkor majd mi elhisszük, és elmondjuk az igazat. - simogattam a fejét.
- Igaz... Kösz hogy mindig mellettem vagy... - mosolyodott el egy aprót. Őszintén, nekem nem számít a neme.

Ugyanolyan lenne szerintem, ugyanolyan édes, aktív, és porkavaró lenne, na és ugyanúgy [^^"]ggberakhatnám bármikor... Bár miket is gondolok, nem hinném hogy valaha összejönnénk! Ha mégis, évente hányszor találkoznánk egymással a külön helyünkön? Ötször-hatszor? Ez nem működhetne velünk...
Bár ha EU terve bejönne, és egy helyen lennénk...
Lehet talán működne...
Ez esetben megpróbálhatnám a kapcsolatunk erősítését. Csak...hogyan tudnám? Valami váratlannal kéne...
Majd még gondolkodnom kéne ezen... Később.

- Hé, Slo'! - szóltam neki, mire felémfordította a fejét.
- Igen? - érdeklődött.
- Lenne kedved...vagyis, lehetne... - vettem elő a telefonom. - Lehetne közösen folytatni a Hetalia-maratont?
- Még szép! - ugrott fel mellém. - Hanyadik évadot nézzük végig?
- Mondjuk az első kettőt? Nekem azok a személyes kedvenceim. - ajánlottam.
- Nekem a kettő, és az utolsó. De benne vagyok! - lelkesedett fel.

Így a nap maradék részében együtt bámultuk a kis képernyőt, Slovakia megint szorosan a vállahoz bújt, és a második évad háromnegyedénél már rajtam is aludt el. Kezdett esteledni már, szóval teljesen megértettem a fáradtságát.
- Majd holnap folytatjuk. - suttogtam kikapcsolva a gépet, majd én is ráhajtottam a fejem az ő fejére. Lehet hogy a jövőben majd gyakrabban is megtehetem ezt...

603 szó.

Nincs mit hozzáfűznöm. Nehéz mostanában könyvet írni a sok program miatt...
Így született meg a fenti rajz is.
Egyébként az van odaírva hogy vigyél haza apuci-

A Nyeh legyen veled!