Vezlania szemszöge

- Liet? - néztem föl. Még alszik. Milyen aranyos alvás közben... Mint mindig, persze.

Rég tudtam kifelyezetten rajta aludni. Mivel...hát, amikor leestem róla már nem tudtam visszamászni, mert már szorosan ölelt. Ennek meg az lett a következménye...hogy pár fotó és holdkórosság. Ja, azt hiszem csak ennyi. Bár talán örülnöm kéne hogy csak ennyi. Igaz. Slovakián múlva ennyitől is örülnöm kéne.

- Liet...? - ülltem fel rajta, mire rögtön kipattantak a szemei.
- Vezlania! - üllt fel ő is hirtelen.
- Oh...megijesztettelek megint? - bámultam rá.
- Lehet...egy pillanatra. Talán. - vallotta be.
- Te is félsz a boszorkányoktól mint Romania? - nevettem.
- Hát-
- Nem, tudom hogy te nem vagy annyira félős, nyugi!

- Hééééééééééééééé- *gasp* Eddig tartott a levegőm~ - hallottuk Slovakia hangját az előszobából.
- Szóval kiszabadult... - jegyezte meg Liet.
- Nagyon úgy tűnik... - kelltem ki az ágyból. - De szerinted lehet megint megszivatni?
- Olyannal nem megint. Rosszul érzem magam még mindig amiatt. Olyan...eh, mindegy. - fordult el oldalra.
- Slovakia, itt vagyunk! - kiáltottam a szoba végéről, és kinyitottam az ajtót neki.

- Oh, remek, épp mondani akartam hogy- - majd a képébe vágtam azt amint odaért.
- Áucs...ez fájhatott neki... - szisszent fel Liet. Majd ismét kinyitottam az ajtót az addigra már földön fekvő országnak.
- Akarsz még? - néztem le.
- Pimasz fiatalok! Csak össze kéne hozni titeket...! - morogta az orra alatt.
- Ha egy páros akarnánk lenni, már megtettük volna. - hazudok. Nem merném megkérdezni se ilyesmiről még jó tíz évig legalább.
Rohadt félős vagyok igaz? Nem is értem néha miért tőlem ijednek meg...

- Mindegy is! Szóval este elmenekülünk EU elől a partra. Csak ennyi, tudjátok merre kell menni, és hogy hol is leszünk a legtöbben. Viszlát! - rohant is kifele, biztos hogy ezt mind bepanaszolja Japannak. Ha vége lesz a nyárnak, félek tényleg "nevelni" fog ahelyett hogy különböző kontinensekre utaznék...

- Ehm, Romania, ezt a kérdést becsüld meg tőlem, minden rendben van ott? - kérdezte Transylvania. Kicsit elmentünk már a többiek elől.
- Teljesen! - kiabálta Romania a sziklában kialakulhatott lyukban. - Ez az új depressziós helyem lesz. És mindjárt ki is próbálom! Illetve ti nem mehettek be! Csak az enyém!
- Nem mintha be is férnénk. - sóhajtottam, majd elkezdtem a vízből kilógó sziklákon lépkedni. - De ha tényleg ki akarod próbálni, menjünk vissza a többiekhez, valamiért csak leszel ott depis, azt garantálom!
Végigrohantam a sziklákon,(lehet közben felborítottam párat a vízbe) majd megláttam mögöttem Lietet.

Nem akarhatott ő utánam jönni, de féltett, és ezért nézett engem, mint hogy biztonságosabb úton menjen keresztül. Milyen aranyos...
- Várj! - fordultam vissza érte, megragadtam a kezét, hogy együtt túléljük ezt.
- Ehm...muszáj? - reménykedett.
- Ha annyira védeni akarsz, akkor igen, muszáj. - hunyorítottam rá. - De nem kell ettől megijedni! Csak kövess engem végig! "Örökké!"
- Hát jó...biztos... - de addigra már szinte észrevétlenül kivezettem a partra.

- Már itt is vagyunk! - közöltem vele, mire eléggé meglepett képet vágott.
- Amíg beszéltünk!
- Óh...
- Egyensúlyozhatok a kőfalon ismét?
- Nem! - vágta rá. - Vagyis...csak ha nem mész olyan magasra hogy kilapítassz egy macskát. És addig amíg nem életveszélyes. És ameddig egyben biztos vagy hogy nem esel le!
- Nos, ebben segíthetnél, már ha most ennyire nem vagy engedékeny kedvedben. - szorítottam meg kicsit a kezét.
- És a többiek? - nézett rám. Nyjaj, most már mindkettőnket félt, de cukker. (>w<)

- A többiek meg majd irigykednek hogy nekik nincs ilyen életmentő társuk! - nevettem. - Figyelj, ha valaha, tényleg valahogyan lenne hogy együtt élnénk úgy örökre, már teljesen megszoknák, és nem tartanák ezt olyan nagy dolognak. Na, most ugyanez van, csak barát verzióban! Ha meg valakit érdekelne, majd minket nem érdekel, rendben?
Kis gondolkodás után bólintott, mire rögtön a falra másztam.

Eddig mindig azt képzeltem el hogy a jövőbeli párom fog majd kézenfogva vezetni a falon, mint abban a borzalmas animében. Mi is volt a neve? Boku no Pico? Ja, valami ilyesmi.

Japan mondta hogy ne nyúljak hozzá, vagy legalábbis ebben a koromban nem, mire bezzeg mégis megnéztem.
Az első részt.
Többet nem is bírtam.

Na de miért is beszélek erről? A lényeg hogy én hasonlót képzeltem el. Mint hogy a lemenő Nap mellett a kezemet melegítve vezetnek.
És tényleg ez történik!
Váó...ez sokkal de szívolvasztóbb mint hittem.
De ez azt jelenti hogy tényleg Liet lesz az én jövőbeli párom? Lehet felkéne nyilnia a szememnek vele kapcsolatban? Lehet. De nem is tudom... A keze melegsége teljesen és túlságosan is eluralkodik a saját gondolataimon...

692 szó.

Hát....elég fura rész megint? Vagy szívem csücske ismét? Hát...vegyes érzelmeim vannak a résszel kapcsolatban...

Bocsi random LitVez rész! ^^"

A Nyeh legyen veled!