A Betelt Temető
Hungary szemszöge
- Amúgy... Lehet nem is olyan rossz ez a kis...nyaralás cucc, mint éreztem. - gondoltam át a tegnapot.
- Én sem bántam meg... - közölte velem Poland, nyújtózva. - Bár még eddig nem ettünk itt semmit, de nagyon nem is szeretek enni. Nem úgy mint te.
- Nem is az van hogy szeretek enni, csak jó nézni ahogyan zabálsz. - pillantottam rá. Aaahhw, olyan cukker nyújtózva...! Most azonnal letámadnám, ha nem lenne eleve széjjel harapdálva.
- Mi ez a nézés? - pislogott rám. - Hungary, ezzel kicsit megrémítesz...!
- Oh, khmm, bocs, kicsit, izé, elragadtattam magam. Mint, perven, érted. - magyarázkodtam.
- Óóh~ értem... - üllt fel. - Deeee azért ezt fejezd be, mert para.
- Parább mint a tegnap látott betelt temető? - piszkáltam.
- Ehm, talán...? - nyjaj, kis félős...
- Sok a macska ott, szóval a legnagyobb félelmedet már hagyhattad otthon. - vigyorogtam.
- Nem félek az egerektől! Csak... Nem bírom mert megrágnak mindent...egy várat...egy sereget...egy vezért a feleségével! - sorolta.
- Az csak egy legendád, nem kell megijedni tőle!
- De azért nem kell kinevetni...
- Jó, csak az ártatlanságodon nevettem na...!
- Miattad már nem vagyok annyira ártatlan.
- Az más téma.
- Hé, öhmm... - nyitott ránk Czech. - Zavarok, vagy mondjam hogy ne erőszakoljad meg Polt?
- A kettőt is mondhatod. - néztem felé. - De azért jobb ha inkább elmész...
- Szerintem meg ha fékezitek magatokat. - mondta ki a véleményét. - Romania lent van és elég éber. Nem ajánlom, mert talán utána már képes lenne megfojtani Polt.
- Igaz, talán hagyd ezt most Hungary. - pillantott fel rám Poland.
- Túl indulatos vagyok, megértem, nyomulok rád, eleged van, teljesen oké, én sem szeretek elnyomva lenni mint ahogy szerintem más országok sem... - törődtem bele.
- Nem nyomulsz rá, csak folyton a közelében vagy. - javított ki Czech.
- Mivel a csajom? - kérdeztem rá.
- Épp ezért nem nyomulsz rá. - vonta meg a vállát. - Mindegy is, csak sörért jöttem a konyhába.
- A hűtő tele van mindennel. Sör, pálinka, vodka, bor, minden. - magyaráztam.
- Kösz, de tudtam már, mivel én hoztam azt a mindent. - nyitott fel egyet. - [^^"]szd ez még meleg pár nap után is!
- Tegnap este raktad csak hűtőbe, mit csodálkozol? - tudtam hogy neki ami nem jéghideg az már csak fürdésre lenne jó.
- Mindegy is. Szóval... - hajtotta le pár korttyal. - Ma is körbenézünk mivel Croatia azt mondta hogy van még mit látni. De nagyrészt délután leszünk parton, szóval nem teszünk meg több tíz kilómétereket.
- Mikor indulunk? - érdeklődött Poland.
- ....Háromkor. - mondta kis gondolkodás után.
- Addig van bőven idő, kicsit talán iszunk, majd meg indulhatunk. - mutattam be tervem.
- És nem késünk! - figyelmeztetett Pol.
- Nem fogunk. - ígértem.
Lithuania szemszöge
- Váó, Hun Polandal időben érkezett meg! - lepődött meg Slovakia. Nem hazudott, tényleg majdnem pontosak voltak.
- Dehát, hatra értünk végre ide...nem háromra kellett volna itt lenni? - furcsálta Poland.
- Czech biztos bekamuzott egy korábbi számot nekünk. Trükkös... - magyarázta meg Hungary a legegyszerűbb módon.
-
Ez is történt, de ez most nem számít, hanem hogy itt vagytok.
- Akkor mehetünk már. Itt vagyunk mind a tizenhatan, szóval... Most induljunk meg az ellenkező irányban logikusan. - jegyezte meg Croatia.
- Nem tizenöten voltunk múltkor? Még mindig nem mondtátok meg hogy ki jött közénk! - emlékezett Italy.
- Hagyjuk, majd egyszer talán megérted ha annyi leszel mint mi. - sóhajtott Czech.
- Liet? - fordult felém Vezlania.
- Igen? - kérdeztem.
- Kifáradtam egy kicsit, szóval lehetne hogy...elcipelnél engem....? Egy ideig? - nézett bociszemekkel.
- Más esetleg? - reménykedtem. Még mindig fájdalmat okozott a járás.
- Oh...hát jó... - Úristen, most MEGBÁNTOTTAM?!?!??
- Ne-ne-ne-ne nem akartam hogy rosszul érezd magad, teljesen meggondolatlan vagyok, bocsáss meg! - hadartam.
- Ne-nem, minden teljesen oké, csak gondoltam hogy-
- Megbízhatsz engem bármivel! Tényleg bocs, önző voltam, sajnálom!
