(Random kép Bendy malackámról ^^)

Hungary szemszöge

- Hé, Pol! - integettem a vízből, mire visszaintegetett. Majd kimásztam a vízből, és hozzámentem.
- Te nem jössz? - túrtam bele a hajába.
- Hát, én elég amatőr vagyok úszásban, meg fura érzés volt legutóbb is ruhában a vízben lenni- - magyarázta volna ha én nem ráncigáltam volna magammal.

- Naaaa, eléggé sekély a víz még itt, látod? - mutattam a térdemig érő vízre. Persze neki nem volt térdig érő, de nem kell ettől még beparázni. - Meg ha jól tudom, a sós víz valamennyire felemel téged, nehéz lenne elsüllyedned a te 30-40 kilóddal.

Beljebb mentünk, amíg nekem a mellkasomig ért. Neki akkor úgy a válláig, és már próbált nem a szárnyaival valahogy menekülni kijjebbre. Majd látta hogy ez nem igazán fog menni, ezért inkább csak megfogta a kezeimet.
- Nem annyira félelmetes ugye? - mosolyogtam.
- Eddig sem volt. Csak...na, más itt a nyílt vizen mint egy kis tóban. Ami úgy akkora mint egy kissebb szoba... - akadékoskodott.

- Azért nem olyan más az! - kuncogtam.
- Kinevetsz? - nyüfögte.
- Nem-nem dehogy! Csak aranyos vagy. Mint mindig! - pusziltam meg a homlokát.

- Várj! - állított meg. - Nincs erre felé senki akit nem ismerünk és homofób?
- Én nem láttam, de szerinted erre nem figyeltem volna? - eresztettem el a figyelmén kívül a kezeit.
- Hát, kitudja, sose figyelek arra hogy épp hova nézel. - vallotta be. - Gyakrabban inkább a kötésedet szoktam nézni. Tudod...sokkal különlegesebb mint egy olajzöld szem. Mármint, te magad is elég különleges vagy, de érted nya!~
- Ezt hagyd abba most azonnal kérlek, vagy közös útirányunk lesz az ágy.
- Mit, azt hogy... Nya?~
- Igen, ez nekem...ÁH, túl aranyos!! - néztem félre tőle. És még egy ideig. Néha rápillantottam és vártam hogy ezzel szekáljon.

- Fázok. - közölte velem.
- Pedig elég meleg vagy! - fordultam felé ismét egy poén kíséretében. És erre várt csak.
- Nyaa~ - vigyorgott felém olyan cuki szemekkel, amit sosem hittem volna hogy látni fogok.
- Pol lesben állt hogy elkapjon engem ez o'an aljaaaaaasss! - jöttem rá.
- Hehehehh, az vagyok! - jelentette ki teljes eltökéltséggel. - De amúgy tényleg fázok...
- Ez esetben menjünk a többiekhez. - határoztam.

- Oh, itt vagytok!..... Mégis hol voltatok? - kérdezte Transylvania.
- Hát...a vízben? Nem látszik? - néztem végig magamon.
- Igaz, hülye vagyok. De valaki még nem hiányzik?

- Ki hiányozna? - számoltam meg gyorsan mindenkit. Tizenhárom. Két ország hiányzik tényleg.
- Kik hiányoznak? - kérdezte Pol is.
- Vezlaniát és Lithuaniát keresitek? - jött hozzánk Croatia is. - Vezlania legutóbb a kőfalon egyensúlyozott mint egy gyerek. De attól még rohadt sladak volt. Arrafele tartott.
- Balra? Nem arra szokott több ember menni? - lepődtem meg.
- Ilyenkor nem jönnek, és inkább még messzebb vannak. Jobban szeretik a homokot, vagy mi. - tisztázta.
- Mindegy, ha ott vannak, menjünk. - sóhajtottam, majd elkezdtem arra rohanni.

Tudniillik, baloldalt a kőfal tesz egy kanyart jó magasan a tenger felé, és a tetején van valami bódé vagy mi. Tehát nem láthattuk pont őket. Retkes fal, nem is tudom hogy nagyon mi értelme, a dekoráláson kívül nincs semmi haszna. Tehát fel kell lépcsőzni... Itt csakis lépcsők vannak?!
Fent viszont nem láttam őket szétnézve. Csak úgy találtam meg őket hogy Lithuania leszólt nekem.
- Mit kere- - és befelyeztem volna a mondatomat ha leérkezve nem látom hogy Lithuania az oldalát fogja, Vezlania meg egy bottal bökdösi egy macska tetemét.

- Oké, tényleg, most mit csináltok. - fontam össze a karjaimat.
- Nos... Én éppen egyensúlyoztam a hosszú falon, ami aztán megemelkedett, és elvesztettem az egyensúlyom. Liet nézett engem, és volt olyan tipik "Megmentelek hercegnőm!" szerűje, én drámaian az ölébe estem, ő viszont nem túl drámaian hátra velem. És így véletlenül kinyiffantottuk szegény cecát... - mesélte Vez kicsi színjátszással, miközben majdnem kidöfte Lithuania szemét a bottal.

- Magyarul megöltetek egy macskát? - jelent meg mellettem Czech.
- Véletlen! - hangsúlyozta ki Lithuania Vezlania egyik szavát. - És nagyon sajnáljuk a gazdáját! Ezért holnap felhívjuk.
- Hogy fog az nektek menni? - jött hozzám Poland is.

- Megvan a nyakörve. - magyarázta Vezlania. - Rajta volt a száma, meg a lakcím is. Ha kéri a tetemet telefonon keresztül a gazdája, odahozzunk neki, bocsánatot kérünk, és megússzuk könnyedén...

638 szó.

Végeztem mára! Remek! Már csak a többi napra kellene talán előre írnom...vagy nem, egy lusta dög vagyok...

A Nyeh legyen veled!