Vezlania szemszöge

A tegnapi kis esti sétánk remekül sikeredett hozzánk képest. Elsétáltunk messze a Cetináig, ahol tényleg minden világít ami lehet. Mint egy hatalmas ázsiai városnál, csak itt volt szabadabb tér is, ahol gyerekek árultak talált dolgokat, mint kagyló meg hasonlók. És egy hatalmas móló is volt, ahonnan Liet véletlenül majdnem bezuhant a Cetinába, de még szerencsére éppenhogy sikerült megállnia. Egyszóval, nekem kellően megfelelt "alváskihagyásosnak".

Csak...nyílván ugye ez után mindketten bedőltünk az ágyba, mert úgy minden testrészünk teljesen lefáradt. Reggel négy óta fetrengünk, és most hat óra van, de mindkettőnk szerint megérte. Még ha ki is merültünk teljesen, akkor is csak a remek dolgokra tudtunk gondolni.
Még ha belül paráztam is a Japán-Slovakia duóra. Mi van ha követtek minket? Mi van ha esetleg tudnak erről? Mit reagálnak rá a többiek?
De főleg az kérdés keringett a fejemben hogy... Mi van hogyha ez egy randi volt?

De ez az a kérdés amit talán csak ha megkérdezem, akkor fogom megkapni a választ. Amit meg valószínűleg soha nem fogok.

És mivel én nem merem megkérdezni, lassan felemészt a tudatlanság érzése a szerelemmel kapcsolatban. Mekkora egy vesztes vagyok, ugye?
De ki akarna vesztes is maradni?

- L-liet? - kezdtem.
- Taip? - fordult felém.
- Izé...lehet egy kérdésem feléd? - majd még hozzátettem. - Mégegy.
- Azt hisze- - mire megmentett Liet telefonjának csöngése.

Miután Liet feleszmélt az enyhe szívinfarktusból, amit a váratlan hang okozott, felvettem helyette telefonját kihangosítva.
- Lithuania! - kiabálta Estonia a telefonba.
- Mi történt... - sóhajtott Liet.
- Várj, honnan tudtad hogy történt valami?
- Csak sejtettem hogy történt valami.
- Oh, értem, jogos...izé, tönkretettük a konyhádat. Hosszabban, részletesebben is akarod hogy kifejtsük?
- Kérlek...
- Szóval... - közben én már kidőltem Liet ölében teljesen. Lenyugodtam most hogy ezt megúsztam. Talán mégis jobb beletörődni a veszteségbe.
- Szóval gondoltuk hogy megnézzük sunyiban a saját helyedet, majd leléptem szokásomhoz híven, és mire visszatértem, Latvia megette az összes burgonyakészletedet, a konyha meg részben le volt égve, szóval...Bocsánat. - mesélte végig Estonia.

- Hazug! Ő is evett belőle! - vágott bele Latvia. Latvia...Lett... Még mindig nem vagyunk szivárványok, és vattacukor felhők közt egymással, de hogy másra is keni néhány dolgát hazugsággal, az már igazán szemétség.
- Liet, Latvia hazudik. Tudom hogy hazudik, látom hogy hazudik, érzem hogy hazudik. - figyelmeztettem Lietet.
- Oh, ott van Vez is! Szeretetzacskó! - "köszönt" nekem Estonia.
- Észt! - utánoztam az ő hangsúlyát.
- Szerintem hagyjuk is már ezt a beszélgetést. Más valamit akartál mondani? - kérdezte Liet.

- Nem...nálatok történt valami? - érdeklődött Estonia.
- Oh, Liet elvitt az éjszaka végig a városon! Remek volt, épp ezért vagxunk még mindig ágyban! - meséltem, majd rájöttem hogy elég félreérthető voltam.
- Óóóóóhhh, volt randevúúú?~ - Estonia, ha erre válaszol, hatalmas hálával tartozok neked.
- Hát...lehet...vagy nem....vagy, fogalmam sincs! - akadt ki egy pánikosan.
- Ez egy biztosat jelenthet! - vágta rá Estonia.
-  Megkaphatom? - szedtem ki Liet kezéből a telefonját, és elmentem nehezen egy kicsit távolabbra tőle.

- Estonia?
- Igen Vez?
- Ne. Nevezz. Veznek!
- Bocsánat, elfelejtettem!
- Mindegy, csak annyit mondanék hogy köszönöm.
- Hmm? Mit?
- Csak hogy megkérdezted helyettem ezt...hogy...tudod... Randi volt-e...?
- Féltél talán megkérdezni?
- Igen, és? - kicsit elpirulhattam ettől megrovástól.
- Lithuania nem zabál meg téged emiatt, hidd el! Ismerem. - nyugtatott meg engem.
- Oké, ezeket reméltem is. - mosolyodtam el. - Viszlát!
- Viszlát. - majd letettem őt, és visszamentem Liethez hozzábújva.

- Miről beszéltél? - kérdezte meg.
- Hát...hagyjuk. - bújtam bele mégjobban. Talán úgy maradhattunk végül pár óráig. Csak azon csodálkoztam hogy nem zavarta őt. Majd megláttam hogy már végre eltudott aludni a sok fetrengés után. Még mindig nagyon aranyos alvás közben nekem...

Talán már nem is vagyok ezután olyan nagy vesztes. Végülis sikerült egy országot elaltanom, mintha valami plüss lennék.

Nos, mivel én is hulla voltam még, megpróbáltam én is végre kipihenni magam. Ismét rádőltem a folytonos bámulása után, mire éreztem hogy ledönt engem, és átkarol. Ismét. De itt már érezhető volt hogy direkt csinálja.
- Talán felkelltettem? - gondolkoztam kicsit hangosan.
- Csak szeretek magzatpózban lenni. - válaszolt nekem. Szóval ébren van!
- És...gondolsz rám ezért velem együtt vagyunk magzatpózban. - értettem meg. - Cseles vagy...
- Köszönöm... - húzott magához még közelebb. Még mindig teljesen megnyugtat az ő érintése...

653 szó.

Rövidebb, de ennyi időm volt még hogy kipréseljem magamból, mielőtt indulok.

Illetve a felső kép:

Hamarosan már tényleg kéne egy könyv a Komment Triónak...na mindegy.

Ja, és illetve még tessék:

Akartok erről a kihívásról külön könyvet?

(Kiemelném ott az "NSFW-t")

Csak ezt még kérdezném.

A Nyeh legyen veled!