- Nem...már nem szükséges ha nem akarod, biztos jogod van ahhoz hogy elutasítottál te is. - kezd megint ijesztő lenni.
- Figyelj csak...én, még nem érzem magam tökéletesen, és...nem akarom hogy széttörjek alattad...ha érted... - tisztáztam vele az egészet.
- Tökéletesen megértelek. Védessz engem és magad! - vigyorgott.
- M-mi? Mármint, igen védek mindenkit, már amennyire tudom... - helyeseltem. Majd csöndben álltunk tovább.
- Lemaradtunk. - szólalt meg Vez végül.
- Hogy?! Megint?! Mennyire?! - ömlöttek ki a kérdések a számból.
- Már egy ideje állunk, ezért. És már úgy másfél órája. - indult meg emlékezetből.
- Hogy?! Másfél órája állunk?? - hökkentem meg.
- Ja, eléggé elvoltam a gondolataimmal...de úgy tűnt hogy te is! - pillantott hátra.
- Hát...követlek. - jöttem utána.
- Biztos tudod az utat? - kérdeztem, miután már negyed órája bolyongtunk a már sötétedő helyen.
- Butus Liet, mondtam is valaha hogy tudom az utat? - nevetett, amitől kirázott a hideg.
- De igen, valamennyire tudom az utat a szállás felé. És sötét van, szóval csak ott lehetnek már. - kicsit talán most megnyugtatott. - De menjünk a rövidebb úton. Kezdek veled együttérezni láb ügyileg.
- Mi a rövidebb út?
- Hát...ha átvágunk azon a fura kőfalú dolgon, hamar ott is lehetünk. Megspórolunk egy hatalmas kanyart. - magyarázta mutatva "kőfalú dologra".
- A betelt temetőn keresztül? - pislogtam.
- Vagy ahogy hívják, de elég nagy vágás, gyere! - húzott magával.
Croatiának igaza volt, tényleg ritkább volt egy olyan rész, ahova a lábad elfért volna a sok egymás hegyén-hátán elhelyezkedett síroktól. És az is igaz hogy tele van macskákkal.
- Gyerünk Liet, te is látod a végét, rövidebb mint egy rendes temető! - bíztatott.
- Látom, de nem akarok rálépni mások megnyugvó helyeire...! - kerestem helyet ahol átléphetek, de erre csak megijedtem egy macskától, és megbotlottam. És valahova beestem, csak sötét volt már nekem, és pont pislogtam is.
- LITVÁNIA!!! JÓL VAGY??? - ordított le nekem.
- Miért kiabálsz? - néztem fel.
- Ja, azt hittem hogy mélyebbre estél, bocs. De tényleg, jól vagy? - folytatta.
- Nagyjából, egy bordatörésen és egy enyhe agyrázkódáson kívül nem hinném hogy bármi más rossz történhetett velem. - tapogattam végig magam. Láthatóan egy kifosztott családi kriptában vagyok a macskával együtt.
- Na gyere! - emelte a kezét nekem, amit elfogadtam. (Ship 7w7)
- Gyorsan, mostmár ne finomkodjunk. - kezdett húzni kifele, bár nagyon semmire sem ment, magamtól is kitudtam menni.
- Ehm...mostmár elengedheted a kezem. - mondtam neki.
- Majd amikor kiértünk. - válaszolt, majd rögtön ismét húzni kezdtünk.
Végighúzott a temetőn keresztül, de még mindig tartotta a kezem.
- Nem akarod...elengedni a kezem mondjuk? - kérdeztem meg.
- Még nem, majd amikor a szálláshoz érünk. - halogatta. - Miért, esetleg annyira kellemetlen neked?
- Csak nekem kicsit...mindegy hagyjuk, nyugodtan foghatod addig. - engedtem meg neki.
- Köszönöm Liet! - mosolygott. Biztos örül hogy túléltem, ezért ragaszkodik hozzám ennyire. Biztos csak ezért...
A szálláshoz érkezve még mindig tartott engem. Majd a lépcsőn keresztül is.
- Figyelj Vez, lehetne hogy ne fogd a kezem ennyi ideig...? - fordultam felé, de ő már nem hallotta. Elaludt a karomon eldőlve.
- Ennyire kimerültél...? - suttogtam alig hallhatóan. "Talán elkéne vinni..."
Összeszedtem a maradék erőmet, és felemeltem, majd az ágyig elvittem. Kihámoztam a kezem az ujjaiból, mire ismét megragadta kis keresés után.
- Alszol te egyáltalán? - kuncogtam, de már nagyon nem zavart. Átvette a kezem hőjét már teljesen, már csak a tapintását tudtam érezni. Ami viszont kellemes volt.
Így még mindig szorosan fogta a kezem...
1106 szó.
Elég hosszúra sikerült és cukira...
De most ide gyorsan rakok két dolgot, amit már lehet láttatok ha figyelmesek vagytok.
Az idézet csak azért hogy megmaradjon nekem szóról-szóra:
"Egy trió, akik egymásról írnak könyv részeket ahol országokat szekálnak shippekkel és baromságokkal..."
A Nyeh legyen veled!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top