Hungary szemszöge

- Hun, izé... Tegnapi után most mi van veletek? - jött hozzám Slovakia.
- Hogy érted ezt? - furcsáltam.
- Hát... Megvagytok együtt, barátok vagytok ismét, vagy örök szakítás? - sorolta.
- Hát...igazából csak elkezdtünk versenyezni hogy ki bírja ki tovább a másik nélkül...szakítani nem akartunk... - vontam vállat.
- Oh értem... - vigyorgott aljasan. - Szerintem te a gyűrű után már nem bírnád sokáig!

Szóval a tegnapi délután... Kicsit feldühödtem Polcra hogy egy (még) ártatlan országot földre taszít. És ezért egy kicsit oda is kaptam, mire azt mondta hogy lehet nem is tudnánk ezek után kapcsolatot tartani, legalábbis ilyen komolyat nem. De én ugye ezt nem hagyhattam. Már minden olyan tökéletesen ment vele, nem akartam hogy ez abbamaradjon, mintha csak semmi sem történt volna. Így csak ezt játszik most. Igyekszem 

Romania állapotával meg az van hogy nem mehet ki. A szárnyait nyitva kell hagynia, és így nem is mehet senki közé. Mi meg próbálunk segíteni neki mindenhogyan. Mondanom sem kell, ő van végre a középpontban, és imádja. Főleg ha én is próbálkozok, nyílván. Most úgy érezheti hogy szabadútja van hozzám. De Poland csak láthatatlan lett számára, mint az ő tükörképe, de még mindig ott áll az útjában erősen figyelve minden mozdulatára.

Ezért sem akartam megrontani a kapcsolatunkat. Bár egyelőre nem tűnik úgy hogy feladja. Korábban kel hogy láthassa Romaniát mindig, velem nagyon nem foglalkozik, csak válaszol ha kérdezem.
- Naa?~ Feladod?~ - próbálkoztam.
- Háh, nie! - felelte kicsit gúnyosan.
- Hát akkor majd biztos percekkel később!~ - böktem oldalba, mintha tényleg csak egy haver lenne.
- M-majd meglátod! - fordult el.
- Hát jó...én így még bírni fogom egy ideig! - nyugtázták magam. - De megyünk a partra mielőtt Eurasia feljön hozzánk átnézni minket?
- Mehetünk... Ha a többiek is! - tette hozzá gyorsan, hogy nehogy egy randinak tűnjön.

A partra tudtunk érni negyedórán belül, mivel most képes voltam kevesebbet késni. Egyedül...
Na jó, ez nem lehet olyan nagy dolog, de mégis, Poland még mindig nem gondolta meg magát!
Ezeken kicsit feszülten gondolkodva, inkább már ott voltam hogy jobb lett volna hagyni Romaniát haldokolni Pol markában.

Majd valaki megrángatta a ruhámat. Először azt hittem Poland az, de Poland annyira azért nem alacsony hogy húzogassa a ruhámat figyelmét, szóval odanéztem, és egy kicseszett gyerek volt az.
Egy igazi gyerek... Ilyet is rég láttam- Nem, nem akarom még rosszabbul érezni magam azért is!
- Tato? Nie widziałeś go? - mondta. Noha nem is Poland volt, egy lengyel kislány lehetett az. Próbáltam már tanulni lengyelül, így megértettem, de mielőtt válaszoltam volna neki, odahívtam Polt hogy lássa a tudásomat azért.
- Ehm... Zgubiłeś się? - kérdeztem tőle, mire Poland kicsit felnevetett.

- Co jest takie śmieszne? - értetlenkedtem.
- Csak... Fura hozzá a te hangsúlyod, és kicsit helytelen is. - jött oda mellém, és mindent elmondott tökéletesen, és ami para, hogy rólunk úgy mindent. A rendes nevünket, korunkat, mintha nem egy emberrel beszélne, és még segített is neki.

- Hát... Nem tudom mit szóljak ehhez... - vallottam be, mikor visszatért. - Taníts engem, anyuci!
- Hát...talán majd egyszer. - puszilt meg az arcomon.
- Hmm, nem bírtad már ugye?~ - vigyorogtam.
- Hogy mi? Nem, láttam hogy te már szenvedsz! - nevetett fel. - És ez talán egy kicsit megolvasztott....
- De elvoltam nélküled is! - emeltem ki.
- Na, ne kezdjük újra! - nyüfögte.

- Szerintem se. - hajoltam az arcához. - Kaphatok egy csókot?
- Nem. - mosolygott.
- De miért? - szomorodtam el.
- Mert nem csak mi vagyunk itt. És nem akarjuk hogy képek ezreit mutassanak rólunk. - magyarázta. - Majd talán egy privátabb helyen!
- Akkor menjünk is vissza- - fordultam a szállás fel, de visszatartott.
- És nem rendezünk le semmit sem a fürdőben. Még. - tette hozzá.
- Jó-jó, akkor induljunk már! - forgattam meg a szemeim.

- Ennyire egy kiéhezett barom lettél egy nap alatt? - kérdezte furcsálva.
- Hát...már nagyon megszoktalak a nyomomban... Ja, eléggé durván hiányoztál... - gondolkodtam. - De sejtettem hogy hamar megadod magad.
- Mégis miért kedvelsz te ennyire... Se mellem, alacsony vagyok, gyanakvó... - sorolta.
- Naaa, ezek mind semleges tulajdonságok. És én a jó oldalukra gondolok! Emellett ki mondta hogy nincs neked jó tulajdonságod? Szerinted nem bírnálak azok után amin közösen keresztülmentünk? És azt mondta már bárki hogy hova lyukadunk ki? Lehet hamarosan már az esküvőnket fogjuk tervezni! - meséltem.
- Hmm, remélem igazad van! - nevetett fel.

És az utólsót én is mennyire hogy reméltem...

674 szó.

Nagyon nehezen szültem ezt ki magamból... Nem is tudom mennyi rész lesz nyaralás közben... Mert biztos nem akarom kilenc napra szüneteltetni ezt a könyvemet...
Legalább egy középre kéne...

Főleg hogy most leszünk igazán benne a LitVez párosunk utolsó "baráti" kalandjaink. Nem úgy értem hogy ellenségek leszek, vagy hogy meghal valaki-

A Nyeh legyen veled!